Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874
1874-09-11 / 37. szám
254 Tápió azonban az ő »luczernás« hasával — mint egyik elsőrangú, s mindenütt megjelenő, mindent látó és — mindent satyrizáló sportmanunk előre megjegyző — nem igen volt veszélyes, hasonlót mondhatunk Daniel O'Rourke utolsó évi csikójára is , mely úgy látszik a rövid distanceok lova lesz, legalább másnapi győzelme Pády ellen e feltevésre jogosít. A kétévesek versenye volt az első nap főtitka, s a vélemények igen meg voltak oszolva, kié lesz a győzelem; általános kedvence a három Corswold-csikó volt, s ennyiben igaza is volt a közvéleménynek, mert csakugyan ezek jöttek be három elsőnek , csak az volt a baj — ránk nézve— hogy mi egy mindet tudó és gyanító turfmanunk kedvenczét választottuk a totalisateurön, de a nyereség nem a mi részünkön volt. A nagy egyleti handicap volt e nap legsikerültebb futama, ily szép finisht ennyi különböző korú és képességű ló közt ritkán látni, akár egy lepedő alá fértek volna. Némelyek úgy vélték, hogy Prince Paris kissé túlságosan lett volna megterhelve, mi azonban azt hisszük, miszerint e futam a kassai handicapper részére kiállított, legfényesebb bizonyítvány arról, miszerint a handicapok tulajdonképi feladatát — hogy tudniillik nem a legjobb lónak kell nyerni — tökéletesen érti. A katonatiszti akadályverseny igen szépen együtt és sebesen volt lovagolva, valamennyi akadályt könnyen, tisztán ugorták, s az éppen Kassán, a hadgyakorlatok alkalmából összesereglett tábornokok, törzstisztek és száznál több tiszt feszült kíváncsisága közt folyt le. Brezany főhadnagynak sok esélye volt, s ha az utolsó gátnál el nem ereszti lova fejét , nem bukik, s jóformán övé a győzelem. A kis handicap érdekes, de nem igen sikerült futam volt, amennyiben Pádinak a távoszloptól fogva nem volt helye Turco mellett, mely külről egy félhoszszal előbbre feküdt s befelé nyomta; érdekes volt annyiban, mert Virginia mellett a szomszéd lengyel Ochocky lovag Panja is részt vett e futásban, versenybe azonban nem jutott. A Paripa- vagy félvérverseny , mint mai napság már majd mindenütt, alig három lovat hozott az indulópontra, s eleinte nagyon is »mérsékelten« folyt. Patay úr Csallája a tulajdonos által lovagolva, vezetett elejétől végig s jóformán küzdelem nélkül nyert is. Az első oszt. államdíj 400 aranya volt a második nap fő érdekessége Babér, Verbena és Prince Paris találkozása folytán, annál inkább, mert a sokféle poenalitás miatt e lovak mintegy tulhandicapezve voltak Tápió s az első kísérletet tevő Dryad javára, s hogy ez utóbbiak még sem jutottak versenyhez, az képességükről nem igen kedvező mértéket adott. Főkedvence Prince Paris volt, leginkább azért, mert Babert kényes természetűnek tartották, hogy egy meetingen másodszor is jól fusson, Verbena pedig már az első napi gyakorlatkor merevnek mutatkozott, s csakugyan még a felcanterozáskor is igen »spissig« galoppirozott, mi azonban csak addig tartott, míg neki melegedett, mire Chapman megadta neki az alkalmat, gyorsan vezetőnek ugorván el sebes paceben. Babér hátul, Prince Paris pedig második helyen futottak az utolsó negyedmértföldig, hol Baber kívülről az első sorba csúszott fel Verbena mellé, s a későn iparkodó Wilsonnak nem maradt helye hogy közéjük felmehessen Prince Parissal, mint azt kétszer-háromszor is megpróbálta, azonban legfeljebb fejét dugható közéjük, helyváltoztatásra sem maradt ideje, így vágtatott a három ló, Verbena is jóformán a korláthoz szorítva befelé, mig kivül a kényelmesen vágtató Babér egy nyakkal előbb feküdt elleneinél s e sorrendben rohantak el a czélpont előtt. — Babér tehát megmutatá, miszerint másodszor is tud futni, s igazolá azon általános véleményt, miszerint tulajdonosa azon »szerencsés« emberek közé