Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-12-03 / 49. szám

IV. évfolyam. 40. sasó.ioa. Váez, december 3. 1882. VÁC HELYIS VII.zi] MI ÉRDEKŰ TÁJ Megjele­n a KOI­­SADALMI, KÖZGAZI bio. minden B B­­ LO 1ASÁGI S IRODALI­árnap. Ny ..............._i........• iLí. id' Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Kiérinen teilen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el, személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Magánvitáknak és Egyes szám­ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. N Nyilttér sora..............................20 kr. lélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli pana­szok, hirdetmények) küldendők : Vácz , Gasparik­ utcza 151. sz. Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 írt Bo­kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Hirdetések: legolcsóbban eszközöltetnek s több­­köri hirdetésnél kedvezményben ré­szesülnek. A szerkesztőség és kiadó­hivatal czimzete: A városi költségvetési vita napján.*) Mire lapunk szokott vasárnapi vendégül a közönség előtt megjelen, a városház tanács­termében már együtt fog ülni képviselő testületünk meg­szabni a város 1883-ik évi háztartását. Lesz megint vita és szóbeszéd, egy két elégedetlen szív keserűségének kitöré­se, hozzá úgy lehet egy két indítvány is, azután vége mindennek, és marad minden a réginél. A tanács bölcsen agyon­hallgat mindent, az indítványok elfogadtatnak de végre nem hajtatnak ; képviselőink meg kibeszélvén magukat haza mennek és felejtenek. Vácz város ügyei azután döczögve verődnek máról hónapra — és baj még sincsen. Hiába „mundus se expedit.“ Ep ezért foglalkozott lapunk az utóbbi időkben ritkábban a város ügyeivel. Beláttuk, hogy elvégre is lapunk nem bír változtatni a dolgok megszokott rendén s elvégre is minden országnak és népnek olyan a kormá­nya, minőt megérdemel. Ha azután el­gondolkozunk álmos társadalmunkon és lelkesedni nem tudó közéletünkön: kibékülünk a sorssal és belátjuk még azt is, hogy Vácz városának tisztikara „a város helyzetének magaslatán áll.“ Ez és különösen az utóbbi idők törté­nete, a tanács lelkes bálványozóivá avatott bennünket, s támadókból igaz tisztelőivé szelídültünk. Most is csak azért írunk, hogy a költségvetési vita alkalmából kifejezzük osztatlan csodá­latunkat városunk lelkes tanácsa iránt, mely ritkítja párját széles e világon. Legyünk is büszkék reá, hogy mienk­nek nevezhetjük. Más város úgy sem dicsekedhetik hozzá hasonlóval. Az 1883-iki városi költségvetés legyen kedves alkalom igaz bámulatunk kife­­zésére. Mert ez a költségvetés minden te­kintetben tanuságos egy munkálat, melyből legfelebb „egy két izgága kép­viselő“ nem akar okulni, így már ma­gában születése is érdekes. Abban a daliás kánikulái napokban, midőn a város ügyei feletti kétségbeesés a tisz­ti kar elleni fegyelmi vizsgálatban ke­resett vigasztalást, jön még elhatároz­va, hogy az 1883-iki költségvetés au­gusztus hó folyamán „okvetetlenül“ a közgyűlés színe elé terjesztendő , mire *) Adjuk a czikket úgy a mint vettük, bár nem tudjuk, hogy abban közállapotaink satyr­áj­a, vagy a városi tanács valamely jámbor hívének lel­kesedése szólalt-e meg. A közönség bizonyára el fogja találni valódi értelmét. A szerkesztő, azután a közgyűlési határozatok hiába­valóságának ékesen szóló tanúságául, úgy a­hogy összenagyolva, minden