Útunk, 1949 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1949-12-03 / 24. szám
A Szovjetunióban 1947 nyarán lezajlott filozófiai vita egyik elvi tanulsága az volt, hogy a „filozófia tudományos története a tudományos materiális"a világnézet megfogamzásának, születésének és fejlődésének története, mivel pedig a materializmus az idealista áramlatok elleni harcban nőtt fel és fejlődött, a filozófia története egyben a materializmus és idealizmus harcának története is.“ Hogy ez a megállapítás a magyar nyelven kifejeződő bölcselkedésre is teljes mértékben érvényes, azt annál inkább ki kell hangsúlyoznunk, mivel az eddigi uralkodó osztályokat kiszolgáló bölcselettörténetírásunk csak idealizmusról akart hallani és materialistáinkat egyenesen agyonhallgatta. Mentovich Ferenc ennek az uralkodó osztályok történészei által elhallgatott magyar materialita gondolkodásnak egyik képviselője. Kisiparos családból született, 1819-ben. Tanulmányait Enyeden és Németországban végezte. Hazatérése után Nagykörösön, majd Marosvásárhelyt tanár, ahol Bolyai utóda, 1879-ben halt meg. Amilyen sikerületlenek versei, olyan érdekesek ismeretterjesztő írásai. Érdekesek, mert tudományosak, azaz materialisztikusak, és nyelvezetük ugyanakkor egyszerű, világos és szinte mai csengésű. Érdekesek továbbá abból kifolyólag, hogy többnyire vitairatok és egy mélységesen meggyőződött, őszinte gondolkodású ember szenvedélyes pártosságát tükrözik. Pártossága a gyakorlat és elmélet terén egyaránt megnyilvánul. Azok közé tartozik, akik ,,a politikában szabadelvűeknek, a tudományban materialistáknak nevezik maguikat“. Demokratizmusa természetesen kispolgári és materializmusa mechanikus, gépies. Írói tevékenységét abban az időben kezdi meg, amikor már „a gőzgép hazánkban nem újdonság többé“ és „hengermalmok, könyvsajtók, gyárak, melyekben gőzgép végzi a szükséges munkát, egyre sűrűbben keletkeznek“. Wattot, az új termelőeszköz feltalálóját, az újkor Prometheusának tartja, akinek ..volt annyi befolyása a szellemi életre, mint a legmélyebb filozófnak“, és aki. ..az európai rabszolgákat, a gyári munkásokat szabadította fel az életfagyastó sanyarú testi munka fáradalmai alól**. Mentovich tehát, nem a testi munkától (hiszen a 48-as szabadságharcban önként beáll egy fegyergyárba egyszerű napszámosnak), hanem annak elfajulásától való idegenkedésből, örömmel üdvözli a termelőerők fejlődését, de nem látja a tőkés termelési viszonyok átkát. Az angliai munkások állandó kizsákmányoltságát és gyakori munkanélkülségét, olyan mesének tartja, amely — ha igaz is — nem Erdély közeljövőjéről mesél. Erdélyben ekkor még az a gyermekesen szűklátókörű Álláspont járta, amely szerint ,,mi nem fogjuk engedni, hogy a proletariátus nálunk is előálljon“. (Kolozsvári Közlöny, 1862 95. sz.) Mentovich maga elégtétellel állapítja meg, hogy Erdély szellemi termelése sem érkezett még el abba az állapoba, amelybe elérkezett például „Lipcsében, hol az irodalmi proletariátus oly rengeteg, miszerint a tudományt fontszámra árulják“. Mentovich látja, hogy a kapitalizmusban a tudomány isyír áru, de azt már nem teszi szóvá, hogy az ipari és mezőgazdasági proletariátus számára éppen ezért hozzáférhetetlen. Habár a saját maga által szerkesztett Marosvásárhelyi Füzetekben leszögezi, hogy „szellemi tökélyesbülésünk csupán anyagi eszközök által lehetséges“, ugyanott egy ilyen mondatával is találkozunk: „A tudomány és ismeret kincsei közvagyonait képezvén az emberiségnek, szabadon, mondhatni