Bugyi Sándor (szerk.): VÁRhely, 1996 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 1. szám - Olvasónapló
emigrált Kovács Imre egy 1970-es leveléből. A zavar a magyar irodalmi emigrációban - csakúgy, mint a SZER-nél - ekkoriban, 68 után nőtt hirtelen nagyra. A „mintha" és a „talán" Luciferje megszakította a komor, de mégiscsak eligazító circulus vitiosust, melynek lényege: „ők nem engednek abból, hogy mi, emigránsok olyanok vagyunk; mi nem engedünk abból, hogy ők, a hivatalos Magyarország, amolyanok, s minél erősebben gondolják-mondják ők, annál erősebben gondoljuk-mondjuk mi is. S egymásnak feszül vicsorogva elv és gyakorlat itt is, ott is. Lépjünk, úgy csinálva, mintha nem tennénk, ne lépjünk, de tegyünk úgy, mintha lépnénk. Magyarok Világszövetsége, Anyanyelvi Konferencia, meghívások ide és oda, mind megannyi éber figyelmet igénylő, elemzésre, értékelésre kényszerítő, innenionnani gyanúra okot adó dolog és esemény. Bizonytalanná váló gesztusok és mondatok, óvatosság, félelem. „Valószínűleg erről a Magyarországról már nem jönnék el, de erre még nem megyek vissza." - írja a fentebb idézett levélben Kovács Imre. Az enyhülés jeleire mozduló, maguk is enyhülésre kész „hazalátogatókat", „hazadolgozókat" ismertté, elfogadottá tette a hivatalos magyar kultúrpolitika; könyvének e fejezetét H.L.G. a méltatlanul elfeledetteknek, a mindmáig önkéntes szellemi száműzetésben élőknek szentelte. Fáy Ferenc, Wass Albert, Kannás Alajos, Sas Lóránt, Madarász Pál, Tollas Tibor, Csepelyi Rudolf, Máté Imre, Dunai Ákos neve bátran állítható, hogy ismeretlen az irodalmi közvélemény előtt. Hogy valakinek a sorsát csak más nehezítette vagy maga is; hogy elszigetelődött vagy „kilépett a bégetők seregéből"; hogy antiszemita lehet-e az, akinek fekete bőrű felesége van; hogy otromba vagy merész, makacs vagy következetes; hogy következetesen elvhű vagy a legcsekélyebb belátásra és engedményre is képtelen - mindez alapvetően nem irodalmi kérdés. Csak éppen azokká teszik magukat, s csak éppen hosszú időre elterelik a figyelmet a műről. Az emigráns irodalom életének és szereplőinek e kétségkívül hiánypótló bemutatása az irodalomról beszél, mégsem arról szól. Sajnos. De ez nem a szerző hibája. Nem tudom, hogy a könyv címadó idézetét a bizakodás, a „mégis-kit" választotta-e Hajnal László Gáborral, vagy a Sors íratta vele. Nem tudom, szabade gondolni arra, hogy a vers, melyből kiemeltetett, A Sátán Műremekei ciklusból való? „Legyen az író hasznos akarat." Mítoszok romjai fölött töprengve, nem nagyon tehetünk mást, csak rábólinthatunk: „Legyen..." S idézzünk egy kicsit még ugyanabból a versből: A költő éljen a földön - így a cím - „éljen e földön, mert talpa alá / ezt adta az isten - ismerje meg /... az erők / műhelyeit s az érdekek / hadállását, ... / neki / egyformán át kell vennie a jó/s a gonosz ajándékát..." Sass László VÁRhely 1 1 3