Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-04 / 5. szám

••• KISKATÉDRA ••• JENES IBOLYA, a temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceum XII. osztályos diákja írja: „Tristan Tzara állítólag a szótárból cédulákra jegyzett bizonyos szavakat, a cédulákat egy kalapba tette, a szavakat a kihúzás sorrendjében rögzítet­­te, az így létrejött szófüzért költeménynek nyilvánította. Ír­­ható-e így a vers`? Az esetlegesen összeállított szövegnek lehet-e esztétikai értéke?“ Ugyancsak a temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceumból kérdezi HUBER JÁNOS­ XI. osz­tályos ci­k: „Hogyan ítélhetjük meg a komputer által »irta verset? Van irodalmi értéke?“ Tristan Tzara kalapja nem volt éppen vadonatúj; aligha­nem Swift felejtette a dadais­ták fogasán. Hőse, Gulliver Lagadóban járván, a Királyi Kitalátorok Akadémiáján megcsodál egy gépezetet, melyre cédulákon a szótár va­lamennyi szava fel van aggat­va, s egy fogantyú segítségé­vel új meg új véletlen kom­binációkká lehet keverni ő­­ket. Az így nyert „szövege­ket“ másolja szorgosan a gé­pet működtető „kitalátor“, aki szerint e módszerrel „a legbu­tább ember is jóformán szám­ba se vehető minimális költ­séggel és egy kis testi meg­erőltetéssel írhatja egyik könyvet a másik után... a­­nélkül, hogy egy szikrányi ér­telemre vagy szaktudásra vol­na szüksége“. •Swift ötlete természetesen nemcsak mulattatni akar, ha­nem paródiája is a fölösleges kérdéseken rágódó, inkább szavakat, mint értelmet és szaktudást halmozó áltudósko­dásnak. S éppen e parodizáló szándék volt a dadaizmus szü­lője. 1916-ban, az első világ­háború teljében szerveződött mozgalommá, amikor a hala­dó művészek kiábrándultak a polgári haladáshitből, tudo­mányból, technikából, civilizá­cióból, sőt — mivel átélték te­hetetlenségét a háború ember­telenségével szemben — ma­gából a művészetből is. A da­daizmus lázadás volt minden társadalmi konvenció ellen, így a nyelvi konvenciók ellen is. „Nem volt tekintettel sem a történelemre, a logikára, a közerkölcsre, sem a Becsület­re, a Hazára, a Családra, a Művészetre, a Vallásra, a Szabadságra, a Testvériségre, és sok más olyan emberi szükségletnek megfelelő isme­retre, mely már csak csonttá aszott közhelyekben létezett, miután kezdeti tartalmától ré­gen megfosztották. Descartes mondását: Nem akarok még csak tudni sem arról hogy e­­lőttem léteztek más emberek is, egyik kiadványunk tetejé­re írtuk fel“ — vallotta jó há­rom évtizeddel később Tzara Bármily furcsának tűnik, e lázadás lehetőségét magának az irodalomnak a sajátos nyel­vi és logikai törvényei bizto­sítják. A mindennapi, a „ter­mészetes“ nyelvben egy mon­dat megítélése kétféle szem­pont alapján történik: egyik a nyelvtani, másik a logikai. Nyelvtani tekintetben ez a két mondat — A kutya ugat. A macska ugat. — tökélete­sen egyforma értékű. Logi­kai szempontból azonban az egyik igaz, a másik hamis. Ennek eldöntése érdekében a mondatokban közölt ítéletet tapasztalataink alapján a va­lóságra vonatkoztatjuk. Az irodalomban azonban a mű ..valósága“ csak áttételesen tükrözi a valóban létezőt, e­­zért az igazságnak a hétköz­napi nyelvben érvényes is­mérvei nem (vagy nem min­dig) alkalmazhatók a szépiro­dalmi, a költői nyelvre. Mind­nyájan ismerünk képtelen, nonsens versikéket, mondóká­­kat. „Uff, uff, kiált a néma indián“, kezdődött egy ilyen, gyerekkoromban hallott rig­mus, melyben éppen a logi­kai ellentmondás a komikum forrása. De Ady Emlékezés egy nyár­ éjszakára című ver­sében ugyanez a mondat bal­jós előjelként tűnik föl: „S Mári szolgálónk, a néma, / Hirtelen hárs nótákat dalolt.