tartozik a gyepen, kiknek minden sikerül. Pár tenyészkanczájától minden csikója egy-egy nevezetesség lesz, s amit vásárol is, szerencsét hoz. A sors e kedvezése s a roppant vagyon — vélekedtek — kívánatossá tennék, miszerint ő méltósága — tekintve a telivértenyésztők és versenyzők napról napra gyérülő sorát — nagyobb mérvben venne részt e noble passióban. Az Asszonyságok díjában négy jó lovas indult középszerű paripákon, melyek egyike Braemar — távol még azon illemtudástól, hogy jóakaratot hasonlóval viszonozzon, semmibe véve kedvező jóslatunkat róla, mindjárt a felcanterozásnál kimutatta akaratos fejét; s ámbár itt átkényszeríttetett még lovasa által, de a verseny első akadályánál (a tribün előtt) csak »azért sem« a könnyebb részt vette, hanem olyan kettős ugrást tett oldalra a sövényen és karján át, mely könnyen mérve 21 lábnyi lehetett, s tulajdonosának alkalmat adott meggyőződni, miszerint keményen üli ugyan a nyerget, de a versenyt nem folytathatja vele. Pandora nem volt conditóban, de Polko főhadnagy alatt elég tisztességesen ment. Főkedvence az öreg Rubicon lett, kivált midőn meglátták, hogy legjobb űrlovarunk ül reája. Rubicon most a 63-dik versenyben indult, s bár Aurora lovasa mindent megtett, mit e nem idomított lovon tehetett, hogy kétessé tegye győzelmét — az utolsó pillanatban mégis elfogta őt. A vigasz-handicap holtverseny lett Virginia és Firefly közt, mely a döntőversenyben ez utóbbi javára dőlt el egy félhosszal. E versenyben Pannak még egyszer kellett volna indulni. Szegény Ochocky lovagnak azonban sok malheurje volt. Elhozott 3 lovat, abból kettő beteg lett; ott virrasztott mellettük egész éjjel, s midőn az egyetlen felmaradtnak indulni kellett volna, s már a jockeyt is megmázsálták, akkor tünt ki, hogy a csődört, mely különben már hágott is az idén, valami kópé (talán jockey) haza küldte. Ilyen csintalanság csakis olyan idomár és jockey ellen sikerülhetett, mint a lengyel lovagé, kit ugyan magát is inkább valami házalónak néztünk külseje után — s kinek szolgái közönséges polgák paraszt öltözetükben— hosszú vászonkabát, s magas, sáros bagaria csizmákban, kóczos, szöszke hajjal és szalmakalapban — a kassai meeting curiositását képezték, s ártatlan bárgyuságukban bizonyára jockeynk csintalanságának áldozatai lettek. Volt még mindenik nap egy-egy parasztverseny is, mely elég mulatságot adott ugyan, de bukások még sem történtek mint Pesten, mi talán nem annyira annak tulajdonítható, mintha Kassa környékének tót legényei jobban megülnék szőrén a lovat, minthogy paripájuk igen jámbor hámos lovak. Egy ugyanaz nyerte az első díjat mind a két napon. Az oroszlánrész, mint láttuk, a csikvári istállónak jutott ugyan, de Nagy-Szaláncz urai is büszkén tekintettek a győzelemre, melyet mint tenyésztők saját neveléseikkel vívtak ki. * * * Pályabirák : Gróf Zichy Rezső, gróf Forgách Kálmán. — Vitabirák: Gróf Festetics Pál, gróf Forgách László. — Intézők: Bárczay Ödön úr és gróf Forgách László. — Indítók: Tihanyi Ferencz úr, gróf Forgách Sándor és gróf Forgách István. Teherrengyelek: Münszter Tivadar és Semsey Jenő urak. ELSŐ NAP: Vasárnap, szeptember 6-kán. 1. 200 arany államdij. Minden mén és kancza számára, mely magyar-osztrák birodalmi vagy németországi lakos jóhiszemű tulajdona. Távolság 102 mfld. Tét 150 frt, fele bánat. A második ló a tét és bánatok felét nyeri. (7 nevezés). Ifj. gr. Nádasdy F. 4é. p. k. Babér, a. Ely a. Beeswing. 128 f. (Butters) 1 Gr. Forgách László 3é. sp. k. Firefly. 105 f. (Long) 2 Baltazzi Aristid 3é. p. m. Tápió. 108 f. (Weber) 3 Gr. Forgách L. 3é. p. m. Turco. 108 f. (Gillam) 0 Gr. Almássy Kálmán 3é. p. k. Wood Nymph. 105 f. (Metcalf) 0 Visszahuzatott: 2 ló. Firefly vezetett egész be a távoszlopig, hol Babér előre ment s küzdve bár, de biztosan nyert egy félhoszszal. Nyer. 1100 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. 