Útunk, 1949 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1949-12-03 / 24. szám

A Szovjetunióban 1947 nyarán lezajlott filozófiai vita egyik elvi tanulsága az volt, hogy a „filozófia tudományos története a tudományos materiális"a világnézet megfogamzá­­sának, születésének és fejlődésének története, mivel pedig a materializmus az idealista áramlatok elleni harcban nőtt fel és fejlődött, a filozófia története egyben a materializmus és idealizmus harcának története is.“ Hogy ez a megállapítás a magyar nyelven kifejeződő bölcselkedésre is teljes mértékben érvényes, azt annál inkább ki kell hangsúlyoznunk, mivel az eddigi uralkodó osztályokat kiszolgáló bölcselettörténetírásunk csak idealizmusról akart hallani és materialistáinkat egyene­sen agyonhallgatta. Mentovich Ferenc ennek az uralkodó osztályok történészei által elhallgatott magyar materialita gondolkodásnak egyik képviselője. Kisiparos családból született, 1819-ben. Tanulmá­nyait Enyeden és Németországban végezte. Hazatérése után Nagykörösön, majd Marosvásárhelyt tanár, ahol Bolyai utóda, 1879-ben halt meg. Amilyen sikerületlenek versei, olyan érdekesek ismeret­terjesztő írásai. Érdekesek, mert tudományosak, azaz mate­ri­alisztikusak, és nyelvezetük ugyanakkor egyszerű, világos és szinte mai csengésű. Érdekesek továbbá abból kifolyólag, hogy többnyire vitairatok és egy mélységesen meggyőződött, őszinte gondolkodású ember szenvedélyes pártosságát tükrözik. Pártossága a gyakorlat és elmélet terén egyaránt meg­nyilvánul. Azok közé tartozik, akik ,,a politikában szabad­elvűeknek, a tudományban materialistáknak nevezik magui­kat“. Demokratizmusa természetesen kispolgári és materializ­musa mechanikus, gépies. Írói tevékenységét abban az időben kezdi meg, amikor már „a gőzgép hazánkban nem újdonság többé“ és „henger­malmok, könyvsajtók, gyárak, melyekben gőzgép végzi a szük­séges munkát, egyre sűrűbben keletkeznek“. Wattot, az új termelőeszköz feltalálóját, az újkor Prometheusának tartja, akinek ..volt annyi befolyása a szellemi életre, mint a legmé­lyebb filozófnak“, és aki. ..az európai rabszolgák­at, a gyári munkásokat szabadította fel az életfagyastó sanyarú testi munka fáradalmai alól**. Mentovich tehát, nem a testi mun­kától (hiszen a 48-as szabadságharcban önként beáll egy fegyergyárba egyszerű napszámosnak), hanem annak elfaju­lásától való idegenkedésből, örömmel üdvözli a termelőerők fejlődését, de nem látja a tőkés termelési viszonyok átkát. Az angliai munkások állandó kizsákmányoltságát és gyakori munkanélkülségét, olyan mesének tartja, amely — ha igaz is — nem Erdély közeljövőjéről mesél. Erdélyben ekkor még az a gyermekesen szűklátókörű Álláspont járta, amely szerint ,,mi nem fogjuk engedni, hogy a proletariátus nálunk is előálljon“. (Kolozsvári Közlöny, 1862 95. sz.) Mentovich maga elégtétellel állapítja meg, hogy Erdély szellemi termelése sem érkezett még el abba az álla­­po­ba, amelybe elérkezett például „Lipcsében, hol az irodalmi proletariátus oly rengeteg, miszerint a tudományt fontszámra árulják“. Mentovich látja, hogy a kapitalizmusban a tudomány is­­yír áru, de azt már nem teszi szóvá, hogy az ipari és mezőgazdasági proletariátus számára éppen ezért hozzáfér­hetetlen. Habár a saját maga ált­al szerkesztett Marosvásár­helyi Füzetekben leszögezi, hogy „szellemi tökélyesbülésü­nk csupán anyagi eszközök által lehetséges“, ugyanott egy ilyen mondatával is találkozunk: „A tudomány és ismeret kincsei közvagyonait képezvén az emberiségnek, szabadon, mondhatni kommunizmusi egyenlőséggel