Utunk, 1987 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-02 / 1. szám

Maszatos tündérek Sok tündérről olvastam már. Azt hiszem, valameny­­ny­i olyan volt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Legtöbbjük tetőtől talpig ra­gyogott, úgyhogy mosakodás­ra, uram bocsá’ lábmosásra soha nem volt szükségük, az egy Hamupipőkét kivéve, mer­t ő bizonyára letussolt, mielőtt felvette volna angyalhozta báli ruháját — de ő nem is volt tündér­ Mint ahogy Zá­­goni Olga A fáról lepotyogni tilos című könyvének­ a hő­sei sem azok — és mégis a­­zok. Nem az irodalomelmélet okos besorolása szerint — hi­szen Zágoni Olga nem írt tün­dérmeséket. Egy kirisi fiúcs­­ka monológjait gyűjtötte ösz­­sze, négy esztendős korától iskolás koráig. Csupa véleke­dés ez a monológ-sor, környe­zetéről, bátyjáról, szüleiről, az oviról, majd az iskoláról, tár­sairól, rokonokról. Amolyan hétköznapi tündérvilág tűnik elénk a kis ember monológ­jaiból, telideszeli maszatos kis tündérekkel, akik nem is tud­ják magukról, hogy valójában azok, sőt a gyermekolvasó se veszi ezt föltétlenül észre. Csak mi, felnőttek, az írónő jóvoltából ilyenszerű tün­dérvilágot legutóbb a Kobak­könyvekben csodálhattunk meg. Azok történetei is a mindennapok szürkeségéből tündököltek elő, hogy elbájol­janak bennünket varázslatuk­kal, ami abból állt, hogy az író olyan szemüveget bigy­­gyesztett az orrunkra, amivel megláthattuk mindazt a harmatos szépséget , ami mellett nap mint nap közö­nyösen mentünk és megyünk el. Nos, ebben egyezik a Zá­goni Olga könyve Hervay Gi­zella remekével. Zágoni Olga egyébként nem követi mód­szerében Hervayt — hangvé­telében sem az ő nyomdokain indul. Ha van valami közös a két mű között — ez mind­össze a hangulatuk. A va­rázslat, amellyel bepillantást nyújtanak a kisgyermek ész­járásába, gondolkodásmódjá­ba — és ennek tükrébe, nyelvhasználatába. Hervay kívülről szemlélte a hősét, Kobakot — és írta le a Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1986. frappáns tőmondatokban gon­dolkodását, tetteit, reakcióit. Zágoni Olga megszólaltatja hősét — és beszélteti végig, az egész könyvön át. Beszélteti úgy, hogy a könyvet már a 8—12 éves gyermek, de a fel­nőtt is élvezettel olvashatja. A jelzett korosztálybeli gyer­mek azért, amiért mindeni­­kük szereti, ha saját kisebb­koráról mesélnek neki, a fel­nőttet pedig magává, ragad­ja a monologizáló kis srác gondolkodásának­­ és nyel­vezetének a bája. Azé a kis srácé, aki elkeseredésében vi­lággá készül, de nem akár­­h­ová: „Egy biztos, hogy nem megyek a Déli sarkra, mert ott valószínűleg örökké ebé­delnek“. Valljuk be, kis hő­sünk gondolkodása nem min­dig ilyen hitelű, vannak ré­szek, bekezdések, amelyekbe a szigorú gyermekpszicholó­gus bele is köthetne, azt mondhatná, hogy ezt vagy azt nem mondhatja a 4—5 éves gyerek, ilyen fogalmai még nincsenek. Nos, talán még ezekben a helyenkinti „elrugaszkodásokban" is ott a kedvesség: a Szerző össze­kacsint a nagyobb gyerek- és felnőttolvasóval, cinkosává a­­vatja a kegyes csalásban. Cin­kosává? Nem: játszótársává — és nem csalásban, hanem a játékban. Mert játék is ez a modern tündérmese-sor. Játék, amely gyermeket-fel­­nőttet egyaránt elszórakoztat, ha más-másféleképen is. Maga a könyv főhőse vallja (négyesztendős korában): „.. .a kisgyereknek sokat