Utunk, 1976 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1976-01-30 / 5. szám

MARGÓ Ha okítani próbál a roman­tika történelmi regénye — unalmas. Ha meg szórakoztat­ni, akkor rendszerint hamisít. Hogy mitől olyan becses olvas­mány mégis az IVANHOE, pél­dául, százötven éve? Attól, ami a voltaképp VV­ALTER SCOTT- tal induló — diadalútra in­duló! — romantikus történel­mi regénynek mindig hálás olvasókat biztosít a legkülön­bözőbb igényű­ műveltségű könyvbarátok táborában; az örök emberi tudásvágyat még azokban is kielégíti, akik mi­nimális erőbefektetést hajlan­dók csak a bennük lakozó homo sapiens minor igényeire fordí­tani; s bevallható kikapcsoló­dást azoknak, akik tudják, Sir Walter Scott ugyan klasszikusa a maga teremtette műfajnak (ezért bevallható a viszony!), de hát maga a műfaj olyan kétesen nemes származású, mint egy angol pair és egy könnyűvérű múzsa fia. Nos, a Plantagenet-dinasztia nem túl épületes családi és politikai vi­selt dolgairól elég sokat meg­tudhatunk, ha ezt a kelendő és most a Kriterion jóvoltából potom 19,50 pénzekért (fűzve) kapható kalandregényt kellő humorral, kritikával, de főként egyéb, valóban történeti for­rások hozzáolvasásával forgat­juk. A híres keresztes vitéz és igen rossz király Oroszlánszí­vű Richárdról például az író­nak lényegesen jobb vélemé­nye van, mint a történészek­nek. Rövid, de rázós uralkodá­sa (1189—1199) előzményeire céloz a könyv egyik-másik hő­sének káromkodás ízű fohász­kodása: „Becket csontjaira mondom!“ — ami eskünek gyakran hamis, de történelmi adatnak a mi számunkra elég­gé irodalmi. Igen, Anouilh hő­séről van szó, Richárd apja, Henrik király pórul járt — pontosabban vértanúhalált halt — barátjáról, a dacos canter­­buryi érsekről; vele kapcsolat­ban a francia, huszadik száza­di drámaíró körülbelül annyit változtatott dramaturgiai meg­gondolásból a történeti ténye­ken, mint amennyit a tizenki­lencedik század elején Walter Scott alakított epikai kénysze­rűségből a maga hősei sorsán és jellemén. Richárd ugyan nála is kissé szertelen termé­szetű, inkább vitézi, mint ural­kodói erényekkel ékes, hami­sítatlan középkori lovag, de messze különb, mint az a ke­resztes vitéz, akiről korabeli bizánci krónikák feljegyezték, hogy a közel-keleti kérdésben érdekelt lakosság még sokáig vele ijesztgette szófogadatlan gyermekeit: „Vigyázz, mert jön az Oroszlánszívű, és megöl...!“ Egyesek szerint az állatok ki­rályához sem csak testi ereje és bátorsága tette hasonlatossá, hanem még abban a nem túl kényeskedő korban is párját ritkító kegyetlensége. Az Ivan­­hoe olvastán újra szenzáció­ként hat az is, hogy milyen keserves és véres folyamat egy nemzet — ez esetben az an­gol — megszületése. Ebből a regény csupán a cselekményt mintegy másfél évszázaddal megelőző normann hódításra utal, s voltaképp arról szól, hogy még mindig nem szeretik egymást a bennszülött szászok és a Hódító Vilmossal érkezett normannok leszármazottai. Scott jelzi, hogy idővel meg fogják szokni egymást — mi már tudjuk. Úgy, ahogy az ős­­lakó kelták is megszokták idő­vel előbb Caesar