Útunk/Utunk, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-04-15 / 15. szám
hhányszor elmondtuk és leírtuk már, hogy népi demokratikus rendszerünk minden feltételt biztosít az ifjú nemzedék számára, hogy kibonthassa szárnyait és a maga erejével, képességeivel szabadon hozzájárulhasson az új élet építéséhez. Vannak alkalmak, amikor testet ölt az ember előtt minden, ami e szavak mögött rejtőzik. Új művésznemzedék nevelődik a népből származó zenei tehetségekből, dolgozó népünk fiaiból, akik a múltban még csak nem is álmodhattak volna arról, hogy tehetségüket zenei pályán érvényesítsék. Ezekkel a gondolatokkal hallgattam végig a kolozsvári Gh. Dima Zeneművészeti Főiskola fiataljainak hangversenyét, amelyen három tehetséges ifjú karmester: Lukácsy András, Szalmán Lóránt és Bergel Endi vállalkozott arra a nehéz feladatra, hogy Weber, Csajkovszkij és Beethoven nagyszerű alkotásait szólaltassák meg a hallgatóságnak. Az első percekben, Wever Oberon nyianya bevezető akkordjainál szinte együtt „drukkoltam“ a zenekar tagjaival és a fiatal karmesterek szakavatott képzőjével, Antonin Ciolan mesterrel, nehogy egyetlen hamis akkord, vagy helytelen ütemezés kerüljön ki a vezénylő ,Lukácsy András pálcája alól, de rövidesen megnyugodtam. A fiatal karmester magabiztosan, a partitúrát teljesen uralva vezényelte a zenekart, amely híven követte mozdulatait, beintéseit. Nem volt egyetlen fölösleges mozdulata sem, minden figyelmét a pontosságra, a mű alapgondolatának hű tolmácsolására forglja. Különösen megmutatkozott ez Beethoven Egmont-nyitányának a tolmácsolásában. gyönyörűség volt figyelni a fiatalokat, akik komoly, a belső izgalomtól rózsás arccal ültek a kottaállványok előtt, és elmerülten, önfeledten muzsikáltak. Azért írom, hogy „muzsikálták“, mert ezek a parátok meg nem hivatásos, hosszú múltra visszatekintő zenészek, akik „előadnak“. Ők fiatal szívutc lángolását, az ifjúság minden lelkesedését, akavatyokat nem ismerő testvágyat beleviszik ebbe a muzsikálásba, a na néhol meg zökkenők mutatkoznak, ha nem mindig sikerül legyőzniük a partitúra nehézségeit, elfeledteti velünk a vétett hibát az az őszinte rajongás a zene iránt, amely — bármit is adjanak elő, Beethovent, Chopint, Csajkovszkijt — minden akkordból kicsendül. Ott ül például a pódium jobb sarkában Baciu Beire, ez a kis mócvidéki fiúcska, maga elé támasztott csellójával, és látszik raja, hogy valósággal issza a zenét, úgy figyeli, lesi a karmester minden mozdulatai. mekkora utat tett meg és innyen rovta tuo alatt Isaciu Beire kis falujától a hangversenyteremig, a pásztorsiptoi Dvorak Új világ szimfóniájáig. Egy új világ, a zeneművészet nagyszerű világa tárult fel előtte és sok-sok társa előtt, amelyet a múltban válaszfalakkal tárt el előre, az „úri“ rendszer! Nem tudjuk, melyik Szeben-vidéki faluból került Kolozsvárra a lobogóhajú tüzes vérmérsékletű Bergel Erich, a szombat esti hangversenyen előadott Beethoven Sors-szimfónia és a vasárnapi Chopin-zongoraverseny ihletett karmestere, de egy biztos: itt, a mi államunk teremtette zenei Főiskolán kapta meg azt a gazdag útravalót, amely hozzásegíti ahhoz, hogy helyesen, bár sok esetben ma még csak ösztönösen értelmezze és érezze Beethoven szimfóniájának nagyszerű mondanivalóját, az ember győzelmét a sötétség hatalmai felett, vagy Chopin forradalmi romantikáját, bonyolult és mégis oly emberi érzésvilágát. És ha már a Chopinzongoraversenynél tartunk, nem hagyhatjuk szó nélkül egy másik, nagytehetségű ifjú szólista, Ciuraru Isac meglepően érett játékát. Chopin tolmácsolásakor — különösen a megkezdő zongoristák — gyakran esnek a túlzott romanticizmus, a Chopin-i sajátos hangulatok melabus árnyalatú tolmácsolásának hibájába. Ciurarunál ennek nyomát sem láttuk: ő — igen helyesen — egy alapjában véve optimista, az életet mélységesen szerető és az életért küzdeni is tudó Chopint állított elénk: játéka — különösen a II. tételben — már kiforrott művészre vall. Szalmán Lóránt a kürt mellől került a karmesteri dobogóra. Ő mérsékeltebb temperamentuma, mint