“ A vers apokalipszist, „felfor­dult világot“ idéző kontextu­sában e mondat igaz, épp a­­zért, mert ellentmond a ta­pasztalatnak — a költő szerint ugyanis a valóság lényege is ellentmond a tapasztalati úton szerezhető ismereteknek. A ta­pasztalati valóságnak mint igazságkritériumnak a hatás­köre természetesen minden irodalmi irányzatban más-más mértékben szűkül — a dada­­izm­us „újítása“, hogy ezt a hatáskört megszünteti. Az irodalmi, a költői mű tartalma ugyanakkor nem független az olvasó tudatától. Egy hazafias vers objektíve a patriotizmus érzését kelti fel és erősíti meg olvasójában — de ennek az érzésnek az ide­ológiai tartalma nagymérték­ben függ attól, hogy mit te­kint az olvasó a haza fogal­mának, a hazafiság kritériu­mainak. Éppen ezért a költe­mény, túlélve létrejöttének történelmi-társadalmi megha­tározóit, különböző (néha el­lentétes) ideológiai célok szol­gálatába állítható, a rosszhi­szemű manipuláció eszköze le­het. A dadaizmus „csömörét“ az irodalomnak ez a manipula­tív felhasználása váltotta ki. Ez a mindössze négy-öt é­­vig „virágzó“ irányzat tehát az irodalmi mű esztétikai és társadalmi funkcióinak az el­lentmondásait tudatosította — nem kevésbé ellentmondásos módon. Nem új funkciókat talált számára, mint minden korábbi stílusirány, hanem megszüntette minden funkció­ját; a nyelvet és az irodalmat önmaga tagadásává változtat­ta. Tiltakozott az elidegenítő polgári civilizáció ellen — Ő létrehozta az alkotás teljes elidegenedettségét, amikor is nem az élő ember, hanem a halott szótár „írja“ a verset. A nyelv abszolút szabadságát hirdette meg é­s kiszolgál­tatta a kommunikációt a sors­húzás vak véletlenének, a tel­jes szabadsághiánynak. Ezért nyugodtan elmondhatjuk: a dadaizmus nem hozott létre esztétikai értékeket; a dadais­ta „vers“ nem költészet. Ám szövegeknek nemcsak esztéti­kai értékük van, hanem mű­velődéstörténeti is. A dadaiz­mus a költészet említett el­lentmondásainak tudatosításá­val közvetlenül előkészítette azokat az avantgarde irányo­kat (elsősorban a szürrealiz­must), melyek a költészetet valóban felszabadító eredmé­nyeiket a „kalapvers“ elve nélkül aligha érték volna el. Minden irányzat egyszerre ál­lít valami újat, s tagad valami régit — a XX. század költőjé­nek a dadaizmus mutatta meg a tagadás célját és irányát. S hogy mi köze ehhez a komputernek? Nos, a „kalap­vers“ (mint a Swifttől idé­zett példa is szemléltette) nem más, mint egy olyan kompu­ter, mely a rulettgép elve a­­lapján működik, melynek programja a programhiány. Személy szerint alighanem kevesebbet értek a számító­gép-programozáshoz, mint egy kibernetikus az irodalomhoz, elvileg azonban leszögezhe­tem, hogy egy „versíró prog­ram“ csakis a versírásra vo­natkozó eddigi ismereteink a­­lapján állítható össze. Mivel pedig ilyetén ismereteink meg­lehetősen hézagosak, a kom­puter is csak tökéletlenül utá­nozhatja a költőt. A számító­gép egyetlen stílusnemben versenyképes tehát az ember­rel: a dadaista stílusban, a­­hol éppen az emberi alkotó­­képesség kikapcsolása a cél. LANG GUSZTÁV A temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceum Februári évfordulók SzFB 1 — Ilii) éve született Simon Bacher héber költő 2 — 135 éve született Pavol Hviezdoslav szlovák költő 120 éve született Francisco Asis de Icaza mexikói ur­a 125 éve született Komjáthy Jenő „... 115 éve született Constantin Rádulescu-Motru roma 3 — 120 éve született Joaquín Dicenta y Benedicto spanyol drámaíró . 