Utunk, 1961 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-06 / 1. szám

(Folytatás a 2. oldalról) egyes szerkesztők közönye, bizalmaikus­­sága és unottsága olyan hiba, amelyet szigorúan el kell ítélnünk értekezletünk szószékéről.­­ Gazeta Literară jó eredményt ért el a­ fiatalokról közölt irodalmi­ portré jel­­legei cikkeivel, a Luceafărul pedig a Profiluri Literare (Irodalmi jellemzések) elnevezésű állandó és értékes anyagával, v­agy pedig olyan rovatokkal, mint a Tribuna scriitorului tînăr (Fiatal írók fóruma). Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a szépirodalmi folyóiratainkban közölt krónikák, irodalmi arcképek, könyvismertetések és tudósítások az elv­­szerűség és a tudományosság szempont­jából nem mindig ülik meg a mértéket Az idevágó hiányosságokkal kap­­csolatosan a Jelentés felhívja a fi­gyelmet a klikkszellemben­ a boh­évi­­lágban, az individualizmusban és a burzsoá magatartás egyéb csöke­vé­nyeiben rejlő veszélyekre. Hazánkban új erkölcsiség alakul ki. Az írói etikának minden egyes megnyil­vánulásában kommunistának kell lennie. Folyóirataink feladata az­ irodalmi élet elvtársias, elvszerű légkörének megterem­tése. Az ifjúság érvényesítse kezdemé­nyező képességét, és alakítsa ki bátran. Elv­társak ! Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak a Párt 111. Kongresszusán előterjesztett jelentése körvonalazza azokat a felada­tokat, melyek a művészekre várnak a magas művészi és eszmei igényességű­, korunk színvonalán álló új művek meg­teremtésénél. ..Mindez — mondja Gheor­ghe Gheorghiu-Dej elvtárs — a tehet­ségen kívül megköveteli a művésztől, hogy­ számolja fel a kaszt szellemet, az individualizmust és az olyan törekvése­ket, hogy műveit »kiválasztottak« szűk körének alkossa, vagyis mindazt, ami el­választja a művészt a néptől, különös­képpen megköveteli a valóság mélyre­ható ismeretét, hosszas tanulmányozását és a művész idevett, állandó kapcsolatát a dolgozókkal , műveinek leendő hő­seivel." Minden írónak és művésznek köteles­sége termékeny vitákban felszínre hozni ennek az értékes útmutatásnak minden konkrét és sokoldalú vonatkozását, és alkalmazni azokat a szocializmus ügyét szolgáló művészi tevékenységben. Az elvi szilárdság és életismeret alapvető feltétele volt és marad minden tehetsé­ges ember számára annak, hogy kortár­sairól és azok nevében beszélhessen. Pártunk rámutat arra, hogy az osz­tályharc, a régi és új közötti küzdelem legfontosabb arcvonala jelenleg az ideo­lógiai munka, a polgári nevelés marad­ványainak kigyomlálása az­ emberek tu­datából. Innen adódik a szilárdság és következetesség szüksége a káros ideoló­giai megnyilvánulások — liberalizmus, polgári objektivizmus, nacionalizmus, és sovinizmus — elleni harcban, melyek egyrészt­ múltbeli örökség, míg más ré­sze a kapitalista vi­lág hatásának tükrö­ződése. Irodalmunk éppen a burzsoá ideológia egyes megnyilvánulásainak a leküzdésé­ben, a művészetről vallott felfogásunktól idegen eszmékkel harcolva ért el sike­reket. Az elmúlt években a szocialista­­realista irodalomnak az egész világon, de különösen a szocialista országokban mutatkozó sikerei a revizionista és bur­zsoá ideológusoknak, az imperializmus apologetáinak ádáz támadásait váltották ki. Ezek diszkreditálni próbálták a szo­cialista realizmus módszerét és éltető ele­mét , a pártosság lenini szellemét, va­lamint a szocialista országok irodalmá­nak és művészetének jelentős sikereit. Pártunk útmutatását követő íróink azon­ban határozottan visszavágtak minden hasonló támadásra és eszmei diverzióra. Ugyanakkor bizonyos téves eszmék ellen is küzdöttek, melyek egy időben befo­lyással voltak néhány, ideológiai szem­pontból nem eléggé felkészült, a szocia­lista valóságot alig ismerő fiatal íróra.