Utunk, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1970-01-02 / 1. szám
P. M. — Brassó; A. L. — Déva. Ha a költészetet önművelésnek, szentségtörő szóval, szórakozásnak tekintik, nem vesztenek azzal, ha írnak. A való az, hogy amit eddig élményeikből kifejeztek, eredetiség híján csak mímeli a poézist, valamilyen meglévő dallamra ráhangolja a mondanivalót. „Kaput nyitott az Ősz a szélnek“ Vagy: „Sárga levelek zizegve peregnek.“ Ilyen egyforma lenne a mindenség? Vigasz című vers szerzője — Craiova: ,,Mosolygok ha fáj a szívem / Mosolygok ha fáj a lelkem / Mosolygok ha fáj mindenem / Mosolygok mert ez vigasztal, / gyógyít engem.“ És levele. ..Tisztelt Szerkesztőség! Mosolyogjanak önök is. Talán csak egyszerű próbálkozás, nem is kezdet. Azért örömmel olvasnám e pár sort szeretett lapomban.“ — Nem mosolygunk, irigykedünk, hogy ilyen könnyen, néhány verssorral ki tudja egyenlíteni az élet adósságait. Mégis, az az érzésem, nem kellene enynyivel megelégednie. L. J. — Marosvásárhely; G. A. — Kolozsvár; F. A. — Nagyvárad. Az évek telnek, a dolgok ismétlődnek. Ha olyan könynyű lenne az újat mindig megtalálni, fájdalommentes lenne a részek fejlődése. „Magamról csak annyit, hogy a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola hallgatója vagyok, s szeretem az optimista embereket. Ők biztattak, hogy kopogjak önöknél, talán túl optimisták voltak...“ — „Húszéves vagyok, nagyon szeretem a színjátszást, irodalmat, zenét, és mindhármat művelem is kisebb-nagyobb mértékben. Körülbelül hét éve foglalkozom versírással.“ — „Szeretném, ha megírná, érdemes-e foglalkoznom versírással vagy sem?“ — A verses szándékok nyilvánvalóak, azokba nincs is beleszólásunk. Jót és szépet akarnak, valamit fölmutatni abból a világból, amelyben élnek. Őszintén és az ellentmondásoktól nem félve. Ezért merem én is ezt az ellentmondást kiemelni, hogy a lelki mozdulat még semmi a művészethez. Ez az a mélyen emberi magatartás, mely sajátos is meg természetes, amikor képesek lettünk szeretni a rendkívülit, a Nyelveken szólunk VÍZSZINTES: 1. A szláv nyelvcsoport egyik tagja. 6. A függ. 1. nyelvcsalád két legjelentősebb nyelvcsoportja. 14. Ésszerűség, franciául. 16. Előtag előtagja. 17. ...viv. közel-keleti város. 18. Diaméter. 19. Ezt teszi, ha költögetik. 21. Franciaországi város (wiw). 22. Határozószó. 24. Névelős modell. 25. Eszményi fogalomé. 26. A latin nyelvcsoport tagja. 28. Végtelen bánat! 29. Róka egynemű hangzói. 30. Német matematikus, a vektorszámítás egyik kidolgozója (Hermann). 33. Művészember (ék. h.). 35. Kötőszó. 37. A legszebb tulajdonsága. 39. Régi fegyver. 40. Névelős állat. 42. Kettő, románul — fonetikusan. 43. Méhlak. 45. Vissza: a finn-permi nyelvcsoport egyik tagja, névelővel. 49. A függ. 11. nyelvcsoport egyik tagja, névelővel. 53. Vissza: menetrendi rövidítés. 54. Út, latinul. 56. Török férfinév. 57. Kínai hosszmérték. 53. A magyarok legközelebbi nyelvrokonai. 60. Utasod egynemű hangzói. 62. A török nyelvcsoport egyik tagja. 65. Tehát. 66. Filmszínházat. 68. Vendéglői lap. 69. Géza egynemű hangzói. 70. A vízsz. 79. egynemű hangzói. 72. Növény és fegyvere. 73. A pénzes állat. 75. A török nyelvcsoport egy másik tagja. TI. Vissza: balkezes. 78. Vissza: a szláv nyelvcsoport egy másik tagja 79. Esőben állsz. 80. Egyfajta madártej! 83. Visszavált! 84. Helyhatározó rag. 85. Lyukat vágtak alája (ék. h.). 87. A folyadék (ék. föl.). 89. A legnagyobb nyelvcsalád. 99. A vízsz. 89. egyik tagja. FÜGGŐLEGES: 1. Nyelvcsalád. 2. Negatív elektróda (ék. h.). 3. Sorvégi összecsengésnek. 4. Vissza: a japán táncosnő (ék. föl.). 5. A függ. 11. nyelvcsoport tagja. 7. Vas vegyjele. 8. Vissza: a török nyelvcsoport tagja. 9. Lány, asszony. 10. Közlekedési vonalba. 11. A vízsz. 89. nyelvcsalád egyik nagy csoportja. 12. Olajsav. 13. Havas a Kárpátokban. 