Vadász Ujsag, 1922 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1922-11-01 / 1. szám

2, hogy tucatszámra döggé lőjjenek mi­nél több vadat. Sok olyan vadász is van, ki különböző okoknál fogva, — legfő­­képen talán alkalomhiány miatt — a szabad természetben nem is látott nagy vadat; még kevésbé ismerheti tehát azok vadászatának módjait és természeti sajátosságait. A V. U. révén az ilyen irányú ismeretek is kibővíthetők lesznek. A felsorolt több gyakorlati hasz­non kívül, még kellemes szórako­zást is nyújt a V.­­J. olvasása. Egy-egy érdekes leírás magával ragadja az olvasót, r­ávezeti a sza­badba, hol zavartalanul gyönyör­ködhetik a természet bájos változa­taiban . . . Augusztusi forró nap hevében el­vezet a vízi vadak tanyájához, a su­sogó nádasba mely körül tarka gulya tapossa a süppedékes talajt. Szinte látod mint himbálóznak a tó tükrén a hosszú nyakú búvárok s nagy zajt csapva kér­get­őznek a szárcsák. A nádasból lármás nádi rigó s kacsa­sereg pletykálásának hangja jut füle­­idhez s ha csónakod megzörgeti a ropogó nádat, hápogva kap szárnyra e töke ruca . . . Még ki sem gyö­nyörködted magad a vadrucák, gémek, bíbicek tarka-barka csoportjaiban s a halászcsérek kecses repülésében, már is ott találod magad a hegyek között, a havasi erdők mélységes csend­jében, hol a nedves völgyek felett köd­szellemek bolyonganak. Ott még reg­geli homály van s az őszi nap su­garai nem tudnak rést ütni a ködten­geren, mikor máris valamelyik bérc oldalán hallatja hangját a szerelmes szarvasbika. Lépéseinket előbb meg­gyorsítva, úgyhogy alig győzzük szusz­­szal, majd lassan, óvatosan bujkálva, lélekzetünket is visszatartva közelítünk oda, hol élet-halál harcot vív vetély­­társával az erdők koronás királya... Az őszi látképre halotti szemfe­­dőt takart a zuzmorás tél. Látod, mint halad térdig érő havat taposva, liba sor­ban egy vadásztársaság. A fák fehér drapériáit, a vezető pálcikával csapkodja, hogy leverje az útra hajló ágak leplét Csendben, figyelve, a nyomokat keresve, halad tova a pus­kások sora. Míg egyszerre a vezető egy hatalmas vadkan csülkének le­nyomatát veszi észre a puha hóta­­karóban. Ösztönszerüen megáll a nyomokra az egész társaság s azok szemlélése közben felhangzik a ,,vezér"­ -kutya jelző hangja, melybe pár perc múlva belevegyül a „segítő ” kutyák csaho­­lása is. Mindenki siet állást foglalni. Nyugodtan nem sokáig lehet élvezni a sajátos koncertet, mert az agya­­i­ásnak kezd a helyzet kellemetlenné válni, szabadulni akar ellen­feleitől, megindul a „váltó ” felé. A csörtetés zaja egyre közeledik, s már látható is amint sörtéjét felborzolva dühvel rohan a kutyáknak, melyek hatalmas vágásai elől ügyesen ugranak félre. Egy pillanatra elhallgat a kutyák ugatása, csönd van, csak az idegek feszülnek és a szivek zakatolnak. .. VADÁSZ ÚJSÁG . szám.

Next