kell játszania, még akkor is, amikor öltözik, mert másképp unalmas mindig ugyanazt a nadrágot felhúzni." Mitaga­dás, a nagyobb gyereknek is jó, ha néha játszik, sőt a fel­nőttnek se árt. Mert úgy e­­gyébként ők is mindennap fölhúzzák ugyanazt, vagy a hasonló nadrágot. Meggyőződésünk, hogy tar­tós könyvsiker lesz A fáról lepotyogni tilos — még ak­kor is, ha a Creange Kiadó ezúttal kissé be is csapott bennünket. A címlap, a kötet formátuma egy apró gver­­■ rekekhez szóló könyvet ígér — holott a Zágoni Olga köny­ve — nem az. Meggyőződé­sünk, hogy öt-hat éves, vagy ennél kisebb gyermeknek hiá­ba is olvasnak. Annyira ben­ne él az író által elővarázsolt világban, hogy nem érte­né tündéd humorát, nem él­vezné bájos nyelvezetét, ame­lyik számára — mindenna­pinak tűnhet. Amit a legki­sebb olvasó (azaz inkább „me­sehallgató“) várna, a cselek­mény, a fordulatos történe­tekben gazdag meseszövés — itt hiányzik, mert nincs is szükség reá. Félő tehát, hogy a könyvet — címlapja és formátuma miatt — a na­gyobb gyermek szülője nem veszi meg, azt hívén, hogy kisebbhez szól. Mert úgy e­­gyébként, az illusztrációk — remekbe sikerültek. Csak azt sajnáljuk, hogy kevés van belőlük, még ha ez nem is a kö­tet grafikus­ művészén múlott. Nem mintha az agyonill­uszt­­rált könyvek híve lennék, de vallom, hogy akadnak felnőt­tekhez szóló könyvek is, a­­melyek megkívánják az il­lusztrációt. Maszatos tündérekről a­­lig esik szó a varázsmesék­­ben — én egy ilyet se olvas­tam. Ebben a könyvben még­is, egy maszatos kis fiútün­dér visz végig bennünket ké­zenfogva a maga apró vilá­gán, derűs jókedvvel, meg­osztva velünk örömeit — de gondjait is. Vidámabban te­szi ezt, mint az ezüsttepános aranyszálból­ szőtt ruhás tün­dérek. A ragacsos, koszos kis kéznek, a csatakos, elázott szandálnak is lehet há a­ va­­rázsereje. Attól függ, ki vi­seli — és mikor. FODOR SÁNDOR Fekete Zsolt: Ifjúság ION N­OBANA Utódaink, az istenek 4. Wells írói kényszerképze­teiről szólva, Alexei és Cory Panshin megállapítja: „Le­nyűgözte őt a fejlődés eszmé­je­­...] s miközben a világ a fejlődést a haladással azo­nosította, még inkább lenyű­gözte őt a fordított irányú fejlődés, a visszafejlődés esz­méje.“ Hasonló bűvölet tart­hatta fogva Félix Adercát, a­­mikor az Elsüllyedt városok első változatát írta (Képes Valóság, 1932). Ebben bizo­nyos dr Harwester így oktat­ja ki Whitt mérnököt: „Attól a perctől kezdve, amikor az ember odáig jutott a fejlődés­ben, hogy végleg odahagyta a föld kérgét és leköltözött az óceánok mélyére, az Üvegvá­­rosokba, máig tartó és ezután következő fejlődésében nincs többé megállás, és nem sza­kíthatjuk azt meg a faj éle­tének valamelyik pontján, a­­melyet az erő és a szépség netovábbjának akarunk hin­ni. A vegyi úton előállított ételek, amelyek tökéletessége az illatszerekével vetekszik, fölöslegessé tették az emész­tőszerveket és a többi testré­szeket, így ezek elsorvadtak és nemsokára teljesen eltűn­nek. A mirigyek is már csak illatos olajokat választanak ki, elsősorban az agyalapi mi­rigy, amely a gondolkodás fejlődése jóvoltából elképesz­tő méreteket öltött a haszna­vehetetlenné, csökevényessé, alaktalan, lomha és undorító nyúlvánnyá vált test rová­sára.