Utunk, 1987 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-02 / 1. szám
Maszatos tündérek Sok tündérről olvastam már. Azt hiszem, valamenynyi olyan volt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Legtöbbjük tetőtől talpig ragyogott, úgyhogy mosakodásra, uram bocsá’ lábmosásra soha nem volt szükségük, az egy Hamupipőkét kivéve, mert ő bizonyára letussolt, mielőtt felvette volna angyalhozta báli ruháját — de ő nem is volt tündér Mint ahogy Zágoni Olga A fáról lepotyogni tilos című könyvének a hősei sem azok — és mégis azok. Nem az irodalomelmélet okos besorolása szerint — hiszen Zágoni Olga nem írt tündérmeséket. Egy kirisi fiúcska monológjait gyűjtötte öszsze, négy esztendős korától iskolás koráig. Csupa vélekedés ez a monológ-sor, környezetéről, bátyjáról, szüleiről, az oviról, majd az iskoláról, társairól, rokonokról. Amolyan hétköznapi tündérvilág tűnik elénk a kis ember monológjaiból, telideszeli maszatos kis tündérekkel, akik nem is tudják magukról, hogy valójában azok, sőt a gyermekolvasó se veszi ezt föltétlenül észre. Csak mi, felnőttek, az írónő jóvoltából ilyenszerű tündérvilágot legutóbb a Kobakkönyvekben csodálhattunk meg. Azok történetei is a mindennapok szürkeségéből tündököltek elő, hogy elbájoljanak bennünket varázslatukkal, ami abból állt, hogy az író olyan szemüveget bigygyesztett az orrunkra, amivel megláthattuk mindazt a harmatos szépséget , ami mellett nap mint nap közönyösen mentünk és megyünk el. Nos, ebben egyezik a Zágoni Olga könyve Hervay Gizella remekével. Zágoni Olga egyébként nem követi módszerében Hervayt — hangvételében sem az ő nyomdokain indul. Ha van valami közös a két mű között — ez mindössze a hangulatuk. A varázslat, amellyel bepillantást nyújtanak a kisgyermek észjárásába, gondolkodásmódjába — és ennek tükrébe, nyelvhasználatába. Hervay kívülről szemlélte a hősét, Kobakot — és írta le a Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1986. frappáns tőmondatokban gondolkodását, tetteit, reakcióit. Zágoni Olga megszólaltatja hősét — és beszélteti végig, az egész könyvön át. Beszélteti úgy, hogy a könyvet már a 8—12 éves gyermek, de a felnőtt is élvezettel olvashatja. A jelzett korosztálybeli gyermek azért, amiért mindenikük szereti, ha saját kisebbkoráról mesélnek neki, a felnőttet pedig magává, ragadja a monologizáló kis srác gondolkodásának és nyelvezetének a bája. Azé a kis srácé, aki elkeseredésében világgá készül, de nem akárhová: „Egy biztos, hogy nem megyek a Déli sarkra, mert ott valószínűleg örökké ebédelnek“. Valljuk be, kis hősünk gondolkodása nem mindig ilyen hitelű, vannak részek, bekezdések, amelyekbe a szigorú gyermekpszichológus bele is köthetne, azt mondhatná, hogy ezt vagy azt nem mondhatja a 4—5 éves gyerek, ilyen fogalmai még nincsenek. Nos, talán még ezekben a helyenkinti „elrugaszkodásokban" is ott a kedvesség: a Szerző összekacsint a nagyobb gyerek- és felnőttolvasóval, cinkosává avatja a kegyes csalásban. Cinkosává? Nem: játszótársává — és nem csalásban, hanem a játékban. Mert játék is ez a modern tündérmese-sor. Játék, amely gyermeket-felnőttet egyaránt elszórakoztat, ha más-másféleképen is. Maga a könyv főhőse vallja (négyesztendős korában): „.. .a kisgyereknek sokat kell