155 éve született Dóra D’Istria román koltonő 515 éve halt meg Johannes Gutenberg német nyomd­ász 85 éve született Lee Sö kínai regényíró 4 — 475 éve halt meg Konrad Celtes német humanista 200 éve halt meg Csikamacu Handzsi japán drámaíró 410 éve született Káldi György 290 éve született George Lillo angol drámaíró 295 éve szüetett Pierre de Marivaux francia író 110 éve született Mihail Mihajlovics Prisvin orosz író 5 — 135 éve született Joris Kari Hysmans francia regényíró 90 éve született Roman Ingarden lengyel filozófus 195 éve született Kisfaludy Károly 100 éve született Nagy Lajos­­ 6 — 390 éve halt meg Jacques Amyot francia műfordító 25 éve halt meg Antalffy Endre 75 éve született Geo Bogza román író 95 éve született Ljudmil Sztojanov bolgár író 7 — 230 éve született Rij­iis Feith holland író 110 éve halt meg Joseph Sheridan Le Fanu ír regény­ 505 éve született Thomas Morus angol humanista 20 éve halt meg Bodo Uhse német regényíró 8—110 éve született Elise Sofie Aubert norvég írónő Alis­tvp czilliptott Johannes Honterus erdélyi szász hu­manista ... 155 éve született Jules Verne francia regényíró 9 — 96 éve halt meg Antoni Czajkowski lengyel költő 75 éve született Cicerone Theodorescu román költő 200 éve született Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij orosz költő 10 — 85 éve született Bertolt Brecht német író 95 éve született Giuseppe Ungaretti olasz költő 11 — 110 éve született Rudolf Hans Bartsch osztrák író 180 éve halt meg Jean Francois de la Harpe francia író 20 éve halt meg Sylvia Plath amerikai költőnő 75 éve halt meg Szana Tamás 75 éve született Szuten Takdir Alisahbana indonéz író 12 — 75 éve halt meg Arpiar Arpiarjan örmény író 120 éve halt meg Lisznyai Damó Kálmán 155 éve született George Meredith angol író 110 éve született Jón Trausti izlandi költő 13 — 255 éve halt meg Cotton Mather amerikai író 100 éve halt meg Pavel Ivanovics Melnyikov orosz író 80 éve született Georges Simenon belga író 14 — 175 éve halt meg John Dickinson amerikai író 90 éve született Carlo Emilio Gadda olasz író 15 — 235 éve született Jeremy Bentham angol jogtudós 135 éve született Paul Groussac argentin író 16 — 105 éve született Oszip Dimov orosz író 120 éve született Justh Zsigmond 1060 éve halt meg Mohamed ibn Dzsaz­r at-Tabari arab író 17 — 85 éve halt meg Alexandru Beldiman román költő 80 éve született Szádeq Hedáját iráni író 100 éve született Todor Manojlovic szerb költő 310 éve halt meg Moliére francia drámaíró 180 éve született Edgar Quinet francia író 18 — 100 éve született Nikosz Kazantzakisz görög költő 19 — 150 éve halt meg Giuseppe Montani olasz költő 20 — 95 éve született Georges Bernanos francia regényíró 21 — 160 éve halt meg Dimitriosz Darvarisz görög író 80 éve született Raymond Quenneau francia író 22 — 155 éve született Joszéf Lebensohn héber költő 80 éve született Tudor Mușatescu román drámaíró 195 éve született Arthur Schopenhauer német filozófus 23 — 115 éve született William Edward Du Bois amerikai író 155 éve halt meg Fazekas Mihály 80 éve született Julius Fucik cseh író 100 éve született Karl Jaspers német pszichológus 160 éve született Ernest Renan francia történész 24 — 70 éve született Emmanuil Genrikovics Kazakevics orosz író 520 éve született Giovanni Pico della Mirandola olasz humanista 25 — 15 éve halt meg Alexandru Duiliu Zamfirescu román író 1080 éve halt meg Szugavara no Micsizane japán költő 26 — 70 éve halt meg Angelo de Gubernatis olasz író 145 éve született Bogdan Petriceicu Hasdeu román tudós 27 — 40 éve halt meg Salamon Ernő 28 — 450 éve született Michel Eyquem de Montaigne fran­cia író ? 