“ A regényírók elképzelései szerint az ember szerveit és életműködéseit szándékosan is meg lehet majd változtat­ni. Saint-Menoux, Barjavel óvatlan utazó­ja (1944) a kö­vetkezőket tapasztalja a 100 090. esztendőben: „A köz üdvét szolgáló új erő minden­kire meghatározott feladatot ott, oly módon alakította át az emberek testét, hogy köny­­nyebben végezhessék a kisza­bott munkát, el­tompította ér­zékeiket, hogy megszabadítsa őket nemcsak a fájdalomtól, hanem minden olyan élmény­től, amelynek nincs társadal­mi haszna.“ Például: „A föld­alatti csatornák karbantartá­sával és helyreállításával megbízott munkások mellső végtagjaiból kotrószerkezetek lettek, amelyek acélnál kemé­nyebb csontból vannak kiké­pezve...“. „A föld mélyén dolgozóknak nincsenek lég­ző-, emésztő- és nemi szerve­ik. Testük egyetlen hatalmas izomköteg. Csökött fejük csak a hulladékok odébbtologatásá­­ra való. A tűz fészke közelé­ben dolgozókat csöppet sem zavarja, hogy jövő vízben, lángok között, lávában tapics­­kolva végzik munkájukat.“ Nyilvánvalóan visszacseng itt Wellstől az Emberek a hol­don és talán Emile Louvestre­­től A jövő világa (1846) is. Louvestre a 3000. év „csodái“ közé sorolja, hogy többrend­­béli keresztezéssel ki­tenyész­tenek „egy kovácsfajt, a­­melynek minden ereje a kar­jába összpontosul, továbbá egy hordárfajt, amelynek e­­gyetlen testrésze fejlődik ki teljesen: a háta". Stb. A modern Science fiction már nem látja szükségét, hogy érveléssel, indoklással bajlódjék, átengedi ezt a mű­fajjal időközben megbarátko­zott olvasónak. Brian Aldiss a Non-stopban (1965) kinyilat­koztatja, hogy egy-egy több száz évig tartó űrutazás fo­lyamán az űrhajósok egymást követő nemzedékeinek telje­sen átalakul a lelki élete, meggyorsul az életritmusa és összezsugorodik a teste. Nem sokkal szívderítőbb jóslatot tartalmaz Aldiss másik mun­kája, Az üvegház (1961): a tá­voli jövőben egyetlen óriási növény fonja majd körül a földgolyót, és az itt-ott még előforduló emberek csak a­­zért tudnak fennmaradni, mert testhosszuk nem halad­ja meg a harminc centimé­tert, testszínük pedig zöld. Az ember fia (1971), Robert Sil­­verberg szellemének terméke, olyan lény, aki tetszése sze­rint váltogatja nemét, míg vé­gül nem nélkülivé válik. Az is megesik azonban, hogy re­génybeli utódainkon már semmiféle emberi vonás sem fedezhető fel. Valószínűleg e­­zen a téren is a páratlanul ötletdús Wellsé az elsőség. Az időgépnek a New Review ál­tal közreadott változatában olvashatunk egy nyúl- vagy kenguruszerű állatkáról, a­­melynek lábai öt-öt törékeny ujjacskában végződnek, feje kerek, homloka domború, két szeme pedig úgy ül az arcá­ban, hogy előre tekinthessen. A Felfedező szerint „volt va­lami halvány hasonlatosság e kis teremtmények meg az ember között". Még különö­sebb korcsról hallunk Charles Hennebergtől Az istenek szü­letésében (1954). A furcsa szerzet a macska és a béka keresztezéséből jött létre, ami nem gátolja abban, hogy el­töprengjen a Föld és a föld­lakók jövőjén. A képzeletnek a legszeszé­lyesebb csapongáshoz is joga van, ha ezt a csapongást iga­zolják a mű belső összefüggé­sei. Meg kell mondanom a­zonban, hogy az említett agy­szülemények inkább csak jel­képként, példázatként kezel­hetők, nem tarthatnak számot a tudományos előrejelzés rang­jára. Éppen elég érv szól amellett, hogy — ha csak nem éri tragikus baleset — a homo sapiens ezután is ará­nyosan