meríthet abból új és szolga, gazdag és szegény“, így természetesen nem is egy kommu­nista. Mentovich messze van még ebben a vonatkozásban a munkásosztálytól és annak világnézetétől. Viszont nem párt­fogolja a mohó burzsoát sem, kinek „a csillogó aranyon függ szeme... s telhetetlen szivének az érc pengése, fölséges zene“. Ami ellen Mentovich itt állást foglal, az nem a tőkés iparoso­dás, hanem csak „az anyagi túlságos szeretete“, a nép túl­­dolgoztatására épülő fényűzése a keveseknek, tehát távolról sem a kizsákmányolt osztályok jogos anyagi követelései. „Az emberi méltóságot még neveletlen pázban is elismervén“ Men­tovich helyteleníti azt, hogy „a földmivelő izzad és fárad, az ő vállára súlyosodnak az álladalom terhei, s mi kiváltságos osztály csak felemészteni járulunk a földmivelő verejtékén beszerzettet“. Ez a „mi“ azt a látszatot kelti, mintha Men­tovich azonosítaná magát az uralkodó osztállyal, holot ugyan­abban a tanulmányában (két évvel a forradalom előtt) arról beszél, hogy az igények a körülményektől függnek, márpedig „a mi körülményeink a köznyomor, általános tudatlanság“. Ami az elsőt illeti, forradalomra, azaz „tősgyökeres reformra nincs bátorságunk, s tán anyagi erőnk is hiányzik“. De „leg­alább a nevelés ügyében ne kövessük apáinkat“ és főleg ne Berlint, ahol „több üres teória és hipotézis készül egy évben, mint például kalap vagy akármilyen más iparcikk“. „Mintha bizony csupán eszmékkel táplálkoznánk, s a megélhetés leg­­számosabb neme nem inkább ép és dologra edzett testerőre támaszkodnék... A világ azon nézete, miszerint az anyag — következőleg­­testünk is — a gonosz szellem, a sátán sajátja, tehát az megvetést, számba nem vételt érdemel, s csupán a lélek bír mennyei eredettel, — ezen világnézet ma már egy józanabb filozófia világánál sötét ködként szétfosztott. Mi testestől-lelkestől tökéletesedhető lények vagyunk.“ A nevelés célja: „embert teremteni, munkás polgárt a hazának, emberi­ségnek“. A hangsúly inkább a­ polgáron van, mint a munkáson, de nem minden fenntartás nélkül. Egyik negyvennyolcas versében arról énekel ugyan, hogy „mindnyájan egyek, polgárok va­gyunk“, a Székely Hírlap szerkesztésének átvételekor azonban élesen szembehelyezkedik elődeivel, akik „székely atyánkfiai baloldali többségénél nem nyertek kihallga­ttatást“ (meghall­gatást). Ugyanakkor levonja ebből a gyakorlati következ­ményt is: ,,A sajtónak nem lehet feladata, hízelegni a polgári gyengeségeknek.“ Újságírói programmját pedig így fogal­mazza meg: „Mint eddig, úgy ezentúl is kérlelhet­etlen osto­rozó­ leszünk a társadalmi, nevelésügyi stb. téren felburjánzó ferdeségeknek". A többi, ebben a programmban fel nem sorolt területek közül elsősorban a filozófiát kell megemlítenünk. Mentovich, mint már az eddigi idézetekből la többé-kevésbbé gyanítani TUDOMÁNYOS IRODALMUNK Mentovich­ Ferenc lehetett, harcos materialista. Határozottan kiáll a materializ­mus mellett és szembefordul mindenféle idealizmussal. Már Berlinben a reakciós Schellingnek azon hallgatói közé tarto­zott, akik semmi hajlamot nem éreztek „a tiszta igazság cége alatt árult maszlagos mixtúrától (kotyvaléktól) megrészegülni“. Beteges kedélyűeknek bélyegzi az idealistákat, mivel „csak a misztikust, titok, és ábrándszerűt keresik és lenézéssel tekin­tenek a természettudományokra, mint a homályba burkolt leg­­hathatósabb ostorára, legnagyobb ellenére“. Tanulságos levelek urambátyámhoz című cikksorozatában Mentovich kíméletlen hadjáratot indít mindenfajta előítélet ellen. Ekkor (1858) már úgy látja, hogy „téveszme volt ezer­nyolcszáznegyvennyolcban a nemzetiség bálványozása“ és jobb lett volna, „ha Európa népei az alkotmányos szabadság zász­lói alá egyesültek volna“. A burzsoá nacionalizmuson tehát már túl van és közeledik ahhoz az állásponthoz, amelyet Polr­­cescu úgy fogalmazott meg, hogy „a nemzetiségek (nemzetek) szabadsága csak azok együttes és az összes elnyomott néppel szolidáris felkelése által jöhet el“. Ugyanakkor Mentovich — a gondolatok főarrikádján — kezet fog Csernyiszevszkijjel, aki többek között ezt írja a Sovremennikbe: „A magyar népben megvan a képesség a tényleges és nemcsak a látszólagos alkotmányossághoz és önkormányzathoz“. Alkotmányosságon természetesen Mentovich sem érti a Schmerling-féle, a ma­gyarokra 1861-ben ráerőszakolt alkotmány engedelmes elfoga­dását. Tiltakozása viszont erősen leplezett és közvetett. Csak tízegynéhány év múlva, a párisi kommün bekövetkezése után, meri kimondani, hogy „a monarchia határozott tagadása a demokráciának“. Addig megelégszik a monoteizmus, a földön­túli kényúr jó­ és hatalmas voltában, sőt egyáltalán­ voltába vetett hit határozott­ megtagadásával és egy „új világnézet** hirdetésével, amely szerint a világ nem isteni alkotmány, nem egy világonkívüli lény törvényeinek a tehetetlen alárendel­je. Ez a világnézet materialista módon értelmezi a világ konsti­­túcióját és „elvitatni meri a természetfölötti dolgok, testnél­­küli erők és szellemek létezését“. Ugyanis „a természet nagy­ban úgy, mint kicsinyben végtelen. Ezen kétirányú végtelen­ségben a távcsövek és mikroszkópok által segélyzett értelem egyetlen zugolykára sem talált, melyről el lehetne mondani : itt kezdődik az idealistákról álmodott szellemvilág... Mindaz, amit mi erő és szellem külön neveivel szoktunk megjelölni, saját képen nem egyéb, mint az anyagnak bizonyos tulajdon­sága. A szellemi jelenségek első nyomait ott vesszük észre az állatok sorában, hol az idegrendszer jelentékenyebben kezd kifejlődni... A magas szervezetű anyagban, az agyvelőben terem meg a gondolat... A léleknek csak arról lehet tiszta UTUNK I ii 0 11 fa j Et t » h it t.j* * oftim ! A Bolsevik című folyóirathoz, a Sz. K. (b) P. Központi Bizottságának elméleti és politikai sajtószerve­zetéhez levelet intézett több olvasója, akik a család helyzetének fejlődéséről kértek tájékoztatást A Bolsevik szep­tember havi 15-ik számában Korba­­novszkij V. közíró terjedelmes cikk­ben válaszol a feltett kérdésre. A cik­­ket, megállapításainak fontosságára való tekintettel, az alábbiakban rész­letesebben ismertetjük. «M. *K* A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom nyomán megindult átalakulás mélyreható változást idézett elő a csa­lád szociális alapjaiban, jellegében él is. A f?z(v:HafnTvahpTi az VH Honért talált­­­a a a l?v»rnioVnpfc — mint smviet ba^afi­­naV. m*r»+ p Vntnrntmi^T^n« alkotó és A Szövi'"4, pepitei (^QO _ fi PtSvf­ t) «Tftvjít illám pyv'k legfoptrw­sv.h feladata. A ma—p rk­— —leninizmu« rpe*#dla­­pitAI Ketffazolt^V t»ngv a csaléd klata­­jm^Ssát és WlWMt a társadpi­nf f**­­lödés tfirvénys^erfí cég»el határoz ák frvecf szacrvis g társadalom anv**«rt élet­­feltételeiben. a termelési eszközökben, ezek tulajdonlóéiban. az osztálymeg­­oszlásban. a munka társadalmi meg­osztásában bekövetkezett változások, amelyek mellett ez állam és a jog for­máiban — a politikai, vallási, erkölcsi — felépítményben végbemenő változá­sok jutnak fontos szerephez. A házasság különböző formái — a csoportházasságtól a monovám házas­ságig — a különböző tulajdonjogi vi­szonyoknak megfelelően