435 éve született Giordano Bruno olasz filozófus KINCSES KALENDÁRIUM AVAGY MIRŐL ÍRTAK A LAPOK HAJDANÁBAN DOHÁNYZÁSNAK A TOBA­­KOLÁS FELETTI PREFE­­RENTIÁJA. A múlt század elején némely fejedelmek, s templomi szónokok annyira ellenkeztek a dohány­füsttel, hogy az ártatlan pipát tűzzel­­vassal, kárhoztatással fenyege­tőzve erőnek erejével ki a­­karák a nép szájából perelni. Sőt egy atya, hogy egyetlen fiát dohányozva találta, ellene dühöngő kegyetlenkedését a bírák helybehagyásával, a ki­­örökítésig vitte. (...) Én pedig részemről — bár­mit károg­janak is ellenem a burnoto­­sak — ha a preferentiát né­zem, több volumot adok a do­hány füstjének mint porának. A dohányzásnak van ideje, van helye, de a tobákolásnak sem ideje, sem helye (...) a tobákosnak a könyörgés kö­zött is mind egyre kérődzik az orra, mint a jászol előtt álló ökör czipó-szája. (...) A szép­nem társaságában csak enge­­delemkérés mellett dohányo­zunk; ezek ott is nyitogatják szelencéjüket, s kukorékoltat­­ják tobákos orrukat. Tovább: A pipa a hosszú órákat meg­rövidíti, a rövideket meghosz­­szabbítja; ellenben a tobák igaz hogy a kurta orrot a sok fejés által megnyujtja, de a hosszat meg nem rövidíti (...) Szájunk eregeti a kék füstöt, mely kezdetben mint a gondolat pompásan kering a levegőben, végre mint valami láthatatlan szellem felemel­kedve eltűnik; az orr (. ..) por­ral temeti magát, s mint vala­mi szíjával lefordított schu­­wixtartó, karimájával fityeg a két szem között (...) Pipám ha megreked, egy szalmaszál­lal kiszúrom; a tobákosok orrszurkálót nem tartanak u­­gyan, de dugult orrokat oly szentori lármával fújják, csu­da hogy agyvelejük landeris­­ba, az erőltetés miatt, nem indul. (Mulattató apróságok, VII. év. 1851. kiadja Tilts Já­nos.). A TÖROKSEG bár érdemeljen is dicséretet a muzulmánok né­mi személyes jó tulajdonságai­ért, de egészben nem lehet állítani, hogy mindennel bír­na, mi szerint csendesen, megelégedve, és jó állapotban élhetne. Nem bír az élet bá­torságával, mert gyenge gya­núra is halálos büntetések történnek; a szultán és akár­melyik wessier feje mindég a hóhér pallos alatt áll, midőn egyszersmind a pestis, mint­egy repülő iszony a levegőben a vént éppen úgy fenyegeti mint az ifjat. Továbbá nem bír jogát; szűkölködik a női szabad szeretet nélkül; megengedi az ember vásári nyilvánosan, s minden szabá­lyait irtóztatással teszi. Nem bír az egész emberi nemzet gondolatinak közlése szeren­cséjével, mert nála hijánoz a könyv és a posta, éppen úgy, mint a második és szebb vi­lágnak­­­i, a mesterségnek és tudomásnak gyönyöre. Ő nincs jó állapotban, mert mind a mellett, hogy az olly csodásan áldott környékeket bírja, a nép is a fejedelem is minden pompájok és fényességük dá­­czára olly szükségben s sze­génységben élnek, melly a legelső elhatározó szerencsét­lenségben, koldusságnak tet­szik, s olly követséggel végző­dik, mint a Halil basáé. (Egy pillantás egyiptomra, török és görögországokra. Utazási kivo­natban. Gy. fejérvári Farkas Sándor által, 1837.).