légióit, aztán a később befutó szászokat... Igen, a szászokat, akiket aztán szintén utolér a nemezis, mint tudjuk, normannok képében. Bizony, így és ebből lett nagy Anglia. És ilyen a romantika történelmi regénye. Olvasása közben mindenfelé elkalandoz­hatunk gondolatban, előre-hát­­ra az időben, s a szélrózsa min­den irányába a térben. Ki tudja, talán ezért olyan nép­szerű ez a műfaj, ott és akkor is, amikor és ahol nincsen már se templomos lovag, se trón­bitorló, se boszorkányégetés. Bizonyára kiváló realista író lehetett volna Walter Scottból. Epizódfigurái, a nem előkelő emberek rajza felejthetetlen. Jó humorú, méltányos, előíté­letektől szabad gondolkodású lehetett nem hivatalosan ez a konzervatív skót nemesember, aki írásra adta a fejét, mert­­ szerette e régiségeket. SZILÁGYI JÚLIA LEVÉLVÁLTÁS B. L. — Gyulafehérvár: „Álom, álom, rózsás álom, / Ne hagyjál itt, jöjj, kiáltom, / Mert ha itt hagysz, szürke minden... / A Nagy Álom, ez a kincsem. // Nem tudok aludni nappal, / mégis álmodok — csak nappal. / Furcsa az így: álmodozni, / Álomképbe burkolózni. // Szere­tem a Nagy Álmokat / S imádom az álmodó­­kat. / Álmodj te is, de csak egyet, / A sok álom célt nem érhet. // Nem tündérmese az álmom, / Álom-utamon kell járnom. / Ez úton érem el a vélt / Boldogságot és a nagy Célt. // Életem legszebb szakában / Élek álmom má­morában. / Álmodok, de nem henyélek, / Ál­maim ezek a versek.“ — Úgy véljük, javára vá­lik, ha megszívleli saját tanácsát: „Álmodj te is, de csak egyet.“ L. L. — Szatmári „minket mi bennünk él / csak az köthet össze / az idő is elidegeníthet / ha úgy vesszük: van-e hozzánk köze? // két véglet közül egyiket válaszd: / velem mosoly van fiatal vagyok / három éved akaszd / szeg­re ha akarod / s válassz szennyes jövőt ne­kem is ha elhagysz csak ez marad / tizenki­lenc tiszta / évem rója a szennyvágányokat?“ — Hároméves hölgynek fogas kérdés. Sz. G. — Kolozsvár-Napoca: „— Halló, itt Pista! Magdával szeretnék beszélni. Te vagy? Szervusz! Meg sem ismertem a hangod... — Elég nem szép tőled, pedig a tegnapi bulin azt mondtad, hogy muzsikális hangom van.“ — A szemrehányás jogosulatlan. Mint tudjuk, a te­lefon torzít, ezért telefonban nem muzsikális a hang. N. M. — Nagyszalonta: Újabb távbeszélő­probléma. Jutkának, novellája címszereplőjé­nek erényére törnek, szorongattatásában fel­csörgeti a szomszédban lakó szerelmesét, az ér­kezik is idejében, de mivel a lányt lenge öltö­zékben találja, a támadó pedig „vadállati arc­cal szemlélte a lányt“, félreérti a helyzetet, bocsánatot kér a zavarásért és emelt fővel tá­vozik. Eljárása a lovagias önuralom iskolapél­dája. De rejtély, hogy az ártatlanságukat vé­delmező hajadonok miért tudnak telefonálni, és miért nem tudnak beszélni. S. J. — Szatmár: „Az öreg egykedvűen mor­mogott maga elé, miközben ólmos tekintetet vetett a sötét éjszakára. Valahonnan messziről motor berregett föl, aztán az is elnémult. Elő­kotorta feneketlen zsebéből kopott számtáblás zsebóráját. Valamivel tizenegy után járt az idő. Számba vette a rábízott épületanyag-raktár környékét. Minden