Utunk, 1985 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-27 / 52. szám
TAMÁS MÁRIA KANYADI SÁNDOR ÜLLŐ, KIKÜLLŐ Be szép is a kamaszkor különösen tavaszkor. Lámpámban, ha kanóc égett, még nem sírtam én avégett, rövidül a gyertyavég. BÚCSÚKÉPP imént jártam Cambridge-ben. (Itt sincs. Ott se volt pénzem.) Mégis vittek az utak. Fölkerestem Burns urat. (Nem Róbertét, merthogy ír. Lord Richard Chambridge-ben ír.) (Green Street, épp azon az oldalon, hol lakik egy amazon. Neve: Lady Elisabetha.) Olvashatta ki vagyok: Angol „tűvel“ itatott. Hálaképp, mint vízfolyás. Elmondtam, egy oldalvást Balladám: A F ú R U L Y A S Egy vérbeli pakulár hangjától a lomb lehull, nagy ég belekomorul, sír a madár, szél s a víz, és testvére mind a tíz. Bús pakulár vagyok én, ülök bércek tetején, míg a völgyben, legalul, kiürül a juhakol... —, Könnyét törli Burns, az úr: — Sorry! (Nem tud magyarul.) KADAR JÁNOS BONGO DONGO Linusz, Félix, Léna, én legyek jó példa, küszöböket köszörülni tudásra vall néha. Stefi, Malvin, Éva, három felfújt béka, ha nem jösztök iskolába, megírja a kánya. Mikum VAR A PETRE PADIS Se gerlék se vadludak hangja nem hoz ma újat. Ülőkövön galambősz. Szállj el, fecském, itt az ősz. Érted megyek, ha nem jössz! Vár a tinta. Nem a hinta. Irón, irka. Nem parittya. Vár a régvárt Tornaóra. — Barátaid Rúgjad orrba. laszloffy aladar INAJA, DE KI HALLJA? Nagy ünnep van. Minden gyermek Elfoglalja a tantermet. Mit nekem az éjsötétje? Szebb a napfényteli béke. KÉRDEZZ! FELELEK lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna. Mit kérdeznek a leányok? Ácsorog az észma. Forduljon ki, Marika, Marikánál nem hiba torockói ránca. Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci madzag. Mit kérdeznek a legények? Maflaság és maszlag. Forduljon ki. Karika, lőcs a lába, karika, szédüljön a táncba. Kérdezzetek jófiúk, kérdezzetek lányok, — felelek, csak tejszínhabért előbb sorbaállok. JANKY BÉLA ZARGATO (Fiamnak) Hess, hess, hessencsepp. Verset írni keserves. Hess, hess, hessencsepp. Hajam egyre deresebb. Hess, hess, hessencsepp. Homlokom is csurom s csepp. Hess, hess, hessencsepp. Nyaklevest kérsz? Kész a vers! HONI ÉVSZAK Tovasurrant a nyár. Belopódzott az ősz. Másutt zimankós tél jár. Ahol csak lomb esőz. Felhőtlen kék a mennybolt. S úgy tűz a Nap. Fényétől megriad. Mint fényes puskacsőtől A vad. Avagy Az őz? VERESS ZOLTÁN SÜRGETŐ Bújj, bújj, zöld ág, Zöld levelecske, Bújjatok ki, csalánfámat Rágcsálja a kecske. Bújj, bújj, zöld ág. Gyönyörű csalános. Bújj ki még a hó alól is. — Zöld legyen a város! Ha kibújnál már most: Levest, tésztát, főzeléket. Káposztába tölteléket Ehetnék családost. PALOCSAY ZSIGMOND MACSKATEJ, KUTYATEJ Szénán élt és almon hált Riska firgette farát------Ki a tőgyét böködte, sajtárostól, kisszékestől a gulyásnét fejkütőstől hátsó lábbal felöklelte. (Mari szerint: fellökte) Fordította: Csordás Elemér Apám markát pöködte. (Phű! Phű! Netene!) Gyermekláncfű tejnedvdús. Gyógygyökere gyöngytyúkhús macskafű nyugalmat ad, macska zaja nem zargat. Hi-te! — zacskómnál matat?! —-----csípje meg a lisztharmat. (A lisztharmat a macskafű betegsége, lásd: sárgulás.) Gyepűrózsa. Varjúmák. — Hallod, anyjuk?! — mindkettőről még azt írják: „mákvirág“. Kutyafáját! Mindenképp Nagykutya a csillagkép. Itt e rögön — fene tudja! — Jó, a sánta, tarkakutya. Házőrző eb, kutya kell. Nincs a boltban kutyatej. Epilógus Fene, aki megitta borát, s tőlem ihatna. Inhártyáján a pájinka kéklődjék, mint pántlika — CSIPIKE POSTÁJA Rég nem válaszoltam senkinek, mert alig tudok egy fedél alatt meglenni a Bükkfa óriásnagy odújában, Tipetupával, akit egykor még Tippelubimnak becéztem. Folyton veszekszik. Hol ezért, hol azért. Mert füstös a vaslábas, mert üres a nagyfazék, a bodzaszörny nem elég, a málnadzsem nem piros, folyvást fogy a papiros, miért kell a lámpafénynél írni annyi levelet, ha gyakorta villanyt oltnak gyerekek és egyebek ... Épp jókor jött