Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)
1953-01-23 / 4. szám
SZÁZ ÉVES A BUKARESTI NEMZETI SZÍNHÁZ Hazánk dolgozói őszinte lelkesedéssel ünnepüik január 14—24. között a bukaresti Nemzeti Színház megnyitásának 100. évfordulóját. A Nemzeti Színház s a román színjátszás története elválaszthatatlanul összeforrott a XIX. század első felében az orosz dekabrista forradalmi társaságok mintájára alakult román kulturális egyesületek történetével. Ezek az egyesületek a polgári-demokratikus átalakulás előharcosai voltak és a feudális elnyomás feltételei közt lehetséges szervezkedési formákat (irodalmi, zenei társaságok) a forradalom előkészítésére használták fel. Az 1827-ben szervezett Irodalmi Társaság, ez a demokratikus politikai célkitűzésekért küzdő egyesület vette fel első ízben programmjába a Nemzeti Színház megvalósítását. Az az egyesület azonban, amely igyekezett ténylegesen létre is hozni a Nemzeti Színházat, az 1833-ban Bukarestben megalakult Filharmonikus Társaság volt. A román színjátszás a nemzeti függetlenségért, a társadalmi fejlődésért, a demokratikus jellegű nemzeti kultúra előrehaladásáért vívott harcokban született, amelyet a haladó erők szerveztek meg a kozmopolita és reakciós bojár osztály ellen. A demokratikus jellegű nemzeti kultúra fejlődéséért harcoló lelkes hazafiak, mint I. Vácarescu, C. Caragiale (I. L. Caragiale nagybátyja), C. Aristia, M. Milic, V. Alecsandri, C. Boliac és mások elősegítették, támogatták az első román színjátszó együttesek megalakulását. Ezek az együttesek hősiesen küzdöttek az uralkodó osztályok ellenséges magatartása és közömbössége ellen. A népet, a nemzeti kultúrát megvető és gyűlölő bojárság szívesen fogadott bármilyen nyelvű, idegen színielőadást s e színnselőadások biztosítására — államgépezete útján — áldozatokat is hozott, míg a román nemzeti színjátszó mozgalmat igyekezett csírájában elfojtani. A román színjátszást megalapozása és fejlődése folyamán haladószellemű, a hazaszeretetet magasztaló tevékenységéért a kizsákmányoló osztályok tudatosan üldözték. Azonban sem a színművészet, sem a drámairodalom, sem a Nemzeti Színház kialakulását megakadályozni nem tudták. Igaz, hogy a Nemzeti Színház hosszú éveken át háttérbe szorult az idegen színtársulatok mellett, mert a polgári földesúri kormánytól anyagi támogatást alig kapott s csak azokon a napokon játszhatott, amelyeket az idegen társulatok „kegyesen“ rendelkezésére bocsájtottak. De ennek ellenére a haladó népi erők támogatásával tovább fejlődött s működését, az 1 1852—53-as évadot már az újonnan épült Nagy Színházban kezdte meg. A bukaresti Nemzeti Színház megalakulásától kezdve a népi jellegű, realista művészet vonalán haladt. Ennek a művészetnek legkiválóbb képviselői M. Milic, M. Pascaly, A. Romanescu, G. Manolescu, I. Livescu, C. flottára, I. Brezeanu, P. Liciu stb. a XIX. század végének s részben a XX. század első felének nagy realista színészei voltak. Ezek és más művészek elevenítették meg a színpadon a múlt század legnagyobb román kritikai realistájának, I. L. Caragialenak a polgári-földesúri társadalom rothadtságát és politikai fondorlatait leleplező vígjátékait s a klasszikus drámairodalom számos nagyszerűen megrajzolt alakját. Lelkesen, szívvel, komoly művészi elmélyültséggel játszották szerepeiket az olyan mostoha körülmények ellenére