rendben, állapította meg, S behúzódott az éjszakai őr számára fenntartott meleg zugba. Megelégedetten vakargatta üstö­két, miután apró száraz fát vetett a kis pléh­­kályhába pattogó parázsra. Leült a rozoga asz­tal mellé. Nem sokkal vagy nyalkább, mint én — motyogta, s a lapjára ráhelyezett karjaira hajtotta a fejét. Hirtelen megrezzent s kinyi­totta szemét. Kint már eloszlott a sötétség, s most szürke homály ülte meg az ébredő vi­lágot. Előszedte óráját, mely hajnali hatot mu­tatott. Asztalán az alkalmi ellenőrzésre szolgáló füzet nyitva volt. Odahajolt. A füzetben ez állt apró betűkkel írva: »Éjszaka három óra húsz perckor az őrt az őrhelyén alva találtam.­« A dátumot aláírás követte. Az öreg kissé megle­pődött. Még csak nem is rázott meg — zárta be a füzetet. Gondolkozott, aztán benyúlt a zse­bébe. — No csak, Sándor bátyám, hogy telt az éjszaka? — kérdezte a sietve érkező raktáros. — Semmi különös — dörmögte. — Ellenőrzés volt — bökött szemével az asztalon heverő fü­zet felé. A raktáros odalépett és kinyitotta. Ki tudja, hányadszor olvasott már hasonlót: »Éj­szaka három óra húsz perckor az őrt őrhelyén alva találtam.« A dátumot aláírás követte, és minden a legnagyobb rendben volt. Az eset többé nem ismétlődött meg. Utolsó őrtállása volt. Aznap délelőtt könnyező szempárok kísé­retében vonult az őtet megillető s kiérdemelt nyugdíjba, ahol végre kialudhatta magát.* — Föltehető azonban hogy a vállalat vezetősége emberbaráti meggondolásokból ezután is beren­deli némi kisegítő alvásra. K. Gy. — Marossárpatak: „Fekete emberek sírnak / az éjjel / fekete felhők jönnek / a széllel / fekete felhők fekete / szárnyon / fe­kete dallal fekete / világon / fekete dal és fe­kete / ének / fekete nemzet gyászodban / élek / fekete szívvel fekete / testtel / fekete szik­lán fekete / kereszttel / fekete versem nem ér­tik / mások / fekete emberek­­ / messiások / fekete emberek fekete / kincsem / fekete ver­sem adom / ez minden“. — Nem, ez nem min­den, még ha Afrikáról szól is a vers. Számítás­ba kell még vennünk Babits Mihály ismert versét, a Fekete országot. („Fekete országot ál­modtam én, / ahol minden fekete volt, / min­den fekete, de nem csak kívül: / csontig, ve­lőig fekete, / fekete, / fekete, fekete, fekete. / Fekete ég és fekete tenger, / fekete fák és fe­kete ház, / fekete állat, fekete ember, / fekete öröm, fekete gyász, / fekete érc és fekete kő és / fekete föld és fekete fák, / fekete férfi, fekete nő és / fekete, fekete, fekete világ.“ Stb­ K. JAKAB ANTAL ORSZÁG 0 Január 15. és 18. között rendezték meg Bo­­toşani-ban az Eminescuról elnevezett színházi napokat. A fesztiválon fellépett a bukaresti Ion Creangă, a botoşani-i Mihai Eminescu, a bâr­­ladi V. I. Popa Színház és a botoşani-i báb­színház együttese. Ez alkalommal került sor Eminescu Decebal című drámájának ősbemu­tatójára Ion Olteanu rendezésében, valamint az Eminescu színháza című kollokviumra is. • A Era Socialistă legújabb száma közli Si­­mion Buia tanulmányát a romániai magyar könyvkiadásról, amelyben elsősorban a Krite­rion Könyvkiadó