­­ ..teljes igazság“ objektivista elméleté­ről, az un. „modern szellem­“-mel kapcso­latban folytatott terméketlen vitákról van itt szó s arról a pár műről, me­lyek valóságunkat meghamisítva, nega­tivista módon ábrázolták. Mindezt idejében és erélyesen vissza­utasítottuk, s irodalmi életünket meg­tisztítottuk az egészségtelen megnyil­vánulásoktól. Elismerésre méltó az a tény, hogy hibás műveik miatt meg­bíráltak közül több, valóban tehetséges fiatal író idejében belátta tévedését, s új műveiben egészséges eszmei tájékozó­dásról tesz bizonyságot. A fiatal író­nemzedék ma értékes és egységes osztagként áll népköztársaságunk írói arcvonalában­­, amelynek szerves része. Határozottan, fiatalos szenvedély­e­ivel harcol a marxista esztétika elvei­nek, a munkásosztály pártja eszméinek érvényre juttatásáért az irodalomban, at­tól a forró vágytól áthatva, hogy hozzá­járulásával erősítse szocialista,realista irodalmunkat. A pártos szellemben folytatott irodalmi tevékenység és alkotó munka — irodal­munk sikereinek biztos záloga. Ebben az értelemben kell tanulmányozniuk fiatal íróinknak a marxi-lenini tanokat, a mate­rialista filozófiát, mely választ ad ko­runk fejlődésének nagy kérdéseire, és tájékozódást nyújt az irodalmi munká­ban. A marxista-leninista ideológiával felfegyverzett fiatal írók fedezhetik fel az újat társadalmunk életében, és állhatatosan a kommunista írót jellemző magas erkölcsi és állampolgári erénye­ket. A kiadók fontos szerepet játszanak az író és az olvasók közötti kapcsolat meg­teremtésében, az irodalmi művek széles­körű, igényes és azonnali terjesztésében, h­a fiatal írókról van szó, akkor ezek­nek az­ intézményeknek még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a nagyközön­ség elé lépő szerző irányítására és nép­szerűsítésére. A hazánkban végbement for­radalmi változások révén a fiatal írók­nak ma már nem kell a megaláztatások­nak azt a végtelen sorát elszenvedniük, amely valaha elmaradhatatlan velejárója volt az irodalmi indulásnak. 1­ A tényt tükrözi alkotó­szövetségünk élete is; az írók szakmai szervezete te­vékenységi körébe vonja a fiatal írók legnagyobb részét; irányítja őket, hozzá­járul ideológiai színvonaluk emeléséhez — a szervezett pártoktatás által —, az Írók Házában tartott előadások révén pedig széleskörű közösségi munkára ser­kenti őket. Sokkal kisebb mértékben irányította viszont az­ Írószövetség a fiatal korosz­tathatják meg napjaink reprezentatív hőseinek egyre határozottabb erkölcsi arcélét. A kommunista pártosság, egy­ségben az élet mély ismeretével és az alapos mesterségbeli tudással, lehetővé teszi az élesen körvonalazott, sajátos tulajdonságokkal rendelkező alkotó egyé­niségek kibontakozását. A Jelentés részletesen kifejti, hogy milyen nagy jelentősége van az írók szoros kapcsolatának az élettel, majd számos lehetőségre mutat rá, a­me­lyek által megvalósítható ez a konkrét és következetes munkaprogram. S mi­után felhívja a figyelmet a szocia­lizmus építése által meghatározott változásokra az emberek életében és tudatában, a Jelentés a következőket mondja: A valóság írói tanulmányozásának le­szűkítése bizonyos intim nézőpontra, végső fokon az élettől való elszakadás­hoz vezet. Ez a veszély fenyegeti — meg kell mondanunk nyíltan — azokat a fiatal írókat, akiknél megnyilvánult vagy megnyilvánul a korai professzioniz­musnak nevezhető törekvés. A dolgok valahogy így történnek: Egy ifjú ír né­hány jó művet, melyeket az irodalmi lapok közölnek, a kritikusok pedig siet­nek megdicsérni. Itt kezdődik a „siker­válság“. Az ifjú­­ írónak hiszi magát, s mint ilyen abbahagyja eddigi munká­ját, illetve ha tanuló vagy