is, amelyekben kénytelenek voltak élni és dolgozni. Hősi munkáik, amellyel a román színjátszást megalapozták és gazdagították, ma is példamutató. Ilyen és ezekhez hasonló realista hagyományokért értékeljük a bukaresti Nemzeti Színház múltbeli tevékenységét. Ezeket a hagyományokat vesszük át és fejlesztjük alkotó szellemben tovább a szocialista realizmus módszerének minél tökéletesebb elsajátítása mellett. A román és magyar nép sok tekintetben közös sorsát bizonyítja az is, hogy a magyar színjátszás Erdélyben és Magyarországon csaknem a román színjátszáshoz hasonló történelmi körülmények között alakult és fejlődött ki. A nemzeti kultúrát gőgösen megvető főurak — az elnyomó Habsburg-ház kiszolgálói — a román bojári osztályhoz hasonlóan ellenséges, kozmopolita magatartásukkal hosszú időn keresztül megakadályozták a nemzeti színjátszó kísérleteket. Ugyanakkor, annál nagyobb pártfogásban részesítették a német színjátszókat, akiknek Budán és más városokban is a legszebb és legnagyobb termek állottak rendelkezésükre, míg a magyar színészet csűrökben, fogadókban tengette sivár életét. A nemzeti függetlenségért, a nemzeti kultúráért vívott harc azt eredményezte, hogy a földesúri osztály közömbössége, sőt ellenséges magatartásai ellenére Erdélyben és éppen Kolozsváron a Nemzeti Színház 1821- ben mégis megnyithatta a Farkas-utcai játékszín kapuit. A főrendek erősebb ellenállása miatt Magyarországon a reformnemzedék csak 1837-ben tudta átadni hivatásának Pesten a haladó demokrata jellegű, magyar nemzeti színészet új hajlékát, a Nemzeti Színházat, amely a realista színjátszásnak, rendezésnek és játékrendnek valóságos védőbástyája lett. A nyugat előtt hajbókoló reakciós és népgyűlölő főurak ellenséges magatartása a két színházzal szemben az idők folyamán csak fokozódott. Többek között az előadásokról való távolmaradásukkal tüntettek, azt hozva fel indokul, hogy a magyarságnak „urasságával" nem fér össze a „komédiázás“. Ezért a pesti Nemzeti Színházat egy időben bérbe is kellett adni. A kolozsvári színház pedig Marosvásárhelyen, Brassóban és más városokban vendégszerepelt, hogy megkísérelje biztosítani szűkös anyagi létét. Bolyongásai idején, 1860. júliusában a kolozsvári Nemzeti Színház Bukarestben kötött ki és két hónapon át a bukaresti Nemzeti Színház színpadán román és magyar vegyes közönség előtt játszott, igen nagy sikerrel. A Revista Carpaților (1860-as évf.) egyik cikkében N. Filimon és a Bukaresti Magyar Közlöny (1860-as évf.) Aldunai nevű színikritikusa elragadtatással emlékeztek meg különösen Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának hatalmas sikeréről. A bukaresti Nemzeti Színházzal ezek a kapcsolatok később sem szakadtak meg, amit bizonyít az is, hogy Mátéi Mikó, a nagy realista színművész és színigazgató 1870. nyarán erdélyi vendégszereplése alkalmával Kolozsvárra is ellátogatott. Együttese a Farkasutcai színház színpadán mutatkozott be a magyar és román vegyes közönség előtt és öt estén át adott elő különböző színműveket. A Kolozsvári Közlöny című helyi lap megjegyezte, hogy — bár több ízben kimondották, hogy a kolozsvári Nemzeti Színházban „csak magyar színielőadások adathatnak“, mégis „az országos színházi választmány helyesnek látta egy, a román testvérnemzetiség iránti rokonszenv és vendégszeretet jeléül kivételt tenni az általános szabály alól.