Kukucsi, kérni szelet sülttököt, s hogy kanócom lelankadt, megfogtunk egy csodalámpás bogarat és fényénél olvastam a nekem címzett — álomszép, csodaszép, meseszép, tündérszép és világszép — sorokat és rajzokat. Tudom, hogy nem ipa-fia vetette azt mind papírra, noha az én Tipetupám, elég bután, ilyesmiket híresztel. Panaszért szomszédba járni, nektek sem, nekem se kell. Egyetlen egy kedvtelést — tesztelést, tesztelgést — dalosmadár dala ad. Erről többet, majd, ha fagy. CSIPIKE Csodacsecsemők AVAGY HOGY LEHET JÓ ABBÓL, AMI ROSSZ? Nem a csodagyerekről írok, hiszen az már köztudomású, hogy minden gyerek, vagy legalábbis majdnem mindegyik csodagyerek. Magam is rengeteggel találkoztam, közöttük a legérdekesebb egy négy-ötéves kisfiú volt , aki, bár nem muzsikus családban élt — állandóan „dirigált“, mégpedig szakavatottan és precízen, s folyton nyaggatta a szüleit, hogy tegyék fel lemezjátszóra a kedvenc műveit, és miközben azokat áhítatos képpel vezényelte, azonnal megmondta: Vivaldi... Bach. ... Brahms ... Csudájára jártak, aztán megszokták. Ma már szinte mindennapos egy ilyenszerű csodagyerek, észre sem vesszük, hiszen jó pár éve megjelentek a porondon a csodacsecsemők. Igen, kérem, azok a pirinyó emberek, akiket boldog nagyszülők vagy (ha ráérnek) szülők tologatnak pompás kocsikban az utcán, és akik olyan okosak, hogy az ember valósággal megijed tőlük. Akik elárulják, milyen határozott egyéniségek — már pár hónapos korukban is — s úgy néznek a feléjük hajló, ostobán gügyögő felnőttekre, mint aki a vesékbe lát, és éppen csak azért nem mondja meg a véleményét, mert még beszélni — csak a maga nyelvén tud, amit a felnőttek nem értenek — de ők a felnőtteket igen. A csodacsecsemők némely cselekedetét, mondásait, szellemességét, filozófiai mélységeit nemegyszer kételkedve fogadtam, egészen addig, míg meg nem érkezett a házunkba egy csodálatos zöldeskék szemű kisfiú. Jelenleg már kilenchónapos, és — bevallom — minden szabadidőmet a társaságában töltöm, mert elragadó, értelmes és olyan okos, hogy ettől, ahogy mondják, megáll az ész. És ez nem elfogultság, se szülőktől vagy nagyszülőktől származó dicsekvés. Bár jobban jár egyelőre négykézláb, mint két lábon, már kialakította a maga nyelvét, s hogy mindent ért, ezerszer bebizonyította. Ismeri a tárgyak, az emberek nevét, ha kérik, bármit megmutat a környezetében és — modern csecsemő lévén — rajong az autókért. — Mikor a mamája Trabantja elrobog az utcán — benn a szobában rákezdi: „Brrr— brrr brrr-bum!“ ... Szóval már felismeri a különböző motorok lármáját. Mint minden ekkora csecsemőnek, havonta születésnapja van. Megkérdeztem, mit vegyek neki, ha tízhónapos lesz? — Ha nem túl drága, egy miniatűr sakkot — felelték. — Hogyan? Már sakkozik? —• Még nem, de imádja rágni a figurákat. Persze, először jól megmossuk, ne félj, hogy valami bacillust nyel. Ez jó lenne neki, most jönnek a fogai. A nagymamának más véleménye volt. — Könyvet vegyél! Imádja a könyveket. — Olvasni még nem tud, minek az neki? — Gyere be és nézd meg, hogy lapozza az unokatestvére mesekönyvét. A kisfiú valakinek az ölében ült és nagy figyelemmel, lassan lapozott egy nagy formátumú képeskönyvben. A felnőtt megkérdezte: melyik a cica? És a nyuszi és a mackó — és azonnal megmutatta. Mindegyiket. Szóval szereti a könyveket, és csudaokos. Gondolom, talán egyéves korában majd meglephetem egy képes lexikonnal vagy világirodalmi antológiával is. Mert hát a mai csodacsecsemők fantasztikusan fejlettek. Akár a csodagyerekek. Ismerek negyedikes elemistát, akinek kicsi az apja negyvennégyes számú papucsa. Már az elemisták között széles vállú, kétméteres óriásokat lehet találni, akik mindent tudnak a leckén kívül, s olyan fejlettek, hogy már-már nősülésre gondolnak. És most jön a nagy kérdés, amin érdemes meditálni. Hogyan lehet az, hogy a világ széndioxiddal mérgezett levegőjében, a permetezett földben termett permetezett táplálék mellett