Utunk, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1970-01-02 / 1. szám

P. M. — Brassó; A. L. — Déva. Ha a költészetet önművelés­nek, szentségtörő szóval, szórakozásnak tekintik, nem vesztenek azzal, ha írnak. A való az, hogy amit eddig élményeikből kifejez­tek, eredetiség híján csak mímeli a poézist, valamilyen meglévő dallamra ráhangolja a mondanivalót. „Kaput nyitott az Ősz a szélnek“ Vagy: „Sárga levelek zizegve peregnek.“ Ilyen egyfor­ma lenne a mindenség? Vigasz című vers szerzője — Craiova: ,,Mosolygok ha fáj a szívem / Mosolygok ha fáj a lelkem / Mosolygok ha fáj min­denem / Mosolygok mert ez vigasztal, / gyógyít engem.“ És le­vele. ..Tisztelt Szerkesztőség! Mosolyogjanak önök is. Talán csak egyszerű próbálkozás, nem is kezdet. Azért örömmel olv­asnám e pár sort szeretett lapomban.“ — Nem mosolygunk, irigyke­dünk, hogy ilyen könnyen, néhány verssorral ki tudja egyen­líteni az élet adósságait. Mégis, az az érzésem, nem kellene eny­­nyivel megelégednie. L. J. — Marosvásárhely; G. A. — Kolozsvár; F. A. — Nagy­várad. Az évek telnek, a dolgok ismétlődnek. Ha olyan köny­­nyű lenne az újat mindig megtalálni, fájdalommentes lenne a részek fejlődése. „Magamról csak annyit, hogy a marosvásár­helyi pedagógiai főiskola hallgatója vagyok, s szeretem az opti­mista embereket. Ők biztattak, hogy kopogjak önöknél, talán túl optimisták voltak...“ — „Húszéves vagyok, nagyon szeretem a színjátszást, irodalmat, zenét, és mindhármat művelem is ki­­sebb-nagyobb mértékben. Körülbelül hét éve foglalkozom vers­írással.“ — „Szeretném, ha megírná, érdemes-e foglalkoznom versírással vagy sem?“ — A verses szándékok nyilvánvalóak, azokba nincs is beleszólásunk. Jót és szépet akarnak, valamit fölmutatni abból a világból, amelyben élnek. Őszintén és az ellentmondásoktól nem félve. Ezért merem én is ezt az ellent­mondást kiemelni, hogy a lelki mozdulat még semmi a művé­szethez. Ez az a mélyen emberi magatartás, mely sajátos is meg természetes, amikor képesek lettünk szeretni a rendkívülit, a Nyelveken szólunk VÍZSZINTES: 1. A szláv nyelvcsoport egyik tagja. 6. A függ. 1. nyelvcsalád két legjelentősebb nyelvcsoportja. 14. Ésszerűség, franciául. 16. Előtag előtagja. 17. ...viv. közel-keleti város. 18. Diaméter. 19. Ezt teszi, ha költögetik. 21. Franciaországi város (wiw). 22. Határozószó. 24. Névelős modell. 25. Eszményi foga­lom­é. 26. A latin nyelvcsoport tagja. 28. Végtelen bánat! 29. Róka egynemű hangzói. 30. Német matematikus, a vektorszámí­tás egyik kidolgozója (Hermann). 33. Művészember (ék. h.). 35. Kötőszó. 37. A legszebb tulajdonsága. 39. Régi fegyver. 40. Név­elős állat. 42. Kettő, románul — fonetikusan. 43. Méhlak. 45. Vissza: a finn-permi nyelvcsoport egyik tagja, névelővel. 49. A függ. 11. nyelvcsoport egyik tagja, névelővel. 53. Vissza: menet­rendi rövidítés. 54. Út, latinul. 56. Török férfinév. 57. Kínai hosszmérték. 53. A magyarok legközelebbi nyelvrokonai. 60. Utasod egynemű hangzói. 62. A török nyelvcsoport egyik tagja. 65. Tehát. 66. Filmszínházat. 68. Vendéglői lap. 69. Géza egyne­mű hangzói. 70. A vízsz. 79. egynemű hangzói. 72. Növény és fegyvere. 73. A pénzes állat. 75. A török nyelvcsoport egy másik tagja. TI. Vissza: balkezes. 