“ (Kolozsvári Közlöny, 1870. július 21.) A Román Nemzeti Színház művészeinek — pl. M. Pascalynak — vendégszereplései Erdély területén ezeket a kapcsolatokat tovább mélyítették. Az első imperialista háborút megelőző három évtizedben a bukaresti Nemzeti Színházat M. Pascaly, M. Milic, Aristizza Romanescu és más haladó színművészek realista játékstílusa, I. L. Caragiale, Barbu Delavrancea realista drámairodalma jellemezte. A két világháború között a polgári-földesúri rendszer a Nemzeti Színházat az uralkodó osztályok dekadens, rothadó kultúrájának terjesztésére és a fasiszta eszmék meghonosítására igyekezett felhasználni. De az olyan tehetséges, realista színművészek, mint Lucia Sturza Bulandra, Ion Manolescu, Gh.Ciprian, Aura Buzescu, Sonia Cluceru és mások harcoltak a formalizmus és kozmopolitizmus ellen és minden erejüket megfeszítették, hogy az Antonescu-féle fasiszta parancsuralom idején is megőrizhessék és folytathassák a román színjátszás realista hagyományait. A felszabadulás és a tény, hogy a párt által vezetett munkásosztály magához ragadta a politikai és gazdasági hatalmat, megnyitotta az utat a hazai színjátszás újjászületéséhez, a realista hagyományok alkotó továbbfejlesztéséhez. Számos új színházat létesítettek, különösen vidékeken s ezek közül négy magyar színházat Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön. Pártunk szeretetteljes gondoskodással irányította színházaink művészeit a szocialista-realista módszer elsajátításának útjára, amelynek elengedhetetlen feltétele a világ legelőrehaladottabb színművészetének, a szovjet színművészetnek megismerése és tapasztalatainak alkotó alkalmazása hazai színpadjainkon. A színház ma szerves része Népköztársaságunk dolgozói szocialista kultúrájának. Eredményesen küzd a polgári maradványok ellen mind a rendezésben, mind a játékstílusban. A régi, reakciós, művészi értékeket nélkülöző játékrendet kiűzték színpadjainkról drámairodalmunk új termékei, amelyek dolgozó népünknek a szocializmus építéséért és a békéért vívott sokrétű harcát tükrözik. Olyan eredeti művek, mint Camil Petrescu: Balcescu, Mihail Davidoglu: Tűzerőd, Maria Banuș: A nagy nap, N. Moraru és A. Baranga: A nép boldogságáért, Radu Boureanu: Farkasok, Lucia Demetrius: Mai emberek, Laurentiu Fulga: Utolsó üzenet, a szovjet drámairodalom példamutató alkotásai, a klasszikus drámairodalom nagyszerű művei s a nyugati haladó írók drámái alkotják az új színházak játékrendjét. Az új román drámairodalom mellett az utóbbi években — pártunk nemzetiségi politikájának eredményeként — fejlődésnek indult a nemzeti kisebbségek drámairodalma is. Különösen a magyar- és jidisnyelvű drámairodalom ért el sikereket. A realista hagyományokat őrző és továbbfejlesztő mai színjátszásunk a népek közötti barátság és béke, a társadalmi fejlődés eszméit hirdeti, az új ember s a nép iránti szeretetet sugározza. Színházaink eredményesen teljesítik azt a hivatásukat, hogy az új színházlátogató közönséget, a dolgozók tömegeit a nemzetközi szolidaritás szellemében neveljék, hogy leleplezzék a külső és belső osztályellenséget, hogy elősegítsék az új embertípus kialakulását. E magasztos hivatás teljesítéséért dolgozó népünk, a párt és a kormány szeretettel és megbecsüléssel veszi körül számban megsokasodott színházainkat, azok művészeit. E szeretet és megbecsülés a polgári