Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-01-10 / 01. szám
dig elágazó képletekben jelentkeznek, s ezekkel kapcsolatban, nagy mennyiségű mészkő és dolomit alakzatok vonják magukra a geológ s természetbúvár figyelmét. Ha a természet ezen hatalmas építményei ott, hol messzire elnyúló meredek kőszirtek, éles hátgerinczek, vagy erőszakosan kicsucsorodó tárlatok alakjában kerülnek felszínre, már magukban véve festői látványt nyújtanak, midőn a hullámzatos vonalakban elterülő erdőség azúrkék homályából kiemelkedve, a nap fénye rajuk a legváltozatosb színvegyület ékeit varázsolja, úgy kétszerte érdekessé válik e hegyvidék a vadászra nézve, ha tapasztalja, hogy itt több négyszög mértföldnyi területen, még meglehetősen fentartott tölgyes és bükkös erdők díszlenek, s hogy a rendszeres erdei gazdászatnál fogva, a lábas erdőtestek mellett dúsan sarjadzó vágások és sürű cseplyék váltakozván, a vad különböző fajai számára megvannak a szükséges rejtekek, mellyek nélkül a tenyészet s szaporodás lehetetlen. Itt szarvas és őz meglehetős állagban szabadon tanyáz; a farkast, rókát s apróbb dúvadakat nem is említve, mellyek itt is mint másutt sokkal nagyobb számban fordulnak elő mintsem kívánatos ; itt még, mint látni fogjuk, a fanyest honosnak érzi magát annak jeléül, hogy a nagy erdőségekben nem háborgattatik. Állandó lakosa még e hegyvidéknek a császármadár és fogoly, még pedig mindkettő némelly helyütt szép foltokban, s nem ritka az eset, hogy vad fáczány is kerül lövésre, melly a szomszéd vadasokból kitörvén, a tél beálltáig itt keres és talál menedéket, télen át azonban eledel hiánya s a dúvadak üldözései miatt elvész. A fővároshoz alig pár órányira illy gyönyörű hegyvidék, de maga az egész táj sokszoros érvet nyújt a természetbúvárnak, a régésznek és történetírónak, mert hisz e hegyek voltak elejétől kezdve a középkor utolsó századáig történelmünk főbb eseményeinek színhelye, s ezek emlékei most is szemlélhetők. Kellemes szórakozást talál itt a művész és a vadász ember, s ha néhány napi kirándulást nem restel, mindkettő megrakhatja tárczáját és táskáját a legérdekesb tárgyakkal. Minél belebb hallol az ember azon völgyekbe, mellyek Visegrád és Esztergom közt a Duna jobb partjára nyílnak, s mellyek többnyire egy kis csermelylyel adóznak az európai folyamok fejedelmének, annál kiesi tájcsoportozatok ragadják magukra figyelmünket, s egyszerre csak szép sűrü erdők, jobbra balra meglepő változatosságban nyiló völgyek és sziklafalak közt, a hegyvidék s erdei dús tenyészet mindazon jelenségeit látjuk elibénk tárva, mellyeknek sajátszerű illattal teli légkörében kebleinket tágulni, s kedélyünket azon ihletteljes hangulatba helyeztetni érezzük, melly földi léthez kötött bajainkat bár csak néhány perczre velünk egészen feledteti. A sok szép között a részletek festői csoportosulása által különösen kitűnik a visegrádi patak völgye, melly Visegrádon felül szömös helységéhez szinte egy órányira, (ez utóbbiban a vak Béla által 1150 év körül épített zárda alapjai most is megvannak) jókora nyíláson át siet a Dunába. E két patak, a közel fekvő hegyvonalat kétfelé osztva, folyása kezdetén távolabbról is hallható robajjal nyomul előre, s miután az útjában állott akadályokon törhetlen erővel áthatolt, egy félig kopasz hegyoldal kőfalába ütközik, ebbe azonban századok hosszú során át vályúszerű medret mosott ki, mellynek végén egy kiálló kőszál lapjáról több kis zuhatagra oszolva, néhány ölnyi magasságról szintén önmaga alkotta medenczébe ömlik, s ennek kristálytiszta vizét, melly folyton