78. Vissza: a szláv nyelvcsoport egy másik tagja 79. Esőben állsz. 80. Egyfajta madártej! 83. Vissza­vált! 84. Helyhatározó rag. 85. Lyukat vágtak alája (ék. h.). 87. A folyadék (ék. föl.). 89. A legnagyobb nyelvcsalád. 99. A vízsz. 89. egyik tagja. FÜGGŐLEGES: 1. Nyelvcsalád. 2. Negatív elektróda (ék. h.). 3. Sorvégi összecsengésnek. 4. Vissza: a japán táncosnő (ék. föl.). 5. A függ. 11. nyelvcsoport tagja. 7. Vas vegyjele. 8. Vissza: a török nyelvcsoport tagja. 9. Lány, asszony. 10. Közlekedési vo­nalba. 11. A vízsz. 89. nyelvcsalád egyik nagy csoportja. 12. Olaj­sav. 13. Havas a Kárpátokban. 15. Napóleon tábornoka. 20. Fran­cia kötőszó. 22. Ruhatisztító. 23. Kerete. 26. Kis katonai egység. 27. Végtelenül nagy! 31. Helyhatározó rag. 32. Biztató szócska. 34. Pityereg. 35. A vízsz. 89. egyik tagja. 36. Ezernégyszázötven római számmal. 38. Épületrész. 40. Repülőgép, románul. 41. Pél­dául sebész. 43. Negatív kép. 44. E-vel a végén: latin köszöntés. 46. Fehérnemű. 47. CIK. 48. Holnapelőtt. 50. Mint a 35. vízsz. 51. Kezdetben olcsó! 52. Híres amerikai vízesés (ék. föl.). 55. A szamojéd nyelvcsalád tagja. 59. Bejárat. 60. Sportfogadás, sze­rencsejáték. 61. Mulékony időszerűségre. 63. Járművön közleke­dőt. 64. A szláv nyelvcsoport egyik tagja. 66. A­ vízsz. 6. első ágához tartozó nyelv. 67. Ezt a nyelvet Körösi Csom­a Sándor tanulmányozta. 71. Fesztelenül. 74. Két szó: csapadék (ék. h.), végtag. 76. Hozzátesz. 80. Vissza, idétlen kártyajátékod! 82. Igen, németül. 85. Latin kettős magánhangzó. 86. Kicsinyítő képző. 88. ékes skálahang! (Készítette: Németh Balázs) Az 51. számban megjelent, Mahatma Gandhi című rejtvény megfejtése: „Jobban szeretném Indiát szabadnak látni erőszak útján, mint rabszolgának ...“ Az 52. számban megjelent rejtvény megfejtése: El1U AAfAs 2. o AfA 1 1 2¥1 L L B96 s! 153 i O ICA K 1 n n V­­ ICd 1M ICh i % H E!£ rt6 in R¥ % VA5 A SZ F_sZT _ES_T\S\ Varró János tanulmányának folytatása a 2—3. oldalról korszak íróinak névsorában az eljövendő romániai magyar iro­dalom minden jelentős alakja benne van. (Az egyedüli kivétel tán Tompa László.) A romániai magyar irodalom történetének második korszakát én időben 1919—1922 közé rögzíteném, s e fejezetnek A HARCOK KORSZAKA címet adnám. Bár időtartamát tekintve e korszak igen rövid, s lényegét tekintve a közvetlen előzmények szerves folytatása, irodalmunk fejlődésére mégis igen nagy hatással van. E korszak történelmi lényege egyrészt a romániai magyar polgári radikális erők (októbristák) és az újraéledő romániai magyar konzervatív nacionalista erők harca a magyar nem­zetiségi társadalom vezetéséért, másrészt pedig a magyar nem­zetiség beilleszkedése Románia társadalmi-politikai életébe. Hangsúlyozni kívánom, hogy a polgári demokratikus for­radalom társadalmi feladatai Románia társadalmi viszo­nyai között is napirenden vannak, s hogy ezeknek megol­dásáért nemcsak a haladó romániai magyar írók, de a haladó romániai román írók is küzdöttek. Románia társadalmi valósá­gának szolgálatában találkozik hát e két irodalom. Ez az eszmei közösség teszi a haladó romániai magyar irodalmat is Románia kultúrájának szerves részévé. A polgári radikális eszmék hatása