földesúri rendszer idején nem is álmodott anyagi feltételek biztosításában, Állami Díjak, címek és kitüntetések odaítélésében és számtalan más formában nyilvánul meg. A Bukaresti Nemzeti Színház centenáris ünnepségei nagy feladatok elé állítják Népköztársaságunk színházainak művészeit, dolgozóit. Színházainknak arra kell törekedniök, hogy méltók legyenek a múlt nagyszerű haladó hagyományaihoz, hogy egyre többet tanuljanak a szovjet színháztól és egyre jelentősebb sikereket érjenek el a szocialistarealizmus módszerének alkalmazásával, nevelő hatásukkal napról-napra segítsék az új nézőközönséget, a dolgozók ezreit és százezreit a szocializmus építéséért és a békéért vívott harcukban. SZÁSZ ÁRPÁD, a „Szentgyörgyi István“ Színművészeti Intézet tanára . 1 NAZIM HIKMET JVLdq. ipar 6^Szájgl útinafiLá (Részlet) Felszálltunk Prágában, leszálltunk Budapesten. Madárnak lenni — oly csodálatos, felhőnek lenni is, de szivemnek legkedvesebb a föld, ember vagyok — magasba ez visz engem Tatán ezért van az, hogy bármikor, ha homlokom szorítom szárnyas gép ablakának vagy a fedélzet korlátjára dőlök s mind messzebb lesz a föld, elfogja szívemet a bánat, olyan mély bánat lep meg engem én kedvesem, amilyen akkor, hogyha hű kezed elengedi kezem, olyan bánat, mely ajtónk küszöbén ér, Sztambulban azon a reggelen. Hogyha falun jársz télen a határban előbb látod a havat, mint a völgyet, ha ablakot nyitsz nyári éjszakán a csillagok özönlenek szobádba, korábban, mint az égbolt. Tavasszal az erdőt látod — de már előbb a zöldet. Éppígy, egyetlenem itt Budapesten is '' előbb még, mintha házakat, a gyermekeket látja meg az ember. Mindért utcán gyerek, gyerek, gyerek. Lábuk és válluk meztelen, aranyló testüket napfény füröszti. Hőség van, perzselő meleg. Olyan Budapest, mint az almafa, amely büszke piros almáira. Szépszemű kedvesem! Hogy elbúcsúztam, háromhónapos volt Mehmed fiunk, a mosolyt is csak próbálgatta meg, de most már biztosan beszél is. Mondja-e már apja nevét? Egyik nap az úttörők táborát néztem meg kinn a városon túli itt a munkások gyermekei vannak, parasztoké, értelmiségé, tehát a népé, igaz embereké tehát, akik teremtői Magyarországnak. Köröskörül sűrű a zöld, fehérek mint a hó, a házak és napsugárszagúak itt az ágyak Valamit elmondok neked, majd azt hiszed: „dicsekszem" — de így igaz: a gyermekek első látásra megkedvelnek engem és a madarak is, melyek a börtön ablakára szálltak,éppígy bordítoztak velem. Rosszul ne értsd szavam, nem hasonlítom én a gyermeket it madárhoz, a gyermekek mindenkinél inkább a nép fiai és lányai, szívük, szemük értelmet és bátorságot sugároz. Karonfogtak azonnal s kart karba öltve postájukra vittek. Távírász, kézbesítő, pénztáros — csupa gyermek Udvariasak és fölötte gyorsak, egyszóval — ők a bürokrácia nagy ellenségei. Képeslapot küldtem Moszkvába tőlük Érdem fiának, Erólnak Kis feleségem, éjjelente bezárva ablakod s a rádióban felcsavarva Moszkvát, Sábán, a gépszedő anyjával együtt. Érdemet, ugye, most is hallgatod? 