Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-04 / 5. szám
••• KISKATÉDRA ••• JENES IBOLYA, a temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceum XII. osztályos diákja írja: „Tristan Tzara állítólag a szótárból cédulákra jegyzett bizonyos szavakat, a cédulákat egy kalapba tette, a szavakat a kihúzás sorrendjében rögzítette, az így létrejött szófüzért költeménynek nyilvánította. Írható-e így a vers`? Az esetlegesen összeállított szövegnek lehet-e esztétikai értéke?“ Ugyancsak a temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceumból kérdezi HUBER JÁNOS XI. osztályos cik: „Hogyan ítélhetjük meg a komputer által »irta verset? Van irodalmi értéke?“ Tristan Tzara kalapja nem volt éppen vadonatúj; alighanem Swift felejtette a dadaisták fogasán. Hőse, Gulliver Lagadóban járván, a Királyi Kitalátorok Akadémiáján megcsodál egy gépezetet, melyre cédulákon a szótár valamennyi szava fel van aggatva, s egy fogantyú segítségével új meg új véletlen kombinációkká lehet keverni őket. Az így nyert „szövegeket“ másolja szorgosan a gépet működtető „kitalátor“, aki szerint e módszerrel „a legbutább ember is jóformán számba se vehető minimális költséggel és egy kis testi megerőltetéssel írhatja egyik könyvet a másik után... anélkül, hogy egy szikrányi értelemre vagy szaktudásra volna szüksége“. •Swift ötlete természetesen nemcsak mulattatni akar, hanem paródiája is a fölösleges kérdéseken rágódó, inkább szavakat, mint értelmet és szaktudást halmozó áltudóskodásnak. S éppen e parodizáló szándék volt a dadaizmus szülője. 1916-ban, az első világháború teljében szerveződött mozgalommá, amikor a haladó művészek kiábrándultak a polgári haladáshitből, tudományból, technikából, civilizációból, sőt — mivel átélték tehetetlenségét a háború embertelenségével szemben — magából a művészetből is. A dadaizmus lázadás volt minden társadalmi konvenció ellen, így a nyelvi konvenciók ellen is. „Nem volt tekintettel sem a történelemre, a logikára, a közerkölcsre, sem a Becsületre, a Hazára, a Családra, a Művészetre, a Vallásra, a Szabadságra, a Testvériségre, és sok más olyan emberi szükségletnek megfelelő ismeretre, mely már csak csonttá aszott közhelyekben létezett, miután kezdeti tartalmától régen megfosztották. Descartes mondását: Nem akarok még csak tudni sem arról hogy előttem léteztek más emberek is, egyik kiadványunk tetejére írtuk fel“ — vallotta jó három évtizeddel később Tzara Bármily furcsának tűnik, e lázadás lehetőségét magának az irodalomnak a sajátos nyelvi és logikai törvényei biztosítják. A mindennapi, a „természetes“ nyelvben egy mondat megítélése kétféle szempont alapján történik: egyik a nyelvtani, másik a logikai. Nyelvtani tekintetben ez a két mondat — A kutya ugat. A macska ugat. — tökéletesen egyforma értékű. Logikai szempontból azonban az egyik igaz, a másik hamis. Ennek eldöntése érdekében a mondatokban közölt ítéletet tapasztalataink alapján a valóságra vonatkoztatjuk. Az irodalomban azonban a mű ..valósága“ csak áttételesen tükrözi a valóban létezőt, ezért az igazságnak a hétköznapi nyelvben érvényes ismérvei nem (vagy nem mindig) alkalmazhatók a szépirodalmi, a költői nyelvre. Mindnyájan ismerünk képtelen, nonsens versikéket, mondókákat. „Uff, uff, kiált a néma indián“, kezdődött egy ilyen, gyerekkoromban hallott rigmus, melyben éppen a logikai ellentmondás a komikum forrása. De Ady Emlékezés egy nyár éjszakára című versében ugyanez a mondat baljós előjelként tűnik föl: „S Mári szolgálónk, a néma, / Hirtelen hárs nótákat dalolt.