Utunk, 1975 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1975-07-25 / 30. szám
Tóth László: Tájkép Többre érdemes emberek A múlt század végén jelentkező írónemzedék — Bródy, Petelei, Thury, Tömörkény, Ambrus — műveinek újabb kiadásai nem puszta irodalomtörténeti adósságtörlesztések. Igaz, kezdeményezők voltak elsősorban, sokuk művészete nem teljesedett ki. Mégsem tekinthetjük őket csak úttörőknek. Sőt egyik-másik művük XX. századi távlatból nézve érdekesebbnek tűnhet, mint ahogy az egykorú olvasó érezte. Századunk prózai stíluskísérletei ismeretében a ma olvasója esetleg fogékonyabb lehet e korszak íróinak romantikus realizmusára, lélekelemző finomságaira, drámaiságára vagy az intellektualizmusára. Mint ahogy például Vajda Jánoshoz is közelebb kerülhetünk Ady szimbolizmusa után. Gozsdu Elek most megjelent írásai, e sokszínű, tematikában és eszköztárban egyaránt sokféle próza jellegzetes darabjai. Gozsdu Mikszáthtal és Peteleivel egyidőben jelentkezik az irodalomban, két regénnyel (Az aranyhajú aszszony, 1880; Köd 1882). 1886- ban egy vékonyka novelláskötettel (Tantalus) kelt feltűnést, * Köd. Regény és válogatott elbeszélések. Kriterion, Bukarest, 1975. majd hosszú hallgatás után színművet is ír (A félisten 1908; A karrier, 1911), hogy aztán egy évtizeden át több száz levélben mondja el gondolatait a világról, a művészetről. (Ebből a rendkívül érdekes, irodalmi értékű levelezésből alig hat évvel ezelőtt Pongrácz P. Mária tett hozzáférhetővé egy kötetre valót, megajándékozva bennünket a magyar irodalom egyik legszebb levélgyűjteményével.) Mindössze ennyi az életmű. S csak találgathatjuk: mi lehetett az oka, hogy ilyen keveset alkotott írói pályájának négy évtizede alatt, hogy miért került ki tolla alól olyan kevés írás élete utolsó évtizedeiben. Kétségtelen: nem mindennapi műgondján kívül visszahúzódó természetével s nem kis mértékben a rendesen végzett és sok energiát felemésztő ügyészi munkájával is magyarázható ez a hallgatás. A barát és pályatárs, Justh Zsigmond jegyezte fel naplójába Gozsdu Elekről: „[...] Ami a bökkenő nála, hogy nem azt teszi, amit szeretne. Mint ügyész működik s nem mint író.“ ő maga írja egyik levelében 1913-ban: „Szépségben és a durvább emberektől távol folyjon le az életed, ami nem azt jelenti, hogy izoláld magad, de jelenti a béke és a nyugalom óráiban, a szépségben való elmerülést, és erre bőséges alkalmat ad neked az édes otthonod minden művészi darabja, a muzsika, a könyvek, a te szépséges kerted és a saját énednek a megérzése.“ Mintha a szépség kifejezésének az igényét a szépség befogadásának és átélésének egyre fokozódó vágya váltotta volna fel ebben az időben. Akárcsak annyi kortársa, teljesebb értékűt novellában alkotott Gozsdu. Az olvasó, az irodalom értői különös történeteire figyeltek fel elsősorban. Justh Zsigmond a már idézett naplójában úgy emlegeti Gozsdu Elek novellagyűjteményét mint egyik legkedvesebb olvasmányát, Szana Tamás, a nyolcvanas évek végén készült számvetésében, különös helyet juttat a novelláknak. (Főleg az író erőteljes szociális érzékét dicséri). Kifejező a gyűjtemény címe: Gozsdu hősei (inkább nevezhetnénk őket áldozatoknak) valóban századvégi Tantalusok. A társadalom, az élet kirekesztettjei , éppolyan magányosak, mint maga az író. Különleges emberek, akaratgyenge lények csaknem valamenynyien, s ha szomjúhozzák is a jót, a küzdelemről eleve lemondanak. Nincs erejük akarni sem, ezért meghasonulnak a világgal és gyakran önmagukkal is. Életük csalódások sorozata, úgy érzik „egy csomó sásban több érzés van, mint egy egész vármegyében.“ öreg temetőcsészének a civilizációból mindössze néhány álmatlan óra jutott, az elvonuló vonatok zakatolása. Magukra maradt, elveszett emberek mondják el életüket; meggyötört emberek, akiknek mintp ha csak a fájdalomra lenne, érzékük, s akik Büchner és Darwin tanaiból megtanulták: a létért való küzdelemben mindig az erősek győzedelmeskednek. Az Egy falusi mizantróp hőse önemésztő keserűséggel kutatja útvesztésének okait: „Küzdelem a létért! Hát ekörül forogna minden? Szerelem, művészet, hősiség, becsület, szabadság s az ész, minden képességeivel együtt, csak ennek az egy törvénynek állana szolgálatában!