5 a félig rombadőlt negyedben szöcskeraj száll a csillagok alatt, rendőrök sípja harson és Rambi bej kutyái vonnanak A táborban voltak vendégek is, árvák Görögországból, Koreából. A Phenjanból jött kisgyerek elgondolkozva néz rám, arcán bizalom, szeretet. Apját talán török katona ötte meg, talán éppen Szulejmán, a csamuri falu szülötte Tan Szulejmán, apja kis Haszánnak akit, habár négyéves elmúlt nem bírnak el a vézna, görbe lábak, nem tudják hordani „ , . . . maláriát, püffedt hasát. Szulejmánra lábszártekercset adtak, amerikai puskát a kezébe, hetedhét országon is túlra sízték, az én Szulejmánomból, ím. gyilkost faragtak. Egy görög kislány átölelte vállam, egy kislány, üde, rpirt az olajág. — Te bácsi — szólt, —ott nálatok, ott nálunk mikor tesz ilyen világ? Vendégségbe mikor jönnek mihozzánk a magyar gyermekek. Gyermekeink sürgetnek íme minket, sietnünk kell Zahariadisz! ÚJ KÖNYVEK: Ady Endre: Válogatott versei (Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó) V. Bérce: Az első tizenegy (Orosz könyv). Zsan Griva: Spanyolországi történetek (Ifjúsági Kiadó). M. I. Kalinin: A kommunista nevelésről (Ifjúsági Kiadó). ► ★ IRODALOM ÉS MŰVELŐDÉS ★ ◄ VIII. ÉVFOLYAM, 4. (220.) SZÁM — ÁRA 40 BANI — KOLOZSVÁR, 1953 JANUÁR 23. PÉNTEK A kannibalizmus „orvosai^ Csaknem öt éve temették el a nagy bolsevik vezetőt, Zsdanov elvtársat. Csaknem öt éve annak, hogy Lenin és Sztálin harcos tanítványának a szíve megszűnt dobogni. De most, amikor a terrorista orvoscsoport leleplezéséről szóló közleményből megtudtuk, hogy halálát gyilkos kéz, bérgyilkos orvosok aljas műve idézte elő, a hír felszakította a behegedt sebet. Megölték azt az embert, aki sziklaszilárdan védte Lenin városát a fasiszta hordák ellen, aki békeidőben magasra emelte Lenin és Sztálin pártjának magasztos zászlaját, aki értékes útmutatásaiva elősegítette a pártos szovjet művészet, a zene, irodalom és tudomány fejlődését, aki gazdagította a pártépítés leninisztálini tudományát, aki bolsevik életpályáján nagyszerű alkotásaival a világ valamennyi kommunistájának, valamennyi becsületes, békeszerető emberének közeli barátjává vált. Megrövidítették Scserbakov elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam egyik biztoskezű vezetőjének élete is. A „tudós“-bandíák gazdáik, az amerikai és angol imperialisták parancsára alá akarták aknázni a szovjet állam szilárd erejét. A Szovjet Hadsereg vezető káderei egészségi állapota ellen irányuló merényleteikkel meg akarták rendíteni a világbéke legszilárdabb támasztékát, a világbéke hű őrét, a Szovjet Hadsereget. Kik azok az „orvosprofesszoroknak“ nevezett közönséges bérgyilkosok, akik fecskendőjükkel egy új társadalmi rendszernek akartak halálos injekciót adni? Az imperializmus fizetett terroristái. A kannibalizmus korszaka erkölcseinek hordozói ők, akik gazdáikkal egyetemben újra jogerőre akarják emelni a barbarizmus, a kannibalizmus törvényeit. A terrorista orvosok csoportjának többségét az amerikai kémszolgálat bérelte fel. Szervezőegységnek a ,'jroint“nemzetközi, zsidó burzsoá-nacionalista szervezetet használták fel, amely — mint az utóbbi időkben minden kétséget kizáróan beigazolódott, az amerikai imperializmus egyik legkiterjedtebb, legveszedelmesebb kémügynöksége. A letartóztatott Vovszi a vizsgálat során bevallotta, hogy az Egyesült Államokból utasítást kapott a Szovjetunió vezető kádereinek meggyilkolására. Az utasításokat a kémkedő terrorista „Joint"-szervezet részéről Shnekovics orvostól és Mihoelsz ismert zsidó burzsoá nacionalistától kapta. A terrorista orvoscsoport többi résztvevője az angol hírszerző szolgálat régi ügynöke volt. Nem véletlen, hogy az imperializmus terrorpolitikával