gazdag tevékenységét elemzi. • A temesvári Facla Könyvkiadó Hangrob­banás címmel 13 fiatal költő verseit gyűjtötte kötetbe. Az előszót Mandics György írta. A kötetben szereplő költők: Eszteró István, Fá­bián Imre, Gera F. Attila, Gittai István, Gu­lyás Ferenc, Hark Péter, Kiss András, Mérai Csilla, Molnár János, Molnár Pál, Sróth Ödön, Szász Géza és Zudor János. • Az Ifjúmunkás irodalmi mellékletében közli Markó Béla és Sütő István verseit, Zi­­mán József Szilveszteri emlék című önélet­rajzi írását, valamint a KISZ-díjas Werner Söllner néhány versét Majtényi Erik fordításá­ban. 0 A Temesvári Állami Magyar Színház ja­nuár 25-én tartotta legújabb bemutatóját; Mó­ricz Zsigmond Ludas Matyijának két fősze­repét Laczó Gusztáv (Lúdas Matyi) és Kőfalvy István (Döbrögi) alakítja. 0 Az Echinox 11—12. száma Kónya Sándor, Bogdán László és Szőcs Géza verseit közli, va­lamint egy csokrot Augustin Popnak Egyed Pé­ter által tolmácsolt verseiből.­­ A resicai Történeti Múzeum kiállító termé­ben Székely István 34 fémdomborítását állítot­ták ki. — G. Olosz Ella Kovásznán is be­mutatta 1971 és 1975 között készített textíliáit. • A Csíkszeredai Kis Galériában megnyílt Gaál András festőművész akvarellkiállítása. • A Convorbiri literare Juhász Gyula és Szabó Lőrinc néhány versét közli Lendvay Éva fordításában. • Az Új Élet marosvásárhelyi szerkesztősé­gében Kusztos Endre festőművész 27 alkotását tekinthetik meg a látogatók. 0 A Scânteiában Marina Preutu, a Románia literară hasábjain Virgil Mocanu méltatja Ta­más Annának a fővárosi Művészeti Múzeum­ban megnyílt egyéni textilkiállítását. 0 A kolozsvár-napocai Román Opera első előadása 1976-ban A kecske és a három gidó című Zirra-opera bemutatója volt a gyerme­keknek. Januárra még két előadást tervezett az opera gyermeknézőinek: a Jancsi és Juliskát és Vivaldi Évszakjainak bemutatóját.­­ Bukarestben az I. L. Caragiale Szín- és Filmművészeti Intézet égisze alatt január 16—17-én tudományos kollokviumot tartottak A haza történetének ábrázolása színművésze­­tünkben és filmgyártásunkban címmel.­­ A Nouvelle Revue Française különszámot jelentetett meg Journaux intimes et carnets (Intim naplók és jegyzetek) címmel. Első he­lyen közli a jeles múlt századi magyar író, Justh Zsigmond naplójának egy részletét 1888- ból, amelyben Justh párizsi élményeiről és né­hány korabeli híres francia íróval való találko­zásáról számol be. A magyar származású fran­cia költő, Lorarnd Gáspár jeruzsálemi naplója is olvasható e különszámban.­­ Az Orosz Tél fesztiválon Moszkvában bemu­tatták az augusztusban elhunyt világhírű szov­jet zeneszerző, Dmitrij Sosztakovics utolsó mű­vét, a brácsára és zongorára írt Opus 147-et. A három tételes szonáta utolsó tételét Beethoven emlékének ajánlotta Sosztakovics. 0 Sütő András Kis ember születik című té­véjátékát mutatta be a magyar televízió Dö­­mölky András rendezésében, Horváth Sándor­ral és Szemes Marival a főszerepben. 0 A Heinrich Heine-díjat — melyet az NDK Minisztertanácsa 1956-ban Heine születésének 100. évfordulója alkalmából alapított — 1975- re Éva Strittmatter és Jean Villain kapta köl­tői, illetve riporteri-publicisztikai munkássá­gáért.