Képes Vadász Ujság 1880. május-június (1. évfolyam, 1-3. szám)
2. szám. KÉPES VADÁSZ-ÚJSÁG, 1860. június 1. a nagyszerű francia intézetet, Hüningent magához ragadta, azon türekednek a tudomány és gyakorlat emberei, hogy a haltenyésztés dolgában a continensen a vezérszerepet is magukhoz ragadják. A „deutscher Fischerei-Verein“ Berlinben a koronaherczeg protectorátusa alatt áll és számos előkelő, tudós és gazdag tagot számlál, úgy hogy a kormány segítkezése mellett valóban már nagy dolgokat vitt végbe a halászat terén. Németországban több mint 70 haltenyésztő intézet van, melyekből évenkint millió meg millió hal kerül a szabad vizekbe. Valamennyi nemzetet azonban fölülmúlja, mint más praktikus téren, úgy a halászat terén is az amerikai. Amerikában valóban bámulatos eredmények lettek elérve, úgy hogy mai nap, haltenyésztés dolgában legalább, az Újvilág túlszárnyalta az Óvilágot. Nemcsak, hogy a mi legizletesebb halainkat (pisztráng, lazacz) hazájukba átültették, de ott annyira acclimatizálták, hogy legjobban saját igen kitűnő halfajaikkal egyetemben elevenen hozzák a messze tengeren át ismét Európába. Az angol halkereskedők máris kezdenek panaszkodni, hogy az amerikai concurrentia folytán a nemes halak ára sülyedt. Igen, Amerikának egyes vidékein annyi a hal, hogy a halhúsnak fontja a krajczár. Az aztán az olcsó mis ! Hát szegény hazánk vesz e és vett-e részt e nagyszerű mozgalmakban ? Nem! Osztrák-Magyarország még nem igen dicsekedhetik azzal, hogy általában e gazdaság fontos mellékágaira valami különös figyelmet fordított volna. Szomszédaink túl a Lajtán ugyan kezdenek most erősebben mozogni, nekik van egy nagyobbszerű központi haltenyésztő intézetük Salzburgban, vannak egyes kitűnő magántenyésztők, kik közül csakis a legnevezetesebbiket. Washingtont akarom kiemelni Pöcsben, de vannak már halászati egyesületeik is, ilyenek például a stájerországi, a brünni, a galicziai, a linczi halászati egyesületek. Legközelebb pedig Bécsben megalakult a központi egylet „osztrák halászati egyesület“ czim alatt, melynek már is számos tagja van és azok közt a legelőkelőbb főurak, gazdák, miniszteri hivatalnokok, tanárok, gyártulajdonosok, iparosok stb. Szóval náluk a társadalom minden rétege átérzi már a halászati ügynek rendkívüli fontosságát. Igen örvendetes tényként kell megemlítenünk, hogy a cs. kir. földmivelésügyi minisztérium képviselője Rinaldi miniszteri tanácsos úr az alakuló közgyűlésen kiemelte, hogy a kormány a halászati ügy érdekében történő mozgalmakat a legnagyobb örömmel üdvözli és pedig egyrészt azért, mert nagyon kívánatos, hogy a halászat újólag fölvirágozzék, hogy erősen kifejlődjék, másrészt pedig, mert a halászati ügynek felkarolását a törvényhozótestület többé ki nem kerülheti és mert az ilynemű államszervezkedési ügyben egy központi orgánum magára a kormányra nézve fölötte nagy becseset van; ez lesz a kormánynak természetes szövetségese, tanácsadója, támasza. • És valóban mindezen mozgalmakat látva és tapasztalva, lehetetlen, hogy mi azokat csak úgy hideg közönynyel nézzük. Még akaratunk ellenére is kénytelenek lennénk belefogni halászati ügyünk rendezésébe, mert a halászatnak oly nagy nemzetgazdasági jelentősége van, hogy az politikai határok közé sohasem lesz zárható, sőt nagyobb vízrendszerekre nézve még nemzetközi szerződések kötését is fogja igényelni. A mesterséges haltenyésztést illetőleg nálunk sem hiányzanak a kísérletek. Gr. Pállfy, gr. Kegleviech, báró Révay és mások haltenyésztő intézeteket alapítottak, a