igyekszik a Szovjetunió ellen harcolni. A történelem bebizonyította, hogy az olyan erő, amelynek nincs kapcsolata a tömegekkel, amelynek nincs lehetősége arra, hogy eszméinek meghódítsa egy adott ország viszonylag jelentős társadalmi erőit — ez az erő szükségszerűen az egyéni terror bukásra ítélt fegyveréhez folyamodik. Bebizonyosodott ez a narodnyicizmus esetében, a szociálforradalmároknál, a trockisták-bucharinisták perében, a hitlerizmus rendszere bukásában. Bebizonyosodott most, a leleplezett terrorista orvoscsoport esetében is. A Szovjetunióban csaknem két évtizede felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, a szovjet hatalom alatt élő népek egységes szovjet szocialista nemzetekké forrtak össze. Éppen ezért az imperializmus képtelen arra, hogy a Szovjetunióban társadalmi erőket mozgósítson a szocialista rendszer megdöntése céljából. Vannak azonban egyének, akik ma is magukban hordják a burzsoá ideológia maradványait, a magántulajdonosi pszichológia és erkölcs maradványait, ezeket az egyéneket, csakis ezeket sikerül az imperialisták kémügynökségeinek megvesztegetéssel a maguk szolgálatába állítaniuk. Az Egyesült Államok a hírhedt százmillió dolláros törvény beiktatásával nyíltan állampolitikává avatta a szabad országok elleni diverziós cselekedeteket. Dulles, az Egyesült Államok új külügyminisztere 1952 augusztusában nyíltan kijelentette, hogy „a szovjet birodalmat belülről kell felbomlasztani“. Az United States News and World Report 1951 november 2. számában felszólítja a demokratikus tábor országaiban élő belső ellenséget, hogy a „gyilkosság kardját“ használja. A Washington Post 1953 január 9-i száma közli, hogy az amerikai kémszolgálat szigorúan titkos, közvetlen akciókat szervez a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban. A lap hozzáfűzi: piszkos munka ez. Erre a piszkos munkára szervezik be a terroristák maroknyi csoportjait, a talajtalan, gyökerüket vesztett, népüktől, hazájuktól elszakadt egyénekből. A burzsoánacionalista, cionista, kozmopolita elemekről ez alkalommal ismét bebizonyosodott, hogy bármikor készek népüket, hazájukat, a haladás eszméit, a tudomány hivatását elárulni, meghazudtolni. Mi sem jellemzőbb a burzsoá nacionalisták, a cionissták hazátlanságára, fizetett ügynök mivoltukra, mint az, hogy éppen az ellen az ország ellen harcolnak, ahol a történelemben első ízben oldották meg valóban maradéktalanul a „zsidókérdést“, ahol első ízben jelentette ki az állam élén álló vezető, hogy az antiszemitizmus nem más, mint a kannibalizmus korszakának embertelen maradványa. Annak az országnak szolgálatában állottak, ahol embereket gyilkolnak meg csak azért, mert békeharcosok és zsidók. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok tapasztalatai, a most leleplezett terrorista orvoscsoport tevékenysége bebizonyította, hogy a cionizmus és általában a burzsoá nacionalizmus tevékenységét távolról sem eszmék irányítják, hanem a Washingtonból küldött dollárok. Az imperialisták nem első ízben kísérlik meg, hogy belemarjanak a szovjet hatalom szervezetébe, hogy megsebezzék azt. A kéz, amely a terrorista orvoscsoportot irányította, három és fél évtizeddel ezelőtt a Leninre leskelődő Fanni Káplán merénylő revolverét tartotta. Ez a kéz ölte meg Volodarszkijt és Urickijt. Ez egyengette az utat a merénylő Nikolajev előtt, aki