játszania, még akkor is, amikor öltözik, mert másképp unalmas mindig ugyanazt a nadrágot felhúzni." Mitagadás, a nagyobb gyereknek is jó, ha néha játszik, sőt a felnőttnek se árt. Mert úgy egyébként ők is mindennap fölhúzzák ugyanazt, vagy a hasonló nadrágot. Meggyőződésünk, hogy tartós könyvsiker lesz A fáról lepotyogni tilos — még akkor is, ha a Creange Kiadó ezúttal kissé be is csapott bennünket. A címlap, a kötet formátuma egy apró gver■ rekekhez szóló könyvet ígér — holott a Zágoni Olga könyve — nem az. Meggyőződésünk, hogy öt-hat éves, vagy ennél kisebb gyermeknek hiába is olvasnak. Annyira benne él az író által elővarázsolt világban, hogy nem értené tündéd humorát, nem élvezné bájos nyelvezetét, amelyik számára — mindennapinak tűnhet. Amit a legkisebb olvasó (azaz inkább „mesehallgató“) várna, a cselekmény, a fordulatos történetekben gazdag meseszövés — itt hiányzik, mert nincs is szükség reá. Félő tehát, hogy a könyvet — címlapja és formátuma miatt — a nagyobb gyermek szülője nem veszi meg, azt hívén, hogy kisebbhez szól. Mert úgy egyébként, az illusztrációk — remekbe sikerültek. Csak azt sajnáljuk, hogy kevés van belőlük, még ha ez nem is a kötet grafikus művészén múlott. Nem mintha az agyonillusztrált könyvek híve lennék, de vallom, hogy akadnak felnőttekhez szóló könyvek is, amelyek megkívánják az illusztrációt. Maszatos tündérekről alig esik szó a varázsmesékben — én egy ilyet se olvastam. Ebben a könyvben mégis, egy maszatos kis fiútündér visz végig bennünket kézenfogva a maga apró világán, derűs jókedvvel, megosztva velünk örömeit — de gondjait is. Vidámabban teszi ezt, mint az ezüsttepános aranyszálból szőtt ruhás tündérek. A ragacsos, koszos kis kéznek, a csatakos, elázott szandálnak is lehet há a varázsereje. Attól függ, ki viseli — és mikor. FODOR SÁNDOR Fekete Zsolt: Ifjúság ION NOBANA Utódaink, az istenek 4. Wells írói kényszerképzeteiről szólva, Alexei és Cory Panshin megállapítja: „Lenyűgözte őt a fejlődés eszméje...] s miközben a világ a fejlődést a haladással azonosította, még inkább lenyűgözte őt a fordított irányú fejlődés, a visszafejlődés eszméje.“ Hasonló bűvölet tarthatta fogva Félix Adercát, amikor az Elsüllyedt városok első változatát írta (Képes Valóság, 1932). Ebben bizonyos dr Harwester így oktatja ki Whitt mérnököt: „Attól a perctől kezdve, amikor az ember odáig jutott a fejlődésben, hogy végleg odahagyta a föld kérgét és leköltözött az óceánok mélyére, az Üvegvárosokba, máig tartó és ezután következő fejlődésében nincs többé megállás, és nem szakíthatjuk azt meg a faj életének valamelyik pontján, amelyet az erő és a szépség netovábbjának akarunk hinni. A vegyi úton előállított ételek, amelyek tökéletessége az illatszerekével vetekszik, fölöslegessé tették az emésztőszerveket és a többi testrészeket, így ezek elsorvadtak és nemsokára teljesen eltűnnek. A mirigyek is már csak illatos olajokat választanak ki, elsősorban az agyalapi mirigy, amely a gondolkodás fejlődése jóvoltából elképesztő méreteket öltött a hasznavehetetlenné, csökevényessé, alaktalan, lomha és undorító nyúlvánnyá vált test rovására.