15. Napóleon tábornoka. 20. Francia kötőszó. 22. Ruhatisztító. 23. Kerete. 26. Kis katonai egység. 27. Végtelenül nagy! 31. Helyhatározó rag. 32. Biztató szócska. 34. Pityereg. 35. A vízsz. 89. egyik tagja. 36. Ezernégyszázötven római számmal. 38. Épületrész. 40. Repülőgép, románul. 41. Például sebész. 43. Negatív kép. 44. E-vel a végén: latin köszöntés. 46. Fehérnemű. 47. CIK. 48. Holnapelőtt. 50. Mint a 35. vízsz. 51. Kezdetben olcsó! 52. Híres amerikai vízesés (ék. föl.). 55. A szamojéd nyelvcsalád tagja. 59. Bejárat. 60. Sportfogadás, szerencsejáték. 61. Mulékony időszerűségre. 63. Járművön közlekedőt. 64. A szláv nyelvcsoport egyik tagja. 66. A vízsz. 6. első ágához tartozó nyelv. 67. Ezt a nyelvet Körösi Csoma Sándor tanulmányozta. 71. Fesztelenül. 74. Két szó: csapadék (ék. h.), végtag. 76. Hozzátesz. 80. Vissza, idétlen kártyajátékod! 82. Igen, németül. 85. Latin kettős magánhangzó. 86. Kicsinyítő képző. 88. ékes skálahang! (Készítette: Németh Balázs) Az 51. számban megjelent, Mahatma Gandhi című rejtvény megfejtése: „Jobban szeretném Indiát szabadnak látni erőszak útján, mint rabszolgának ...“ Az 52. számban megjelent rejtvény megfejtése: El1U AAfAs 2. o AfA 1 1 2¥1 L L B96 s! 153 i O ICA K 1 n n V ICd 1M ICh i % H E!£ rt6 in R¥ % VA5 A SZ F_sZT _ES_T\S\ Varró János tanulmányának folytatása a 2—3. oldalról korszak íróinak névsorában az eljövendő romániai magyar irodalom minden jelentős alakja benne van. (Az egyedüli kivétel tán Tompa László.) A romániai magyar irodalom történetének második korszakát én időben 1919—1922 közé rögzíteném, s e fejezetnek A HARCOK KORSZAKA címet adnám. Bár időtartamát tekintve e korszak igen rövid, s lényegét tekintve a közvetlen előzmények szerves folytatása, irodalmunk fejlődésére mégis igen nagy hatással van. E korszak történelmi lényege egyrészt a romániai magyar polgári radikális erők (októbristák) és az újraéledő romániai magyar konzervatív nacionalista erők harca a magyar nemzetiségi társadalom vezetéséért, másrészt pedig a magyar nemzetiség beilleszkedése Románia társadalmi-politikai életébe. Hangsúlyozni kívánom, hogy a polgári demokratikus forradalom társadalmi feladatai Románia társadalmi viszonyai között is napirenden vannak, s hogy ezeknek megoldásáért nemcsak a haladó romániai magyar írók, de a haladó romániai román írók is küzdöttek. Románia társadalmi valóságának szolgálatában találkozik hát e két irodalom. Ez az eszmei közösség teszi a haladó romániai magyar irodalmat is Románia kultúrájának szerves részévé. A polgári radikális eszmék hatása alatt alkotó írók tehát nem „egy megelőző kor eszmevilágához“ tartoztak, hanem nagyon is napjaik társadalmi valóságának talaján álltak. De ugyancsak napjaik eszmevilágát képviselik az októberi polgári demokratikus forradalom veszélyének elmúltával magukhoz térő romániai magyar konzervatív erők is, melyek egyrészt a félfeudális Osztrák—Magyar Monarchiában élvezeti, előjogaikat siratva, másrészt a Romániában meghirdetett földreformtól rettegve a Magyarországon megszilárduló horthysta reakciótól várnak segítséget, s a revízió reményében nacionalista uszításba kezdenek. A romániai magyar irodalom tehát a „megkésett oktobrizmus“ erői és az újraéledő konzervatív erők közötti harcban született meg. E harcnak az adta meg a sajátos színét, hogy Románia társadalmi körülményei között zajlott le. Vázlatosan: az októbristák arra törekedtek, hogy a régi magyar konzervatív erőket elszigetelve, a romániai magyar dolgozókat demokratikus politikai pártba tömörítve bekapcsolódjanak Románia társadalmi-politikai életébe, s Románia haladó társadalmi erőivel együtt küzdjenek a polgári demokratikus társadalmi berendezkedésért (például a földreformért is!) és a polgári demokratikus szabadságjogokért. Törekvéseik legfontosabb állomása politikai