“ A Gozsdu-novella rendszerint az előbbihez hasonló monológ. Az író általában e szerencsétlen emberekkel mondatja el életük sorsformáló momentumait, kihullásukat a társadalomból. Ezért aztán tulajdonképpen nincs is cselekményük ezeknek — az egyébként terjedelmes — elbeszéléseknek. Az alak, a társadalmilag és biológiailag determinált egyén önkitárulkozása válik fontossá. Mondhatnám úgy is: félresiklásuk pillanata, mindaz, ami kiábrándulttá tette őket. Az előadásmódot illetően szembetűnik a gondolatinak és az érzelminek az ötvözése, a filozofáló hangvétel. S mindez szimbolizáló eljárással párosul. Íme egyetlen mondat a címében is jelképes regényéből (Köd), amely egy múló világ embereinek nyugtalan életérzését kívánja érzékeltetni: „Zűrzavaros, szürke köd borult a hálószobákba, eltévedtek benne mind a hárman, vergődtek a sötét ködben, amelyben a lélek kifárad, a test kimerül, és nem volt pihenésük.“ Németi Rudolf válogatása az író 1882-ből való, turgenyevi hangulatú regényét és kilenc elbeszélését (Gozsdu elbeszéléseinek körülbelül egyharmadát) tartalmazza. Alapjában véve nem kifogásolhatjuk az összeállítást, hisz Gozsdu Elek legjobb írásait kapjuk kézhez a kötetben, legfeljebb teljesebb lehetne az összeállítás. Szívesen olvastunk volna többet a későbbi, a Tantalus utáni, más típusú, új témákat is felvillantó novellákból. (Az új irodalom fórumának számító akkori lap, A Hét a kilencvenes évektől előszeretettel közli Gozsdu írásait.) A válogatást kísérő tanulmányban Bernád Ágoston életrajzi és kortörténeti összefüggésekbe ágyazva próbálja megkeresni Gozsdu különös írói világának filozófiai-lélektani, illetve biológiai meghatározottságát, részletesebben szólva a sokáig nemigen méltatott regény (köd) tragikus emberi sorsainak érzékeny lélekrajzáról. Bernád Ágostont akkor ragadja magával az elemző hév, amikor Gozsdu életérzéséről beszél, amikor azt a XX. század szorongás-élményéhez hozza közel. (A regényt egy életérzés regényének is nevezi kétségtelen. Gozsdu Elek modernségéhez szorosan hozzátartozik a művekből kisugárzó élet-, illetve a korérzés, azon viszont már el lehet vitatkozni, hogy egy életérzés, a pszichikai meghatározottság mennyire esztétikai kategória, milyen mértékben lehet stíluseszközök forrása. Különösen olyan fegyelmezetten alkotó író esetében, mint amilyen Gozsdu Elek volt. • Egyébként nagy szükség volt erre a gondolatgazdag Gozsdu-portréra, erre a gyűjteményre. Az irodalommal hivatásszerűen foglalkozók körében tapasztaltam: szinte teljesen ismeretlenül hangzik a név. Éppúgy, mint a novellában és regényben egyaránt érdemlegeset alkotó Iványi Ödöné vagy a Török Gyuláé. A századforduló e két kiemelkedő tehetsége is megérdemelne egy-egy kötetet. KOZMA DEZSŐ 4 im IMMHM HHHHHMHHHHHHHMHHIHBHMMMflM KENÉZ FERENC Egy holland ősz hátterében A holland kakaó üres ragyogása a sötétben s a gyermek ragyogása az ürességben a holland szélmalmok megmagyarázhatatlan jelenléte a földes tanyasi szobákban s szegélyvonalán az áhított földnélküli csavargásoknak a holland korcsolyabajnoknő betoppanása vidéki látványosságok közé s a kamaszkor talizmánokra függesztett csillagvilágába úgy tűnt a világnak az a fele amit nem kaptam meg hollandnak nevezhető valamiféle személyes gyűjtőnéven. Aztán mikor mindezt már rég el is felejtettem húszéves voltam éppen találkoztam valakivel aki járt Hollandiában. Azt mondta nekem: öregem tudod milyenek a holland házak az ablakon átlátni a szobák során a belső udvari kertekig. Nem sokkal később azt hallottam ebben a fészeknyi országban van a világ legnagyobb repülőtere majd azt hogy Julianna királynő minden délelőtt kerékpározik Egyszer csak azon kaptam magam hogy meg akarok tanulni hollandul a huszonötöt is betöltöttem már akkor _ nem sokkal ezután életemben először léptem át egy nagykövetség küszöbét s legnagyobb döbbenetemre a nagykövetség hófehér épületében hófehér ajtó mögött hófehér szobában egy őszi ablak ragyogásában hófehér inges férfiak hófehér ingujjra vetkőzött hatalmas aranyló ládát szegeztek egy óriás szoba ürességében én álltam ott meg akarok tanulni hollandul mondtam s a ládát leszögezték aztán hazajöttem közönséges ősz fogadott itthon aztán mégegyszer elmondtam valakinek hogy én stb. a vonat már éppen