kommunizmusi egyenlőséggel meríthet abból új és szolga, gazdag és szegény“, így természetesen nem is egy kommunista. Mentovich messze van még ebben a vonatkozásban a munkásosztálytól és annak világnézetétől. Viszont nem pártfogolja a mohó burzsoát sem, kinek „a csillogó aranyon függ szeme... s telhetetlen szivének az érc pengése, fölséges zene“. Ami ellen Mentovich itt állást foglal, az nem a tőkés iparosodás, hanem csak „az anyagi túlságos szeretete“, a nép túldolgoztatására épülő fényűzése a keveseknek, tehát távolról sem a kizsákmányolt osztályok jogos anyagi követelései. „Az emberi méltóságot még neveletlen pázban is elismervén“ Mentovich helyteleníti azt, hogy „a földmivelő izzad és fárad, az ő vállára súlyosodnak az álladalom terhei, s mi kiváltságos osztály csak felemészteni járulunk a földmivelő verejtékén beszerzettet“. Ez a „mi“ azt a látszatot kelti, mintha Mentovich azonosítaná magát az uralkodó osztállyal, holot ugyanabban a tanulmányában (két évvel a forradalom előtt) arról beszél, hogy az igények a körülményektől függnek, márpedig „a mi körülményeink a köznyomor, általános tudatlanság“. Ami az elsőt illeti, forradalomra, azaz „tősgyökeres reformra nincs bátorságunk, s tán anyagi erőnk is hiányzik“. De „legalább a nevelés ügyében ne kövessük apáinkat“ és főleg ne Berlint, ahol „több üres teória és hipotézis készül egy évben, mint például kalap vagy akármilyen más iparcikk“. „Mintha bizony csupán eszmékkel táplálkoznánk, s a megélhetés legszámosabb neme nem inkább ép és dologra edzett testerőre támaszkodnék... A világ azon nézete, miszerint az anyag — következőlegtestünk is — a gonosz szellem, a sátán sajátja, tehát az megvetést, számba nem vételt érdemel, s csupán a lélek bír mennyei eredettel, — ezen világnézet ma már egy józanabb filozófia világánál sötét ködként szétfosztott. Mi testestől-lelkestől tökéletesedhető lények vagyunk.“ A nevelés célja: „embert teremteni, munkás polgárt a hazának, emberiségnek“. A hangsúly inkább a polgáron van, mint a munkáson, de nem minden fenntartás nélkül. Egyik negyvennyolcas versében arról énekel ugyan, hogy „mindnyájan egyek, polgárok vagyunk“, a Székely Hírlap szerkesztésének átvételekor azonban élesen szembehelyezkedik elődeivel, akik „székely atyánkfiai baloldali többségénél nem nyertek kihallgattatást“ (meghallgatást). Ugyanakkor levonja ebből a gyakorlati következményt is: ,,A sajtónak nem lehet feladata, hízelegni a polgári gyengeségeknek.“ Újságírói programmját pedig így fogalmazza meg: „Mint eddig, úgy ezentúl is kérlelhetetlen ostorozó leszünk a társadalmi, nevelésügyi stb. téren felburjánzó ferdeségeknek". A többi, ebben a programmban fel nem sorolt területek közül elsősorban a filozófiát kell megemlítenünk. Mentovich, mint már az eddigi idézetekből la többé-kevésbbé gyanítani TUDOMÁNYOS IRODALMUNK Mentovich Ferenc lehetett, harcos materialista. Határozottan kiáll a materializmus mellett és szembefordul mindenféle idealizmussal. Már Berlinben a reakciós Schellingnek azon hallgatói közé tartozott, akik semmi hajlamot nem éreztek „a tiszta igazság cége alatt árult maszlagos mixtúrától (kotyvaléktól) megrészegülni“. Beteges kedélyűeknek bélyegzi az idealistákat, mivel „csak a misztikust, titok, és ábrándszerűt keresik és lenézéssel tekintenek a természettudományokra, mint a homályba burkolt leghathatósabb ostorára, legnagyobb ellenére“. Tanulságos levelek urambátyámhoz című cikksorozatában Mentovich kíméletlen hadjáratot indít mindenfajta előítélet