egyetemi hall­­gató, a tanulmányait szakítja félbe. Rámutatva a korai professzioniz­mus veszélyére, a jelentés a követ­kezőképpen folytatódik: Az idézett körülmények közt termé­szetes, hogy az erősebb tehetség is gyengülni kezd, elernyed. A lelkes ifjú, akit nemrég „reménységnek“ neveztünk, kényeskedővé, a bírálatnak ellenszegü­lővé és elbizakodottá válik. Innen az ön­elégültségig, a továbbtanulás szükség­telen voltának hiedelméig csak egy lépés Így értelmezvén a dolgokat, a fiatalok­nál fellépő professzionizmusnak a meg­előzése és elhárítása az írói etikának — a kommunista erkölcs szerves részének — a kérdése. Éppen, mert az íróvá­ érés folyamatának egyes jellegzetességeiről beszélünk, különösen hangsúlyoznunk kell a művészi készség helyes értelmezésének szükségességét, mivel ezt gyakran csak nyelvi kérdésnek tekintik. Többször el­mondjuk, hogy az irodalom a valóság megismerésének sajátos eszköze. Magá­tól értetődik tehát, hogy a megismerés lehetőségei a művészi eszközök tökéle­tesedésével, állandó gazdagodásával párhuzamosan nőnek. Az alkotó kísér­letezés, annak a sajátos hangnak a kere­sése, mely az élet új tartalmát minden­nél jobban kifejezi, megoldja a hagyo­mány és újítás közti viszony sokat vi­tatott kérdését is. Átvesszük a hagyo­mány és újítás közti viszony sokat ki­­segítette a fejlett, haladó humanista kultúra kibontakozását, s ezt új, sajátos vonásokkal gazdagítjuk, melyek korunk megváltozott tartalmát fejezik ki. Így hát nem akarunk mindenáron újítani, de nem őrzünk hagyományt sem, csak a hagyományok kedvéért. Az új ilyenfor­mán a régi dialektikus tagadásának az eredménye. Fiatal íróinknak a mai valóság beható ■r tanulmányozása során kell megtalálniuk az új tartalmat hordozó, új irodalmi formákat. Lényegesnek tartjuk ama ké­pesség megszerzését, melynek birtokában az írók felfigyelnek az új jelenségekre — már jelentkezésük pillanatában. Két­ségtelen, hogy itt van legnagyobb jelen­tősége az író egyéniségének. A művészi egyéniség pedig nem örök és eltékozol­­hatatlan adottság, hanem a nagy társa­dalmi átalakulások körülményei közt megnyilvánuló alkotó erő. Így tehát el­lene vagyunk a polgári ideológia állítá­sának, amely szerint az író időn és tár­sadalmon kívülálló lény, bizonyos tár­­sadalomfeletti kategória kifejezője és terméke. Hasonló felfogások csak a nép­től való elszakadáshoz vezethetnek min­den írót, a kaszt-szellemnek olyan meg­nyilvánulásaihoz, amelyekre az RMP III. Kongresszusán utalt Gheorghe Gheorghiu Dej elvtárs. Irodalmunk szerves része a szocialista építés nagy művének hazánk­tályokat a sajátosan e célra létesített szervezetei által. Gondolunk itt az ifjú írók kérdéseivel foglalkozó, valamint az irodalmi köröket irányító bizottságokra. E bizottságok és a „Nicolae Labis“ irodalmi kör tevékenységének bizo­nyos területeit bírálva, a Jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy az írószövetségi szervezetek munkájának fel­javításával párhuzamosan. A fiatal íróknak nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a széleskörű műked­velői, az irodalmi és művészeti mozgalom­ban, valamint az irodalmi körökben je­lentkező új tehetségek elindításához és neveléséhez, — főleg a tehetséges, fejlő­dőképes munkásifjak irányításához. Állandóan szilárdul a fiatal írók bi­zalma az Írószövetség ösztönző és irá­nyító szerepében. Akár tagjai a szövet­ségnek, akár nem, mindnyájan jól érzik magukat e munkaközösségben, ahol — idősebb írók, mestereik mellett — al­kalmuk nyílik szerényebb teljesítmé­nyekkel, de fiatalos lendülettel venni részt szocialista-realista irodalmunk fej­lesztésében !