Úton, 1990 (2. évfolyam, 1-47. szám)

1990-09-28 / 47. szám

1990. szeptember 28. Kortes - tandem A választások előtti kampányhajrá egyik állomása volt a Fidesz két parlamenti képvise­lőjének hétvégi debreceni szereplése. A majd ezer érdeklődő gyakorta tapssal, olykor derült­séggel fogadta Kósa Lajos és Orbán Viktor huszonéves honatyák politikai és közgazdasági fejtegetéseit. Az ÚTON a szep­tember 30-i határnap előtti benyomásaikról faggatta őket. ÚTON: —A tavaszi képviselő-választások előtt a Fidesz nem bocsátkozott jóslásokba, mondván: az eredmény teljesen kiszámítha­tatlan. Azóta eltelt több hónap, a parlamenti frakció szereplése nem nevezhető sikertelen­nek, a legutóbbi közvéleménykutatási ered­­mények Fidesz-előretörést jósolnak az önkor­­mányzatokban. Ti mit vártok? Orbán Viktor: — A frakció igyekszik min­dent megtenni, ami a benne helyet foglalók képzettségéből kitelik. Talán ezt honorálja a közvélemény, amikor növekszik a felénk irá­nyuló szimpátia, legalábbis erre utalnak azok a bizonyos közvéleménykutatási adatok. Mi ezektől a tényektől nem vagyunk se magabiz­tosabbak, se félénkebbek. Egyelőre az látszik igazolódni, hogy helyes úton járunk. Ráadásul más pártokkal szemben van egy igen lényeges előnyünk. Ha valaki velünk szimpatizál, ha valaki azt fontolgatja, hogy ránk adja a voksát, mi nem várunk cserébe teljes és feltétlen azo­nosulást. Tökéletesen elég számunkra, ha ked­vezően ítélik meg a munkánkat, s lelkünk rajta, ha olyan rosszul dolgozunk, hogy elfordulnak tőlünk. A pártokon kívülállók közül sokaknak lehet ez az álláspontja. Azt azonban nem tu­dom megmondani, hogy mennyien mennek el vasárnap választani, mondjuk kirándulás, egy jó ebéd, vagy tévénézés helyett. Ha sokan, akkor jól szerepelünk, ha kevesen, akkor gyen­gébben. Arra számítok, hogy ahol sikerült lis­tát állítanunk, ott megszerezzük a 10-15 száza­lékot. Kósa Lajos:—Nem szabad elájulni a hazai közvéleménykutatási eredményektől. Maguk a közvéleménykutatási eljárások némileg kifo­gásolhatók. Viszonylag kevés számú mintá­val, szűk reprezentativitással zajlanak. A leg­utóbbi, a Magyar Hírlapban közzétett ered­mény torzítottnak tekinthető annyiban, hogy a mintában többségben voltak a magasabb isko­lai végzettségűek, így nem volt meglepetés a mi előkelő helyezésünk. ÚTON:—Ez a kampány sem mentes ütés- és üzenetváltásoktól. A Fidesz egyelőre kima­radt a durva akciókból, nem úgy a Kisgazda­­párt szélsőségesei. Meddig tart a türelmetek, mikor reagáltok a benneteket érintő, taknyo­­sozó kitételekre? Orbán Viktor: — A kisgazdák oldaláról érkező kiszólásokkal nem kell foglalkozni. Az a párt elmerülőben van. A városokban oly gyengén állnak, hogy ez előbb-utóbb éreztetni fogja hatását a falvakban is. ÚTON: — Nem kizárt, hogy a demagógi­ára hajlamos kisgazda vezetők pártjuk hely­zetének gyengülése esetén az utca népének hergeléséhez folyamodnak. Orbán Viktor: — Nem tartok attól, hogy eredménnyel tennék. Eddig az derült ki, hogy nem hatnak az eszközeik. Hiába követeltek leszámolást, hiába mutatkoztak könyörtelen rendszerváltónak, hiába fitogtatták még a testi erejüket is, mert ezek a fogások nem növelték a táborukat, sőt csökkent a népszerűségük. Épp azért, mert ilyesmiket műveltek. Kósa Lajos: — Van azonban egy hosszabb távú veszély. Ha a kormány valami csoda foly­tán mégis hozzálátna a gazdasági rendcsiná­láshoz, akkor óhatatlanul növekedne a munka­­nélküliek száma. A gazdasági szerkezet-átala­kítás során egykönnyen előállhat tízszázalékos munkanélküliség, amely a valódi piaci viszo­nyok között, megfelelő szociális intézmények­kel kezelhető. Magyarországon ez olyan új­donságnak számít, hogy még a valóban mini­mális munkanélküliség is nagy elégedetlensé­get vált ki. Természetesen az elégedetlenség forrása, hogy máig sem kezdődött meg igazán annak a bizonyos