“ A regényírók elképzelései szerint az ember szerveit és életműködéseit szándékosan is meg lehet majd változtatni. Saint-Menoux, Barjavel óvatlan utazója (1944) a következőket tapasztalja a 100 090. esztendőben: „A köz üdvét szolgáló új erő mindenkire meghatározott feladatot ott, oly módon alakította át az emberek testét, hogy könynyebben végezhessék a kiszabott munkát, eltompította érzékeiket, hogy megszabadítsa őket nemcsak a fájdalomtól, hanem minden olyan élménytől, amelynek nincs társadalmi haszna.“ Például: „A földalatti csatornák karbantartásával és helyreállításával megbízott munkások mellső végtagjaiból kotrószerkezetek lettek, amelyek acélnál keményebb csontból vannak kiképezve...“. „A föld mélyén dolgozóknak nincsenek légző-, emésztő- és nemi szerveik. Testük egyetlen hatalmas izomköteg. Csökött fejük csak a hulladékok odébbtologatására való. A tűz fészke közelében dolgozókat csöppet sem zavarja, hogy jövő vízben, lángok között, lávában tapicskolva végzik munkájukat.“ Nyilvánvalóan visszacseng itt Wellstől az Emberek a holdon és talán Emile Louvestretől A jövő világa (1846) is. Louvestre a 3000. év „csodái“ közé sorolja, hogy többrendbéli keresztezéssel kitenyésztenek „egy kovácsfajt, amelynek minden ereje a karjába összpontosul, továbbá egy hordárfajt, amelynek egyetlen testrésze fejlődik ki teljesen: a háta". Stb. A modern Science fiction már nem látja szükségét, hogy érveléssel, indoklással bajlódjék, átengedi ezt a műfajjal időközben megbarátkozott olvasónak. Brian Aldiss a Non-stopban (1965) kinyilatkoztatja, hogy egy-egy több száz évig tartó űrutazás folyamán az űrhajósok egymást követő nemzedékeinek teljesen átalakul a lelki élete, meggyorsul az életritmusa és összezsugorodik a teste. Nem sokkal szívderítőbb jóslatot tartalmaz Aldiss másik munkája, Az üvegház (1961): a távoli jövőben egyetlen óriási növény fonja majd körül a földgolyót, és az itt-ott még előforduló emberek csak azért tudnak fennmaradni, mert testhosszuk nem haladja meg a harminc centimétert, testszínük pedig zöld. Az ember fia (1971), Robert Silverberg szellemének terméke, olyan lény, aki tetszése szerint váltogatja nemét, míg végül nem nélkülivé válik. Az is megesik azonban, hogy regénybeli utódainkon már semmiféle emberi vonás sem fedezhető fel. Valószínűleg ezen a téren is a páratlanul ötletdús Wellsé az elsőség. Az időgépnek a New Review által közreadott változatában olvashatunk egy nyúl- vagy kenguruszerű állatkáról, amelynek lábai öt-öt törékeny ujjacskában végződnek, feje kerek, homloka domború, két szeme pedig úgy ül az arcában, hogy előre tekinthessen. A Felfedező szerint „volt valami halvány hasonlatosság e kis teremtmények meg az ember között". Még különösebb korcsról hallunk Charles Hennebergtől Az istenek születésében (1954). A furcsa szerzet a macska és a béka keresztezéséből jött létre, ami nem gátolja abban, hogy eltöprengjen a Föld és a földlakók jövőjén. A képzeletnek a legszeszélyesebb csapongáshoz is joga van, ha ezt a csapongást igazolják a mű belső összefüggései. Meg kell mondanom azonban, hogy az említett agyszülemények inkább csak jelképként, példázatként kezelhetők, nem tarthatnak számot a tudományos előrejelzés rangjára. Éppen elég érv szól amellett, hogy — ha csak nem éri tragikus baleset — a homo sapiens ezután is arányosan igyekszik majd fejleszteni testét, és e tekintetben