“ A vers apokalipszist, „felfordult világot“ idéző kontextusában e mondat igaz, épp azért, mert ellentmond a tapasztalatnak — a költő szerint ugyanis a valóság lényege is ellentmond a tapasztalati úton szerezhető ismereteknek. A tapasztalati valóságnak mint igazságkritériumnak a hatásköre természetesen minden irodalmi irányzatban más-más mértékben szűkül — a dadaizmus „újítása“, hogy ezt a hatáskört megszünteti. Az irodalmi, a költői mű tartalma ugyanakkor nem független az olvasó tudatától. Egy hazafias vers objektíve a patriotizmus érzését kelti fel és erősíti meg olvasójában — de ennek az érzésnek az ideológiai tartalma nagymértékben függ attól, hogy mit tekint az olvasó a haza fogalmának, a hazafiság kritériumainak. Éppen ezért a költemény, túlélve létrejöttének történelmi-társadalmi meghatározóit, különböző (néha ellentétes) ideológiai célok szolgálatába állítható, a rosszhiszemű manipuláció eszköze lehet. A dadaizmus „csömörét“ az irodalomnak ez a manipulatív felhasználása váltotta ki. Ez a mindössze négy-öt évig „virágzó“ irányzat tehát az irodalmi mű esztétikai és társadalmi funkcióinak az ellentmondásait tudatosította — nem kevésbé ellentmondásos módon. Nem új funkciókat talált számára, mint minden korábbi stílusirány, hanem megszüntette minden funkcióját; a nyelvet és az irodalmat önmaga tagadásává változtatta. Tiltakozott az elidegenítő polgári civilizáció ellen — Ő létrehozta az alkotás teljes elidegenedettségét, amikor is nem az élő ember, hanem a halott szótár „írja“ a verset. A nyelv abszolút szabadságát hirdette meg és kiszolgáltatta a kommunikációt a sorshúzás vak véletlenének, a teljes szabadsághiánynak. Ezért nyugodtan elmondhatjuk: a dadaizmus nem hozott létre esztétikai értékeket; a dadaista „vers“ nem költészet. Ám szövegeknek nemcsak esztétikai értékük van, hanem művelődéstörténeti is. A dadaizmus a költészet említett ellentmondásainak tudatosításával közvetlenül előkészítette azokat az avantgarde irányokat (elsősorban a szürrealizmust), melyek a költészetet valóban felszabadító eredményeiket a „kalapvers“ elve nélkül aligha érték volna el. Minden irányzat egyszerre állít valami újat, s tagad valami régit — a XX. század költőjének a dadaizmus mutatta meg a tagadás célját és irányát. S hogy mi köze ehhez a komputernek? Nos, a „kalapvers“ (mint a Swifttől idézett példa is szemléltette) nem más, mint egy olyan komputer, mely a rulettgép elve alapján működik, melynek programja a programhiány. Személy szerint alighanem kevesebbet értek a számítógép-programozáshoz, mint egy kibernetikus az irodalomhoz, elvileg azonban leszögezhetem, hogy egy „versíró program“ csakis a versírásra vonatkozó eddigi ismereteink alapján állítható össze. Mivel pedig ilyetén ismereteink meglehetősen hézagosak, a komputer is csak tökéletlenül utánozhatja a költőt. A számítógép egyetlen stílusnemben versenyképes tehát az emberrel: a dadaista stílusban, ahol éppen az emberi alkotóképesség kikapcsolása a cél. LANG GUSZTÁV A temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceum Februári évfordulók SzFB 1 — Ilii) éve született Simon Bacher héber költő 2 — 135 éve született Pavol Hviezdoslav szlovák költő 120 éve született Francisco Asis de Icaza mexikói ura 125 éve született Komjáthy Jenő „... 115 éve született Constantin Rádulescu-Motru roma 3 — 120 éve született Joaquín Dicenta y Benedicto spanyol drámaíró . 