ellen. Ekkor (1858) már úgy látja, hogy „téveszme volt ezernyolcszáznegyvennyolcban a nemzetiség bálványozása“ és jobb lett volna, „ha Európa népei az alkotmányos szabadság zászlói alá egyesültek volna“. A burzsoá nacionalizmuson tehát már túl van és közeledik ahhoz az állásponthoz, amelyet Polrcescu úgy fogalmazott meg, hogy „a nemzetiségek (nemzetek) szabadsága csak azok együttes és az összes elnyomott néppel szolidáris felkelése által jöhet el“. Ugyanakkor Mentovich — a gondolatok főarrikádján — kezet fog Csernyiszevszkijjel, aki többek között ezt írja a Sovremennikbe: „A magyar népben megvan a képesség a tényleges és nemcsak a látszólagos alkotmányossághoz és önkormányzathoz“. Alkotmányosságon természetesen Mentovich sem érti a Schmerling-féle, a magyarokra 1861-ben ráerőszakolt alkotmány engedelmes elfogadását. Tiltakozása viszont erősen leplezett és közvetett. Csak tízegynéhány év múlva, a párisi kommün bekövetkezése után, meri kimondani, hogy „a monarchia határozott tagadása a demokráciának“. Addig megelégszik a monoteizmus, a földöntúli kényúr jó és hatalmas voltában, sőt egyáltalán voltába vetett hit határozott megtagadásával és egy „új világnézet** hirdetésével, amely szerint a világ nem isteni alkotmány, nem egy világonkívüli lény törvényeinek a tehetetlen alárendelje. Ez a világnézet materialista módon értelmezi a világ konstitúcióját és „elvitatni meri a természetfölötti dolgok, testnélküli erők és szellemek létezését“. Ugyanis „a természet nagyban úgy, mint kicsinyben végtelen. Ezen kétirányú végtelenségben a távcsövek és mikroszkópok által segélyzett értelem egyetlen zugolykára sem talált, melyről el lehetne mondani : itt kezdődik az idealistákról álmodott szellemvilág... Mindaz, amit mi erő és szellem külön neveivel szoktunk megjelölni, saját képen nem egyéb, mint az anyagnak bizonyos tulajdonsága. A szellemi jelenségek első nyomait ott vesszük észre az állatok sorában, hol az idegrendszer jelentékenyebben kezd kifejlődni... A magas szervezetű anyagban, az agyvelőben terem meg a gondolat... A léleknek csak arról lehet tiszta UTUNK I ii 0 11 fa j Et t » h it t.j* * oftim ! A Bolsevik című folyóirathoz, a Sz. K. (b) P. Központi Bizottságának elméleti és politikai sajtószervezetéhez levelet intézett több olvasója, akik a család helyzetének fejlődéséről kértek tájékoztatást A Bolsevik szeptember havi 15-ik számában Korbanovszkij V. közíró terjedelmes cikkben válaszol a feltett kérdésre. A cikket, megállapításainak fontosságára való tekintettel, az alábbiakban részletesebben ismertetjük. «M. *K* A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyomán megindult átalakulás mélyreható változást idézett elő a család szociális alapjaiban, jellegében él is. A f?z(v:HafnTvahpTi az VH Honért találta a a l?v»rnioVnpfc — mint smviet ba^afinaV. m*r»+ p Vntnrntmi^T^n« alkotó és A Szövi'"4, pepitei (^QO _ fi PtSvf t) «Tftvjít illám pyv'k legfoptrwsv.h feladata. A ma—p rk— —leninizmu« rpe*#dlapitAI Ketffazolt^V t»ngv a csaléd klatajm^Ssát és WlWMt a társadpinf f**lödés tfirvénys^erfí cég»el határoz ák frvecf szacrvis g társadalom anv**«rt életfeltételeiben. a termelési eszközökben, ezek tulajdonlóéiban. az osztálymegoszlásban. a munka társadalmi megosztásában bekövetkezett változások, amelyek mellett ez állam és a jog formáiban — a politikai, vallási, erkölcsi — felépítményben végbemenő változások jutnak fontos szerephez. A házasság különböző formái — a csoportházasságtól a monovám házasságig — a különböző