Bergel Erich, de megvan benne a precizitásra való törekvés, a hangszerek, illetve a hangszerjátékosok képességeinek ismerete és értékelése, az ütemezés biztonsága és az egyes művek eszmei mondanivalója elsajátításának képessége, ami egyetlen jó karmesterből sem hiányozhat. Szalmán Lóránt jól irányítja zenekarát, legfeljebb arra kell törekednie, hogy elkerülje a fölösleges kar- és fejmozdulatokat, amelyek csak bizonyos korlátok között szolgálhatják az együves jó vezetését. A Gh. Dima Zenei Főiskola azonban nemcsak karmesterekkel és előadóművészekkel büszkélkedhetik. Új zeneszerzőnemzedék is került ki a főiskola falai közül. Junger Ervin új szerzeményét, hegedűconcertinojai, Lów István hallgató adta elő. Aki figyelemmel kísérte Junger Ervin eddigi zeneszerzői tevékenységét a Hősi éposztól az I. szimfónián át, azt örömmel tölti el az ifjú zeneszerző fejlődése. A hegedűkoncennuoban már alig éreztük a mesterkélt pátoszt, mondvacsinált konfliktust, hatásokkal árnyalt keresettséget, amelyek előbbi műveiben még erősen megnyilvánultak, de megtaláltuk a dallamot, a népi talajból fakadó melódiát, a maga gazdag kifejező erejével. A hangverseny megérdemelt sikert aratott. Joggal kérdezem tehát, miért nem ismerik el jogilag is ezt a zenekart az illetékesek, miért nem tekintik e zenekart az oly sokat vitatott és már évek óta alakuló felen lévő kolozsvári Állami Filharmonikus zenekar magvának, amely rendszeres hangversenyeivel és ilyen lelkes fiatalokkal nagyoan előrelendítené a kolozsvári hangversenyéletet? Különösen időszerű felvetnünk ezt a kérdést most, amikor a diákzenekar fővárosunkban vendégszerepel, hogy ott mutassa be tudását. Nem kétséges, hogy a fővárosi közönség, csakúgy mint a kolozsvári, megadja erre a felhatalmazást. MUZSIKÁLÓ FIATALOK REVICZKY GYULA (Folytatás a 3. oldalról) már nem azonos azzal, amely a forradalom előtti években Petőfi és Arany koltészetében diadalra jutott. A hetvenes évek irodalma mindenbol már csak a népiesség ruhatári kenekeit őrizte meg s távol volt a magyar nép problémáitól, pár világa szavakban es kuisoven magyar volt, az ellen Reviczky tudatosan vallatta a harcot. Igaz, néha e tagadás közben a kozmopolitizmus lejtőjére is eljutott. Arany Jánoshoz című versében azt mondta, hogy kivagy művész, ki emberek közt feledi a nemzetet! Ue hina volna e néhány megtévelyedesét felhasználva és általánosítva költészete egeszerol kimondani az emelő szót. Az a 46-cal közvetlenül kapcsolatban már nem álló nemzetek, amelyhez Reviczky tartozott, nem tárja ugyan elénk a nepelet szinpompás képeit. Se vajon azt jelenti ez, hogy Reviczky költészete elszakadt a nemzet problémáitól? Távolról sem. Ha alaposabban megvizsgáljuk, rájövünk arra, hogy az ő költészetepen nagyon is jelen vannak a kor égető kérdései: ivel kincset őrizek szivenmen, / S ez mindig róluk álmodik: / Egyik a dal fényes vnaga / S a szabadság a második — vallja Iskolatársamhoz című verseiben. S szabadságról álmodó lelke nem tudott megpekerni a kapitalizmus sivár korával. Látta és érezte, hogy valami nincs rendben, hogy ebben a világban a jó és igaz csak szenved, s érvényesülni csak az uralkodó osztályok szolgalelkű talpnyalói tudnak. A filiszterekhez című versében így ír: Mert lelkem soha el nem adtam, / S nem vettem példát rólatok; Azért én a ti szemetekben / Cigányos és különc vagyok. / Jól tudom, hogy világotokban / Lelkem bitang és hontalan ... / Utálom a kufai világot, / Nem hajhászom nagyúr kegyét. / Egy másik versében éles ellentétként egymás mellé állítja a meggyötört elnyomottak és a dőzsölő urak életét, Így adva választ arra a kérdésre, hogy Mi baj van a világon? Ismét másutt. Amit a poharak beszélnek című versében a burzsoá társadalom farkas-erkölcsét leplezi le. Az az embertelen világ, amely ellen Reviczky harcol, már nemcsak, sőt nem is elsősorban a nemesség, hanem a burzsoázia világa. Neki már olyan jelenségek ellen kell harcolnia, amelyek később, Ady korában mutatkoznak meg teljes veszedelmességükben. Ilyenek: a tőke embertelenítő hatása, a