Utunk, 1957 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1957-09-05 / 36. szám
—12--------------- MAREK HLASKO*) /Csodaszép leány volt. A park láto. IsSgatói — még azok is, akik hoszszú évek óta jártak ide — nem emlékeztek, hogy valaha is láttak volna ott hozzá fogható szépséget. Ez a leány megingatta a világ materiális mivoltába vetett hitet, aki csak elhaladt a pad mellett, ahol ez a csodalény ült, úgy érezte, hogy a mennyországba megy vagy öt lépést. Még az öregecske csősz is, aki esztendők óta cirkált erre hegyesvégű botjával, még ő is eltátotta a száját, és úgy ment egészen a kerti ösvény végéig. Pedig az öreg sokat látott, sokat mesélhetett volna májusi éjszakákról, amikor a kárörömtől lihegve hajkurászta ki a bokrokból a szegény szerelmeseket. A leány egy fiúval ült a padon. A fiú nem lehetett idősebb nála — eszerint tizenkilenc—húsz éves volt, s ezitán csinosarcú, de a leány még a legsemmitmondóbb mozdulatával vagy pillantásával is elhomályosította. Ebben a leányban egy darab napfény öltött testet, — így gondolták az arrajáró emberek. A leány megszólalt: — Késő van. Most már megyek. — Ahogy akarod — mondta a fiú — nekem jó itt. — Hát megadod, vagy nem? — Megmondtam. — Megbánod! — Az én dolgom — felelte a fiú, egy csomag cigarettát húzott elő a zsebéből, kifricskázott egyet belőle, és rágyújtott, azután visszadugta a csomagot. — Én is dohányzom — mondta a leány. — Nagyon helytelen. .. nikotin ált az egészségnek. Ráadásul megcsúnyul tőle az ember. A lány félig tehúnyt szempillája alól nézte. Szeme sötét és bronzfényű volt, hunyorgó fémcsillagocska villogott benne. Mondani akart valamit, de ekkor egy kopott, kékruhás férfi ment el mellettük. Ez az ember szürke kis tisztviselő volt, az életben semmit sem sikerült elérnie, mert sem tehetség, sem kitartás nem jellemezte. De azért, mint az efajta emberek általában, ő is úgy érezte, hogy megrövidítették, nem értik meg. Ránézett a szép leányra, és ezt gondolta: „Istenem! Ha ilyen szép szeretem volna! Akkor talán egyszerre minden másképp fordulna. Egy ilyen nő mindent meg tud változtatni, érte talán még egyszer megpróbálnék valamit az életben! Mert így bizony zsákutcába jutottam. Ej, a fene egye meg! Moziba kell mennem. Lassan minden lekopik az emberről..Elszontyolodott, és meggyorsította lépteit. Mihelyt eltűnt, a leány megkérdezte: — Adod vagy nem adod? — Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni — hárította el a fiú. A leány rávetette mély pillantását, és halkan mondta: — Zanyád kurva! A fiú jót nevetett. Cipője orrával célba vett egy ott heverő kavicsot, és nagyon halk, nagyon hízelgő hangon válaszolt: — Apró kis tévedés van a dologban: nem a te fiad vagyok. — Ha az én fiam volnál, tudnám, hogy mit csináljak veled. A fiú rásandított, és foghegyről kérdezte: — Tulajdonképpen miért tőlem kérdezed, hogy mit csinálj azzal, ami a tiéd? . — Mert a tiéd is. — Ezt nagyon szépen mondtad, és roppant megható. Csakhogy én nem voltam egyedül. Ott volt Mietek is, Román is és még néhányon. Miért pont tőlem kéred a pénzt? Mi vagyok én? Alamizsnás Szent Miklós? — Mással nem volt dolgom. — Velük is eltünedeztél. * Marek Hlasko, a fiatal lengyel írónemzedék igen tehetséges képviselője mindössze huszonöt éves, eredeti foglalkozása szerint gépkocsivezető, 1951-ben mint egy varsói teherfuvarozó vállalat üzemi levelezője kezdett irogatni a Trybuna Ludu-nak. Eddig egyetlen novelláskötete jelent meg, 1956-ban, Pierwszy krok w chmurach (Az első lépés a sötétben) címmel.P ál Széf tetty — Hogy egy kicsit kifújjam magam, és sétáljak. Olyan szép éjszaka volt... — Persze, persze — vetette oda fél vállról a fiú. Eloltotta cigarettáját, és rákönyökölve a pad támlájára, elnyújtózott. Egy percig a sápadozó égboltot nézte, majd így szőtt: — Bevallom, én már régóta nem hiszek csodákban. Sose halottam olyat, hogy egy leány egy férfivel éjjel lemenjen a folyóhoz csak