előleges bejelentés nélkül november 5-én jön az a közgyűlés elé terjesztve, így történt hogy dörgedelmes szónok­latok és fegyelmi vizsgálatok daczára szeptember helyett deczemberben tár­gyalják — és majd valamikor a jövő esztendőben hagyják jóvá megyeileg azt, hogy uj év napjának reggelétől mire szabad költenünk. Meghajtunk a tanácsnak e gyűléseket zabolázó hatal­ma előtt, s ha holmi gyenge idegzetű rendes emberek nem értenék e feletti bámulatunkat, úgy megmagyarázhat­juk nekik azt is, hogy mindez semmi az 1882-iki költségvetés történetéhez képest. Mert az 1882-iki költségvetést épp 1882. augusztusában tárgyalta a város és még ma sincs törvény­ható­sági jóváhagyás alá terjesztve, így a nemes vármegye majd valamikor 1883. januárban lesz azon kellemes helyzet­ben, hogy megállapíthassa azt, mit költsön Vácz városa 1882. januárjában. Mondja azután valaki, hogy ez nem érdekes közigazgatási specialitás, me­lyet mint különös ritkaságot híven fel kell jegyeznünk az utókor számára. E tény a maga meztelen valóságában szebben zengi minden szónoki sallang­nál a megyei számonkérő szék pontos­ságát és városi tanácsunk serénységét. Az ily kitűnő közigazgatás előtt le a kalappal, és vigassággal örvendezzünk, hogy városunk ügyeit ily lelkes tiszti­­­­kar vezeti, mely ma a közigazgatási ankétok és viták korában gyorsaság­ban versenyez a telegraffal, és hozzá mély filozófiájának adja kitűnő tanúje­­lét, midőn kézzel foghatólag bizonyítja be bölcs Salamon mondását, hogy minden hiába valóság, legyen az bár fegyelmi vizsgálat, közgyűlési határo­zat, avagy szabályrendelet. És a­milyen tanuságos a költség­­vetés születése olyan érdekes volt an­nak tartalma is. Először is megtanul­juk belőle, hogy a kormány nem bír a helyzeten kellőleg uralkodni, midőn a deficit elenyésztetésére nem mer min­den állami adóforintot néhány száza­lékkal évenként felebb emelni; a kép­viselők pedig szószátyárok midőn az adó­emelés ellen beszélnek, mikor Vácz város tanácsa beterjesztett költ­ségvetésében olyan könnyen megnövel minden adó­forintot 20 — 25%­C-al. A tanácsi költségvetési előirányzat sze­­­rint ugyan­is az eddigi 40%-os pót­i adó 50—55% százalékra emelkedett volna, a helyes pénzügyi politika és kényelmes költekezés dicsőségére és minden habozó pénzügyi politikus­­ okulására. És igaza is van. Mert az olyan kitünően kormányzott és olyan gazdag városnak mint Vácz, melynek egy lelkes tisztikar viseli gondját mit tenne 50—55% pótadó. Hiszen jó megy sorsunk, ha nem tudjuk is fizetni a tanítóinkat és rendezett tanácsú di­csőségünket, annál jobban virágzik nálunk egy egészen újkori kultúrintéz­mény: az adóvégrehajtás. És di­cséretére legyen mondva városi taná­csunknak, hogy e legújabb divatú in­tézményt kiváló gondoskodására mél­tatja, tagjait folyton szaporítja, a vá­rosra ebből háramló teherről pedig soha sem szól, míg az iskolai költsé­gek elviselhetetlenségét folyton hány­­torgatja. És ha a nagy közönség talán megijedni találná, hogy városi taná­csunk eme tervezett nagy adó­szaporí­tással, valami nagy reformokkal, utcza­kövezéssel akarta háborítani városunk megszokott nyugalmát, úgy megnyug­tatására sietünk kijelenteni, hogy ilyen esze ágában sem volt. A reformokkal dolog van, s akkor kevesebb idő jutna mutatásra és más egyéb közhasznú társadalmi tevékenységre, mi viszont a társadalmi