szociális intézményrend­szernek a kialakítása. Megtörténhet, hogy az elégedetlenség és a felelőtlen, differenciálat­lan populista szónoklatok találkoznak, ger­jesztik egymást. További veszélyforrás, hogy nincs igazi munkás érdekképviselet, s ha az ő véleményüket is torzan fogalmazzák meg, ak­kor nem sok jóra számíthatunk. ÚTON: — Előadásotokban elhangzott, hogy épp a veszélyt hordozó társadalmi moz­gások csillapítása érdekében a Fidesz tartóz­kodó állásponton van, amikor a rend­szerváltás kizárólagos eszközeként az „oda­csap­ást” emlegetik. Ez a tartózkodás a napi politikában veszteséget eredményezhet. Szá­moltok ezzel? Orbán Viktor: — Kalkuláltuk ezt a veszte­séget, de meglepetésre az ellenkezője történt. Amikor a Parlamentben valamilyen durva ki­szólást hallunk, sohasem mulasztjuk el, hogy rákérdezzünk: uraim, miről is tárgyalunk ép­pen? Sohasem fogunk durva minősítésekkel dobálózni. A tapasztalataink azt mutatják, hogy ez a politikai alapállásunknak nagyon is megfelelő magatartás segíti a népszerűségünk növekedésünket. Kósa Lajos: — Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az ország polgárai nem veszik észre, ha valaki egy vitában nem a tárgyról beszél, ha nincsenek érvei, ha dühös­­ködéssel védi a védhetetlent. A több esetben indulatból fakadó politikai viták hangvételétől elütnek a konkrét javaslatok, a tárgyszerű el­lentmondások. Mi nem változtatunk. ÚTON: —A képviselőválasztásokat köve­tő Fidesz-kongresszuson megmutatkozott, hogy a pártvezetők lendületből futottak neki az eseményeknek, a pártépítés kissé háttérbe szorult. Az önkormányzati választásokat kö­vetően várható, hogy szerte az országban szá­mos fideszes ül majd képviselőtestületekben. Ez belső, szervezeti változásokat kíván. Orbán Viktor: — Épp azon dolgozunk, hogy megfelelő szervezettséggel a hátunk mö­gött működhessünk. Most folyik információs irodánk fejlesztése. Azt hiszem, másfél éven belül mi leszünk az első párt, amelynek orszá­gos számítógéprendszere telefonvonalakon totális összeköttetést biztosít minden egyes alközpont és a központi „ügy” között. Gon­dunk lesz rá, hogy a parlamenti frakciótól minden információ egy nap leforgása alatt el­jusson a helyi csapatokhoz. A frakciót segítő szakértőgárda már dolgozik az önkormányzati képviselők számára hasznosítható anyagok összeállításán. Kósa Lajos: — Hiába van kiváló informá­ciós hálózatunk, ha az fordul elő, mint az egyik legutóbbi ülésnapot megelőző éjjel. Érkezik az országgyűlési futár, hoz egy paksamétát, amiről másnap vitázni kell. Komolytalan do­log azt hinni, hogy egy fél éjszaka alatt minő­ségi munkát lehet végezni. Nem az adminiszt­rációt hibáztatom, hisz majd megszakadnak a munkától. Az okok a kormány rosszul üteme­zett munkájában keresendők. K. T. UTÓN Jogutód nélkül Felszámolják a Magyar Honvédelmi Szövetséget Szeptember harmincadikán de jure is megszűnik a szocializmus egyik utolsó bástyájaként számon tartott Magyar Honvédelmi Szö­vetség. Az ingóságait a társadalmi szervezetként nyilvántartott Magyar Technikai­ és Tömegsport Klubok Szövetsége veszi át, míg a honvédelmi szövetségen belül szolgáló katonatiszteket és civil alkalmazottakat—összesen tizenegy főállású dolgozóról van szó a megyében—nyugdíjazzák, illetve elbocsájtják. Az átmeneti időszakról, valamint a körvonalazódó jövőről Sólyom Istvánt, ma még az MHSZ főelőadóját, az MTTSZ megyei koordinációs bi­zottságának az elnökét kérdeztük. — Ön egyetért a honvédelmi szövetség megszüntetésével? — Részben igen, hiszen ezt a szövetséget a mai formájában már nem lehetett fenntartani. Oka ennek az is, hogy a szervezet önmaga fölé nőtt, és fontosabbá vált a működtetése, mint a gondjaira bízott klubok életének a támogatása. Azzal viszont semmiképpen sem értek egyet, amit az utóbbi időben többen is hangoztattak, miszerint a