­ban, s az írók tagjai e mű alkotó közös­ségének, mint az eszmei arcvonal akti­vistái. Élt társak! Lelki szemünkkel látjuk országunk virágzó jövőbeli képét, lelkesedéssel gon­dolunk a román ipar 1965-ben kitelje­sedő arányaira, erejére. Bár a duna­­menti síkságon még csak mérőkövekek jelzik a jövendő létesítmények helyét, Galac forró lüktetését,­ előre érezzük. Békás, a Csalhó szikláiba vágva, meg­kezdi munkáját. Látjuk, amint fényára­­data elömlik az országon, halljuk a mo­torok zúgását, látjuk alkotó, teremtő mozdulatát, mellyel önműködő üzemeket indít. Már most csodáljuk az új hazai termékeket, melyeket bő választékban termelnek majd a Duna és Kárpátok vidékén eddig nem ismert iparágak. A mezőgazdaság teljes kollektivizálása so­rán szemünk előtt válik világossá, hogy parasztságunk végképp megtagadta sár­­képű bálványába, az egyéni gazdaságba vetett sokévszázados hiedelmét. A jólét, ez a napjainkban román állampolgársá­got nyert személy, barátságban él együtt testvéreivel — a tudománnyal, kultúrá­val, művészetekkel. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs, kife­jezve megingathatatlan hitünket, hogy hat- és tizenötéves terveinket sikerrel teljesítjük, a párt IIt. Kongresszusán előterjesztett jelentésében ezt mondta: „Korlátlan tér nyílt ifjúságunk előtt arra, hogy akadálytalanul kinyilvánítsa energiáját, alkotó lendületét, s valóra­­váltsa a nép boldogságához s a haza felvirágzásához fűződő legmerészebb ál­mokat.“ Fiatal íróink számára ezeknek a gaz­dasági terveknek nemcsak napjaink nagyarányú és lelkesítő, forradalmi pers­pektívája költeményét kell jelenteniök, hanem a konkrét munka rendkívüli lehe­tőségeit is, mely szép termést ígér a jövendőre. Mindannyiunkat át kell hat­­nia annak az egészséges szellemnek ami a munkást betölti, mikor felelősséget érez a közösséggel szemben mindazért amit cselekszik. Az 1975-ös esztendőben a mai fiatal prózaírók és költők nem lesznek időseb­bek, mint azok, akiket most — erejük teljében lévén — a derékhadhoz tarto­­zóknak számítunk. A szocializmus kitel­jesedésének éveiben válunk érettekké. S ezért irigylésreméltóak vagyunk, de a felelősségünk is nagyon nagy. Tömegekre ható, szép, fiatalos írásainkban korunk leghaladottabb emberének, a komm­u­­nista embernek gondolatai, érzései, len­­n­ülete és szenvedélyei visszh­angozzanak . Fártunk széles láthatárt nyitott előt­tünk, szárnyat adott ifjud­almainknak tehetőséget adott szerívenettyel elelünk. Szolgáljuk ezt az izzó életet, váljanak írásaink békés építőeszközökké, légy­­vérré, zászlóvá a forradalom által új emberi tudatra és méltóságra emelt, új világot teremtő kortársaink kezetlen Kötelességünk úgy élni és munkálkodni, hogy a pártneveire fiatal írók életében is beigazolódjék Lenin ismert mondása: „Mi a jövő pártja vagyunk, a jövő ideáig az ifjúságé. Mi az újítók punja vagyunk, az újítókat pedig mindig az if­júság követi a leglelkesebben. Mi az ön­feláldozó harc pártja vagyunk a régi rot­­hadtság ellen, önfeláldozó harcban pedig mindig az ifjúság megy elsőnek." Tegyük ezt a forró és lelkesítő intel­met eleven erővé, mely hasson át Immun,­kel a Román Munkáspárt oldalán, hű ka­­tolláiként vívott harcunkban. Fiatal írók itt. országos tanácskozása 7. Ideológiai szilárdság, életismeret, művészi készség ^ p6­RC az Irodalmi Könyvkiadónál A kívülállók nem is tudják, hogy az ■G^Utunk­ban szinte hagyományossá vált 5 perc­es beszélgetések milyen iz­galmas „perceket“ okoznak a kiadó mun­katársainak: a riporter éles szeme hátha olyan írói terveket, vagy éppenséggel kéziratokat fedez fel, melyekről ők nem tudnak. Most, az év elején az olvasók és talán az írók számára sem érdektelen, hogy mondjuk, öt percre bepillantsunk az Irodalmi Könyvkiadó „műhelyébe“, még­ha az ilyen rövid idő nem is engedi meg a teljes