igyekszik majd fej­leszteni testét, és e tekintet­ben eszményei nem fognak nagyon elütni a mieinktől. Ez a „klasszikus“ álláspont. Ed­­ward Bellamy Visszapillantás, 2000—1887 (1888) című utópi­kus szocialista regényének hőse, Julien West, miután egy Mesmer-tanítvány „meg­­delejezte“, 1887. május 30-án elalszik, és 2000. szeptember 10-én ébred föl. West így jel­lemzi az ezredvégi helyzetet: „Mély benyomást tett rám a tanulóifjúság ragyogó egész­ségi állapota. Korábbi megfi­gyeléseim, nemcsak a Leete családra vonatkozók, hanem azok is, amelyeket a sétáim közben látott emberek testi a­­dottságaival, képességeivel kapcsolatban tettem, arra a következtetésre vezettek, hogy a faj típusai kedvező válto­záson mentek át távozásom ó­­ta. [...] És összehasonlítottam magamban ezeket az atléta­termetű fiúkat és ezeket a hamvas és viruló lányokat a XIX. század iskolásaival...“ Atlétatermetű, hamvas, viruló, ezenfelül csábosan meztelen emberekkel találkoznak H. G. Wells Istenemberek (1923) cí­mű regényének szereplői is a párhuzamos világegyetemben, ahová Arden és Greenlake kísérletei során lőtték föl az utazókat. De a beszámoló ez­úttal higgadtabb, tanárosabb hangú. Utópia lakóiban ele­inte az olimposzi istenek má­sait véli fölfedezni a földi lá­togató. Később észreveszi: nemcsak erő, hanem rene­szánsz báj és kecs is sugár­zik belőlük. „Egyetlen egy sem akadt az utópiabeli ar­cok között, amely ne lett vol­na éppoly ártatlan, komoly és szép, mint az angyalok képe valamely olasz festményen. Az egyik asszony meglepően hasonlított Michelangelo Del­phoid Sibyllájára.“ Lehet, hogy Franz Werfelnek is az utópialakók jártak az eszében, mialatt a Meg nem születet­tek csillagát (1946) írta. A fő­hős (és egyben mesélő) itt is feltámad, mint Demetriu G. Ionescu regényében. Az egyik olyan tulajdonság, amely hívatlan látogatóiknál magasabbrendűvé teszi Utó­pia lakóit, a gondolatolvasás és -átvitel képessége: „ ... magunk sem tudjuk, ho­gyan történt, de az emberek érteni kezdték a gondolatot, mielőtt azt szavakba öltöztet­ték és hangosan kimondták volna. Hallani kezdték a mon­datokat már akkor, amikor társuk még szavakba sem fog­lalta, csak éppen összeszedte gondolatait. Tudták, mit a­­kar mondani a másik, még mielőtt megszólalt volna. Az átvitelnek ez a közvetlen vál­faja gyorsan elterjedt; bebi­zonyosodott, hogy az emberek többsége bizonyos határok között meg tudja értetni ma­gát másokkal ily módon, és az új közlésmódot rendszere­sen kifejlesztették, így a mi világunkban ez most már megszokott dolog. Közvetle­nül adjuk át gondolatainkat egymásnak.“ (Folytatjuk) Takács József fordítása petre bucsa f­olyton a szerelem Még most Se fogsz legyőzni, bubánál!... Most sem, mikor oly szűkmarkú az idő Most sem, amikor szavaim viaszpuhák s olvadtan leperegnek a kétkedés sötétít­­sarába ... Hiába parancsoltad a rozmaringnak, hogy máshová küldje illatát. Hiába tiltottad meg a rozsaligetnek, hogy átremegjen a retinámon, s hangjára a hajnali csalogánynak hiába tettél bilincset!... Nem fogsz legyőzni, soha, szomorúság. Az én nagy szerelmem örökké körülvesz — egy csészényi az élet viz­éből, mely mindig kezem ügyében áll. Mindig a szerelem!... Csakis ő vigyáz rám, mint a virrasztó tekintet, mint az élet, ki fogadott a halállal, mint a magyarázat nélküli