alatt alkotó írók tehát nem „egy megelőző kor eszmevilágához“ tartoztak, hanem nagyon is napjaik társadalmi valóságának ta­laján álltak. De ugyancsak napjaik eszmevilágát képviselik az októberi polgári demokratikus forradalom veszélyének elmúltá­val magukhoz térő romániai magyar konzervatív erők is, me­lyek egyrészt a félfeudális Osztrák—Magyar Monarchiában él­vezeti, előjogaikat siratva, másrészt a Romániában meghirdetett földreformtól rettegve a Magyarországon megszilárduló horthysta reakciótól várnak segítséget, s a revízió reményében naciona­lista uszításba kezdenek. A romániai magyar irodalom tehát a „megkésett oktobriz­­mus“ erői és az újraéledő konzervatív erők közötti harcban szü­­­letett meg. E harcnak az adta meg a sajátos színét, hogy Romá­nia társadalmi körülményei között zajlott le. Vázlatosan: az ok­tóbristák arra törekedtek, hogy a régi magyar konzervatív erő­ket elszigetelve, a romániai magyar dolgozókat demokratikus politikai pártba tömörítve bekapcsolódjanak Románia társadal­mi-politikai életébe, s Románia haladó társadalmi erőivel együtt küzdjenek a polgári demokratikus társadalmi berendezkedésért (például a földreformért is!) és a polgári demokratikus szabad­ságjogokért. Törekvéseik legfontosabb állomása politikai szem­pontból az Erdélyi Néppárt megalakulása (1921. június 5.), iro­dalmi téren pedig a Napkelet megjelenése (1920. szeptember 1.). A konzervatív magyar uralkodó osztály ellenben a politikai egyeduralom megszerzésével a magyar nemzetiségű dolgozók­nak a politikai életből való kirekesztésére törekedett, s ugyan­akkor, amikor a magyar nemzetiségű dolgozók rovására, csu­pán saját anyagi előnyeit tekintve, elvtelen paktumokat köt a román uralkodó osztályok egyes csoportjaival, másrészt úgyne­vezett intranzigens politikájával a revizionizmus eszméjét szol­gálja. A konzervatívok törekvéseinek legfontosabb állomása po­litikai szempontból kétségtelenül az Erdélyi Néppárt és az Er­délyi Magyar Nemzeti Párt fúziójának kikényszerítése, mely az­tán az Országos Magyar Párt létrejöttét eredményezi (1922. no­vember 20.). " 4 Helyszűke miatt itt csupán utalhatok azokra a főbb kérdé­sekre, amelyeket irodalomtörténetünk e keretfejezetének alapos elemzés tárgyává kell tennie. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az októbristák polgári csoportosulásának tarkasága, eszmei sok­színűsége, melyben a polgári liberalizmustól a szalonmarxiz­musig minden megtalálható. E tarka kaleidoszkópból a magyar nemzetiségnek Románia társadalmi-politikai életébe való bele­­helyezkedése szempontjából fontosságban messze kiemelkedik a transzilvanizmus liberális változata, amely az együttélés haladó történelmi hagyományai alapján képzeli el a jövendőt. S bár ideológiaként tudománytalan — hisz az együttélés konkrét mó­dozatai helyett megreked a vágyak szintjén —, mégis, egyes művészi alkotásokra — melyekben e vágyak élő társadalmi va­lóságként elevenednek meg — igen pozitív hatással volt. Igen lényeges pontja e fejezetnek a romániai magyar iro­dalmi élet megszervezésének kérdése is, amely a legszorosabb kapcsolatban van a társadalmi harcokkal. Az önálló életre be­rendezkedő fiatal irodalomnak meg kell teremtenie