eszményei nem fognak nagyon elütni a mieinktől. Ez a „klasszikus“ álláspont. Edward Bellamy Visszapillantás, 2000—1887 (1888) című utópikus szocialista regényének hőse, Julien West, miután egy Mesmer-tanítvány „megdelejezte“, 1887. május 30-án elalszik, és 2000. szeptember 10-én ébred föl. West így jellemzi az ezredvégi helyzetet: „Mély benyomást tett rám a tanulóifjúság ragyogó egészségi állapota. Korábbi megfigyeléseim, nemcsak a Leete családra vonatkozók, hanem azok is, amelyeket a sétáim közben látott emberek testi adottságaival, képességeivel kapcsolatban tettem, arra a következtetésre vezettek, hogy a faj típusai kedvező változáson mentek át távozásom óta. [...] És összehasonlítottam magamban ezeket az atlétatermetű fiúkat és ezeket a hamvas és viruló lányokat a XIX. század iskolásaival...“ Atlétatermetű, hamvas, viruló, ezenfelül csábosan meztelen emberekkel találkoznak H. G. Wells Istenemberek (1923) című regényének szereplői is a párhuzamos világegyetemben, ahová Arden és Greenlake kísérletei során lőtték föl az utazókat. De a beszámoló ezúttal higgadtabb, tanárosabb hangú. Utópia lakóiban eleinte az olimposzi istenek másait véli fölfedezni a földi látogató. Később észreveszi: nemcsak erő, hanem reneszánsz báj és kecs is sugárzik belőlük. „Egyetlen egy sem akadt az utópiabeli arcok között, amely ne lett volna éppoly ártatlan, komoly és szép, mint az angyalok képe valamely olasz festményen. Az egyik asszony meglepően hasonlított Michelangelo Delphoid Sibyllájára.“ Lehet, hogy Franz Werfelnek is az utópialakók jártak az eszében, mialatt a Meg nem születettek csillagát (1946) írta. A főhős (és egyben mesélő) itt is feltámad, mint Demetriu G. Ionescu regényében. Az egyik olyan tulajdonság, amely hívatlan látogatóiknál magasabbrendűvé teszi Utópia lakóit, a gondolatolvasás és -átvitel képessége: „ ... magunk sem tudjuk, hogyan történt, de az emberek érteni kezdték a gondolatot, mielőtt azt szavakba öltöztették és hangosan kimondták volna. Hallani kezdték a mondatokat már akkor, amikor társuk még szavakba sem foglalta, csak éppen összeszedte gondolatait. Tudták, mit akar mondani a másik, még mielőtt megszólalt volna. Az átvitelnek ez a közvetlen válfaja gyorsan elterjedt; bebizonyosodott, hogy az emberek többsége bizonyos határok között meg tudja értetni magát másokkal ily módon, és az új közlésmódot rendszeresen kifejlesztették, így a mi világunkban ez most már megszokott dolog. Közvetlenül adjuk át gondolatainkat egymásnak.“ (Folytatjuk) Takács József fordítása petre bucsa folyton a szerelem Még most Se fogsz legyőzni, bubánál!... Most sem, mikor oly szűkmarkú az idő Most sem, amikor szavaim viaszpuhák s olvadtan leperegnek a kétkedés sötétítsarába ... Hiába parancsoltad a rozmaringnak, hogy máshová küldje illatát. Hiába tiltottad meg a rozsaligetnek, hogy átremegjen a retinámon, s hangjára a hajnali csalogánynak hiába tettél bilincset!... Nem fogsz legyőzni, soha, szomorúság. Az én nagy szerelmem örökké körülvesz — egy csészényi az élet vizéből, mely mindig kezem ügyében áll. Mindig a szerelem!... Csakis ő vigyáz rám, mint a virrasztó tekintet, mint az élet, ki fogadott a halállal, mint a magyarázat nélküli rejtvény. Mindig a szerelem — a rezzenetlen fény