Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-01-10 / 01. szám
tatkozó remény tünde csalképein merenghetett. Lehet, hogy a vadászati alkalom és kör szűkebb volta olly tárgyakat is láttat velem érdekeseknek, mellyek leírásából e lapoknak többnyire szép és gyakori vadászatokban bővelkedő olvasója tán csak kevés, vagy épen semmi mulatságot nem tud leszármaztatni, ámde ő részben vessen kiki önmagával számot; én azt hiszem, hogy ha egyszer vállon fegyverrel szétnézünk a hegyekben, érzékeink fogékonysága minden iránt, mit észlelünk, kétszeresen fokozódik, bút és gondot felejtve örömest elbeszéljük mit tapasztaltunk, és örömest halljuk másoktól is vagy olvassuk, mit láttak ők , és ha illy hangulatban tollat fogunk, legyünk meggyőződve, hogy e lapnak szellemi becséhez járultunk annyival, amennyi tőlünk telt. A mindennapi foglalatosságok nyűgében nekem véghetlenül jól esik, ha néhány napra vadászni mehetek olly helyre, mellyről előre sejtem, hogy a mulatságnak azon nemét, mellyet én a vadászatban keresek, legfőbb kellékeiben fellelhetem. Nem gyönyörködöm én a vadnak halommá lövésében; abban, hogy elmondhassam, ennyi meg ennyi darabot lőttem, én ugyan semmi dicsőséget nem keresek, jól tartott tilosban sokat tonnem is mesterség, de nem is volt benne kedvem soha. Ellenben jól fentartott rengeteg erdőkben, ott hol a vad egész szabadon jár s hol egy pár jól rendezett hajtásban néhány darab lövésre kerül, egy két valódi vadász társaságában örömest elmulatok' s legjobban érzem magam. Illy vadászatra való kilátással indultam volt el mult őszszel a pilisi hegyek közé, hová fővadászatra hitt meg egy jó ismerősöm. Már maga a táj, melly a Dunának Esztergom és Buda közti kanyarulatába szögellik, hazánkban a legérdekesebbek közé tartozik. E hegycsoportot, melly nyugat felől a Moór, Bicske és Tata közt elterjedő vértesi hegyekhez, dél felől pedig a Bakonyhoz csatlakozik, s melly a magyarországi belső síkot két egyenetlen részre osztja, hazánk föld-hzászai Pilis-Gerecse hegységnek nevezik. Ez utóbbi ismét három fő szakaszra, a budai, pilisi és gerecsei hegycsoportra oszlik. Nekünk csupán az elsőben, t. i. a pilisiben lévén dolgunk, erről el kell mondanunk, hogy ez ép azon könyökben terül el, mellyel egyfelől a Dunának Visegrádnál kanyarodó két ága, másfelől pedig Budáról Csabán át, a Dunához Tátra vivő országút jelöl. Ez egész hegycsoportnak törzse a 2450 láb magas pilisi hegy, melly Szent-László, illetőleg Bogdány helységek és Visegrád felé, azután Szent Endre, Békás-Megyer és Üröm, végre Esztergom és Dorog irányában négy fő ágat bocsát, s lehet mondani, az egész magyarországi síkon uralkodik. Ama szép hegylánczot, melly a gőzösön, vagy vasúton utazót Esztergomtól egész le Budáig, a Duna jobb partjától folyvást kiséri, a pilisi hegycsoport egymással összefüggő magaslatai alkotják, mellyeknek nevezetesbjei: a Dobogókő Szent-Lászlónál, a visegrádi Hajagos vagy Hajagos, az Árpádhegy Döntősnél, a Hárommező, és Sétoruk Szent-Endrénél, a Fekete, és Lomhegy Szent-Keresztnél, az Iskola- és Feketehegy Szentléleknél, és több más, mellyeknek magassága 1500—2000 láb közt változik. Ha igaz, hogy egy szépen csoportosuló hegység a tájnak diszét képezi — minek valóságát legfölebb az alföld állandó lakója fogja kétségbe vonni, ki hegyet soha még messziről sem látva, ha egyszer közelébe vetődik, szinte borzalommal tekintget reá — úgy ezt e hegyekről minden tekintetben bátran elmondhatni. Mind e hegyek nagyobbszerü trachit-tömegekből állanak, mellyek részint tömör, részint pe-