­­ Meghosszabbították Belgrádban a Modern Művészek Múzeumában a nagybányai festőis­kola művészeinek alkotásaiból rendezett kiállí­tást. A tavaly novemberben megnyílt kiállítás január közepe helyett február közepéig tart nyitva.­­ Oslo legnagyobb filmszínháza előtt állítot­ták fel Charlie Chaplin bronzszobrát a város első mozija fennállásának 50. évfordulója al­kalmából. A szobor Nils Aas norvég szobrász alkotása, s a némafilmek korabeli Chaplint áb­rázolja. 0 Az Üzenet decemberi számában Nagy Mi­hály mutatja be Szabó Gyula Gólya szállt a csűrre című kötetét a jugoszláviai magyar ol­vasóknak. 0 Alekszandr Holminov szovjet zeneszerző operát írt Csapajevről, a polgárháború legen­dás hőséről. Az opera zenéjébe a szerző a pol­gárháború ismert tömegdalait is belekompo­nálta.­­ Budapesten 66 éves korában elhunyt Há­­mos György Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, a Filmvilág főszerkesztője. A Frankfurtban megjelent Thomas Mann Peter de Mendelssohn által gondozott monu­mentális életrajzának első kötete. A kötet — az író jegyzetfüzetei és Otto Grantoffnak írt levelei alapján — ezerkétszáz oldalon foglalko­zik Thomas Mann életének 1897—1918-as sza­kaszával . A pozsonyi Televízió című folyóirat Hor­­nyák József 5 novelláját közli Karol Wlachov­­sk£ fordításában. A novellák előtt a fordító rö­vid méltatást közöl a szerzőről.­­ Az Odeon prágai világirodalmi kiadónál 1975 őszén jelent meg Karinthy Frigyes válo­gatott elbeszéléseinek gyűjteménye és Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regénye. VILÁG Ki hitte volna ... ■I hogy Balázs László szerint „Az egyik ap­ró.. . szomszéd dohogva meg is jegyzi: mégis­csak furcsa, hogy az ember nem juthat be saját lakásába... Az alkalmi hordárok azonban nem veszik neki zokon.“ — Szép volt nekik .. . ■­ hogy Zilahi Éva szerint „Azt is mondhat­nánk, hogy minden egyén fejlődési szakaszának megvan a maga szolgálatkészségi értelme.“ A mondatnak azonban nincs . .. Ki hitte volna... Ősz és tavasz között Babits Mihály versének egyik szakaszát rejtik a víz­szintes 1., függőleges 23., 72., vízszintes 30., függőleges 1. és 21. számú sorok. VÍZSZINTES: 1. A versidé­zet első sora (zárt betűk: I, K, A, R). 17. Ellentétektől men­tes. 18. Hirtelen eszméletvesz­tés. 19. Arculcsapás. 20. Nagy Konstantin szülővárosa. 22. Lengyel költő, humanista, re­formátor (1505—69). 24. Angol női név. 26. Piacenza folyója. 27. Juhok istállója. 29. Petrov szerzőtársa. 30. A versidézet negyedik sora (zárt betűk: G, J, T, Ó, Ü). 32. Légzési és test­tartási gyakorlatok rendszere (szanszkrit eredetű szóval). 34. Egyfajta állatokból álló csa­pat. 35. Akadályozd. 37. Mu­tató névmás. 38. Knock out. 39. Olasz névelő. 41. A Duna német neve. 42. Személynév­mások. 43. Egyetlen ember (két szó). 45. Sportöltözék. 48. Ezer­­ötszáznegyvenöt, római szám­mal. 49. Urán, vanádium és nitrogén vegyjele. 50. Víziál­lat. 51. Hideg mártás. 54. Y0. 58. Brit légiforgalmi társaság 59. Kiárad a folyó. 