155 éve született Dóra D’Istria román koltonő 515 éve halt meg Johannes Gutenberg német nyomdász 85 éve született Lee Sö kínai regényíró 4 — 475 éve halt meg Konrad Celtes német humanista 200 éve halt meg Csikamacu Handzsi japán drámaíró 410 éve született Káldi György 290 éve született George Lillo angol drámaíró 295 éve szüetett Pierre de Marivaux francia író 110 éve született Mihail Mihajlovics Prisvin orosz író 5 — 135 éve született Joris Kari Hysmans francia regényíró 90 éve született Roman Ingarden lengyel filozófus 195 éve született Kisfaludy Károly 100 éve született Nagy Lajos 6 — 390 éve halt meg Jacques Amyot francia műfordító 25 éve halt meg Antalffy Endre 75 éve született Geo Bogza román író 95 éve született Ljudmil Sztojanov bolgár író 7 — 230 éve született Rijiis Feith holland író 110 éve halt meg Joseph Sheridan Le Fanu ír regény 505 éve született Thomas Morus angol humanista 20 éve halt meg Bodo Uhse német regényíró 8—110 éve született Elise Sofie Aubert norvég írónő Alistvp czilliptott Johannes Honterus erdélyi szász humanista ... 155 éve született Jules Verne francia regényíró 9 — 96 éve halt meg Antoni Czajkowski lengyel költő 75 éve született Cicerone Theodorescu román költő 200 éve született Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij orosz költő 10 — 85 éve született Bertolt Brecht német író 95 éve született Giuseppe Ungaretti olasz költő 11 — 110 éve született Rudolf Hans Bartsch osztrák író 180 éve halt meg Jean Francois de la Harpe francia író 20 éve halt meg Sylvia Plath amerikai költőnő 75 éve halt meg Szana Tamás 75 éve született Szuten Takdir Alisahbana indonéz író 12 — 75 éve halt meg Arpiar Arpiarjan örmény író 120 éve halt meg Lisznyai Damó Kálmán 155 éve született George Meredith angol író 110 éve született Jón Trausti izlandi költő 13 — 255 éve halt meg Cotton Mather amerikai író 100 éve halt meg Pavel Ivanovics Melnyikov orosz író 80 éve született Georges Simenon belga író 14 — 175 éve halt meg John Dickinson amerikai író 90 éve született Carlo Emilio Gadda olasz író 15 — 235 éve született Jeremy Bentham angol jogtudós 135 éve született Paul Groussac argentin író 16 — 105 éve született Oszip Dimov orosz író 120 éve született Justh Zsigmond 1060 éve halt meg Mohamed ibn Dzsazr at-Tabari arab író 17 — 85 éve halt meg Alexandru Beldiman román költő 80 éve született Szádeq Hedáját iráni író 100 éve született Todor Manojlovic szerb költő 310 éve halt meg Moliére francia drámaíró 180 éve született Edgar Quinet francia író 18 — 100 éve született Nikosz Kazantzakisz görög költő 19 — 150 éve halt meg Giuseppe Montani olasz költő 20 — 95 éve született Georges Bernanos francia regényíró 21 — 160 éve halt meg Dimitriosz Darvarisz görög író 80 éve született Raymond Quenneau francia író 22 — 155 éve született Joszéf Lebensohn héber költő 80 éve született Tudor Mușatescu román drámaíró 195 éve született Arthur Schopenhauer német filozófus 23 — 115 éve született William Edward Du Bois amerikai író 155 éve halt meg Fazekas Mihály 80 éve született Julius Fucik cseh író 100 éve született Karl Jaspers német pszichológus 160 éve született Ernest Renan francia történész 24 — 70 éve született Emmanuil Genrikovics Kazakevics orosz író 520 éve született Giovanni Pico della Mirandola olasz humanista 25 — 15 éve halt meg Alexandru Duiliu Zamfirescu román író 1080 éve halt meg Szugavara no Micsizane japán költő 26 — 70 éve halt meg Angelo de Gubernatis olasz író 145 éve született Bogdan Petriceicu Hasdeu román tudós 27 — 40 éve halt meg Salamon Ernő 28 — 450 éve született Michel Eyquem de Montaigne francia író ? 