lelkem magas égboltján. IvET T O S V A R A Z S I G E Mint két, titkon egymásért kiáltó vízesés, úgy omlottunk a szerelemtől valaha egymásba. És lettünk azóta kettős varázsige, amelyet az istenek mondogatnak, mikor pipacsokat gyújtogatva a mezőket járják ... L.VSZLOFFY ALADÁR fordításai Januári évfordulók 1 — 100 éve született Szombati-Szabó István 2 — 400 éve született Anders Christensen Arrebo dán költő 85 éve született Nazim Hikmet török költő 50 éve halt meg Komját Aladár 20 éve halt meg Alfred Margus-Sperber romániai német költő 4 — 230 éve született Tito Brezovacki horvát író 110 éve született Sextil Pușcariu román filológus 5 — 15 éve halt meg George Dan román költő 10 éve halt meg Horváth István 6 — 55 éve halt meg Iacob Negruzzi román író 90 éve született Veres Péter 7 — 100 éve született Oskar Luts észt író 50 éve halt meg Somlyó Zoltán 90 éve született Ionel Teodoreanu román író 8 — 345 éve halt meg Galileo Galilei olasz filozófus 95 éve született Paul Vaillant-Couturier francia író 9 — 230 éve halt meg Bernard de Fontenelle francia író 80 éve született Mirdza Kempe lett író 10 — 100 éve született Robinson Jeffers amerikai költő 30 éve halt meg Gabriela Mistral chilei költőnő 11 — 30 éve halt meg Ion V. Sorbcu román költő 15 éve halt meg Eugeniu Sperantia román filozófus 12 — 145 éve született Francois Coppée francia költő 13 — 110 éve született Iván Alekszejevics Novikov orosz író 80 éve született Stanislaw Wygodzki lengyel költő 14 — 100 éve halt meg Fran Erjavec szlovén író 15 — 50 éve halt meg Anton Helban román író 80 éve született Kolozsvári Grandpierre Emil 365 éve született Molière francia drámaíró 16 — 75 éve született Jorge Fernández ecuadori költő 140 éve született Mikszáth Kálmán 17 — 90 éve halt meg Vajda János 18 — 440 éve halt meg Pietro Bembo olasz költő 120 éve született Rubén Darío nicaraguai költő 19 — 50 éve halt meg Cári Dániel Felksröm svéd költő 40 éve halt meg Manuel Machado y Ruiz spanyol költő 20 230 éve született Ion Cantacuzino román költő 60 éve halt meg Miguel Echegaray spanyol drámaíró1 125 éve halt meg Bozena Nemcová cseh írónő 70 éve született Söni Pál 22 — 415 110 23 — 80 125 24 — 10 70 125 25 — 185 50 26 — 520 27 — 325 450 100 28 — 15 90 29 — 120 140 250 30 — 135 375 éve született Ștefan Petică román költő éve született Ray Coryton Hutchinson angol író éve halt meg Dimitar Miladinov macedón költő éve halt meg Ion Istrati román író éve született Georg Scherg romániai német író éve született Edith Wharton amerikai írónő éve született Debreczeni Márton éve halt meg Santeri Ivalo finn író éve született Guillaume Badé francia humanista eve született Richard Bentley angol filológus éve született Csong Chol koreai költő eve született Harsányi Zsolt eve halt meg Dino Buzzati olasz író eve született Valentyin Petrovics Katajev orosz író éve született Vicente Blasco-Ibanez spanyol író eve halt meg Athanasziosz Hrisztopulosz görög költő eve született Thomas Paine amerikai író eve született Ion Luca Caragiale román író eve halt meg Stanislaw Grochowski lengyel költő eve született Constantin Atanasiu román író eve született Zane Grey amerikai író éve született Tolnai Lajos éve halt meg Tinódi Sebestyén 31 — 90 115 150 ? — 430