szövetség a besúgók és a spiclik szervezete. Ez nem igaz, és mélyen sérti azt a százhetvenezer aktivistát, akik az országban a szabadidejüket és erejüket nem kímélve munkálkodtak a szövetségért. Mi feladatokat hajottunk végre, és ezeket a Honvé­delmi Minisztérium szabta ki számunkra. Merem állítani, itt senki sem tanította gyűlöletre a fiatalokat, sokkal inkább arra, hogy becsületesen éljenek. — Mi történik a szövetség ingó és ingatlan vagyonával? — Az ingóságait a technikai- és tömegsport klubok használják, amelyeket itt a megyében, a törvények adta lehetőségekkel élve, még a nyáron megalakítottunk, így a nyolcvan-kilencvenmillió forint értékű eszközöket, modelleket, alkatrészeket, rádió adó-ve­vőket, könnyűbúvár felszereléseket, fegyvereket és lőszert már ők birtokolják. Az MHSZ kezelésében lévő ingatlanokkal jelen pilla­natban a Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézet rendelkezik. Reméljük azonban, hogy ezek egy részét visszakap­juk, hiszen csak a kisebbik részüket tekintve készültek állami pénzekből. A szabály ugyanis kimondta, hogy csak akkor kezdhe­tünk bármilyen építkezésbe, ha a költségek nagyobbik részét mi teremtjük elő. Ebbe természetesen beleértendő a társadalmi munka is. Éppen ezért azt tartanánk helyesnek, ha nem vennék el a kluboktól az összes ingóságukat, hanem mérlegelnék a befektetett munkájukat, és juttatnának a vagyonból.­­ Mi történik a most még főállású MHSZ-dolgozókkal? —A felmondás mindenkire vonatkozik, hiszen október elsejétől egyetlen embernek sincs munkahelye. Az MTTSZ ugyanis társa­dalmi alapon működik, és senkit sem alkalmaz főállásban. A katonák egy része nyugdíjba megy, mások leszereltek, s a civil alkalmazottakkal együtt most állást keresnek. Megjegyzem, hogy a korábban elbocsájtott független területi titkárok nagy része ma munkanélküli segélyből él. — A klubok miből fogják fentartani magukat? — Állami pénzekre nemigen számíthatunk, ezért mindenkinek meg kell teremtenie a saját létalapját. A könnyűbúvárok már eddig is próbálkoztak ezzel, hiszen öntözőcsatorna-tiszátást, karsztvíz­kutatást vállaltak pénzért. Most mások is erre kényszerülnek, a tagok segítségére számítva bevételt hozó munkákat kell végezniük, de nem tudni, hogy miből fognak megélni a nem nagy létszámú vidéki klubok. A tagdíjak nem fedezik a költségeket, emelésükről pedig aligha lehet szó. A fenntartási gondok főleg a kisközségi klubokat érintik, bár kérdés, hogyan viszonyul ehhez a jövendő önkormányzat. Nagy probléma az is, hogy nem tanítottuk meg a klubvezetőket az önállóságra, hiszen eddig mindig utasításokat hajtottak végre. Most azonban mindenben maguknak kell dönteni­ük, s így a felelősség is őket terheli. Biztató, hogy sok helyütt szereztek már támogatókat a klubok, reméljük végül is nem sokat kell felszámolni. — Ön szerint mekkora társadalmi igény van arra, hogy ezek a klubok működjenek? —A lövészet például ősi sportág, s ma is nagyon sokan eljönnek egy-egy falusi célbalövő versenyre. De vannak komolyabb érveim is. Az újonnan alakult szervezetünkek tizennégyezer tagja van, köztük nagyon sok fiatal. A tizenegy modellező klubunknak öt­száz tagja van, de körülbelül száz általános iskolában kétezer gyereknek tartunk különböző szakköröket. Úgy tapasztaljuk, hogy a technika érdekli ezt a korosztályt, különösen a repülő- és hajó­modellezés, illetve a rádiózás. Mi arra vállalkozunk, hogy ezeket az igényeket kielégítsük, s nem militarista alapon, hanem a gyere­kek természetes érdeklődése szerint. Erre jogosítanak bennünket az eddig elért eredményeink is. Két minősített lövészklubunk van, amelyekben világbajnokok is versenyeznek, de igen jelentős sike­reket értünk el a modellezés területén is. — Végül egy személyes kérdés. Ön mit fog csinálni néhány nap múlva? — Még nem tudom, most keresek munkát.

Next