tömegek elnyomorodása s a pénz emberfeletű hatalma. Barnára tekint, mindenütt ezekkel találja szemben magát. Számára ezek ugyan még csak ismeretlen eredetű jelenségek, de finom műszerként máris érzékenyen reagál rájuk. Néha a kapitalista világ egészét sűríti egyetlen képpe: Az élet össze-visszasága / Ma sem vékit ki semmivel / A szenvedő ma sincs megáldva / S rongyokban jár, ki jót mivel. / Egyiknek tétlenség az élet / s izzanva szidja annyi más. / — írja Ma született a Messiás című versében. Költeményei egész sorában tiltakozik ennek a világnak embertelensége ellen, a kapitalista erkölcs ellen. Ezek a képek a kapitalista Magyarország társadalmi valóságából fakadnak, még ha nem is idézik fel mindig a magyar társadalom sajátos vonásait. Reviczky hazáját mélyen szerető, hozzá ragaszkodó kohó volt. Tőle sokkal inkább tanulhatunk hazaszeretetet, mint a szüntelenül hazafias szónoklatokat árasztó népinemzeti epigonköltészettől. Reviczky ismerte és leleplezte ezt a szóhazafias áradatot; „halála villám s haragva mélaba vegyült“ amikor róluk írt. A hazáról tartott szónoklatoknál többre becsülte s velük szembeállította a haza ügyét önzetlenül előmozdító áldozatos tetteket (Barabás Miklóshoz, A Nemzeti Kaszinónak) s szenvedélyes haraggal állítja szembe a 48-as nemzedék igazi hazaszeretetét a kiegyezés utáni korral, a zsíros koncért való marakodás korával. Megalkuvás iránya most a kornak / Ábrándnál egy kis állás többet ér, / Egy zsíros koncért százan marakodnak / Hogy egynek jusson mentül több kenyér. / Az igazságot, elvet megtagadják, / S ki értük harcra kelne, nincs olyan, / Csak szóvirág ma a magyar szabadság / S az érte noson ontott venuiyam. — írja Március Tizenötödiken című versében. Mélységesen megvetette a kor bértollnokait, akik a jó konc reményében dicsérték azt a rendszert, amelyben a dolgozók része a nyomor, az elnyomatás és kizsákmányolás van. Költői hitvallása a harc, a kuzaerem: „Ott a költő otthona, / Hol a szellem küzd, csak ott van.“ — vallja Budapesten című versében. Harcos költői állásfoglalás a Reviczkyé, a kor irodalmi állapotainak bírálata terén különösen az. Nem vakon, egyéni sérelmeitől elragadtatva vagyalkozvm. Tudja, hova kell ütni. Metsző gúnnyal, szenvedélyes haraggal szállt szembe a népieskedő epigonköltőkkel (Az új népköltők), a látszatra ellenzéki, de ellenzékiségüket képmutató jajgatással, ugyanakkor jó üzleti érzékkel gyümölcsöztetni tudó írókkal (Őszi dalt írok), a kaderő Titán Lacikkal, Est deus in nodis), az uralkodó előtt hajbókoló megalkuvókkal (Fakó poéta) s leplezte le a művészetellenes kapitalista társadalom „művészetpártolását“ (A segélyezett költő). A népi-nemzeti irány szűklájokozó nacionalizmusával szemben — bár nem ellentmondások nélkül — a költészet egyetemes emberi jelentőségét hangsúlyozza. Tudjuk, hogy Reviczky költészetének torzulásait a kialakuló kapitalista társadalom nyomása okozta, tudjuk, hogy korának történelmi helyzete egyáltalán nem kedvezett a költészetnek. Ismerjük korlátait és szembenállunk azzal, ami költészetében a peszszimisztikus, rueansta biozona hatása, de a magunkének érezzük társadalombírálatát, a kapitalista társadalom emberelenességet leleplező műveit, humanizmusát, hűségét a szabapság eszményenek és minden csüggedésen, kiábranyuláson keresztültörő reményét az igazságos jövőbe.DÁVID GYULA /" Az amerikai nép hangulata írta: N. SZERGEJEVA CÁZ LUtÓbbi Ld&lom. az Egyesült Államok vezető köreiben, a külpolitikával kapcsolatos ingadozások és véleménykülönbségek mellett, növekvő aggodalom észlelhető az ország népének hangulata miatt. Különböző intézetek tanulmányozzák a hivatalos propaganda hatását, szondázzák a tömeghangulatot. Az ún. „Ford alapítvány“ különleges szervezetét egyenesen azért hozták létre, hogy tanulmányozza az amerikaiak állásfoglalását a kommunistaellenes propagandával kapcsolatban, hogy megállapítsa e propaganda gyenge pontjait és hogy hathatós módszereket találjon. Feltehető, hogy a hangulat miatti növekvő aggodalomnak két fő oka van. Az egyik ok az 1956-ban