a mai csecsemők és gyerekek sokkal nagyobbak és okosabbak, mint mi voltunk régiek, amikor a mi gyermekkorunkban egy-egy autó még ritkaságszámba ment, és nem is használt az emberiség annyi vegyszert és nem permetezett? Hogy lehet megmagyarázni a csodacsecsemők és csodagyerekek óriási számát? Hogy lehet valami jó abból, ami rossz? Hogy lehet pozitív eredménye annak, ami káros, s ami ellen a világ természetvédelmi társaságai anynyit küzdenek? Szeretném, ha ezt a megfejthetetlen talányt a tudósok megmagyaráznák nekünk... MARTON LILI FORRÓ LÁSZLÓ Kroki - kollázs Ugye, ön is leveszi a szemüveget, ha jobban akar hallani? Vigaszom „Olvasóim közül kevesen lesznek, kik az agarászás örömeit legalább ifjúságukban ne élvezték volna.“ (Eötvös József A falu jegyzője) S ez az özvegy. Olyan állatszeretőteit az uram, nyugodjék. Azon az éjen, amikor kiszenvedett, mind az öt juhunk utánadöglött. Szerencsére a malacokat nem ő gondozta. Azok anyáméknál voltak. Nemzedékek Vedd tudomásul, hogy minden gyermeknek van apja. Legalábbis nálunk a családban. Egyszerű hipochonder hölgy Ez az orvos megszerzett magának, de nekem sehogysem tetszik. Már elmentem Vásárhelyre is, de ezek öszsze vannak beszélve. Ott is ugyanazt mondták. Ez sem adja alább Úgy igyekezzenek a lehetőségek, hogy ne szalasszanak el bennünket! Virágról szó sem lehet! Időnként tűnődve így szólt: „Mi, kisemberek olyanok vagyunk, mint a kisállamok“, de a részletekre nem tért ki soha. A titkot magával vitte. Nyugodjék. Hetilap közlemény, 1983. IX. 23. „Ausztráliai szakemberek fölismerték, hogy az ember és az állat közötti jó viszony a sertéstenyésztésben is nagyon fontos. Kísérletükben az egyik sertéscsoport gondozója simogatta az állatait, s minden „találkozásukhoz“ szólt hozzájuk. Ellenben egy másik csoport állatait durván kezelték. Mindkét bánásmódot hetente háromszor, egy-egy alkalommal két-két percen át alkalmazták, a tartás többi körülménye nem tért el egymástól. A szeretettel kezelt állatok 5 százalékkal jobban gyarapodtak, mint azok, amelyeket nem részesítettek a szeretet jeleiben, s a barátságosan tartott kocák tenyésztőképessége is jóval meghaladta (átlagosan 21 malac) azokét, amelyek féltek az embertől (16,5 malac).“ Na? Mint a mesében. Nagy pelyhekben hullt, most a napsütésben csak pilinkél a hó, olyan szép, hogy megenné az ember. Két irhabundás összetalálkozott. Hódpatkánykucsmák. Nem tudom megelőzni őket, utánuk csúszkálok. Bundásnő mondja bundás férfiúnak: — Ó, hát ő kitűnően él. Én tűnődöm. Ki lehet? Hogy él, ha kitűnően él? Kérdem: — S ön? Ön hogy él kitűnően? Esszéelő folytatás nélkül — Az akvarelleket nem szabad mappában tartani, kell nekik a fény, különben színüket vesztik. Még az olajfestmények is „elfajulnak“ a sötétben — mondta festő barátom és átnyújtotta az orcámról készült vízfestményt. Holnap előveszem a mappát és megnézzük a tükörben, melyikünk az idősebb. Miért? Egy asszony mesélte mostohaanyámnak: éjjel kimentek a mezőre, megfőzték a fekete macskát, a farkát a kalapjuk alá tették , láthatatlanokká váltak, s úgy mentek a boltba. Ugye? Évek óta lyukas fakonstrukciókat farag. Kerek és ablakszerű nyílásokkal töri át a fatörzseket. Vélhette s vélte is az ember, hogy a fényekkel játszik, a térről filozofál. Most írja egy kritikusa: 1961-ben Drezdában látta a feketéllő házromokat, a vak, égre bámuló ablakokat, mögöttük kormos, hamut kavaró madarak röpködtek. Azóta minden szobra csupa szárny, csupa nyílás. Azt mondják, a drezdai cirkuszban a tizenötórás szőnyegbombázás előtt a bohóc jelentette be a közönségnek, hogy az óvóhelyre kell menni — mindenki röhögött, mert Drezdában úgy tudták, hogy a várost nem fogják bombázni. Ki tudja! A zöldségesboltban nyulat vásároltam. Sokáig űzték a káposztaleveleken és az elhullott krumplidarabokon, amíg megfogták. Lányunokám otthon már egy tévédobozban szemlélte meg, s kérdé: — A nyúl most enni vagy beszélni akar-e? Tamás Pál: Szorgalom