szempontból az Erdélyi Néppárt megalakulása (1921. június 5.), irodalmi téren pedig a Napkelet megjelenése (1920. szeptember 1.). A konzervatív magyar uralkodó osztály ellenben a politikai egyeduralom megszerzésével a magyar nemzetiségű dolgozóknak a politikai életből való kirekesztésére törekedett, s ugyanakkor, amikor a magyar nemzetiségű dolgozók rovására, csupán saját anyagi előnyeit tekintve, elvtelen paktumokat köt a román uralkodó osztályok egyes csoportjaival, másrészt úgynevezett intranzigens politikájával a revizionizmus eszméjét szolgálja. A konzervatívok törekvéseinek legfontosabb állomása politikai szempontból kétségtelenül az Erdélyi Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt fúziójának kikényszerítése, mely aztán az Országos Magyar Párt létrejöttét eredményezi (1922. november 20.). " 4 Helyszűke miatt itt csupán utalhatok azokra a főbb kérdésekre, amelyeket irodalomtörténetünk e keretfejezetének alapos elemzés tárgyává kell tennie. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az októbristák polgári csoportosulásának tarkasága, eszmei sokszínűsége, melyben a polgári liberalizmustól a szalonmarxizmusig minden megtalálható. E tarka kaleidoszkópból a magyar nemzetiségnek Románia társadalmi-politikai életébe való belehelyezkedése szempontjából fontosságban messze kiemelkedik a transzilvanizmus liberális változata, amely az együttélés haladó történelmi hagyományai alapján képzeli el a jövendőt. S bár ideológiaként tudománytalan — hisz az együttélés konkrét módozatai helyett megreked a vágyak szintjén —, mégis, egyes művészi alkotásokra — melyekben e vágyak élő társadalmi valóságként elevenednek meg — igen pozitív hatással volt. Igen lényeges pontja e fejezetnek a romániai magyar irodalmi élet megszervezésének kérdése is, amely a legszorosabb kapcsolatban van a társadalmi harcokkal. Az önálló életre berendezkedő fiatal irodalomnak meg kell teremtenie irodalmi intézményeit, melyek az irodalmi termékeket kiadjákés terjesztik. Az anyagi erőforrásokat kezükben tartó konzervatívok előnyös helyzetben vannak, s ezt meg is próbálják kihasználni. Már a kezdet kezdetén megteremtik önálló kiadójukat (Minerva, 1920), amely sajtótermékeiket és legfontosabb sajtóorgánumaikat megjelenteti (Pásztortűz, 1921 januárjától, Magyar Nép című lap, 1921. nov. 25.). Szilárd anyagi helyzetük — akárcsak a politikai szervezkedésben — az irodalmi életben óriási előnyt biztosít számukra, s nem egy haladónak induló írói életpályát térít ki útjából. (Tipikus példa erre Paál Árpád sorsa!) Lényegesen más helyzetben vannak az úgynevezett progreszszív írók, akiknek az irodalmi házalás és a magát haladónak nevező Lapkiadó R. T. tőkés vállalkozás között lehet választani. Ezért születik meg ezek között az írók között egy független kiadó létrehozásának a terve, mely minden tőkés- és csoportérdektől függetlenül biztosítani tudná az írók eszmei szabadságát. E független kiadó megvalósításának a terve a legszorosabb kapcsolatban van a radikális néppárti politikai mozgalommal, s megvalósulásának első formája, az 1921 októberében létrejövő Kaláka K. t., legelsősorban azért jött létre, hogy az Erdélyi Néppárt hivatalos hetilapját, a Benedek Elek főszerkesztői szignójával megjelenő, de lényegében Kós és Szentimrei által szerkesztett Vasárnap ot kiadja (1921. nov. 13.). Igen érdekes — és főleg igen tanulságos! — Szentimreinek a Haladás könyvkiadó létrehozására irányuló kísérlete, melyben a konzervatív Minerva és a magát liberálisnak kijátszó Lapkiadó R. T. tőkéjét akarja összebékíteni. E tőkés érdekeltségeknek a sajtóra gyakorolt romboló hatását világosan mutatja az a változás, melyet a Vasárnap, a két világháború közti romániai magyar sajtó legtisztább lapja tett meg addig, amíg a Vasárnapi Újság című képes polgári giccslap lett belőle, a szerkesztő minden, ellenállása ellenére. A Napkelet bukása (1922. szept. 