bekövetkező választások, a másik pedig katonai jellegű. A választási kampány az év vége előtt nem kezdődik meg, de a demokrata és a köztársasági párt már most kezdi kidolgozni szavazatfogó taktikáját. A belpolitika területén mindegyik párt az ígéretek és a választási manőverek széles mezején hadakoznak. Ezzel szemben a külpolitika területén a mezőny viszonylag szűk, pedig a külpolitika egyre inkább előtérbe kerül s e kérdések egyre inkább összeszövődnek a belpolitika kérdéseivel s kiélezik a belső ellentéteket. Az amerikai gazdaságot periodikusan megremegteti a túltermelés válsága. A gazdaság militarizálása és a különböző, ezzel kapcsolatos kormányintézkedések 1954-ben nem tudták megakadályozni egy csomó fontos iparágban a termelés hanyatlását. Az USA-ban jelenleg ötmillió a teljes munkanélküli s számuk egyre nő. 1954-ben a fegyverkezés ellenére a munkanélküliek száma két millióval nagyobb volt, mint 1953-ban. Körülbelül tízmillió munkás nem dolgozik egész héten. Ehhez még hozzá kell adni a családtagok és a tönkrement, vagy tönkremenőfélben lévő farmerek millióit, akik kénytelenek földjeiket elhagyni és városban keresni munkát. A monopóliumok propagandája igyekszik az egyszerű embereket meggyőzni az amerikai gazdaság alapjának erejéről, állandóan azt hirdetik, hogy ez a gazdaság képes szélesre tárni az utakat és hogy az emberek millióinak nyomora csupán annak a ténynek tudható be, hogy „nem volt szerencséjük“, és hogy „pechesek" voltak. A kapitalista világ egyetlen országában sem igyekszik az uralkodó osztály oly állhatatosan megakadályozni a tömegek politikai öntudatának növekedését, hogy ezzel politikai színvonaluk növekedését is akadályozza, különösen szociális és gazdasági téren. Az egyszerű embernek állandóan azt hirdetik, hogy „nem kell a politikába beavatkoznia“, hogy aztán arra kényszerítsék, hogy mukkanás nélkül elfogadja a monopóliumok diktálta politikát. Dollármilliárdokat költenek el, hogy gyűlöletet propagáljanak a progresszív érzelmű országok ellen, hogy fajgyűlöletet és háborús propagandát hirdessenek. Ugyanakkor egyre kevesebbet költenek a közoktatásra. A militarizmus és háború felé orientálódó politikát az ifjúságnak megfelelő nevelése kíséri. Nemrégiben az United Press jelentette, hogy a kaliforniai egyetem a következőket állapította meg: „Az Egyesült Államokban évente többet költenek comicsokra, mint amennyibe az elemi és középiskolák tankönyvei együttvéve kerülnek. A comicsokra évente százmillió dollárt adnak ki, ez az összeg négyszer annyi, mint amennyi a kölcsönkönyvtárak ellátására kiadott évi alap összege.“ Valójában mik is ezek a comicsok? Legrosszabb minőségű fércművek ezek, amelyek a hollywoodi filmekhez hasonlóan fajgyűlöletet, a nyers erő kultuszát és az emberrel szembeni gyűlöletet hirdetik. QLini blud. diLdimmk tekintm azt a tényt, hogy a korabeli haladószellemű amerikai írók legsikerültebb műveinek témája az egyszerű ember politikai öntudatának fejlődése, aki eddig csupán személyes, családi, vagy legjobb esetben szakmai érdekek szűk világában élt. A politika kezd behatolni az egyszerű emberek életébe. Ha elolvassuk Stefan Heym Goldsborough-jét, Howard Füst Silas Timberman-ját, fogalmat alkothatunk az „amerikai életformáról“ teljes meztelenségében, a „szabad világról“ és a mindenki gazdagságáról szóló szép szavak nélkül. Stefan Heym regénye, a Goldsborough egy kis amerikai bányavárost jelenít meg. A munkások asszonyaikkal, gyermekeikkel és szüleikkel együtt egyszerű amerikaiak, akik az Egyesült Államokat, a nagy ipari ország népét képviselik. Anyagi életkörülményeik a barlanglakók életére emlékeztetnek. Az embert elfogja a düh, amikor rosszul táplált gyermekekről, nyomortól és betegségektől megcsúnyított fiatalasszonyokról olvas, erős, bütykös kezekről, amelyeknek azért nincsen munkájuk, mert a tőkések fekete listára tették őket. És még jobban felháborodik, amikor a munkásokat kizsákmányoló, azok sorsát eldöntő herékről olvas. Valamikor a jövőben az amerikai történész megállapítja majd azt a vitathatatlan