­­ A LEANYORZŐ. Vígjáték há­rom felvonásban. (...) SÁN­DOR. Nem akarom illy ma­kacs szótartás bús következé­seit feszegetni, csak egy ké­rést teszek: Nellit atyja hir­telen elküldte? — SZIKLASI: Jól tette, a szerelem nyava­lyája ellen távozás régi jó or­vosság. SÁNDOR: Epeszt, de nem gyógyít. Én tudom, Nelli itt tartatik, és óhajtanám tudni, nem szenved-e miattam méltatlan sérelmeket? SZIK­­LASI (hevültében magát fe­ledve). Hát az úr azt véli, hogy én vad állat vagyok, s hogy házam barlang? ... (Élet és Literatúra, 1827. Második kötet.) E betűszó mögött ne keres­sünk labdarúgó csapatot, mik­­roelektronikus gépek tervező intézetét vagy nemzetközi po­litikai csúcsintézményt. Sti­lisztikai jelenséget zanzásít: szabad független beszéd. Mur­­vay Olga szentel e jelenség­nek egy egész könyvet (Szöveg és jelentés. Kriterion, 1980). Stilisztikai, szövegnyelvészeti kutatások eredményesen foly­nak nálunk felé jó néhány esz­tendeje, igaz, nem nagyon fi­gyelünk oda. Murvay Olga e könyvéből hosszú fejezet je­lent meg már évekkel ezelőtt egy Szabó Zoltán szerkesztette gyűjteményben (Tanulmányok a magyar impresszionista stí­lusról. Kriterion, 1976). Dobos B. Magda A nominális szer­kesztésmód a magyar impresz­­szionista szakirodalomban cí­mű könyve szintén a Krite­­rionnál látott napvilágot 1979- ben. A napokban jelent meg az ilyen jellegű kutatásokat maga is művelő, de egyben oltalmazó és istápoló Szabó Zoltán szerkesztésében egy if­jabb gyűjtemény: A szöveg­vizsgálat új útjai. A lelkes, szorgalmas, hozzáértő és gya­rapodó csapat eredményes munkája mögött — mint az előszavakból is kitetszik — többek között nyelvtudomá­nyunk nagy öregjét fedezzük föl, mint szellemi irányítót: Szabó T. Attilát. No, de vissza az SzFE-hez! Kissé ámuldozva a nyilvánva­lóan, mint Jourdain úr, amikor tudatták vele, hogy prózában beszél. Kissé, mondom, mert e sorok írója is olvasta, akár­csak a könyv szerzője, Proust észleleteit Flaubert-ról, a style indirect libre-ról. Csakhogy Murvay Olga egy fél század újabb kutatásait értelmezi és alkalmazza a századelő ma­gyar prózájára, új fényeket su­gározva Krúdy, Kaffka Mar­git, Babits és Kosztolányi stí­lusvilágának értékeire. De hát mi is a SzFE? Talán oly mó­don könnyebb a meghatározá­sa, ha előbb a (retorikai ere­detű) két másik beszéd, illet­ve stilisztikai módot közelít­jük meg. Az EB, az egyenes beszéd élő vagy képzelt sze­mélyek szavainak önálló mon­datokban való idézése (O. Nagy Gábor). Az FB, függő be­széd az elbeszélés beszédmód­ja, az elbeszélés anyagának az elbeszélő szempontjából való csoportosítása és bemutatása (Kassai György). Gondolom, a példák fölöslegesek. Ám fi­gyeljük meg a következő szö­vegrészt, amelyet Murvay Olga Kosztolányi Pacsirtájá­ból idéz: „Jövő nyárra meg­hívták. Megígérte, hogy el­megy. Nem megy el többé. Minek is? Esztendőre har­minchat éves lesz. Tíz év múl­va mennyi? És aztán tíz év múlva ismét mennyi? Apa most ötvenkilenc, anya ötven­­hét. Tíz év, vagy annyi sem talán. Szülei meghalnak. Mi lesz, Boldogságos Szűz­anyám, mi lesz?.. Csak türelem. Vannak, kik sokkal többet szenvednek...“ Ki beszél itt: Kosztolányi vagy Pacsirta? A szerző szemléli Pacsirtát? Pacsirta önmagát? Az objek­tum szubjektiválódik, az elbe­szélő és elbeszélésének tárává áttűnik egymásba. De a két síkon kívül mintha egy har­madik, egy általánosan szub­jektív sík is „megszólalna“. Murvay Olga megállapítja, hogy a szakirodalom szerint „az SzFE lényege az, hogy az üzenet feladója nem azonosít­ható egyértelműen, lehet a szerző, lehet a szereplő is". De ez a kettősség egy harmadik „üzenet feladó“ megszólalásá­nak lehetőségét teremti meg, ahogy Herczeg Gyula latinul nevén nevezi: a communiis opi­­nio-ét. Ilyenformán az SzFE alkalmas arra, hogy a „sze­replő véleménye helyett a sze­replővel azonosuló nagyobb közösség hangjaként tűnjön fel, vagyis úgy, mintha a ben­ne foglalt mondanivaló egy­­időben volna nézete a sze­replőnek és annak a közös­ségnek, amelyben a szereplő él, amelyikhez tartozik.