1.), amely csaknem egybeesik az Országos Magyar Párt megalakulásával, már jelzi az októbrista csoport széthullását és a konzervatív erők előretörését. Ezzel új fejezete kezdődik a romániai magyar nemzetiség történetének, melynek én irodalomtörténetünkben A POLARIZÁLÓDÁS KORSZAKA címet adnám. Időben ezt 1923—1934 közé rögzíthetjük, s történelmi lényege a kapitalista rend viszonylagos stabilizálódása, de ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az RKP-nak a dolgozó tömegekre és a kulturális életre gyakorolt tudatosító hatását sem. A magyar konzervatív reakció e korszakban előretör. A szervezett munkásságon kívül a magyar nemzetiség fölött gyakorlatilag átveszi a vezetést, ami annyit jelent, hogy a magyar tömegeket a maga érdekeinek megfelelően szavaztatja le. Polgári ellenzékét, a néppárti eszme mellett kitartó radikálisokat nemcsak a politikai élet porondjáról szorítja le, de a sajtópropaganda lehetőségeitől is egyre inkább megfosztja. A radikálisok legtekintélyesebb szócsöve, a Keleti Újság, 1927. augusztus 15-től az Országos Magyar Párt hivatalos lapjaként jelenik meg. Ekkor derül ki, hogy mennyit ér a Lapkiadó R. T. haladó iránya. A laptulajdonos, dr. Weisz Sándor, egy szenátori mandátumért adja el a lapot az Országos Magyar Pártnak, mielőtt még 1925- ben elbocsátotta a lap néhány radikális beállítottságú szerkesztőjét, kik az Újság-ot szerezték meg maguknak. Ám 1926-ban az Országos Magyar Párt az Újság-ot is felvásárolta, s a szerkesztők nézhettek új lap után. Ekkor kerül Paál Árpád a klerikális beállítottságú nagyváradi Erdélyi Lapokhoz, míg ugyanakkor fiatal kollégája és harcostársa, Kacsó Sándor, a Brassói Lapoknál kap szerkesztői asztalt, melynek jelentőségét akkor talán senki sem sejtette. A konzervatívok a burzsoá földesúri kormányzat nemzetiségellenes politikai manővereit ügyesen használják ki nacionalista propagandájuk céljaira, s míg egyrészt zavart keltenek a magyar dolgozók soraiban, s ezzel gyengítik a baloldali politikai szervezkedést, másrészt a revízió eszméjét szolgálják. A kapitalista termelőrend viszonylagos stabilizálódásának, valamint a kommunista munkásmozgalomtól való félelemnek a hatására 1923-tól a romániai magyar polgárság nagy része kezd elfordulni a polgári demokratikus forradalom eszméitől. A burzsoá földesúri államhatalom politikája következtében állás nélkül maradt nagyszámú magyar hivatalnok-értelmiség egy része repatriál, más része meg a revizionizmus hálójába kerül, s attól a reakciós magyar államrendtől vár segítséget, melyet az októbrista értelmiség azelőtt oly élesen támadott. Az értelmiség nagy része a sajtót és a különféle gazdasági és kulturális intézményeket kezében tartó uralkodó osztálytól remél állást, kenyeret, s ezért a konzervatív erők árnyékába húzódik. A Napkeletet írói a haladó polgári olvasóközönségnek szánták. Mivel pedig ez a polgári olvasóközönség szemlátomást porladt szét, a Napkeletnek törvényszerűen meg kellett buknia, mint ahogy törvényszerűen ir meg kellett bukniuk azoknak a folyóirat-próbálkozásoknak is, melyek a Napkelet vonalát próbálták folytatni. (Itt mindenekelőtt Franyó Geniusára és Szántó György Periszkópjára gondolok, de alighanem ugyanez lett volna a sorsa a Dienes szerkesztésében 1926-ban megjelenő, eklektikus Korunknak is, ha Gaál Gábor szerkesztésében nem vesz fel határozott baloldali irányt.) A társadalom gazdasági alapjai által meghatározott nézetbeli, eszmei változások persze nemcsak a Napkelet polgári olvasótáborában, hanem a Napkelet íróinak tudatában is végbementek, ami e tábor kikerülhetetlen polarizálódásához vezetett. E csoport tagjai közül egyesek balra tolódtak, s megtalálva a kapcsolatot a munkásmozgalommal, megvetették az alapját a Gaál