azért, hogy a holdat bámulják. Ilyen esetben a hold általában röhögni szokott rajtuk. A leány felkapta fejét, és farkas-és szemet nézett a fiúval. Hallgatott, egy zsenge gally volt a kezében, azt tépdeste. A keze olyan volt, mint régi festményeken a Madonnáé: hoszszú, keskeny, csupa ideg, s mirdha a maga külön, szép életét élné. Az az ember, aki ebben a pilanatban elhaladt mellettük, ránézett az arcára, majd a kezére, és elállt a lélegzete. Fiatal író volt, nagyszabású szerelmi regényről ábrándozott, amilyenre régóta és sóvárogva vár az olvasó. Ebben a pillanatban elképesztő világossággal látta meg a koncepciót: fejében már hosszú hónapok óta cikáztak ide-oda jelenetek, párbeszédek, arcok, de csak ebben a szent pillanatban látta meg művét, mint megvalósult eszmét. „Megvan! “ — gondolta lázasan. — „Most megvan. Véletlenül találkoztak ebben a parkban, a padon. Kibontakozik a romantika, az első szerelmes éj... Mindent cinikusan, mintegy sportszerűen tárgyalnak meg, mert úgy gondolják, h°gyogy elkerülhetik a komplikációkat, a csalódást. Idővel azonban megjön a szerelem. A nagy, a megbénító, a lenyűgöző. De nem tudnak hinni benne: a cinikus indulás emléke kínozza őket. Csak a végén értik meg, és érzéseik egyszers mindenkorra eggyé fonják életüket. Könyvem tele lesz felháborodással .. ." örömében vágtatva rohant haza. A leány így szólt a fiúhoz: — Jól van. Ahogy akarod. De elintézlek még. Mások is meg fogják tudni a mi édes titkunkat. Vigyázz, betörik a fejed. Ne felejtsd el, hogy mérnök akartál lenni, drágám. Majd én ellátom a bajodat. A fiú szemrebbenés nélkül vetette oda: — Kedveském, kezdesz nevetséges lenni. Ez pedig nem jó. Ami engem illet, a világon semmitől sem félek úgy, mint attól, hogy kinevetnek. — Pedig nevetni fognak. — Nem egészen. Én is eszedbe juttathatok egyet-mást. Például: éjszaka van, egy fickó, aki éppen katona, a szerelmére gondol és arról a pillanatról álmodik, amikor megint együtt lesznek. Persze, őrségen áll... Csinos látvány, nem igaz? És ezalatt... — Közelebb tolta hozzá a képét, és nyomatékkal folytatta. — Ezalatt a leány a Kamerama-mulatóban szórakozik két koros pasival, akiknek még megvan a maszekboltjuk a Chmicina utcán, és gyenge a férfiúi mivoltuk. Aztán a lány felmegy az egyik lakására, addigra már tökrészeg. Aztán a lány ezzel a két pasival hentereg az ágyban reggelig. Reggel nyíltan elmondja nekik az érzelme kis történetét arról, hogy apja ártatlanul börtönben ül, az anyja meg éhezik. Aztán kölcsön kér az egyiktől ötszáz zlotyt, és vesz magának két pár nylon harisnyát. Ugye, élethűen r mondtam el? — Megjárja. Én is érdekes kis meséket tudok. Hallottam egy történetet valami fiatalemberről, aki hamisan írt be bizonyos adatokat a kérdőívekre, hogy felvegyék az egyetemre. És szívbemarkoló dolgokat tudott mesélni, ha szükség volt rá. Még a varsói jasszii elvet is megtanulta annak bizonyítására, hogy tősgyökeres proletár. Közben apukája küldözgette neki a csomagokat New Yorkból, s a barátunk egész jól öltözködhetett, mert a papa odaát remek üzleteket csinált. Az a papa, aki a kérdőíveken munkanélküli vasesztergályosként szerepelt. Mit gondolsz, érdekes történet? — Jó. Megfizetem a felét. A többit szedd össze magad. — Azt már nem, barátocskám. Megadod az egészet vagy pedig... — Vagy pedig? — vágott szavába, és durván megragadta a kezét. — Semmi. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Nem akarom, hogy nevesselek rajtam. Én ugyanis semmitől sem félek annyira, mint attól, hogy kinevetnek. — Jól van — hangzott eltökélten a válasz; a fiú lapos tekintetet vetett a leányra, aki gúnyosan mosolygott. — Két hét múlva megkapod a pénzt. — Előbb. Már így is késő van. — Vigyázni kellett volna, a frász a hasadba! — Kinek mondod ezt? — Mindent a szádba kell rágnom, te... — Halkabban — sziszegte a leány. Egy idős pár haladt el mellettük, őszhajúak, görnyedtek voltak. Sok esztendőt éltek le egymás oldalán, hivő emberek voltak, úgy érezték, hogy minden földi napjuk Isten ajándéka. Meg is köszönték Neki. Az öreg néni ránézett a leányra, és hirtelen sírva fakadt. — Mi van veled? — kérdezte a férje. — Miért nem adott az Isten nekünk ilyen szép gyerekeket? Hogy miért nem adott nekünk ilyen gyerekeket! A bácsi megszorította felesége ráncos, hervadt kezét. — Szerettük egymást. Jól éltünk egymással. Isten megbocsájtja, hogy sen 038 Pilmium ki nem marad utánunk. Hiszen nem a mi bűnünk. — Hát igen — felelte nehéz szívvel a néni, letörötte a könnyét, és sóhajtott. — De azért mégis sokkal jobb volna ... A görnyedt pár eltűnt a zöld fasorban. — Majd én megszervezem neked. — S egy percnyi hallgatás után hozzátette: — Aztán kivárom, amíg férjhez megy. — És akkor? — Lesz gyereked, házad, férjed. — És akkor? — Semmi. Néha elmegyek hozzátok, bemutatsz a férjednek ... Elbeszélgetünk a régi dolgokról ... — Szóval a jövő héten megkapom. — Igen. — Rendben van — mondta a leány, és égnek emelte csodálatosan szép arcát, mely most egy percig a lemenő nap bíborfényében égett. Minden hajaszála, bőrének minden darabkája, a szeme, a szája, a válla — mind szinte izzott a napban, tele volt napfénnyel. Nézte a fák zöld boltivét, s aztán halkan mondta: — Soká kell majd várnod. — A szerelemre sokáig vár az ember. — Hát igen — mondta suttogva a leány. Aztán már egy szót sem szólt, arcán kialudt az alkonypír, mert a nap lebukott a fák mögé. Az utolsó fénysugárban két férfi, aki a munkából tért haza, megpillantotta a leányt. Mindketten az idősebb évjárathoz tartoztak, arcuk barázdás volt, hajuk már őszült a halántékukon. Egyikük, az alacsonyabbik, ránézett a leányra, s arca fájdalmas kifejezést öltött. — Mi van veled? — kérdezte a magasabbik. — Butaság — felelte az alacsonyabbik, és mosolyogni próbált. Mintha nagyon fáradt volna, úgy húzta végig kezét homlokán, és újra ezt mondta: — Butaság. Jól tudom, hogy nincs okom szomorúságra. De fogalmad sincs róla, hogy néha milyen nehéz az embernek örülnie. — Minek akarsz örülni? — Amikor a háború előtt a tíz évemet töltöttem le, arról ábrándoztam, hogy a mi küzdelmünk végeztével milyenek lesznek a lányaink. Mikor a hűvösre kerültem, még nagyon fiatal voltam, talán olyan idős, mint ez a fiú, aki itt ül ezzel a lánnyal. Tapasztalatlan voltam, és valahogy naivul képzeltem el a kommunizmust. Csak mikor aztán jól ellátták a bajomat, akkor változott meg egy kissé a felfogásom. — De most miért szontyolodtál el? — Néha fáj arra gondolni, hogy az embernek sohasem volt dolga ilyen lánnyal. — Butaság — mondta most már a másik. Oldalba taszította társát, és azt mondta neki: — Hát fontos ez? Az a fontos, hogy vannak, hogy szépek, hogy szeretnek, és őket is szeretik. RADÓ GYÖRGY fordítása Ifj. CSEH GUSZTÁV rajzai „Maradtál már hasrafeldidve a nap alatt, „... a nagyujj párnáját, a legszebb vánkost, meleg homokba fúrva fejedet?“ amelyre valaha is lehajtottam fáradt fejemet." (Hervay Gizella: Barátomnak egy szurkoló kisdiákról. (Szász János: Moszkvai éjszakák, Ifjúmunkás 23. s.. Ifjúmunkás 23. sz.) KARANCSI SÁNDOR : Mókázó STRUCC-KÖLTÉSZET UJJ TÍPUSt DIVANYPÁRNA A Ne tréfálj a szerelemmel címen a kolozsvári Filharmónia bemutatta az első, felszabadulás utáni hazai magyar operettet. Szövegkönyvét Rudas Aladár, a verseket Sági Zoltán írta. Zeneszerző Komlós Elemér. Az aradi néptanács meghívására az új operettet szeptember elején Aradon is bemutatják. A A Contemporanul augusztus 30-i száma Victor Vintu érdekes beszélgetését közli Itja Erenburggal művészetünkről, a francia kultúráról, a fiatal írókról és a szocialista realizmusról. A Bene József több hetet töltött a Nyárádmentén, ahol mintegy 30 akvarellt készített. Műveiből kiállít az őszi tartományi képzőművészeti kiállításon, de a festmények többségét a művész gyűjteményes rajz és akvarell kiállításán ismerheti meg majd a közönség. ( A A Bánk bánnal nyírja az új színiévadot a kolozsvári Magyar Opera. Az előadásra szeptember végén kerül sor, rendezi Szmberger Sándor. A Gazdag könyvtermésre számíthatunk szeptember hónapban. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztősége gondozásában megjelenik Balogh Edgár Egyenes beszéd című publicisztikai írásokat tartalmazó könyve. Asztalos István Emberség című novelláskötete. Fújja a szél fújja .. . címen Fodor Sándor novellái. Dúdoló címmel Szemlér Ferenc: Ódák, elégiák címmel Tóth István versei, egy antifasiszta antológia Brassai Viktor, Józsa Béla, Korvin Sándor és Salamon Ernő . 57 versével. A Haladó hagyományok sorozatban Heltai Gáspár Válogatott művei c. kötet lát napvilágot. A George Georgescu állami díjas karmester hetvenedik születésnapja alkalmából szeptember közepén szimfonikus hangversenyt rendeznek a fővárosban. A hangversenyt az idős művész vezényli, fellépnek az RNK-ban tartózkodó világhírű szovjet hegedűművészek, Dávid Ojsztrah és Igor Ojsztrah. A Az UNESCO rendezésében japán grafikai kiállítás nyílik vasárnap Kolozsváron. A mintegy száz reprodukciót a Bánffy-palotában állítják ki. ---- UTUNK MIVEL NYITNAK SZÍNHÁZAINK Évadnyitásra készül az ország hat magyar színháza és a hat közül öt hazai szerző darabjával nyitja meg kapuit! Ez a tény persze, nemcsak a színházaknak azt az igyekezetét bizonyítja, hogy korunk problémáit, típusait, konfliktusait vigyék színpadra, hanem elsősorban a drámairodalom fejlődését: van már néhány jó darabunk, van miből választani. Kolozsváron Tomcsa Sándor kisvárosi környezetben játszódó kitűnő vígjátékának bemutatására készülnek. A darabot Imrédi Géza rendezi; a letűnt rendszer uborkafájára felmászott s onnan lehuppant kisiparost Márton János feleségét Bereczky Júlia alakítja. A szatmári színház Mirodian Újsághreffe-ját készíti elő. A darabot, amely egy szerkesztőség élete révén világít be napjaink problémáiba, Kovács Ferenc fordította és Harag György rendezi. A főbb szerepeket Ács Alajos (Cerchez) és Miklós István (Tomovici) játszák. A nagyváradiak Szabó Lajos Menekülés-ével nyitnak. A múlt évadban a Marosvásárhelyen sikerrel bemutatott drámát Gábor József rendezi. Temesváron Baranya A boldogság iskolája című színművét Száva Mihály rendezi. Marint Sarlai Imre, a feleségét Izsó Johanna alakítja. Sepsiszentgyörgyön most építik újjá a színházat, s majd csak október végén lesz a kapunyitás Munteanu Francisc és Sica Alexandrescu Selyemrokolya c. színművével, Gréda József fordításában. A marosvásárhelyiek még nem döntötték el véglegesen, hogy mivel nyitnak. Valószínűleg Baranya A boldogság iskolája című színművel lépnek először a közönség elé. HOMÉROSZ: Iliász (A Világirodalom Klasszikusai sorozat. Európa Könyvkiadó) VAS ISTVÁN: Hét tenger éneke (Válogatott versfordítások. Európa Könyvkiadó) JUSTH ZSIGMOND: Faimus (Regény. Szépirodalmi Könyvkiadó) ,4 hegyi szellem (Cseh, szlovák, lengyel, német, osztrák mesék. Móra Ferenc Könyvkiadó) MÉLIUSZ JÓZSEF: Októberi szél (Egy publicista jegyzetett. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó) YAJNOVSZKI KÁZMÉR: Győz az élet (Magyarországi útinapló. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely) DOSZTOJEVSZKIJ: Feljegyzések a holtak házából (Orosz Remekírók sorozat, Európa Könyvkiadó) THEODOR STROM: Aquis Submersus (Magvető.) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Válogatott műfordítások (Francia költők, Szépirodalmi Könyvkiadó) A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem ad vissza Igazgató: NAGY ISTVÁN Főszerkesztő: FÖLDES LÁSZLÓ Szerkesztőbizottság: ASZTALOS ISTVÁN, CSEHI HORVÁTH ISTVÁN, KALLÓS MIKsu-KISS JENŐ (főszerkesztő-helyyettes ) LÉTAY LAJOS (főszerkesztő-helyi les . WÁRKI ZOLTÁN, SZABÉDI LAS. TAMÁS GÁSPÁR Az Utunk előfizetési díja évi 26 lej.Előfizetni lehet a Sajtóelosztó Központ fiókjainál. A SZERKESZTŐSÉG címe: MÁRCIUS 6 utca 3. Telefon: 24—20 Intr. Poligr. Cluj 7691