tulajdonjogi viszonyoknak megfelelően alakultak ki, így a monogámia — amint már Fngels megállapította — akkor fejlődött ki, amikor számottevő vagyonok kerültek egyéni tulajdonba — egyes férfiak tulajdonába —, akik arra törekedtek, hogy vagyonukat saját leszármazottaikra örökítsék át. Bármilyen formát is öltöttek a magántulajdonon alapuló társadalmi rendszerek — rabszolgaság, hűbériség, kapitalizmus — közös jellemvonásuk maradt a férfi és a nő közötti egyenlőtlenség, a férfi uralmi helyzete a családban, a nő függősége a férfi családfőtől. Éppen ennek az egyenlőtlenségnek következtében az elnyomott osztályok asszonyai mindig kettős igát vonszoltak: a társadalmi és a nemi egyenlőtlenség igáját Az antagonisztikus osztálytársadalomnban a családi élet rendszere és a családi viszonyok — az osztály-tartozandóság szerint különböznek. Ezért helytelen és téves a családról „általában“ beszélni, ami annyit jelentene, hogy a család osztály-jellegét figyelmen kívül hagyjuk. Nem lehet azonosítani a földbirtokos családot a szegényparaszti családdal, amint a burzsoá család alapvetően is különbözik a proletár családtól. A burzsoá család jellegét a vagyongyűjtés szenvedélye határozza meg. Balzac a Comedie humaine köteteiben, Zola a Rougon Macquart sorozatban, Galsworthy a Forsyte-Saga-ban hű képét nyújtották a tőkés család benső életének, mozgató rugóinak — és erkölcsi fertőjének. Landberg Ferdinand a „Hatvan amerikai család”ban leleplezte az Egyesült Államok monopolkapitalista családjait, amelyek kapcsolatainak célja: a pénzdinasztiák uralmi érdekeinek szolgálata. A házasságralépők kölcsönös érzelmei igen keveset, vagy semmit sem nyomnak a latban. A gazdasági érdekek befolyása alatt áll a házasságkötés a kispolgári családokban és a tőkés államok földművesei körében is. A tőkés társadalomban a burzsoá család ellentétét a proletár családban leljük fel. Egyedül a proletár környezetben találunk olyan házasságkötéseket, amelyek alapját nem haszonleső, anyagias érdek, hanem a férfi és nő kölcsönös vonzalma, életviszonyaik és küzdelmeik azonossága alkotja. A kapitalista társadalom összes osztályai közül a proletariátus mutatja fel a legszilárdabb alapon és a haladó erkölcsön nyugvó házasságot. A nők egyenlőtlenségét és elnyomását nem lehet felszámolni a családban, amely a magántulajdonon, a kizsákmányoláson s az egyik nem alávetettségén épül fel. Az osztályelnyomás kifejlődése és kimélyülése — fokozta a nemek közötti ellentéteket is. Csupán a társadalom gazdasági alapjainak gyökeres átalakulása hozza meg a nemek viszonyának megváltozását, abban az értelemben, hogy ezek a viszonyok mélységesen emberiekké váljanak. A történelemben első ízben a szovjet szocialista társadalom biztosította ezt az átalakulást. A Bolsevik Párt és a szovjet állam politikájának eredményeképpen a család helyzetében, jellegében, társadalmi működésében és szerepében valóban mélyreható változások következtek be. 11 A szovjet társadalom megszabadult a magántulajdon viszonyainak befolyásától, a magántulajdon nyűgétől és egyúttal új alapzatot kapott a szocialista gazdasági rendszerben, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonán és az emberek közti szocialista kapcsolatokon nyugszik. A kapitalizmus, a magántulajdon elszakítják az embereket egymástól 4 ellentétet szülnek a társadalmon belül — osztályellentétek — és a családon belül — a nemek közötti ellentétek. A szocializmus ezzel szemben egyesíti az embereket: a burzsoá individualizmus és anyagias versengés