élet pangására vezetne. Tehát ebben is csak köszönettel tarto­zunk lelkes tisztikarunknak, és szinte neheztelünk arra az örökké békételen­­kedő pénzügyi bizottságra, mely a be­terjesztett költségvetést az eddigi 40%­­os pótadó medrébe visszaszorította, és a tanács költekezési kényelmét oktala­nul zavarni merészkedett. Mert így az üres pénztárak néha-néha még­is csak magába szállásra és gondolkozásra fogják kény­szerí­teni városunk tanácsát, ilyennel fárasztani pedig városunk kö­rül szerzett kiváló érdemei folytán iga­zán méltánytalan. Mi pedig épp ezen kiváló érde­mek elismerésére írjuk mai czikkün­­ket. Vezessék a tanácsot a város ügyei intézésében ezután is eddigi lelkese­dése, nagyra törő eszméi, erélyes kez­deményező tevékenysége, és a siker nem fog elmaradni. Eddigi működése úgy is örökké emlékezetes marad Vácz történetében, és a jövő Karcsú Arzén­jének, egy vaskos kötetet kell majd annak idején összeírni, hogy kellőleg méltányolni tudja ama fényes eredmé­nyű ernyedetlen tevékenységet és nagyszabású terveket, melyek eszélyes végrehajtásával Vácz városát a régi sá­ros és elhagyatott állapotából a leg­első vidéki városok sorába emelte, melynek közigazgatása mindenekben mintaszerű. Az ily kiváló érdemek irá­nyában a jelennek csak egy kötelessége van: a hálás elismerés, mely nem lel szót bámulata méltó kifejezésére. Mi is csak ámulunk és hallgatunk, és ki­csinylő szemekkel mérlegeljük amaz egy két békételenkedő képviselőt, ki nem akarja belátni tanácsunk érdemeit, és irigyli méltó bab­érait, mint Cassius Caesarét. De az ilyeneknek támadására a nyugodt lelkiismeret és a teljesített kö­telesség önérzete az egyedüli válasz. Tanácsunk pedig ha elgondolja, hogy mennyijét köszönhet működésének a város, emelkedett öntudattal nyugod­hat babérain. Csak nyugodjék tovább is zavartalanul városunk üdvére, hala­dására és dicsőségére ; a nagy­közön­ség pedig ne is gondoljon semmivel, tudván, hogy városának sorsa kitűnő kezekbe van letéve. Csak tovább, to­vább a kitűzött ösvényen „sic itur ad astra.“ Biztos szer a phylloxera ellen. Ezen czim alatt közölt a „Veszprém“ múlt heti száma egy czikket, melyet köte­lességünknek tartunk olvasóink tudomására hozni, miután bennünket ugyancsak közelről érdekel a phylloxera kérdés megoldása.­­ A czikkíró oly egyszerű s olcsó szert ajánl a szőlőgazdák részére a phylloxera ellen, hogy azt még a legszegényebb ember is könyen alkalmazhatja. Eddig a phylloxera ellen mindenki csak a kordonok húzását ajánlotta, melyek szőlő­tulajdonosainknak sehogy nem voltak ínyére, s ennek maga czikkiró úr sem barátja ,mert — a­mint írja —• már azt is bebizonyította több tekintélyes és tudományos phyloxera­­biztos úr, hogy a phylloxera még repülni is tud, ha pedig már repülni tud, akkor a kordonok haszontalanok, mert ha a szél fel­kapja azt a parányi állatot, csak­is az is­ten tudja, hogy hol esik az le, tehát a kor­don haszontalan. Nem akarok sokat írni a phylloxeráról, mert már nálamnál sokkal tudományosabb egyének igen-igen sokat írtak, de a sok kö­zött, amiket olvastam, még mind nem volt az olvasható, hogy mitől döglik meg az a phylloxera. Én alulírott saját tapasztalásomból me­rem a magas kormányt, úgy a szőlő­tulaj­donosokat felhívni, hogy próbálják meg a következőket: 1-szer. A szőlőtőkét mind a két felül úgy kikapálm és a gyökerek mellől a föl-

Next