irodalmi in­tézményeit, melyek az irodalmi termékeket kiadják­­és terjesztik. Az anyagi erőforrásokat kezükben tartó konzervatívok előnyös helyzetben vannak, s ezt meg is próbálják kihasználni. Már a kezdet kezdetén megteremtik önálló kiadójukat (Minerva, 1920), amely sajtótermékeiket és legfontosabb sajtóorgánumaikat meg­jelenteti (Pásztortűz, 1921 januárjától, Magyar Nép című lap, 1921. nov. 25.). Szilárd anyagi helyzetük — akárcsak a politikai szervezkedésben — az irodalmi életben óriási előnyt biztosít számukra, s nem egy haladónak induló írói életpályát térít ki útjából. (Tipikus példa erre Paál Árpád sorsa!) Lényegesen más helyzetben vannak az úgynevezett progresz­­szív írók, akiknek az irodalmi házalás és a magát haladónak ne­vező Lapkiadó R. T. tőkés vállalkozás között lehet választani. Ezért születik meg ezek között az írók között egy független ki­adó létrehozásának a terve, mely minden tőkés- és csoport­­érdektől függetlenül biztosítani tudná az írók eszmei szabad­ságát. E független kiadó megvalósításának a terve a legszoro­sabb kapcsolatban van a radikális néppárti politikai mozgalom­mal, s megvalósulásának első formája, az 1921 októberében lét­rejövő Kaláka K. t., legelsősorban azért jött létre, hogy az Er­délyi Néppárt hivatalos hetilapját, a Benedek Elek főszerkesz­tői szignójával megjelenő, de lényegében Kós és Szentimrei ál­tal szerkesztett Vasárnap­ ot kiadja (1921. nov. 13.). Igen érde­kes — és főleg igen tanulságos! — Szentimreinek a Haladás könyvkiadó létrehozására irányuló kísérlete, melyben a konzer­vatív Minerva és a magát liberálisnak kijátszó Lapkiadó R. T. tőkéjét akarja összebékíteni. E tőkés érdekeltségeknek a sajtóra gyakorolt romboló hatását világosan mutatja az a változás, me­lyet a Vasárnap, a két világháború közti romániai magyar sajtó legtisztább lapja tett meg addig, amíg a Vasárnapi Újság című képes polgári giccslap lett belőle, a szerkesztő minden, ellen­állása ellenére. A Napkelet bukása (1922. szept. 1.), amely csaknem egybe­esik az Országos Magyar Párt megalakulásával, már jelzi az ok­tóbrista csoport széthullását és a konzervatív erők előretörését. Ezzel új fejezete kezdődik a romániai magyar nemzetiség törté­netének, melynek én irodalomtörténetünkben A POLARIZÁLÓDÁS KORSZAKA címet adnám. Időben ezt 1923—1934 közé rögzíthetjük, s tör­ténelmi lényege a kapitalista rend viszonylagos stabilizálódása, de ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az RKP-nak a dolgozó tömegekre és a kulturális életre gyakorolt tudatosító hatását sem. A magyar konzervatív reakció e korszakban előretör. A szer­vezett munkásságon kívül a magyar nemzetiség fölött gyakorla­tilag átveszi a vezetést, ami annyit jelent, hogy a magyar töme­geket a maga érdekeinek megfelelően szavaztatja le. Polgári el­lenzékét, a néppárti eszme mellett kitartó radikálisokat nem­csak a politikai élet porondjáról szorítja le, de a sajtópropa­ganda lehetőségeitől is egyre inkább megfosztja. A radikálisok legtekintélyesebb szócsöve, a Keleti Újság, 1927. augusztus 15-től az Országos Magyar Párt hivatalos lapjaként jelenik meg. Ek­kor derül ki, hogy mennyit ér a Lapkiadó R. T. haladó iránya. A laptulajdonos, dr. Weisz