tényt, hogy az amerikai nép az új világhááború érdekében folytatott movanandol folytán és a koreai háború következtében kezdett el politikát csinálni. Az értelmi szerzők tervei ellenére, az atomhisztéria és a koreai háború jobban hozzájárult az egyszerű amerikai politikai neveléséhez, mint a „legveszélyesebb agitátorok“ kiáltványai és beszédei, így a koreai háború folytán az amerikaiak számot adtak maguknak arról, hogy: 1) az amerikai hadsereg és technika legyőzhetetlenségéről szóló hírek nem egyebek mesénél; 2) hogy bármilyen is legyen a háború, nem csak a „mi fiainkra“ korlátozódik, hanem a békés lakosság is szenvedni fog, s kénytelen lesz eltűrni a háborús élet összes „kényelmetlenségeit“, a súlyos sebesülést, a fogságba esést, sőt a halált is; 3) hogy a hódító háború semmiféle dicsőséget nem hoz, semmiféle kilátást nem nyújt sem a nemzet egészének, sem pedig az amerikai ifjúságnak. A köztársaságiak és a demokraták közötti viszály a külpolitika kérdésében olyan jelenség, amely figyelmet érdemel. E viszály fejlődése megmutatja, hogy az uralkodó körök kénytelenek számolni a választók véleményével, lelki állapotával. Az egyszerű amerikai pedig egyre inkább visszautasítja a háború előkészítésének, az atombomba propagandájának a politikáját. csa am.Luk,aLuridg,ak azt írják, hogy a demokrata párt a választási hadjáratban egyre inkább a Roosevelt-féle vonalat fogja követni. Roosevelt politikája bizonyos mozgási szabadságot engedélyez a szakszervezeteknek és nem fojtja el a polgári szabadságjogokat oly brutálisan, mint a maccartizmus. Az amerikai nép számára Roosevelt neve örökre összeforrt a Szovjetunióval való együttműködéssel, azzal az irányzattal, amely hosszabb, vagy rövidebb korszakra a tartós békét irányozza elő. A demokrata párt a választásokra készülődve visszanyúl a Roosevelt által örökbehagyott tőkéhez, amelynek az egyszerű amerikaiak körében még óriási a tekintélye, így a demokrata párt azt javasolja, hogy indítsanak tárgyalásokat a nagyhatalmak egymás között s ezzel szembehelyezkedik a Knowland-féle atomszenátorok háborús hisztériájával. A fent említett „Ford alap“ által létesített szervezet, amely az antikommunista propaganda hatásosságát igyekszik megállapítani, nemrég közölte a lakosság körében indított kutatásának eredményét. A végkövetkeztetés ez volt: az antikommunizmus nagyon kevéssé befolyásolja az egyszerű amerikait. Bár a népszavazás a maccartizmus és az antikommunista propaganda féktelenségei közepette zajlott le, a megkérdezetteknek csak egy százaléka felelte azt, hogy a hazai kommunista propaganda nyugtalanítja. Még jellemzőbb annak a népszavazásnak az eredménye, amely egy új háború propagandájával szemben a nép álláspontját igyekezett megállapítani. A „Ford alap“ egyik munkatársa az eredményeket a következőképpen foglalta össze: A megkérdezettek döntő többségének az a véleménye, hogy Washingtonnak békés úton kell rendeznie a vitás problémákat a Szovjetunióval. Amint föntebb megmutattuk, a nép hangulata olyan probléma lett, amely már nem csak a közeledő választási hadjárattal függ össze. Ez a hangulat nemcsak Washington politikusait, hanem katonáit is nyugtalanítja. Az úgynevezett „erkölcsi tényezőről“ van szó. A modern háborúban óriási embertömegek vesznek részt, a hadsereg ellátása, táplálása pedig a hátországtól, azaz a néptől függ. Az Egyesült Államok támadó kalandor politikájában hiányzanak az alapelemek, amelyek nélkülözhetetlenek egy nép összetartásához, egységéhez háború esetén. Az ország vezetői azonban, akik a népeket egy új háborúba akarják rántani, egyre inkább kénytelenek számot vetni a morál tényezőjével, az amerikaiak hangulatával. Jíílndm wardwh és a hazaszeretet eszméje. De az Egyesült Államokban a hazafias érzület kikerülhetelenül összeütközésbe került a nemzeti érdekeknek azokkal az elképzeléseivel, amelyeket Washington akar az amerikaiakra rákényszeríteni. És az is világos, hogy az egyszerű amerikai egyáltalán nem hajlik arra, hogy elhigyje: nemzeti érdekei megkívánják az atomháború