2. Kétévesek versenye, 200 db 10 frankos arany. Ebből 100 államdij, s 100-at ad gr. Forgách Kálmán. Futhat minden belföldi 2é. ló. Távolság 2 mfld. Tét 100 frt, fele bánat. A második ló a tét és bánatösszeg felét nyeri. (9 nevezés). Gr. Forgách L. 2é. p. m. Uncle Tom, a. Cotswold a. Aunt Sally. 107 f. (Chapman) 1 Gr. Festetits Pál 2é. p. m. Padi. 107 f. (Metealf) 2 Baltazzi Ar. ur 2é. p. k., a. Cotswold a. Gipsy Girl. 105 f. (Webber) 3 Ifj. gr. Nádasdy F. 2é. p. k. Carina. 105 f. (Butters) 0 Gr. Wolkenstein A. 2é. p. m. Veratrum. 107 f. (Long) 0 Gr. Forgách L. 2é. sga m. Boomerang. 107 f. (Gillam) 0 Visszavonatott: 3 ló. Szép start, melyből Pádi gyorsan vezetőnek ugrott ki, egészbe a távoszlopig, hol Uncle Tom jött fel melléje, s derék futásban jöttek, melyből Uncle Tom szépen egy fél hoszszal vált ki nyerőnek. Pár hoszszal hátrább a Gipsy Girl csikó. Nyer. 1175 frt az elsőnek, 275 frt a 2-diknak. 3. Földészek versenye, 100 frt. Ebből 70 frt az első, 20 frt a 2-dik és 10 frt a 3-dik lónak. Futhat minden Kassa városi vagy abaujmegyei földész oly lova, melyet ekében és boronában használ. Táv. egyszer a pálya köre teherkiegyenlités és nyereg nélkül. Hat-hét lovas vett benne részt. 4. Nagy egyleti Handicap, 1000 frt. Futhat minden ló. Táv. 24 mfld. Tét 120, bánat 50 frt, augusztus 25-ig bejelentve 30 frt. A 2-dsik lónak a tét és bánatok felét. (8 nevezés). Gr. Szápáry Iván 5é. sga k. Galathée, a. Palestro a. Patti. 110 f. (Chapman) 1 B. Wesselényi Béla 4é. p. m. Prinz Baris. 128 f. (Butters) 2 Baltazzi Ar. 5é. sga m. Drum Major. 126 f. (Webber) 3 Gr. Forgách L. 3é. p. k. Dryäd. ' 100 f. „(Gillam) 0 Gr. Festetits Pál 5é. sga k. Virginia. 114 f. (Metealf) 0 Gr. Sztáray J. id. p. h. Rubicon. 110 f. (Entwistle) 0 Visszahuzatott: 2 ló. Drum Major szeszélyeskedése miatt sohá nem lehetett indítani. Végre is ő ugrott el a vezetéssel, melyet azonban nem sokára Galathée vett el tőle, nyomában Drum, Rubicon, Prince Paris, stb. Igy mentek egyszer körül, s másodszor be az egyenes vonalra, hol Prince Paris jött fel hozzájuk s neves verekedés után a három ló egy félhossz különbséggel egymásután haladt el a czélpont előtt, hasonlóan a többi egy csomóban. Nyerem. 1290 frt az elsőnek, 290 frt a másodiknak. 5. Katonatiszti akadályverseny, 100 db arany. Futhat minden oly ló, mely 1874. jan. 1-től nem volt idomár kezében, és tényleges szolgálatban levő m. kir. honvéd vagy rendes hadseregbeli tiszt birtokában van, a ki által lovaglandó is. Tét 25, bánat 10 frt. Táv. 2 1/2 mfld 10 ugrással, melyek legszélesbike 10, a legmagasbika 3 láb. A nyertesnek 80, a 2-diknak 20 db az. a tét és bánatok felével, a 3-diknak a tételek és bánatok második fele. A pályaköltségek az 1-ső, 2-dik és 3-dik dijak nyertesei közt — aránylag nyereményeikhez — osztatnak szét. Polko W. cs. kir. százados a 4. dzs. e. id. p. h. Pulldevill, a. Little Harry a. Daisy. 155 f. (Tul.) 1 Rieger cs. k. föh. a 4. ds. e. id. sz. h. Ivanhoe. 153 f. (Erbes föh.) 2 Maya cs. k. hd. a 4. dzs. e. hé. ig. h. Merry Monk. 153 f. (Brezany főh.) (elbukott) 3 Visszahuzatott : 5 ló. Kétszer szépen kerülték meg a pályát s hiba nélkül ugrották a sövényeket. Az utolsóelőtti sövénynél Ivanhoe már maradozott, Pulldevil és Merry Monk pedig együtt; az utolsó ugrásnál ez utóbbi nem eléggé összeszedve ugrott, s megbukva, lovasát leveté. Polko százados nyugodt lovaglása biztosítá számára a győzelmet. (Folyt, lásd távirat). VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. SZEPTEMBER 11. 1874. MIN©?» ÉS §^©PIJD)@›N§AGQ(T Eladó Lord Chesterfield 6 éves pej ménje 15 m. 3 V., apja L. Chesterfield — anyja Roschuk — keszthelyi nevelés — a lótenyésztés félben