435 éve született Giordano Bruno olasz filozófus KINCSES KALENDÁRIUM AVAGY MIRŐL ÍRTAK A LAPOK HAJDANÁBAN DOHÁNYZÁSNAK A TOBAKOLÁS FELETTI PREFERENTIÁJA. A múlt század elején némely fejedelmek, s templomi szónokok annyira ellenkeztek a dohányfüsttel, hogy az ártatlan pipát tűzzelvassal, kárhoztatással fenyegetőzve erőnek erejével ki akarák a nép szájából perelni. Sőt egy atya, hogy egyetlen fiát dohányozva találta, ellene dühöngő kegyetlenkedését a bírák helybehagyásával, a kiörökítésig vitte. (...) Én pedig részemről — bármit károgjanak is ellenem a burnotosak — ha a preferentiát nézem, több volumot adok a dohány füstjének mint porának. A dohányzásnak van ideje, van helye, de a tobákolásnak sem ideje, sem helye (...) a tobákosnak a könyörgés között is mind egyre kérődzik az orra, mint a jászol előtt álló ökör czipó-szája. (...) A szépnem társaságában csak engedelemkérés mellett dohányozunk; ezek ott is nyitogatják szelencéjüket, s kukorékoltatják tobákos orrukat. Tovább: A pipa a hosszú órákat megrövidíti, a rövideket meghoszszabbítja; ellenben a tobák igaz hogy a kurta orrot a sok fejés által megnyujtja, de a hosszat meg nem rövidíti (...) Szájunk eregeti a kék füstöt, mely kezdetben mint a gondolat pompásan kering a levegőben, végre mint valami láthatatlan szellem felemelkedve eltűnik; az orr (. ..) porral temeti magát, s mint valami szíjával lefordított schuwixtartó, karimájával fityeg a két szem között (...) Pipám ha megreked, egy szalmaszállal kiszúrom; a tobákosok orrszurkálót nem tartanak ugyan, de dugult orrokat oly szentori lármával fújják, csuda hogy agyvelejük landerisba, az erőltetés miatt, nem indul. (Mulattató apróságok, VII. év. 1851. kiadja Tilts János.). A TÖROKSEG bár érdemeljen is dicséretet a muzulmánok némi személyes jó tulajdonságaiért, de egészben nem lehet állítani, hogy mindennel bírna, mi szerint csendesen, megelégedve, és jó állapotban élhetne. Nem bír az élet bátorságával, mert gyenge gyanúra is halálos büntetések történnek; a szultán és akármelyik wessier feje mindég a hóhér pallos alatt áll, midőn egyszersmind a pestis, mintegy repülő iszony a levegőben a vént éppen úgy fenyegeti mint az ifjat. Továbbá nem bír jogát; szűkölködik a női szabad szeretet nélkül; megengedi az ember vásári nyilvánosan, s minden szabályait irtóztatással teszi. Nem bír az egész emberi nemzet gondolatinak közlése szerencséjével, mert nála hijánoz a könyv és a posta, éppen úgy, mint a második és szebb világnaki, a mesterségnek és tudomásnak gyönyöre. Ő nincs jó állapotban, mert mind a mellett, hogy az olly csodásan áldott környékeket bírja, a nép is a fejedelem is minden pompájok és fényességük dáczára olly szükségben s szegénységben élnek, melly a legelső elhatározó szerencsétlenségben, koldusságnak tetszik, s olly követséggel végződik, mint a Halil basáé. (Egy pillantás egyiptomra, török és görögországokra. Utazási kivonatban. Gy. fejérvári Farkas Sándor által, 1837.). A LEANYORZŐ. Vígjáték három felvonásban. (...) SÁNDOR. Nem akarom illy makacs szótartás bús következéseit feszegetni, csak egy kérést teszek: Nellit atyja hirtelen elküldte? — SZIKLASI: Jól tette, a szerelem nyavalyája ellen távozás régi jó orvosság. SÁNDOR: Epeszt, de nem gyógyít. Én tudom, Nelli itt