előkészítését, háborús hisztéria szítását és más népekkel szembeni gyűlöletet. Washington mai politikáját, a háború előkészítésének politikáját az amerikai nép nem támogatja. Ezt a tényt igazolják a népszavazások által foganatosított „tudományos“ kutatások, a különböző amerikai katonai és polgári intézmények megfigyelései és tanulmányai. Az „erkölcsi tényező“ az „erőfölényen“ alapuló politika egyik leggyengébb láncszeme. A hangulat ma az USA-ban olyan, hogy az agresszív politika nem számíthat a tömegek támogatására, pedig erre a támogatásra feltétlenül szüksége van minden kormánynak a nehéz megpróbáltatások napjaiban. Amint látjuk, ezt a tényt már Washington sem tudja letagadni. (A Novaia. Vremia nuomán) 'CtsífidctrcKllo lum^lmiii^liutii I\ A nyugatnémet katonazene reformja nem merül ki abban, hogy a trombita kemény hangját — amerikai mintára — számos szaxofonnal lágyítják. Új indulószövegekre is szükség van. Nyilvánvaló, hogy eme új alkotások értéke egyenes arányban van a dicsőítendő eszme nagyságával. Erről az alábbi mars-szöveg híven tanúskodik: Bonnban él egy nagy ember, neve Adenauer. Némethon legjobb parasztja — ő az, Adenauer. Eke szarvát fogja, szánt, hogy boldoguljon szép hazánk. Falként áll, ő van velünk, a mi Adenauerünk. Bevalljuk, a fordítás nem ékeskedik a legnagyobb művészi erényekkel. De ha szemügyre vesszük az eredetit, beláthatjuk, hogy az még rosszabb. ítéljünk magunk: In Bonn wohnt ein grosser Mann, der heisst Adenauer, das ist vom ganzen Deutschland der allerbeste Bauer. Er pflügt fest, mit starker Hand für unser schönes Vaterland und steht fest wie eine Mauer, unser Adenauer. Es ez a suta, nevetséges, hol rímes, hol rímtelen zagyvalék lesz a nyugatnémet Wehrmacht díszmarsának szövege! Mindenesetre előnye ennek a versikének, hogy szükség esetén az Adenauer szó könnyen felcserélhető benne az azonos című Eisenhower szóval, ami nagyon hasznos lesz majd akkor, amikor a nyugatnémet dolgozók minden szaxofonos csindarattánál hangosabban odakiáltják majd az ilyen „marsok“ ihletőinek és rendelőinek: Mars ki! Sz. Zs. B. JEFIMOVA felújított nyugateurópai hangversenyegyüttes Az Ütünk előfizetési díja évi 20 lej. Előfizetni lehet a Sajtóelosztó Központi fiókjánál. SZERKESZTŐSÉG címe: MÁRCIUS 1-UTCA 8. Telefon: 24-~20 ERICH MÜHSAM A MEGGYILKOLT SZAVA Erich Mühsam 1878-ban született. Az 1914—1918-as imperialista háborúban azok közé a német írók közé tartozott, akik a háborúellenes bátor harcot vezették. 1919-ben a bajor forradalmi kormány tagja lett, ezért öt évi börtönt szenvedett. Antifasiszta irodalmi tevékenységéért 1933-ban gyűjtőtáborba hurcolták s egy esztendő múlva meggyilkolták. A sírból szól szavam hozzátok: A per folyik még, gyilkosok! Mert keresni az igazságot Örök jogunk, emberi jog! Ti ősi gőggel így papoltok: „Én úr vagyok, és szolga te!“ A becsület, az is előjog — Csak úrnak van becsülete ... A megtiprottal mentem én S bíztattam hajthatatlanul, Legyen szava acélkemény: „Nem vagyok szolga, nen vagy úr!" Tomboltatok ti a haragtól, Mert dajkamesét téptem szét: Nem vagytok ti sem más anyagból S a nép nem szolga, nem cseléd! Sebzett a szó? E tettemért Nyakamra hóhért küldtetek . .. Mit számít egy? E nagy ügyért Már rég milliók küzdenek! Véremmel, oh, bár eldönthetném osztályom régi, nagy perét, hogy a jog s igazság mérlegén kit illet élet, kit a vég? Ha a szabadság hajójáról Fölös teherként lebukok — Munkám semmi ... és nem is kár volt Kinek fáj: vagyok, nem vagyok? . .. Ám ha táplálná vérem mégis A nektek oly gyűlölt magot: Úgy tettetek igenlem én is S áldom azt a pillanatot! így az önkény, a gyilkos fegyver Szabadság ébresztője lett. így nőttem én meg, én — az ember, Mert ti erővé tettetek! így lesz halálom pusztulástok s egyben feltámadás nekem. Támadja a régi világot Az élőkkel a szellemem. Akkor dől el, ki tesz majd törvényt, Ki az, aki felszabadult! A nép-e, vagy tovább az önkény? A jövő, vagy pedig a múlt? Kezetek nekem halált osztott, De száz utód állott helyemre. Hitet teszem, egy életfosztott az életre s a