“ Murvay Olga a hazai és nemzetközi szaktudomány ap­parátusát mozgatva foglalko­zik az SzFE megjelenésének körülményeivel a magyar iro­dalomban, élőbeszéd és szabad függő beszéd viszonyával, az SzFE szövegtani megközelíté­sével, kommunikációelméleti modelljével, a stílusjelenség által kialakuló kapcsolatrend­szer, idősíkok, képalkotás, kompozicionális szerkezet és annak jelentéstani kapcsola­tának elemzésével. Szemléző írásunk bajosan vállalkozhat izgalmas szellemi kalandozá­sai, statisztikai vizsgálatai is­mertetésére. Csak arra biz­tathatja az olvasót, hogy in­duljon el a szerzővel és fedez­ze föl a nyilvánvalóságok fel­hámja alatt rétegződő szöveg­­rejtelmek ugyancsak kápráza­tos világát. Tévedés volna u­­gyanis azt vélni, hogy az ef­féle tanulmányok az írók és a szélesebb szakma köréhez szólnak csupán. Céljuk az ol­vasó nyelvi s egyidejűleg sti­lisztikai tudatosodását és hoz­záértését (kompetenciáját) a szó legnemesebb értelmében művelni, érzékennyé és értő­vé finomítani, ráhangolni a stílusértékek élvezetetére. Az irodalmi stílusérzék ugyanis műveltség kérdése, akár a ze­nei érzéké, amely spontán hajlamként a tudatosodás út­ján válik ízléssé, esztétikai be­fogadóképességgé. Ez annál is fontosabb, mivel a Murvay Olga által vizsgált századelő, hozzávetőlegesen impresszio­nistának nevezett prózája óta az SzFE — mely valójában felszabadulást jelent a min­dentudó, objektív szerző na­­ternalitása, nyelvtanilag pedig — így Murray — „az előren­delő szerkesztés kötöttségei alól“, mint láttuk, oly módon válik szubjektívvé, hogy plu­rális függőségre tesz szert — valósággal eluralkodott a kor­társ prózában. Elegendő talán a Murray Olga által kitűnően e­­lemzett belső kapcsolású kötő­szó (a­hogy) elmaradását nyo­mon követni a kortárs és egy­általán a huszadik századi pró­zanyelvben. Hasonlóképpen a névmások úgynevezett met­széspontba állításának szere­pét a mondatok szövegfeszült­ségében. Vagy a szaknyelven szólva meredeken induló köz­lések dinamikus értékét. Mindez csak néhány példa Murvay Olga észleleteinek to­vábbgondolására. Noha szövegnyelvészeti vizs­gálatról van szó, mégis meg­említjük, minthogy a szerző is vázolja az SzFE kialakulásá­nak és térhódításának koresz­mékben is gyökerező oksorát: a szubjetivizálódás, az én-áb­rázolás a századelőn nem el­sősorban Freud lélekelemző felfedezéseinek, hanem a Freuddal azonos hatáserejű Nietzsche lázadó individualiz­musa hatására válik uralkodó­vá. A „XVerde wer du bist“ (Légy azzá, aki vagy) eszméje a közép-keleteurópai társad­al­­miasság elszemélytelenítő szo­­rongatottságában a szürke mindennapoktól és a céltalan nyá­j­léttől való menekülést, de egyben a szabad független ember (leginkább, de nem ki­zárólagosan: a művész) heroi­kus én-kultuszát váltotta ki, ha nem is Krúdyban, de Kaff­ka Margitban, Babitsban és Kosztolányiban mindenkép­pen, sőt, mint köztudott, Ady­­ban is. Hogy ez az énközpon­túság azután miként valt e­­gyiküknél-másikuknál közös­ségkereső és közösségre lelő művészi magatartássá, az in­dividualizmus sokszor tragikus töltetű meghaladásává, nos, ez már valóban nem szöveg­­nyelvészeti kérdés, bár stilisz­tikai nyomonkövetése bizo­nyára újabb tünemények föl­fedezéséhez vezetne. Egyelőre azonban elégedjünk meg Mur­ray Olga és társai eddigi ku­tatásaival, és várjuk érdeklő­déssel további munkájuk e­­redményeit. SZÁSZ JÁNOS

Next