Bugyi Sándor (szerk.): VÁRhely, 1996 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 3. szám - Közelkép - Hajnal László Gábor: Virrasztani félelem nélkül. A nyugati magyar sajtó múltja - jelene
ránsoknak elmondtuk véleményünket, elsőként figyeltünk föl arra a politikai mozgolódásra, hogy 1979 májusában fiatal értelmiségiek Lakiteleken a korszerű nemzeti önismeretről vitatkoztak. De az 1990-es fordulat után sem dicsértünk mindent, pedig az első szabadon választott kormány koalíciós pártjainak elképzeléseivel nagyjából egyetértettünk, ugyanakkor nem hallgattunk a melléfogásokról, a hatalomhoz jutottak némelyikének kártékonyságáról, gyöngeségéről. A Nemzetőr soha nem volt üzleti vállalkozás, bár néhány embernek adott kenyeret, de senki nem gyűjtött vagyont. Véletlenül formálói lettünk mi is a magyar történelemnek, ám jelen pillanatban (1995. januárja - HLG) az a véleményem, hogy a valóban politikai emigráció szerepe még nem fejeződött be. Ezért van, lenne még szükség ki tudja, meddig a Nemzetőrre, az általunk eddig is végzett szellemi honvédelemre! Hatodik rész A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP: ÚJ HÍDFŐ A második világháború vége felé, majd közvetlenül utána Nyugatra özönlött (menekült, kitelepült) magyarok százezreiből legtöbben 1946 tavaszán, nyarán eldöntötték, hogy hazatérnek-e vagy maradnak. Ekkoriban már elítélték, kivégezték az úgynevezett háborús bűnösök egy részét; leggyorsabban Szálasit és a nyilaskeresztes mozgalom vezetőit, ismertebb szellemi támogatóit vonták könyörtelenül felelősségre. Tehették ezt azért, mert a határon túlra távozott politikusokat, az 1944. október 16-án alakult kormány tagjait, a fegyveres testületek tábornokait, tisztjeit, a hungarista eszmével rokonszenvező értelmiségieket tucatjával adták vissza az amerikaiak 33 (Henynyey Árpád volt tárcanélküli miniszter, „országos munkarendvezető" kivételével). A megtorlástól tehát leginkább a nemzetiszocializmus elkötelezettjei tartottak, és úgy döntöttek, hogy berendezkednek a tartósabb hontalanságra. Önkéntes száműzöttnek tekintették magukat, hirdetvén, hogy a nemzetiszocializmus kudarca csak ideiglenes, és most a türelem a legfontosabb. Kétségtelen, hogy a különböző színezetű emigrációs csoportok közül Szálasi hívei ragaszkodtak évtizedeken át ahhoz az elmélethez: „Ha a parlament 1944. október 15-én leteszi a fegyvert, az oroszok 24 óra alatt eljutottak volna az ország nyugati határáig. A hatalomátvétel nem bűn volt, hanem erény!” Az is tény, hogy főleg őket fújta nagyon távolra és szanaszét a kivándorlások vihara: az Egyesült Államokba kevesen kerülhettek (a véletlenül odajutottakra pedig szabályosan vadásztak a főleg zsidó kézben lévő újságok szerkesztői)34, annál többen kerültek a dél-amerikai országokba és Ausztráliába. Róluk írta Nyisztor Zoltán katolikus lelkipásztor, aki 1946-ban ment Venezuelába, a Vallomás magamról és kortársaimról című (1969, Bécs) kötetében: „A caracasi magyar nyilasokról ki kell állítanom a bizonyítványt, hogy a kolónia dolgos, szorgalmas, becsületes tagjai voltak, s minden nemzeti ügy lelkes pártfogói. Egy vonást külön megcsodáltam bennük: egyedüliek voltak, akik áldoztak sajtójukra és irodalmukra. Megrendelték több példányban is az emigrációs nyilas lapokat - akkor, amikor a nem VÁRhely 9 !