alakultak ki, így a monogámia — amint már Fngels megállapította — akkor fejlődött ki, amikor számottevő vagyonok kerültek egyéni tulajdonba — egyes férfiak tu­lajdonába —, akik arra törekedtek, hogy vagyonukat saját leszármazot­­taikra örökítsék át. Bármilyen formát is öltöttek a ma­gántulajdonon alapuló társadalmi rendszerek — rabszolgaság, hűbériség, kapitalizmus — közös jellemvonásuk maradt a férfi és a nő közötti egyen­lőtlenség, a férfi uralmi helyzete a családban, a nő függősége a férfi csa­ládfőtől. Éppen ennek az egyenlőtlen­ségnek következtében az elnyomott osztályok asszonyai mindig kettős igát vonszoltak: a társadalmi és a nemi egyenlőtlenség igáját Az antagonisztikus osztálytársada­­lomnban a családi élet rendszere és a családi viszonyok — az osztály-tarto­­zandóság szerint különböznek. Ezért helytelen és téves a családról „általá­ban“ beszélni, ami annyit jelentene, hogy a család osztály-jellegét figyel­men kívül hagyjuk. Nem lehet azono­sítani a földbirtokos családot a sze­gényparaszti családdal, amint a bur­­zsoá család alapvetően is különbözik a proletár családtól. A burzsoá család jellegét a vagyon­gyűjtés szenvedélye határozza meg. Balzac a Comedie humaine köteteiben, Zola a Rougon Macquart sorozatban, Galsworthy a Forsyte-Saga-ban hű ké­pét nyújtották a tőkés­ család benső életének, mozgató rugóinak — és er­kölcsi fertőjének. Landberg Ferdinand a „Hatvan amerikai család”ban leleplezte az Egyesült Államok monopolkapitalista családjait, amelyek kapcsolatainak célja: a pénzdinasztiák uralmi érdekei­nek szolgálata. A házasságralépők köl­csönös érzelmei igen keveset, vagy semmit sem nyomnak a latban. A gazdasági érdekek befolyása alatt áll a házasságkötés a kispolgári csalá­dokban és a tőkés államok földműve­sei körében is. A tőkés társadalomban a burzsoá család ellentétét a proletár család­ban leljük fel. Egyedül a proletár kör­nyezetben találunk olyan házasságkö­téseket, amelyek alapját nem haszonleső, anyagias érdek, hanem a férfi és nő kölcsö­nös vonzalma, életviszonyaik és küzdelmeik azonossága al­kotja. A kapitalista társada­lom összes osztályai közül a proletariátus mutatja fel a legszilárdabb alapon és a ha­ladó erkölcsön nyugvó házas­ságot. A nők egyenlőtlenségét és elnyomását nem lehet felszá­molni a családban, amely a magántulajdonon, a kizsák­mányoláson s az egyik nem alávetettségén épül fel. Az osztályelnyomás kifejlődése és kimélyülése — fokozta a nemek közötti ellentéteket is. Csupán a társadalom gaz­dasági alapjainak gyöke­res átalakulása hozza meg a nemek viszonyának megváltozását, abban az értelemben, hogy ezek a vi­szonyok mélységesen emberiekké vál­janak. A történelemben első ízben a szovjet szocialista társadalom biztosí­totta ezt az átalakulást. A Bolsevik Párt és a szovjet állam politikájának eredményeképpen a család helyzeté­ben, jellegében, társadalmi működésé­ben és szerepében valóban mélyreható változások következtek be. 11 A szovjet társadalom megszabadult a magántulajdon viszonyainak befolyásától, a magántulajdon nyűgétől és egyúttal új alapzatot ka­pott a szocialista gazdasági rendszer­ben, amely a termelőeszközök társa­dalmi tulajdonán és az emberek közti szocialista kapcsolatokon nyugszik. A kapitalizmus, a magántulajdon el­szakítják az embereket egymástól 4­ ellentétet szülnek a társadalmon belül — osztályellentétek — és a családon belül — a nemek közötti ellentétek. A szocializmus ezzel szemben egyesíti az embereket: a burzsoá individualizmus és anyagias versengés viszonyai helyé­be megteremti — a