viszonyai helyébe megteremti — a munkában, az építésben s a nép ellenségeivel vívott harcban való — együttműködés, különös segítség és együttérzés viszonyait. S mindez teljes mértékben viszszatükröződik a szovjet család felépítésében és életében is, amelyet tag-*jainak újszellemű kölcsönös viszonya jellemez. Mindenekelőtt figyelembe kell vennünk, hogy a szovjet társadalomban megvalósult a férfi és nő teljes egyenlősége, a társadalmi élet minden területén. A szovjet nő a családban is teljesen egyenjogú a férfival. A szovjet család anyagi jólétének alapját — legyen szó akár munkás, akár kolhozdolgozó, akár értelmiségi családról — minden esetben munkaképes tagjainak személyi munkateljesítménye alkotja. A szovjet nők döntő többsége társadalmi munkát végez , így a szovjet asszony férjével együtt járul hozzá a család anyagi helyzetének megalapozásához. Ez, természetesen, igen kedvezően befolyásolja a házastársak kölcsönös kapcsolatainak jellegét is. A szovjet társadalomban a házassági kapcsolat alapja a házasságra lépő férfi és nő egymás iránti szeretete, amelyet gazdagít és megszilárdít az eszmei s érdekbeli közösség, valamint az a felemelő tudat, hogy közös felelősséggel tartoznak az egész társadalomnak leendő gyermekeik a kommunizmust építő új nemzedék helyes neveléséért Ezért mondottuk, hogy a szovjet szocialista család új típusú család, amelyet eddig még nem ismert a történelem. A tőkés társadalomban a burzsoá családokat a vagyon felaprózásának elkerülése, a kizsákmányoltak családjait pedig a megélhetési, anyagi nehézségek befolyásolják abban az irányban, hogy a születéseknek korlátot szabjanak. A Szovjetunióban nincs munkanélküliség, ismeretlen a gazdasági válság, a dolgozók életszintje pedig állandóan emelkedik. Ennek megfelelően semmi akadálya sincs a gyermekáldásnak — ami szintén egyik beszédes jele a szocialista társadalom felsőbbrendűségének a tőkés társadalom felett. Az anyák és gyermekek védelmére a szovjet társadalom olyan gondot fordít, mint sehol másutt a világon. A gyermekhalandóságot is a Szovejtunióban sikerült a legjobban lecsökkentetni. A lakosság száma a háború előtt évente átlag hárommillió fővel szaporodott a győzelmes szocializmus országában. Kautsky annak idején azt állítgatta, hogy a szocialista társadalomban a lakosság nem fog növekedni, mivel a gyermekek akadályoznák szüleiket a munkában. A szocialista valóság nem hagyott követ kövön ebből az elméletből. A Szovjetunióban számtalan anya van, akik az ipari vagy mezőgazdasági termelés sztahanovistái, vagy a tudomány, a technika, az irodalom és művészet kiemelkedő dolgozói, — anélkül, hogy anyaságuk ezzel hátrányt szenvedne. A szovjet állam intézményesen megteremtette mindazokat a feltételeket, amelyek a szovjet nőnek lehetővé teszik társadalmi munkájának és feladatának elvégzését, anyai feladatának megcsorbítása nélkül. Míg a forradalom előtti időkben, a dolgozó orosz családok számára újabb teher volt minden újabb „éhes“ gyermekszáj, addig ma a szovjet családok átlagos gyermeklétszáma folytonosan emelkedik, annak jeléül, hogy a szovjet társadalom és a szovjet család viszonyai között a gyermekszaporulat nem jelent megterhelést. Csak örömet. A szocialista társadalom teljes mértékben érzi, hogy a lakosság számának növekedése a szociálista társadalom érdekét szolgálja. A sokgyermekes családok állami támogatásban részesülnek. Az anyát a szovjetek országában olyan megbecsülés és tisztelet övezi, mint soha és sehol másutt a világon. A Hős