kormánya maginak van ily h ti,te és ha mind c,lmt mint az okszerű halászat tavaszának első hirdetőit ürömmel üdvözöljük is, mégsem mulaszthatjuk el abbeli meggyőződésünknek itt kifejezést adni, miszerint, okvetlen szükségesnek tartjuk, hogy e fontos nemzetgazdasági ág nálunk is érdeme szerint mi vehessék. Talán csak akad valaki, ki a halászatunk érdekében okvetlen megindítandó mozgalmak élére állatid! K r ie s ch János. — 27 — A halfogás módjairól. E sorok írója a halászatot már kora gyermekségében nagy élvezettel űzte, s meglett férfi idejében nem csekélyebb örömét találja benne. Mert meggyőződése szerint habár a halak fogása sok időt emészt is s a hasznosabb polgári foglalkozás elhanyagolására csábíthat, másrészről az idejük felett szabadon rendelkezők alig találhatnak egy-egy kellemesebben szórakoztató, s e mellett olykor jelentékeny haszonnal járó időtöltést, mint a halászat. Senki meg ne botránkozzék, hogy a halászattal foglalkozás hasznát is figyelembe veszem; bármily emberi cselekvés az önzésben találja indító okát, e tétel igazságát egyes ellenkezőről tanúskodó példák megtámadhatják ugyan, de meg nem dönthetik. Nos, ha aztán elfogadjuk, már akkor inkább igyekezzünk észszerűen önzők lenni, semmint önzésben inpraktikusok, vagyis időtöltéseink nemét úgy válogassuk meg, hogy a szórakoztató a hasznossal legyen egybekötve. Ez a legtermészetesebb álláspont, mit vadász és halászember elfoglalhat, s megvallom az alábbi czikksorozat megírásában főkép az az elv vezérelt, hogy dilettáns halásztársaimmal a horunk folyóvizeiben előforduló halnemek természetére s fogásmódjára vonatkozólag mindazt közöljem, miket saját tapasztalataim után mint hasznos eredményre vezető adatokat figyelembe vételre ajánlhatok. Ennyit előszóképen. A horgokról s horogzsinórról. Horoggal halászáéhoz figyelemmel szoktam megválasztani a zsinórt, s a végére erősítendő horgot. A zsinórt rendesen magam sodrom lószőrből, s nehogy valamely körülmény készületien találjon, a halak különböző nagyságára való tekintetből rendesen különböző vastagságú horgokkal s két zsinórral látom el magamat: az egyiket 8—10, a másikat legfeljebb 6 szállószőrből készítvén. Érdekes, hogy a kanczaló farkából készített zsinór majdnem hasznavehetetlennek bizonyult, mit onnan magyarázok, hogy az ilyen lószőr rendesen urinszagu, s ezt a halak alkalmasint utálják. Fonalból sodrott zsinórt azért nem használok, mert ezt a viz áthatja s a mellett hogy megszállásával külön foglalatoskodni kell, azon hátránya is van, hogy összezsugorodik. A horgot selyemfonállal kötöm a zsinórra, nehogy a rugalmasságánál fogva könnyen oldozható lószőrről a ráakadt erősebb bal vele elúszhassék, mint boszúságomra néhányszor tapasztalnom kellett. Két-három kilvelyknyire a horog felett pedig ólomszalagot csavartam a zsinórra, hogy horgom a fenéken nyugodjék, s a viz árama magával ne ragadhassa. A zsinórt ezenkívül lúdtollszáron húzom át s ezt ismét egy darab parafán, hogy ennek alámerüléséből azonnal észrevegyem, ha a horgon a zsákmány fennakadt. A -1,5 méternyi horogzsinórt ezután sima, könnyen hajló, hosszú, de elég szilárd mogyoró, vagy egyéb veszszőre kötöm, s ebből áll az én fenék horgom. Esnek ajánl.*. . m !L" ..„ban a keresk.-J Lekben kapható selyemzsinóros horgokat sem akarom emlités nélkül hagyni, sőt szívesen beismerem, hogy sok esetben ezek még alkalmasabbaknak mutatkoztak a fent leírtnál, de úgy találtam, hogy ha nagyobb hal akad a kisebb ha- Iak számára lebocsátott horogra, a selyemzsinór gyakrab