Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879
1879-02-20 / 8. szám
. тШшкшшштк Visszapillantás a múltra és következtetés a jövőre. (Folytatás.) Blaskovics Ernő urnak a mult évben 8 lova volt idomitás alatt, u. m. a 4 éves Kincsem, a 3é. Bolygó és Konok, s a 2é. Purdé, Kedvencz, Bankár és Becses ; ezeken kivül vezető lóul és Kincsem utazótársául a bátyájától kikölcsönözött Csalogány szolgált. A 2 évesekből Bankár és Becses nem futottak , amaz Buccaneer fia a Louise Bonneból, és így pár évvel fiatalabb édes testvérje Lady Patronessnek, az 1874-ik évi Nemzeti-díj, az ausztriai Derby, prágai 1000 arany és több nagy díj nyertesének . Becses szintén Buccaneertől való, anyja pedig Kincsem anyja. Daczára e legajánlóbb rokonságnak, még nem tudni mi lakik a két csikóban, de a tavasz majd megmutatja. A 3 évesek közül Bolygó (apja Bajnok, a Louise Bonne) egy helyes alkatú és erőteljes fekete mén, tavai kedvence a pozsonyi Trial-Stakesre és a Nemzetire — azon lovak közé tartozott a múlt évi Campagneban, kik az év végén távolról sem mutathattak föl annyi eredményt, mint amennyit tőlök vártak. Istállójában az a vélemény volt róla a tavasszal, hogy a legsebesebb lovak egyike. A pozsonyi Trial-Stakesben malheurje volt. Az indulásból villámgyorsan pattant ki, s oly sebes rohamban vezette a mezőnyt, mint egy gőzmozdony, de Madden nem bírt tartani, s egyik kanyarulatnálagy elvágta magát vele, hogy 10 ölnyire repültek a gyepen (mint előbb Old England). A Nemzetiben Bolygó harmadik lett az öt concurrens közt; 6-szor futott összesen. Az idén még megpróbálja tulajdonosa — mint halljuk. Félvér tenyésztésre igen derék apaló lehet belőle. — A másik 3 éves Konok (ap. Cambuscana. Queen of the Isles) egy erős, csontos mén , csak egyszer futott a tavasszal. Őszre kelve gr. Batthyány Elemér vette meg, s jó vadászlovat nevelt belőle , készségesen ugrik, és kitartó. A Blaskovics istálló tehát összes nyereményét idehaza (circa 37500 frt) egyedül Kincsem 12 győzelmének és Purdénak köszönheti, kinek sikerült a sopronyi nagy 2éves díjat (közel 1000 db cs. arany) megnyerni a 4 kilogrammal többet vivő Amaranthus ellen. Ami Kincsem szereplését illeti, ezt eléggé megbeszéltük már nem csak mi, hanem az összes napi irodalom. Annyit lehet mondani, hogy távolság és teher — nem sok befolyással látszott e csodálatos lóra. Neki mindegy volt : 1 mildre futni a legsebesb fiatal lovak ellen, vagy 2 — 2% mildig a legkitartóbbakkal ; e mellett 6 — 10 —15 kilóval többet vitt mint ellenfelei. A mi tulajdonosát illeti, büszke lehet reá, hogy ily tünemény — saját nevelése, s méltó jutalma azon passiójának, melyet a nemes lótenyésztésben talál ; egyúttal pedig az ő szolid, csak kevéssel kezdett tenyésztése példaadásul szolgálhat, miszerint a telivér tenyésztés és versenyzés csekély kezdetleges befektetés mellett is mily szépen kinőheti magát. Számos újabb olvasónk miatt legyen itt szabad röviden felemlitnünk, miszerint Blaskovics úr 12—15 év alatt, — 4—5 kanczával, melyeket nem egyszerre vásárolt, s melyek átlagosan 3000 frtnál drágábbak nem voltak, oly 25—30 csikót nevelt, melyek nagyrésze a versenyeken kétszeresen is megkereső felnevelési árát, sőt közülök 4—5 (Lenke, Harmat, Lady-Patroness, Hirnök, Miczi stb.) gazdag nyereményeket is hoztak. Az általa nevelt lovak keresménye az utóbbi 10 év alatt (1866 —76-ig, tehát Kincsemét és Purdéét bele sem értve) circa 80,000 frt volt; az eladott mének és kanczák értéke is megközelíté a 40,000 frtot ; ezenkívül három jó kanczát is kiválasztott magának, melyek egyike (Lenke) már ismét győztes csikóval (Purdé) ajándékozá meg. Blaskovics úr istállójában az idén Kincsemnek egy féltestvérje is van, Becses, apja Buccaneer (és nem Cambuscan mit amazé) . Becses már taval mint kétéves ugy nézett ki , mintha egy kinőtt 4 éves kancza volna s nem illett a 2 éves csikók futásába; kíváncsiak vagyunk reá, mit fog mutatni mint 3 éves, mert még eddig Waternymphnek a Buccaneertől nem vola csikója; a két Ostreger (Harmat és Outrigger) kitűnő volt. A belföldi pályákon nyert eredményére nézve harmadik gr. Henckel istállója, mely időbenn 27000 frton felül nyert, külföldről pedig 135,000 márkát hozott haza, s így közel 95,000 frtot keresett. Hanem az igaz, hogy ő neki volt tavai legtöbb lova trainingben. Idomára James Waugh — egy igen értelmes, buzgó és solid ember — a múlt tavasszal 21 lovat tanított be, ebből itthon és a külföldön 12 lett győztes: idehaza megnyerte Sabinussal a Nemzetit, Oroszvárral a pozsonyi Triait, a berlini Uniont és a hamburgi Derbyt , Prince Gilessel a hannoveri nagy dijat, Pieklockal a baden-badeni Zukunpspreist stb. stb. Mint már többször említettük, gr. Henkel ménese az, mely legelőbbre van belföldön tenyésztett anyagjával. Az oroszvári ménesben áll mint apaló Giles the first, egy remek csődör, mely ezelőtt egy évtizeddel oly hires versenyló volt mint Przedswit; az a gróf saját nevelése St. Giles után, s tőle 3 győztes lova van az idén; kivül enez 8. sz. Budapest, 1879. február 20. XXIII. évfolyam. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND 1 , • AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A PESTIES VIDÉKI LOVAR-EGYLETEK S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYESZ-BIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Egész évre . ... 12 frt. Félévre 6 » „Vadász- és Verseny-lap" kiadóhivatalához PESTEN, Barátok-tere Athenaeum épület intézendő. Előfizetés. Szerkesztőségi iroda: Pesten Nemz. Casino II. em. hatvani-n Ide küldendők a kéziratok. Megjelenik e lap minden csötörtükön, 8 ivrétü oldalon.