62. Tajté­­kosan verődő. 63. Rugalmas alkatrésszel lát el. 64. Ezüst vegyjele. 66. Kettős mással­hangzó. 67. Sorrendbe helyez. 68. Táplálék. 70. Bárkás em­ber. 72. Szövetet darabol. 74. A 77. sor végtelenül. 75. Sült tésztához tálalt édes mártás. 76. Nyilván a közepén! 77. Női fűző. 79. Alkatrész! 80. Fone­tikus betű. 81. Török katonai rang. 82. Itt tartózkodás. 85. Lent. 86. Illetőleg. 89. Nagy levelű gyomnövény. 91. Varró­eszköz. 93. Dombormű. 94. Pénzegységünk. 95. Panaszko­dás. 97. Az Amerikai Egyesült Államok betűjele. 99. Tojásle­pény. 100. Román író, állam­férfi (Dimitrie, 1673—1723). FÜGGŐLEGES: 1. A vers­idézet ötödik sora (zárt betűk: N, N, M, R, V). 2. Női bece­név. 3. RY. 4. Régi római pénz. 5. Nulla. 6. Mennybolt. 7. Vő, tájnyelven. 8. Manuscriptum rövidítése. 9. Nyakláncon viselt, drágakővel kirakott arany ék­szer. 10. Felhajt. 11. Magyar hegedűművész, zeneszerző (Je­nő, 1858—1937). 12. Orosz fér­finév. 13. Magyar színész, ko­mikus, utóneve kezdőbetűjével (1884—1952). 14. Ozmium vegy­jele. 15. Rövidítés zeneművek elején. 16. Gyors táncot szen­vedéllyel jár. 21. A versidézet utolsó sora (zárt betűk: R, Z). 23. A versidézet második sora (zárt betűk: Z, O). 24. Női név. 25. Katalin bizalmas-kedves megszólítása. 28. Mely személy. 29. Illem szerinti. 31. A Sebes- Körös mellékfolyója. 33. Olaj­zöld. 36. A mosdótál, latinul, fonetikusan. 38. Lóbetegség. 40 Továbbítandó szöveg titkossá tételére való, betűt jelölő más írásjegy. 44. Jóakaratú, de ü­­gyefogyott ember. 45. Kalapos­lány. 46. Hangosan sír. 47. Szí­nesfém. 51. Román tornászbaj­nok volt (Albin). 52. Skóciai állóvíz a Kaledóniai-csatorná­­nál. 53. Izidor egyfajta betűi. 55. Fiatal nőstényszarvas. 56. Fákon élő emlős. 57. Szalad. 60. Módosít. 61. Thaiföldi, kambodzsai és belga gépko­csik nemzetközi betűjele. 65. Takar. 69. Jövendőmondó. 71. Női név. 72. A versidézet har­madik sora (zárt betűk: N, N, O, A, M). 73. Igazoló adat, könyvelési okmány. 75. Pan társa a filmen. 78. Egykor. 79. A héber ábécé első betűje. 83. A hővel kapcsolatos előtag, idegen szavakban. 84. Mágnes­­ség. 85. Balti nép, néve­lóvel. 86. Sajtóügynökség az USA- ban (betűjel). 87. Mai magyar költő (Zoltán). 88. Morzejelek. 90. Gépkocsi. 92. Nagy edény. 94. ... -ce, kínai filozófus volt. 96. Dal, dallam, franciául. 98. Színpadias sóhaj. 99. Román ember. 100. A svájci autók betűjele. 101. EEE. 102. Molib­­dén vegyjele. (Készítette Rámay Tibor) A 3. számban közölt, Hava­zás című rejtvény megfejtése: Utcákra és terekre / szálldos a könnyű, halk hó, / szitál és leng kavargó / pelyhe. // __ A végtelent söpörve / táncol, új­ra meg újra, / végül fáradtan hull a­­ földre. FŐSZERKESZTŐ: LÉTAY LAJOS a szerkesztőség címe: 3400 Cluj-Napoca, str. Petra Groza nr 2 SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: KÓS KÁROLY, LÁNG GUSZTÁV, MIKÓ ERVIN (szer- Telefon­ 1—24—20 vesztőségi főtitkár), NAGY ISTVÁN, DUMITRU RADU POPESCU, SZILÁGYI Az­­ TÜNK előfizetési díja egy évre 52 lej. ISTVÁN (főszerkesztő-helyettes): Kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk vissza.

Next