halálosan megsebesítette a bolsevikok pártjának nagy vezetőjét, Kirov elvtársat. Az imperializmus adta a gyilkos fecskendőt Levin és Pletnyev orvosok kezébe, hogy megöljék a legnagyobb proletár írót, Gorkijt és kioltsák az életét Sztálin legközelebbi munkatársainak, Kujbisevnek és Menzsinszkijnek. Azt hitték, hogy egyes vezetők elpusztításával meg tudják bénítani a Pártot és szembeszállhatnak a társadalom fejlődésének törvényszerűségeivel. Csalódtak. A kommunisták haláluk után is népükkel maradtak. Kirov mindenkor ott volt a leningrádiak mellett, az ő szelleme segítette a hős város lakóit, hogy csapást csapásra mérjenek a fasiszta rablók elleni harcban. Gorkij szelleme támogatta, segítette a szovjet irodalmat, hogy soha nem ismert csúcsra emelkedjék. Zsdanov elvtárs és tanításai legyőzhetetlen fegyvereket adnak, támogatják a szovjet művészetet s a világ minden haladó művészetét, a tudományt új eredmények elérésében. A terrorista orvoscsoport leleplezése a Román Népköztársaság figyelmét ismételten az osztályharc fokozódására irányította. Népünk saját tapasztalatából tudja, hogy az imperialista hatalmak még ma is visszaálmodják azt a Romániát, amely számukra félgyarmati kizsákmányolás paradicsomát jelentette. Hazánkat erőszakkal vissza akarják rántani abba a korba, amikor még „elsődlegesen mezőgazdasági“ jellege volt, amikor amerikai és angol, német és francia, svéd és belga tőkések változtatták arannyá országunk természeti kincseit. Népünk nagyon jól tudja, hogy az imperialisták nem nyugodtak és nem is nyugodnak bele abba, hogy lelepleztük és felszámoltuk Auschnitz— Pop—Bujou bandáját, Tito és a Vatikán kémeit, az ejtőernyővel ledobott terroristákat, a Duna—Fekete-tengeri-csatorna szabotőreit. Az imperialisták tapasztalják, hogy a jobboldali elhajlás felszámolásával együtt súlyos csapást mértünk a burzsoáziára, arra a rétegre, amelyre ők teljes joggal számítottak. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs a jobboldali elhajlás leleplezésével kapcsolatosan rámutatott arra, hogy az éberség fokozása jelenleg a legfőbb feladat. A jobboldali elhajlás leleplezése után hatalmas mértékben növekedett népünk ébersége, a dolgozók állampolgári öntudata. A dolgozók megértették, hogy a polgári nacionalizmus, bármelyik nép burzsoáziájától is eredjen, egyaránt a reakciót, a háborúra törő imperializmus terveit szolgálja. Éppen ezért, a polgári nacionalizmus leleplezése és maradéktalan kiirtása ma egyik központi feladatunk. Románia együttélő népei, a kommunisták vezetésével leleplezték és a jövőben is le fogják leplezni mindazokat, akik alávaló hírverésükkel meg akarják bontani népi demokratikus rendszerünk szilárd alapját, a népek közötti barátságot és testvériséget. A Szovjetunió, a népi demokráciák, a világ valamennyi becsületes dolgozója megértette, hogy a terrorista orvoscsoport leleplezéséből következő legfőbb tanulság: az éberség fokozása. A világ becsületes dolgozói előtt most újból bebizonyosodott, hogy az imperializmus zsákutcába került fenevadjai nem válogatnak az eszközökben, amikor a társadalmi haladás, a béke erői ellen küzdenek. És ez a felismerés megsokszorozza a békéért harcoló emberek erejét. A béketábor katonái a jövőben még éberebben őrködnek s lehetetlenné teszik majd az imperialisták mesterkedéseit. N. D. Kuznijecov: Három kilométerre Moszkvától.