győzelemre! SZÁSZ MÁRTON fordítása__________________■______________X A VÉT érdekes fényképet közölt ezekben a napokban a Der Abend című német napilap. A képen négy japán katona látható, aki tizenöt éven át bolyongott Új- Guinea őserdeiben s csak nemrég szerzett tudomást arról, hogy véget ért a második világháború. A fénykép nem tiszta, az arcvonásokat alig-alig lehet kivenni. Mégis: mennyi idősek lehettek akkor, amikor a gyilkos golyók elől az őserdőbe menekültek? Tizennyolc évesek voltak? Húszévesek? Azóta eltelt tizenöt esztendő; tizenöt évet vesztettek el ifjú életükből; arcukon bizonyára megjelentek az első ráncok s az őserdei nehéz élet idején — amelyet a háborúnál szászszor szívesebben vállaltak — beköltözött tagjaikba a fáradtság. S most hazatérnek. Bizonyára várják őket. Mert az édesanyák és a szerelmesek nem hisznek a fiúk halálában. Vártak reájuk bizonyára mostanáig. És a hazatérés első boldog pillanata után — vajon mi vár reájuk? Lesz-e számukra egy tányér rizs, egy szárított hal? És munkát — munkát kapnak vajon? Mik lehettek ők azelőtt? Földművesek? Földjük talán ma már amerikai repülőtér. Halászok? Talán éppen apjuk, testvéröccsük szolgált a Szerencsés sárkány fedélzetén, amikor a rádióaktív hamu belepte.. . Vagy a hajógyárak valamelyikében dolgoztak? Hiszen ma már az 57 hajóépítő vállalatból összesen 6 van még üzemben... Japánnak óriási a külkereskedelmi deficite, növekszik a munkanélküliség és a nyomor. Mi lesz hát e négy japán férfivel, mi lesz a japán néppel? Ha csupán az amerikaiaktól függne, akkor a négy japán férfi újból felöltené a mundért. . . Ám a japán nép ma már nem az őserdőbe menekül a gyilkos golyók, a háború elől , hanem magát a háborút igyekszik elűzni, a háború ellen küzd. S a tömegek nyomására és a tények súlya alatt a japán kormány is kénytelen politikáját felülvizsgálni. A Kiodo hírügynökség jelentése szerint Hatoyama miniszterelnök beszédet mondott a parlament külügyi bizottságában, amelyben elítélte elődjének a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatokat ellenző politikáját.. A tények felismeréséből adódó politikai állásfoglalás egyre jobban tért hódít Ázsiában is. Ezt bizonyította az ázsiai népek Új-Delhiben megtartott békeharcos értekezlete, amelynek kétszáz résztvevője nyíltan és keményen állást foglalt az „öt alapelv“ békés irányzata mellett. Ázsia népei felkészülnek az ázsiai és afrikai államok április 18-án kezdődő bandungi értekezletére — arra a találkozóra, amelyhez hasonló még nem volt a történelemben: a volt „gyarmati kontinensek“ államai beszélik ott majd meg közös dolgaikat. Érthető, hogy Washingtonban egyre súlyosabb aggodalmak gyötrik a háborús politika vezéregyéniségeit e sorozatos kudarcok láttán. A New York Post delhi tudósítója így siránkozik: „Valóban szomorú, hogy az ázsiaiak nagymértékben azonosítják magukat a kommunista Kína ügyével“. Mármint a Kínai Népköztársaság béke és szabadságszerető politikájával. .. Hát igen, ez nagyon szomorú lehet azok számára, akik életük célját mások halálában, milliók halálában látják. De ez a szándékuk százmilliók akaratába ütközik. A New York Times ugyanaznap, amikor a Post-ban a fenti hír jelent meg, a következőket írta: „Itt az ideje, hogy mi magunk és tajvani barátaink (!) olyanoknak lássuk a tényeket, amilyenek azok valójában. A kommunista Kínát pillanatnyilag nem lehet legyőzni...“ Pillanatnyilag? Akik évtizedeken át nem tudták legyőzni a nemzeti szabadságáért küzdő hatszázmilliós népet, akiket úgy kikergettek a hatalmas ország területéről, hogy csak rossz emlékük maradt — azok ma sokkal kevésbbé győzhetnek, mint bármikor. És ha ma legyőzhetetlennek ismerik el Kínát — úgy holnap ezerszeresebben az... ZALÁN JÁNOS 0232313• Megemlékezések korunk nagy költőjéről A Majakovszkij halála 25. évfordulójának emlékünnepségét előkészítő bizottság ülést tartott Moszkvában. Az ülésen beszámoltak arról, hogy április 14-én a Szakszervezetek Háza Oszloptermében a költő alkotásának szentelt gyűlést tartanak. Ugyanezen a napon a Majakovszkij-múzeum könyvtárában rádióközvetítést szerveznek a moszkvai írók részvételével. A hagyományos emlékestet 17-én, a Politechnikai Múzeumban rendezik, ahol a költő maga is gyakran tartott előadásokat. A mozik Majakovszkij és Hogyan dolgozott Majakovszkij című filmeket vetítik, a moszkvai Szatíra- és a Majakovszkij-színház pedig a költő Poloska című darabjának bemutatójára készül. 