tartatik, és óhajtanám tudni, nem szenved-e miattam méltatlan sérelmeket? SZIKLASI (hevültében magát feledve). Hát az úr azt véli, hogy én vad állat vagyok, s hogy házam barlang? ... (Élet és Literatúra, 1827. Második kötet.) E betűszó mögött ne keressünk labdarúgó csapatot, mikroelektronikus gépek tervező intézetét vagy nemzetközi politikai csúcsintézményt. Stilisztikai jelenséget zanzásít: szabad független beszéd. Murvay Olga szentel e jelenségnek egy egész könyvet (Szöveg és jelentés. Kriterion, 1980). Stilisztikai, szövegnyelvészeti kutatások eredményesen folynak nálunk felé jó néhány esztendeje, igaz, nem nagyon figyelünk oda. Murvay Olga e könyvéből hosszú fejezet jelent meg már évekkel ezelőtt egy Szabó Zoltán szerkesztette gyűjteményben (Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Kriterion, 1976). Dobos B. Magda A nominális szerkesztésmód a magyar impreszszionista szakirodalomban című könyve szintén a Kriterionnál látott napvilágot 1979- ben. A napokban jelent meg az ilyen jellegű kutatásokat maga is művelő, de egyben oltalmazó és istápoló Szabó Zoltán szerkesztésében egy ifjabb gyűjtemény: A szövegvizsgálat új útjai. A lelkes, szorgalmas, hozzáértő és gyarapodó csapat eredményes munkája mögött — mint az előszavakból is kitetszik — többek között nyelvtudományunk nagy öregjét fedezzük föl, mint szellemi irányítót: Szabó T. Attilát. No, de vissza az SzFE-hez! Kissé ámuldozva a nyilvánvalóan, mint Jourdain úr, amikor tudatták vele, hogy prózában beszél. Kissé, mondom, mert e sorok írója is olvasta, akárcsak a könyv szerzője, Proust észleleteit Flaubert-ról, a style indirect libre-ról. Csakhogy Murvay Olga egy fél század újabb kutatásait értelmezi és alkalmazza a századelő magyar prózájára, új fényeket sugározva Krúdy, Kaffka Margit, Babits és Kosztolányi stílusvilágának értékeire. De hát mi is a SzFE? Talán oly módon könnyebb a meghatározása, ha előbb a (retorikai eredetű) két másik beszéd, illetve stilisztikai módot közelítjük meg. Az EB, az egyenes beszéd élő vagy képzelt személyek szavainak önálló mondatokban való idézése (O. Nagy Gábor). Az FB, függő beszéd az elbeszélés beszédmódja, az elbeszélés anyagának az elbeszélő szempontjából való csoportosítása és bemutatása (Kassai György). Gondolom, a példák fölöslegesek. Ám figyeljük meg a következő szövegrészt, amelyet Murvay Olga Kosztolányi Pacsirtájából idéz: „Jövő nyárra meghívták. Megígérte, hogy elmegy. Nem megy el többé. Minek is? Esztendőre harminchat éves lesz. Tíz év múlva mennyi? És aztán tíz év múlva ismét mennyi? Apa most ötvenkilenc, anya ötvenhét. Tíz év, vagy annyi sem talán. Szülei meghalnak. Mi lesz, Boldogságos Szűzanyám, mi lesz?.. Csak türelem. Vannak, kik sokkal többet szenvednek...“ Ki beszél itt: Kosztolányi vagy Pacsirta? A szerző szemléli Pacsirtát? Pacsirta önmagát? Az objektum szubjektiválódik, az elbeszélő és elbeszélésének tárává áttűnik egymásba. De a két síkon kívül mintha egy harmadik, egy általánosan szubjektív sík is „megszólalna“. Murvay Olga megállapítja, hogy a szakirodalom szerint „az SzFE lényege az, hogy az üzenet feladója nem azonosítható egyértelműen, lehet a szerző, lehet a szereplő is". De ez a kettősség egy harmadik „üzenet feladó“ megszólalásának lehetőségét teremti meg, ahogy Herczeg Gyula latinul nevén nevezi: a communiis opinio-ét. Ilyenformán az SzFE alkalmas arra, hogy a „szereplő véleménye helyett a szereplővel azonosuló nagyobb közösség hangjaként tűnjön fel, vagyis úgy, mintha a benne foglalt mondanivaló egyidőben volna nézete a szereplőnek és annak a közösségnek, amelyben a szereplő él, amelyikhez tartozik.