áttekintést. Természetesen, ilyenkor az olvasó már az év első könyvújdonságait várja. Bizton állíthatjuk: nem fogja csalódás érni. Ér­dekesnek és változatosnak ígérkezik már az első hónapok könyvtermése is. Regé­nyek és verskötetek, magyar és román klasszikus művek, szovjet irodalmi alko­tások között válogathat majd az érdek­lődő. Az év első kiadványai közé tartozik Szemlér Ferenc regényének, az Arkangya­lok bukásának második, javított kiadása. Az ezelőtt majdnem másfél évtizeddel is nagy visszhangot keltett regény, amely a tavaly közreadott Napforduló előzményeit mondja el, bizonyára most is könyvkia­dásunk egyik komoly sikere lesz. Sok érdeklődő kap választ: a Gondos atyafiság történetének befejezésén már nem Szabó Gyula, hanem a nyomdászok dolgoznak. A harmadik kötetben a szerző tovább bonyolítja, de ki is bogozza hő­seinek eléggé összekuszált életét. Az is megtörténhetik viszont, hogy az író a jö­vőben foglalkozik még Akácos Sanyi, Miska, Eszti és Szabó Julis életével. S hogy egy kis borsót törjünk az öt perces beszélgetésünk szerzőinek orra alá, jelvényszám­ra menő, friss és megörven­­deztető hírrel szolgálunk: N­agy István benyújtotta a kiadónak új regényét, mely­ben ismét ifjusági problémát vet fel. Ez esetben azonban, a Réz Mih­ályék korlo­­tójá­tól eltérően, gyökeresen más körül­mények között kelnek életre kis hősei: könyve a mai fiatalokról szól, a mai fia­talokhoz, de nem kevésbé a felnőttekhez is. Ezt követi majd időrendben Papp Fe­renc öt évvel ezelőtt megjelent Remény című művének átdolgozott kiadása. Az olvasót előjeiül végéig lekötő cselekmény központjában a szocialista család és a szocialista etika aktuális kérdései áll­nak. Nem ismeretlen nevű, de mégis új re­gényírók jelentkeznek ez évben: szeke György és Dános Miklós regényírásban hasznosították riporteri tevékenységük so­rán szerzett tapasztalataikat; mai életünk lüktető valóságát ábrázolják most ké­szülő írásaikban. A rövid műfaj kedvelőire is gondol a kiadó. Orosz Irén munkásmozgalmi tema­tikájú elbeszélés-kötetének szerkesztési munkája befejeződött már. Veress Zoltán, Herédi Gusztáv átadták kézirataikat a ki­adónak. Flornyák József a tőle megszo­kott aprólékossággal dolgozik kötetének összeállításán. Szerencsésen gazdagítja a mai témájú könyvkiadást Székely János érzékeny líraisággal telített, versben és prózában írt riportkönyve. Mikó Ervin új kötetében, a Nádország után nagy építőtelepeinket „ostromolja“, ízléses, szép grafikai előállítású ver­seskötetekhez szokott az olvasó az utóbbi időben, és bizonyára ebben az esztendőben is kellemes meglepetések érik e téren. 1961-ben Kiss Jenő verseskötete nyitja meg a sort. Szemlér Ferenc benyújtotta múlt évi verseinek válogatását. Tóth István új kötettel jelentkezik, és remél­hetőleg Lélay Lajos sem fog soká vá­ratni magára. E közelről sem teljes felsorolás is hí­ven bizonyítja: íróink egész népünkkel együtt lelkesen készülnek pártunk 40. év­­fordulójának megünneplésére. Ezt nem csupán az új művek jelentős száma tük­rözi, hanem azok témaköre is: döntő több­ségük a máról, a szocializmust építő em­berről szól, és mindannyit a kommuniz­mus magas eszmeisége hatja át. Irl­a szóltunk azokról az írókról, akiknek A kéziratait már munkába vette akár a nyomda csalhatatlan szedőgépe, akár a szerkesztő kevésbé csalhatatlan ceruzája, említést kell tennünk talán azokról is, akikre az olvasó nagy várakozással te­kint, de akiknek kézirata még nem ke­rült a szerkesztőség asztalára. Bízunk azonban abban, hogy saját fiókjaik több reménységgel kecsegtetnek. Gondolunk el­sősorban Sütő Andrásra, kinek írásait ki­adó és olvasó egyaránt várja, Huszár Sándorra, remélve, hogy hallgatása csak átmeneti