Anya, az Anya Dicsősége, az Anyaság Érdemrendje — mind olyan kitüntetések, amelyekkel a sokgyermekes anyáknak adózik a szovjet állam és népe. Megemlíthetjük, hogy jelenleg 28.500 olyan anya van a Szovjetunióban, akik a Hős Anya kitüntetés birtokosai, akik tehát legalább tíz gyermeket neveltek fel, míg a másik két kitüntetés tulajdonosainak száma meghaladja a két és félmilliót, akik legalább öt gyermeket adtak a szocialista hazának. A szovjet társadalomnak az anya és gyermekek iránti gondoskodásával párhuzamosan kialakult és kifejlődött az a szocialista humanizmus, amely mélyen begyökerezett sajátsága a szovjet ideológiának és szovjet kultúrának. „Gyermekeink igazolják az apák és anyák reménységeit. Gyermekeink szóért jóval fizetnek vissza. Boldog korszakban élnek gyermekeink. Mindent, ami gazdagságot megszereztünk, nekik adjuk, a mi gyermekeinknek— mondotta egyik beszédében Kalinin. .u. Annak idején voltak egyesek, akik attól tartottak, hogy a családnak egy csomó háztartási tehertől való megkönnyítése meg fogja lazítani a szűkcidlista család tagjainak kapcsolatait, a család egységét. Ezek a látszatérvek azonban szétfoszlottak. A szovjet család ugyanazon az alapon épül fel és fejlődik, mint az egész szovjet szocialista társadalom: a kizsákmányolás alól felszabadult szabad emberek elvtársias együttműködésén és kölcsönös támogatásán. Noha az ifjú nemzedék nevelésében a vezető szerepet az iskola előtti intézmények, az iskolák és a társadalmi szervezetek töltik be, ez nem csökkenti a családi nevelés szerepének fontosságát. A gyermek életének nagy részét a család körében tölti, amely óriási nevelő hatást gyakorol reá. A családi nevelés eredményessége nagymértékben függ attól a tekintélytől, amellyel a szülők gyermekeik szemében rendelkeznek. Ezt a tekintélyt a szovjet szülő nem fenyegetésekkel, vagy a gyermek kényszerítésével szerzi meg, hanem példaadásával, a munka és az emberek iránt tanúsított magatartásával, saját ideológiai-politikai és kulturális tudásának állandó fokozásával. A szovjet család teljesen felszámolta az apák és fiuk ellentéteit, amelyek a polgári társadalom életében oly nagy szerepet játszanak. A szovjet családban ugyanúgy, mint az egész szovjet társadalomban, az idős és az ifjú nemzedékek között nincsenek ellentétek, hiszen ugyanazok a gazdasági, politikai és kulturális érdekek lelkesítik mindannyiukat. A szovjet társadalom megteremtette a házasság és a család szilárd, tartós voltának összes feltételeit. A szovjet családban nincs helye a gazdasági, szociális, idológiai, politikai ellentéteknek, amiként ezek az ellentétek a szovjet társadalom egészében sem lelhetők fel.. A szovjet társadalom sokkal magasabb feladatokat, eszményeket állít a család elé, mint bármely más társadalom. S mert a szovjet család legfontosabb hivatása az ifjú kommunista nemzedék nevelése, — a szovjet családban bensőségesen élnek és hatnak a kommunista erkölcs magas eszméi, elvei. A szovjet társadalom további fejlődése a kommunizmus felé — a szovjet család további megerősödését jelenti, ami viszont egyik legfontosabb alapja a társadalmi haladásnak. (b. v.) A CSALÁD A SZOCIALISTA TÁRSADALOMBAN 0-k, A a it 3-a I a da ok uk erir. iml hot0k fit* az Ita L JU V L 6 t Hl 16 staban idő. in. Izán djuk tolár lyanságierűit. . ,aek inca late.choliUnc ] Lu, utót, ágú. mint finn. élek. ilek& neg. syayok lödéttani osére-idés. tehát ilyenek a felemégy. A segítegy. z. ma-Ihető:úlyodehob tanok gvan.Ittott /esett leoló. aelíit. ileBSá- . ZÁSZLÓ