Gábor által „tiszta osztályvonal“-nak nevezett irodalmi irányzat kialakulásának. Mások határozottan jobbra tolódtak, s liberális polgári frázisaikat feladva nyíltan a romániai magyar reakció tollnokaivá szegődtek. A romániai magyar polgári írók legnagyobb része azonban megpróbál haladó irodalmi nézetei mellett kitartani. E csoport a társadalmi haladás és a reakció két fő pólusa között egy har- hangulatot és a megfoghatatlant. Az alkotás ennél is több. Önök végül is rábukkantak egy kincsre, de tehetetlenek vele, nem tudják szétosztani a rászorulók között. „Jövő. Gyöngéden zeng a szó, / S messze röpít, a végtelenbe.“ Sajnos, ez nem költészet, csak szavak csereberéje. A líra ott kezdődik, ahol a szavakon túl és belül is van valami. „Egész nap rajtam néztem láttam / Leülök hogy megfogalmazzam / Repülő csészealjak alatt / az emberek kávézni járnak.“ Hiába olvasom ezt, nem hat rám, mert a szó csupán prózai jelentésében él, hiányzik belőle éppen annak a különösségnek a feszültsége, amelyért papírra került. „A mellkasom szárazon dong, / csattog az ég, imádkozzál, / Forrong a mély.“ Készséggel elhiszem, hogy Kolumbusz kormányosa így érzett, csakhogy az kellett volna, hogy egy pillanatra bár, de mi is úgy érezzünk. Ezért az egy pillanatért már érdemes lenne tovább írni a Verset. R. D. — Kolozsvár: „Az Utunk állandó olvasója vagyok. Szeretem a lapjukat, szeretem a szép novellákat, karcolatokat, irodalmi, színházi kritikai cikkeket, de a verseket? A verseket nem értem! Gondolom, egy vers irodalmi megértését, átérzését az olvasó műveltsége szabja meg. Amit annak idején az iskola nem nyújtott, igyekszem pótolni. Előttem egy vers rövid tőmondatokban, egy-egy odadobott szóból. Gondolom egész történéseket, hangulatokat, képeket kell elképzelnünk olvasásakor. Próbálom, nem megy. Dereng valami agyamban, de kusza, érthetetlen minden. Egyetlen irodalmi vagy szavalóesten sem hallottam, hogy ezekből a versekből előadtak volna egyet is. Az a meglátásom, hogy ezek a versek, bár irodalmi értékük van, mégis elszakadtak valamiképpen a széles tömegektől, és külön utakon járnak. Vagy talán ez a nagy rohanás, a tudomány, a technika forradalma magával hozza természetszerűleg, hogy a versek ne érzelmileg szóljanak hozzánk, hanem a szavak értelme szerint hidegen és tárgyilagosan?“ — Nem hiszem, hogy a versnek le szabadna mondania az érzelmi ráhatásról. Azt sem hiszem, hogy minden mai vers érthetetlen vagy pusztán értelmi „tények“ közlésére szorítkozik. Nincs itt hely, hogy az új költészet valós eredményeire még csak rámutassunk is. De, úgy vélem, tematikai gazdagodása és nyelvi igényessége nyilvánvaló. Az is világos talán, hogy a fiatalok és a nem olyan fiatalok többsége miként törekszik az új világunk bonyolultságának a kifejezésére. Itt olyan életérzések is közrejátszanak, melyeket először a költők sejtenek meg, ilyenkor előfordulhat, hogy hangulatok és élmények távol esnek a köznaptól és megszokástól. Az persze tévedés lenne, ha a költők akarattal az érthetetlent és ködöst hajszolnák. De: előfordul. Így hát nemegyszer az olvasó zavart érez, ami nem belőle fakad. Azt hiszem, az lenne a helyes, ha sem az alkotó, sem a műélvező kölcsönösen nem lenne túlságosan türelmetlen egymás iránt. Legföljebb abban az értelemben, hogy mindketten a jónál jobbat, az újnál újabbat kívánnak vagy követelnek. Köszönjük levelét, melynek intéseire érdemes figyelni. D. S. — Nagyvárad; E. K. M. — Szatmár; P. J. Gy. — Kolozsvár: „Künn a hűvös temetőben / Álmodozva járok / Nézem a sok néma hantot / S fáradtan megállok“ — „A kopár dombtetőn feketére / fagyott a föld, a szél / hegyes karmaival véresre / marta a fák oldalát..." — „Mily édes várni, / Valakit imádni, / Valamit kívánni...“ — Rigmus és ritmus — ennyi. Emlékkönyvbe, nótáskönyvbe kerülve megőrződhetnek. MÁRKI ZOLTÁN