Sándor, egy szenátori mandátumért adja el a lapot az Országos Magyar Pártnak, mielőtt még 1925- ben elbocsátotta a lap néhány radikális beállítottságú szerkesz­tőjét, kik az Újság-ot szerezték meg maguknak. Ám 1926-ban az Országos Magyar Párt az Újság-ot is felvásárolta, s a szer­kesztők nézhettek új lap után. Ekkor kerül Paál Árpád a kleri­kális beállítottságú nagyváradi Erdélyi Lapokhoz, míg ugyan­akkor fiatal kollégája és harcostársa, Kacsó Sándor, a Brassói Lapoknál kap szerkesztői asztalt, melynek jelentőségét akkor talán senki sem sejtette. A konzervatívok a burzsoá­ földesúri kormányzat nemzetiség­ellenes politikai manővereit ügyesen használják ki nacionalista propagandájuk céljaira, s míg egyrészt zavart keltenek a ma­gyar dolgozók soraiban, s ezzel gyengítik a baloldali politikai szervezkedést, másrészt a revízió eszméjét szolgálják. A kapitalista termelőrend viszonylagos stabilizálódásának, valamint a kommunista munkásmozgalomtól való félelemnek a hatására 1923-tól a romániai magyar polgárság nagy része kezd elfordulni a polgári demokratikus forradalom eszméitől. A bur­zsoá­ földesúri államhatalom politikája következtében állás nél­kül maradt nagyszámú magyar hivatalnok-értelmiség egy része repatriál, más része meg a revizionizmus hálójába kerül, s at­tól a reakciós magyar államrendtől vár segítséget, melyet az októbrista értelmiség azelőtt oly élesen támadott. Az értelmi­ség nagy része a sajtót és a különféle gazdasági és kulturális intézményeket kezében tartó uralkodó osztálytól remél állást, kenyeret, s ezért a konzervatív erők árnyékába húzódik. A Nap­keletet írói a haladó polgári olvasóközönségnek szánták. Mivel pedig ez a polgári olvasóközönség szemlátomást porladt szét, a Napkeletnek törvényszerűen meg kellett buknia, mint ahogy törvényszerűen ir meg kellett bukniuk azoknak a folyóirat-próbál­kozásoknak is, melyek a Napkelet vonalát próbálták folytatni. (Itt mindenekelőtt Franyó Geniusára és Szántó György Periszkópjára gondolok, de alighanem ugyanez lett volna a sorsa a Dienes szerkesztésében 1926-ban megjelenő, eklektikus Korunknak is, ha Gaál Gábor szerkesztésében nem vesz fel határozott baloldali irányt.) A társadalom gazdasági alapjai által meghatározott nézetbeli, eszmei változások persze nemcsak a Napkelet polgári olvasótá­borában, hanem a Napkelet íróinak tudatában is végbementek, ami e tábor kikerülhetetlen polarizálódásához vezetett. E cso­port tagjai közül egyesek balra tolódtak, s megtalálva a kapcso­latot a m­unkásmozgalommal, megvetették az alapját a Gaál Gábor által „tiszta osztályvonal“-nak nevezett irodalmi irány­zat kialakulásának. Mások határozottan jobbra tolódtak, s libe­rális polgári frázisaikat feladva nyíltan a romániai magyar re­akció tollnokaivá szegődtek. A romániai magyar polgári írók legnagyobb része azonban megpróbál haladó irodalmi nézetei mellett kitartani. E csoport a társadalmi haladás és a reakció két fő pólusa között egy har- hangulatot és a megfoghatatlant. Az alkotás ennél is több. Önök végül is rábukkantak egy kincsre, de tehetetlenek vele, nem tudják szétosztani a rászorulók között. „Jövő. Gyöngéden zeng a szó, / S messze röpít, a végtelenbe.