füttyentett s én mind csak kisebbedtem kisebbedtem árnyékában egyre kisebb s kisebb lettem a kiürülő peronon. Pár napja harminc vagyok s most csak úgy megint eszembe jutott ez az egész dolog gondolkoztam gondolkoztam s az jutott eszembe lehet nem is az elérhetetlen nyelvet csupán az elérhetetlent akartam megtanulni csupán a holland kakaót akartam megtanulni csupán a holland szélmalmokat akartam megtanulni csupán a holland korcsolyabajnoknőt akartam megtanulni csupán a holland kertig-ablak házakat akartam megtanulni csupán a világ legnagyobb repülőterét akartam megtanulni csupán Julianna királynő délelőtti kerékpárját akartam megtanulni csupán a világnak azt a felét akartam megtanulni amit nem kaptam meg soha s ami ma már ha jól sejtem megtanulhatatlan s ott van mindenestől bezárva talán az óriási aranyló ládában amit szemem előtt szegeztek le ingujjra vetkőzött férfiak egy holland ősz hátterében s ma már ki tudja milyen tenger hátán ringatóznak s ki tudja hová. Igaz még semmire sincs késő még csak harmincéves vagyok még megtanulhatom (a holland nyelvet) még csak harmincöt éves leszek még megtanulhatom (a holland nyelvet) még csak negyvenéves leszek még megtanulhatom (a holland nyelvet) még csak negyvenöt éves leszek még megtanulhatom (a holland nyelvet) még mindent meg lehet tanulni fiúk fiatalok fiaim még mindent meg lehet tanulni csak szorgalom kell csak kitartás csak akarat még nem vagytok fiúk ötvenévesek addig még a holland nyelvet is meg lehet tanulni még nem vagytok hatvanévesek fiaim addig még a holland nyelvet is meg lehet tanulni még nem vagytok hetvenévesek fiatalok addig még a is meg lehet tanulni márpedig a holland nyelvet megtanulni amint látjátok igazán roppant nehéz. a főutcán. férfiak a kirobogó vonat holland nyelvet HORNIAK JÓZSEF - NOVELLÁK 7 A humoreszk Janikfalván összeállt egy rezesbanda. Nem volt annak tudós vezetője — valamelyik cseh. Fújták a flügekornot, a figlikornit — ez utóbbit öreg Kasza, a fuvaros. Temetésen fújták, ha meghalok, nem kell nekem szerető. A nagyduda, ezt a jó tüdejű Gabránczki kovács kezelte: pam, pam. Csak a klarinét — a klánézás — tudta fújni a melódiát, a többi hangszer csak kísérte. Ha a falu iparosai közül házasodott valaki, kellett fújni, túl az operencián. Amikor Gabránczki megházasodott, hajnalban pihenőnek is ezt fújták. Janikon négy Sajti lány volt. Mind olyan különös teremtés, az egyik, Gabránczki anyósa, sovány, sovány, függőleges ráncok az arcán, nem szarkalábak. Lassan járt a Gabránczki anyósa, mételyes, azt mondták, mint a juhokra. Egyik napról a másikra élt, annyira, hogy a kovács megegyezett a pappal a temetést illetően. Gabránczki kovácsnál így egy úri kuncsaft is lett, a pap. A pap, valami arisztokrata-maradék hívőtől örökölt egy hintát. Örökölte ezt a hintát, de lova nem volt. Soha nem ültek benne, nem volt mit befogni, kiszáradtak a kerékagyak, meg kellett húzni a rárot. Gabránczki a pap hintáját ingyen javította, a pap ásóját ingyen kalapálta — hogy a pap, viszonzásul, eltemesse az anyósát, ha az meghal. Meghalt a pap, de a Gabránczki anyósa élt. Aztán az a pap is, aki az előd örökébe lépett, s a Gabránczki anyósa ott ment lassan a gyászolók tömegében. Azután Gabránczki kovács is itt hagyott üllőt, fújtatót, lapos guta végzett vele. Alattomos nyavalya ez a lapos guta, öreg Kasza ment szekérrel vízért, a szekéren lújt, rásokkal jól felfogva. Hova mész? Gabránczki felszólt Kaszához. Megy a Tömösre. Állj meg, megyek én is. A kovácsnak jött egy ándungja. Feltette lábát a hágcsóra, fent van hegyen a falu, a kutak mind negyven méteresek, szárazságban kiapadófélben voltak, azért kellett lajttal a Tömösre járni; összeálltak az asszonyok többen, mészoltáshoz, vagy mikor takarítás volt az iskolában, de leginkább a mosáshoz, amikor nagy tömegű vízre volt szükségük, öreg Kaszánál megrendelték, Kasza hozta lajttal, és ők elosztották. Gabránczki feltette kezét a lőcsre, lábát a hágcsóra, és akkor ütötte meg a guta. A kovács összecsuklott, leereszkedett a szekér mellé. Temetésén fújták, ha meghalok ... Az anyósa ott ment lassan a koporsót kísérők közt, a nagydudát a kovács segédje kezelte: pam, pam. Aki ezt a rezesbandát egyszer szólni hallotta, ma is emlékszik a taktusra.