munkában, az építésben s a nép ellenségeivel vívott harcban való — együttműködés, kül­önös segítség és együttérzés viszo­nyait. S mindez teljes mértékben visz­­szatükröződik a szovjet család felépí­tésében és életében is, amelyet tag-*­jainak újszellemű kölcsönös viszonya jellemez. Mindenekelőtt figyelembe kell ven­nünk, hogy a szovjet társadalomban megvalósult a férfi és nő teljes egyen­lősége, a társadalmi élet minden terü­letén. A szovjet nő a családban is tel­jesen egyenjogú a férfival. A szovjet család anyagi jólétének alapját — legyen szó akár munkás, akár kolhozdolgozó, akár értelmiségi családról — minden esetben munka­képes tagjainak személyi munkatelje­sítménye alkotja. A szovjet nők döntő többsége társadalmi munkát végez , így a szovjet asszony férjével együtt járul hozzá a család anyagi helyzeté­nek megalapozásához. Ez, természete­sen, igen kedvezően befolyásolja a há­zastársak kölcsönös kapcsolatainak jellegét is. A szovjet társadalomban a házassági kapcsolat alapja a házasságra lépő férfi és nő egymás iránti szeretete, amelyet gazdagít és megszilárdít az eszmei s érdekbeli közösség, valamint az a fel­emelő tudat, hogy közös felelősséggel tartoznak az egész társadalomnak le­endő gyermekeik­­ a kommunizmust építő új nemzedék helyes neveléséért Ezért mondottuk, hogy a szovjet szo­cialista család új típusú család, ame­lyet eddig még nem ismert a történe­lem.­ A tőkés társadalomban a burzsoá családokat a vagyon felaprózá­­sának elkerülése, a kizsákmá­nyoltak családjait pedig a megélhetési, anyagi nehézségek befolyásolják abban az irányban, hogy a születéseknek kor­látot szabjanak. A Szovjetunióban nincs munkanél­küliség, ismeretlen a gazdasági válság, a dolgozók életszintje pedig állandóan emelkedik. Ennek megfelelően semmi akadálya sincs a gyermekáldásnak — ami szintén egyik beszédes jele a szo­­cialista társadalom felsőbbrendűségé­nek a tőkés társadalom felett. Az anyák és gyermekek védelmére a szovjet társadalom olyan gondot for­dít, mint sehol másutt a világon. A gyermekhalandóságot is a Szovejtunió­­ban sikerült a legjobban lecsökkentet­ni. A lakosság száma a háború előtt évente átlag hárommillió fővel szapo­rodott a győzelmes szocializmus orszá­gában. Kautsky annak idején azt állítgatta, hogy a szocialista társada­lomban a lakosság nem fog növekedni, mivel a gyerme­kek akadályoznák szüleiket a munkában. A szocialista való­ság nem hagyott követ kö­vön ebből az elméletből. A Szovjetunióban számtalan anya van, akik az ipari vagy mezőgazdasági termelés szta­­hanovistái, vagy a tudomány, a technika, az irodalom és művészet kiemelkedő dolgo­zói, — anélkül, hogy anyasá­guk ezzel hátrányt szenvedne. A szovjet állam intézménye­sen megteremtette mindazo­kat a feltételeket, amelyek a szovjet nőnek lehetővé teszik társadalmi munkájának és feladatának elvégzését, anyai feladatának megcsorbítása nélkül. Míg a forradalom előtti időkben, a dolgozó orosz családok számára újabb teher volt minden újabb „éhes“ gyer­mekszáj,­­ addig ma a szovjet csalá­dok átlagos gyermeklétszáma folytono­san emelkedik, annak jeléül, hogy a szovjet társadalom és a szovjet család viszonyai között a gyermekszaporulat nem jelent megterhelést. Csak örömet. A szocialista társadalom teljes mér­tékben érzi, hogy a lakosság számának növekedése a szociálista társadalom érdekét szolgálja. A sokgyermekes csa­ládok állami támogatásban részesülnek. Az anyát a szovjetek országában olyan megbecsülés és tisztelet övezi, mint soha és sehol másutt a világon. A Hős Anya, az Anya Dicsősége, az Anyaság