“ Sajnos, ez nem köl­tészet, csak szavak csereberéje. A líra ott kezdődik, ahol a sza­vakon túl és belül is van valami. „Egész nap rajtam néztem lát­tam / Leülök hogy megfogalmazzam / Repülő csészealjak alatt / az emberek kávézni járnak.“ Hiába olvasom ezt, nem hat rám, mert a szó csupán prózai jelentésében él, hiányzik belőle éppen annak a különösségnek a feszültsége, amelyért papírra került. „A mellkasom szárazon dong, / csattog az ég, imádkozzál, / Forrong a mély.“ Készséggel elhiszem, hogy Kolumbusz kor­mányosa így érzett, csakhogy az kellett volna, hogy egy pilla­natra bár, de mi is úgy érezzünk. Ezért az egy pillanatért már érdemes lenne tovább írni a Verset. R. D. — Kolozsvár: „Az Utunk állandó olvasója vagyok. Sze­retem a lapjukat, szeretem a szép novellákat, karcolatokat, iro­dalmi, színházi kritikai cikkeket, de a verseket? A verseket nem értem! Gondolom, egy vers irodalmi megértését, átérzését az ol­vasó műveltsége szabja meg. Amit annak idején az iskola nem nyújtott, igyekszem pótolni. Előttem egy vers rövid tőmondatok­ban, egy-egy odadobott szóból. Gondolom egész történéseket, hangulatokat, képeket kell elképzelnünk olvasásakor. Próbálom, nem megy. Dereng valami agyamban, de kusza, érthetetlen min­den. Egyetlen irodalmi vagy szavalóesten sem hallottam, hogy ezekből a versekből előadtak volna egyet is. Az a meglátásom, hogy ezek a versek, bár irodalmi értékük van, mégis elszakad­tak valamiképpen a széles tömegektől, és külön utakon járnak. Vagy talán ez a nagy rohanás, a tudomány, a technika forradal­ma magával hozza természetszerűleg, hogy a versek ne érzelmi­leg szóljanak hozzánk, hanem a szavak értelme szerint hidegen és tárgyilagosan?“ — Nem hiszem, hogy a versnek le szabadna mondania az érzelmi ráhatásról. Azt sem hiszem, hogy minden mai vers érthetetlen vagy pusztán értelmi „tények“ közlésére szorítkozik. Nincs itt hely, hogy az új költészet valós ered­ményeire még csak rámutassunk is. De, úgy vélem, tematikai gazdagodása és nyelvi igényessége nyilvánvaló. Az is világos talán, hogy a fiatalok és a nem olyan fiatalok többsége miként törekszik az új világunk bonyolultságának a kifejezésére. Itt olyan életérzések is közrejátszanak, melyeket először a költők sejtenek meg, ilyenkor előfordulhat, hogy hangulatok és élmé­nyek távol esnek a köznaptól és megszokástól. Az persze téve­dés lenne, ha a költők akarattal az érthetetlent és ködöst haj­szolnák. De: előfordul. Így hát nemegyszer az olvasó zavart érez, ami nem belőle fakad. Azt hiszem, az lenne a helyes, ha sem az alkotó, sem a műélvező kölcsönösen nem lenne túlsá­gosan türelmetlen egymás iránt. Legföljebb abban az értelem­ben, hogy mindketten a jónál jobbat, az újnál újabbat kíván­nak vagy követelnek. Köszönjük levelét, melynek intéseire érde­mes figyelni. D. S. — Nagyvárad; E. K. M. — Szatmár; P. J. Gy. — Ko­lozsvár: „Künn a hűvös temetőben / Álmodozva járok / Nézem a sok néma hantot / S fáradtan megállok“ — „A kopár domb­tetőn feketére / fagyott a föld, a szél / hegyes karmaival véres­re / marta a fák oldalát..." — „Mily édes várni, / Valakit imádni, / Valamit kívánni...“ — Rigmus és ritmus — ennyi. Emlékkönyvbe, nótáskönyvbe kerülve megőrződhetnek. MÁRKI ZOLTÁN

Next