150 ezer példányban megjelent a költő műveinek két kötete; a közeljövőben öszszes műveinek tizenkét kötetes kiadását tervezik. Ezenkívül Majakovszkijról szóló három munka jelenik meg és elkészül az Emlékezések gyűjteménye. A Költők könyvtára sorozatban Majakovszkij verseinek három kötetét adják ki, valamint könyv jelenik meg a költő versíró művészetéről és szatirikus hagyományairól is. Majakovszkij művei belorusz, üzbég, észt, azerbajdzsán, litván és más köztársaságok nyelvén is megjelenik. A Maxim Gorkij világirodalmi intézet háromnapos ülésszakot szentelt a költő alkotásainak. Az ülésen felmerült a Majakovszkij verseket tartalmazó röpcédulák kiadásának, valamint a Fürdő című szatíra megfilmesítésének kérdése is. A Bolyai Tudományegyetem 10 éves fennállása alkalmából rendezett nyilvános előadássorozat keretében április 21-én az egyetem aulájában Csehi Gyula egyetemi tanár Hazánk irodalma: az alkotó munka és a testvéri együttműködés tükre címen tart előadást A Kolozsvári Nemzeti Színház nagysikerű új hazai darabot mutatott be Avansarea şefului (A főnök előléptetése) címmel. A darab szerzője Eugen Naum. Főszerepeit Alexandru Marius és Gheorghe Aurelian érdemes művészek játszák.§› Akik a békét nem várják, hanem kiharcolják címmel az öt világrészben lejátszódó, öt különböző szerző novelláját magában foglaló egész estét betöltő játékfilmet készítenek a Szovjetunióban. A film alkotói Iván Pirjev (Szovjetunió) a Vidám vásár és a Szibériai rapszódia rendezője, Louis Danquin (Franciaország), De Santis (Olaszország), Alberto Cavalcanti (Brazilia) és Joris Ivens (NDK). A marosvásárhelyi Állami Filharmónia április 19-én nagyszabású hangversenyt ad. Előadásra kerül Csajkovszkij Manfréd Szimfóniája és Haydn csellóversenye. 4 Sebők György Liszt Ferenc-díjas magyarországi zongoraművész, a berlini nemzetközi verseny kitüntetettje közreműködésével a moldvai Állami Filharmonikus Zenekar Iași-ban hangversenyt adott. A zenekart Achim Stoia állami díjas vezényelte. & Bruce Dargavel, a Külföldi Kultúrkapcsolatok Intézetének meghívására hazánkban tartózkodó angol énekes a napokban a bukaresti Opera- és Balettszínházban, Verdi Traviatajában vendégszerepelt. Az angol művész Kolozsváron is fellépett. A Béke Világtanács határozata értelmében ez évben világszerte megemlékeznek Adam Mickiewicz, a nagy lengyel költő halálának 100. évfordulójáról. Lengyelországban az évfordulóra megjelennek a nagy költő összes művei 16 kötetben. Az első négy kötet 125 ezer példányban nemrég hagyta el a nyomdát, de napok alatt el is fogyott s így a többi kötetekkel egyidőben meg kell kezdeni az első kötetek újranyomását. A Román Népköztársaság Akadémiájának nyelvtudományi, irodalmi és művészeti szekciója rendkívüli ülésen emlékezett meg Anton Pan halálának 100. és Jonathan Swift, a nagy angol író első művei megjelenésének 250. évfordulójáról. Anton Pan életművéről D. Partitescu-Perpessicius, a Román Népköztársaság Akadémiájának levelező tagja, Swift műveiről pedig Irinea Gheorghiu író tartott előadást. ‡.› A Kolozsvári Állami Magyar Opera Offenbach Hoffmann meséi bemutatójára készül. A bemutatóra április végén kerül sor. ♦ Luis Suarez, a IV. Világifjúsági Találkozó alkalmából hazánkban járt mexikói újságíró riportkönyvet jelentetett meg A másik világ címmel. A szerző könyvében lelkesen számol be romániai, lengyelországi és csehszlovákiai útiélményeiről. Az albán sajtó lelkes beszámolókat közöl Fathmir Gjaty Vihar című regényéről. A könyv az albán népnek az olasz és belföldi fasiszták ellen az 1938— 1944-es években vívott felszabadítási harcát ábrázolja. UTUNK întreprinderea Poligrafică Cluj-Kolozsvár 2528/1055