tünet. Sajnos, ez évben nincs sok kilátás arra, hogy az irodalombírálat ne csupán folyó­irataink hasábjain, hanem a kiadó köte­teiben is jelentkezzék. Bár kritikusaink részéről jogos elvi bírálat érte az Irodal­mi Könyvkiadó magyar szerkesztőségét, de nekik is tudniuk kell, hogy kézirat nélkül irodalombírálatot sem lehet megje­lentetni. Mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg irodalmunk értékeinek feltárása és rend­szerezése iránt. Ennek során ez év folya­mán a kiadó megkezdi Asztalos István műveinek gyűjteményes kiadását, amely kétségtelenül irodalmi életünk egyik leg­jelentősebb eseménye lesz. Két érdekes kötetről számolhatunk még be. Kordokumentumnak beillő kötet ál­lott össze Méliusz József régebbi és újabb keletű legjobb publicisztikai írá­saiból. Ugyancsak ez évben kerül kiadás­ra a háborúban meghalt írónő, Hegyi Ilona írásainak egy része. igen változatos a klasszikus és mai román irodalom kiadói terve. Kezd­­jü­k azzal, hogy még ez év elején meg­jelenik A román irodalom kis tükrének első kötete, amely a román irodalom ke­resztmetszetét adja a kezdettől 1848-ig. Gyakorlati jelentőségén túl — tanulók és diákok számára nélkülözhetetlen olvas­mány lesz — ez a kiadvány hozzásegíti olvasóközönségünket, hogy fejlődésében is megismerje a román irodalmat. A román költészet két eredeti egyéni­ségével lesz alkalmunk megismerkedni: Macedonski első magyar kiadása Szem­lér Ferenc fordításában, Topîrceanu ver­sei p­edig Bajor Andor tolmácsolásában jelennek meg. Régi tartozásnak tesz eleget a kiadó, amikor megjelenteti N. D. Coceának, a két világháború közötti haladó román publicisztika élesszemű és harcos képvise­lőjének pamfletjeit. A Román írók so­rozatában jelenik meg L. Rebreanu Akasz­tottak erdejének második kiadása és Cé­zár Petrescu Calea Victoriei című regé­nye. Később G. Calinescu híres regényé­­nek, az Enigma Otiliei-nek fordítása is. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot jeles kortárs román íróink művei: Zaha­­ria Stancu, Eugen Babiul kötetei kerülnek a magyar olvasóközönség kezébe, és mó­dunkban lesz megismerni a tehetséges Új román írónemzedék egyes fiatal tagjainak legújabb írásait is. Kritika és olvasó egyaránt elismerés­sel fogadta a múlt évben indított két­nyelvű kiadványokat. Ennek folytatása­ként jelennek meg Eminescu válogatott versei Franyó Zoltán fordításában, va­lamint Petőfi válogatott költeményei je­les román műfordítók tolmácsolásában. A Petőfi-kötet egyben bemutatja az utóbbi évszázad román fordításainak je­lentős részét. Magyar klasszikus művek is szerepel­nek a kiadó 1961-es tervében. Erről csu­pán annyit, hogy Petőfi, Ady, József Attila 1960-ban megjelent köteteit Vörös­marty lírai költeményei követik, és Rad­nóti Miklósnak még az év elején megje­lenő összes versei is ebben a sorozatban kapnak helyet. A szovjet irodalom terén az Irodalmi Könyvkiadó kiegészíti azt a jelentős cím­listát, melyet a könyvbehozatal biztosít hazai magyar olvasóink számára. Bill­ Belocerkovszkij, Alekszaiuiz Bek, Eren­­burg és más jeles szovjet írók művei ke­rülnek kiadásra. Az új szovjet novelliszti­kából kötetnyi válogatást állít össze a kiadó. Nagyobb helyet igényelne a most már havonta rendszeresen megjelenő Kincses Könyvtár sorozat, annak értékes és érde­­kes kötetei. Az Utunk szerkesztősége ta­lán külön 5 perc­et engedélyez majd erre. Lesz tehát mit olvasni, böngészni! És ehhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy egy és más óhatatlanul kimarad minden hasonló felsorolásnál; másrészt p pedig a kiadó bízik abban, hogy még kellemes meglepetések érik és olyan mű­vek is nyomdafestéket látnak, melyek létezéséről még eddig nem tud. KOVÁCS S. ERZSÉBET UTUNK.

Next