Érdemrendje — mind olyan kitünteté­sek, amelyekkel a sokgyermekes anyáknak adózik a szovjet állam és népe. Megemlíthetjük, hogy jelenleg 28.500 olyan anya van a Szovjetunió­ban, akik a Hős Anya kitüntetés birto­kosai, akik tehát legalább tíz gyerme­ket neveltek fel, míg a másik két ki­tüntetés tulajdonosainak száma meg­haladja a két és félmilliót, akik leg­alább öt gyermeket adtak a szocialista hazának. A szovjet társadalomnak az anya és gyermekek iránti gondoskodásával pár­huzamosan kialakult és kifejlődött az a szocialista humanizmus, amely mé­lyen begyökerezett sajátsága a szovjet ideológiának és szovjet kultúrának. „Gyermekeink igazolják az apák és anyák reménységeit. Gyermekeink s­zóért jóval fizetnek vissza. Boldog kor­szakban élnek gyermekeink. Mindent, ami gazdagságot megszereztünk, nekik adjuk, a mi gyermekeinknek— mondotta egyik beszédében Kalinin. .u. Annak idején voltak egyesek, akik attól tartottak, hogy a családnak egy csomó háztartási tehertől való meg­könnyítése meg fogja lazítani a szűk­cidlista család tagjainak kapcsolatait, a család egységét. Ezek a látszat­érvek azonban szétfoszlottak. A szovjet család ugyanazon az ala­pon épül fel és fejlődik, mint az egész szovjet szocialista társadalom: a ki­zsákmányolás alól felszabadult szabad emberek elvtársias együttműködésén és kölcsönös támogatásán. Noha az ifjú nemzedék nevelésében a vezető szerepet az iskola­ előtti intéz­mények, az iskolák és a társadalmi szervezetek töltik be, ez nem csökkenti a családi nevelés szerepének fontossá­gát. A gyermek életének nagy részét a család körében tölti, amely óriási ne­velő hatást gyakorol reá. A családi nevelés eredményessége nagymértékben függ attól a tekintély­től, amellyel a szülők gyermekeik sze­mében rendelkeznek. Ezt a tekintélyt a szovjet szülő nem fenyegetésekkel, vagy a gyermek kényszerítésével szerzi meg, hanem példaadásával, a munka és az emberek iránt tanúsított maga­tartásával, saját ideológiai-politikai és kulturális tudásának állandó foko­zásával. A szovjet család teljesen felszámolta az apák és fiuk ellentéteit, amelyek a polgári társadalom életében oly nagy szerepet játszanak. A szovjet családban ugyanúgy, mint az egész szovjet tár­sadalomban, az idős és az ifjú nemze­dékek között nincsenek ellentétek, hi­szen ugyanazok a gazdasági, politikai és kulturális érdekek lelkesítik mind­annyi­ukat. A szovjet társadalom megteremtette a házasság és a család szilárd, tartós voltának összes feltételeit. A szovjet családban nincs helye a gazdasági, szo­ciális, idológiai, politikai ellentétek­nek, amiként ezek az ellentétek a szovjet társadalom egészében sem lel­hetők fel.. A szovjet társadalom sokkal maga­sabb feladatokat, eszményeket állít a család elé, mint bármely más társada­lom. S mert a szovjet család legfonto­sabb hivatása az ifjú kommunista nemzedék nevelése, — a szovjet csa­ládban bensőségesen élnek és hatnak a kommunista erkölcs magas eszméi, elvei. A szovjet társadalom további fejlő­dése a kommunizmus felé — a szovjet család további megerősödését jelenti, ami viszont egyik legfontosabb alapja a társadalmi haladásnak. (b. v.) A CSALÁD A SZOCIALISTA TÁRSAD­ALOMBAN 0-k, A a it 3-a I a d­a ok uk er­ir. iml ho­t0k fit* az Ita­ L JU V L 6 t Hl 16 sta­ban idő. in. Izán­ djuk tolár lya­­nság­ierű­it. . ,aek inca late­­.cho­­liUnc ] Lu, utót, ágú. mint finn. élek. ilek­­& neg. sy­­­ayok lödé­­ttani osére-idés. tehát ilyen­ek a fele­még­y. A segít­egy­. z. ma-Ihető­:úlyo­dehob tanok gvan­.Ittott /esett leoló. aelíit. ileBSá- ­. Z­ÁSZLÓ

Next