rejtvény. Mindig a szerelem — a rezzenetlen fény lelkem magas égboltján. IvET T O S V A R A Z S I G E Mint két, titkon egymásért kiáltó vízesés, úgy omlottunk a szerelemtől valaha egymásba. És lettünk azóta kettős varázsige, amelyet az istenek mondogatnak, mikor pipacsokat gyújtogatva a mezőket járják ... L.VSZLOFFY ALADÁR fordításai Januári évfordulók 1 — 100 éve született Szombati-Szabó István 2 — 400 éve született Anders Christensen Arrebo dán költő 85 éve született Nazim Hikmet török költő 50 éve halt meg Komját Aladár 20 éve halt meg Alfred Margus-Sperber romániai német költő 4 — 230 éve született Tito Brezovacki horvát író 110 éve született Sextil Pușcariu román filológus 5 — 15 éve halt meg George Dan román költő 10 éve halt meg Horváth István 6 — 55 éve halt meg Iacob Negruzzi román író 90 éve született Veres Péter 7 — 100 éve született Oskar Luts észt író 50 éve halt meg Somlyó Zoltán 90 éve született Ionel Teodoreanu román író 8 — 345 éve halt meg Galileo Galilei olasz filozófus 95 éve született Paul Vaillant-Couturier francia író 9 — 230 éve halt meg Bernard de Fontenelle francia író 80 éve született Mirdza Kempe lett író 10 — 100 éve született Robinson Jeffers amerikai költő 30 éve halt meg Gabriela Mistral chilei költőnő 11 — 30 éve halt meg Ion V. Sorbcu román költő 15 éve halt meg Eugeniu Sperantia román filozófus 12 — 145 éve született Francois Coppée francia költő 13 — 110 éve született Iván Alekszejevics Novikov orosz író 80 éve született Stanislaw Wygodzki lengyel költő 14 — 100 éve halt meg Fran Erjavec szlovén író 15 — 50 éve halt meg Anton Helban román író 80 éve született Kolozsvári Grandpierre Emil 365 éve született Molière francia drámaíró 16 — 75 éve született Jorge Fernández ecuadori költő 140 éve született Mikszáth Kálmán 17 — 90 éve halt meg Vajda János 18 — 440 éve halt meg Pietro Bembo olasz költő 120 éve született Rubén Darío nicaraguai költő 19 — 50 éve halt meg Cári Dániel Felk­sröm svéd költő 40 éve halt meg Manuel Machado y Ruiz spanyol költő 20 230 éve született Ion Cantacuzino román költő 60 éve halt meg Miguel Echegaray spanyol drámaíró­­1 125 éve halt meg Bozena Nemcová cseh írónő 70 éve született Söni Pál 22 — 415 110 23 — 80 125 24 — 10 70 125 25 — 185 50 26 — 520 27 — 325 450 100 28 — 15 90 29 — 120 140 250 30 — 135 375 éve született Ștefan Petică román költő éve született Ray Coryton Hutchinson angol író éve halt meg Dimitar Miladinov macedón költő éve halt meg Ion Istrati román író éve született Georg Scherg romániai német író éve született Edith Wharton amerikai írónő éve született Debreczeni Márton éve halt meg Santeri Ivalo finn író éve született Guillaume Badé francia humanista eve született Richard Bentley angol filológus éve született Csong Ch­ol koreai költő eve született Harsányi Zsolt eve halt meg Dino Buzzati olasz író eve született Valentyin Petrovics Katajev orosz író éve született Vicente Blasco-Ibanez spanyol író eve halt meg Athanasziosz Hrisztopulosz görög költő eve született Thomas Paine amerikai író eve született Ion Luca Caragiale román író eve halt meg Stanislaw Grochowski lengyel költő eve született Constantin Atanasiu román író eve született Zane Grey amerikai író éve született Tolnai Lajos éve halt meg Tinódi Sebestyén 31 — 90 115 150 ? — 430

Next