“ Murvay Olga a hazai és nemzetközi szaktudomány apparátusát mozgatva foglalkozik az SzFE megjelenésének körülményeivel a magyar irodalomban, élőbeszéd és szabad függő beszéd viszonyával, az SzFE szövegtani megközelítésével, kommunikációelméleti modelljével, a stílusjelenség által kialakuló kapcsolatrendszer, idősíkok, képalkotás, kompozicionális szerkezet és annak jelentéstani kapcsolatának elemzésével. Szemléző írásunk bajosan vállalkozhat izgalmas szellemi kalandozásai, statisztikai vizsgálatai ismertetésére. Csak arra biztathatja az olvasót, hogy induljon el a szerzővel és fedezze föl a nyilvánvalóságok felhámja alatt rétegződő szövegrejtelmek ugyancsak káprázatos világát. Tévedés volna ugyanis azt vélni, hogy az efféle tanulmányok az írók és a szélesebb szakma köréhez szólnak csupán. Céljuk az olvasó nyelvi s egyidejűleg stilisztikai tudatosodását és hozzáértését (kompetenciáját) a szó legnemesebb értelmében művelni, érzékennyé és értővé finomítani, ráhangolni a stílusértékek élvezetetére. Az irodalmi stílusérzék ugyanis műveltség kérdése, akár a zenei érzéké, amely spontán hajlamként a tudatosodás útján válik ízléssé, esztétikai befogadóképességgé. Ez annál is fontosabb, mivel a Murvay Olga által vizsgált századelő, hozzávetőlegesen impresszionistának nevezett prózája óta az SzFE — mely valójában felszabadulást jelent a mindentudó, objektív szerző naternalitása, nyelvtanilag pedig — így Murray — „az előrendelő szerkesztés kötöttségei alól“, mint láttuk, oly módon válik szubjektívvé, hogy plurális függőségre tesz szert — valósággal eluralkodott a kortárs prózában. Elegendő talán a Murray Olga által kitűnően elemzett belső kapcsolású kötőszó (ahogy) elmaradását nyomon követni a kortárs és egyáltalán a huszadik századi prózanyelvben. Hasonlóképpen a névmások úgynevezett metszéspontba állításának szerepét a mondatok szövegfeszültségében. Vagy a szaknyelven szólva meredeken induló közlések dinamikus értékét. Mindez csak néhány példa Murvay Olga észleleteinek továbbgondolására. Noha szövegnyelvészeti vizsgálatról van szó, mégis megemlítjük, minthogy a szerző is vázolja az SzFE kialakulásának és térhódításának koreszmékben is gyökerező oksorát: a szubjetivizálódás, az én-ábrázolás a századelőn nem elsősorban Freud lélekelemző felfedezéseinek, hanem a Freuddal azonos hatáserejű Nietzsche lázadó individualizmusa hatására válik uralkodóvá. A „XVerde wer du bist“ (Légy azzá, aki vagy) eszméje a közép-keleteurópai társadalmiasság elszemélytelenítő szorongatottságában a szürke mindennapoktól és a céltalan nyájléttől való menekülést, de egyben a szabad független ember (leginkább, de nem kizárólagosan: a művész) heroikus én-kultuszát váltotta ki, ha nem is Krúdyban, de Kaffka Margitban, Babitsban és Kosztolányiban mindenképpen, sőt, mint köztudott, Adyban is. Hogy ez az énközpontúság azután miként valt egyiküknél-másikuknál közösségkereső és közösségre lelő művészi magatartássá, az individualizmus sokszor tragikus töltetű meghaladásává, nos, ez már valóban nem szövegnyelvészeti kérdés, bár stilisztikai nyomonkövetése bizonyára újabb tünemények fölfedezéséhez vezetne. Egyelőre azonban elégedjünk meg Murray Olga és társai eddigi kutatásaival, és várjuk érdeklődéssel további munkájuk eredményeit. SZÁSZ JÁNOS