Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1935 (3. évfolyam, 1-21. szám)
1935-01-19 / 1. szám
Vadászat Elárvult egy íróasztal. Egy asztal, mely tömve van megkezdett írásokkal, adatokkal, feljegyzésekkel. Egy nagy, egy hatalmas vadászati munkának előkészületeivel. Az asztal közepén egy „kutyanyelv”, egyetlen leírt sorral: Magyar vadásztestvéreim! . . Semmi több. A kéz letette a tollat. Nem volt benne erő, hogy tovább írja, amit közölni akart. A kéz fáradtan, elernyedve nyugodott az íróasztal mappáján. Elernyedve, fehéren, remegve. A kéz gazdája beteg, nagyon beteg volt. Már hosszú évek óta. De utolsó percéig dolgozott, sóhajtozva, kínok között, hideg verítékkel lepett homlokkal, de dolgozott. A magyar vadászokért, a magyar vadászatért. Azután késő este kórházba szállították. Ruhái mellé betétette az elkezdett írásait, sok, sok tiszta fehér papírral a táskájába . . . És a következő hajnalon, 1935. január 6-án, 4 órakor, kínos haláltusa után, meghalt. 1872-ben Zagyvarónán, született. Sorsa az írói pályára vitte. Már a kilencvenes években sűrűn írt a legelőkelőbb fővárosi napilapokba és szépirodalmi folyóiratokba. Politikai, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi cikkeket, tanulmányokat írt, írásait már akkor is a nyugodt, megfontolt ész, tárgyilagosság, feltűnően logikus okfejtés, következtetés, úri hang és a magyarabb magyarság jellemezte. Oscar von Krücken ,,Das Geistige Ungarn” című kétkötetes biográfiai lexikonjában több szaklapot sorol fel, amelyet a fiatal Nagy László alapított és amelyek közül nem egy még mai nap is fennáll és virágzik. A világháború alatt a Budapesti Hírlapban sok bátorszavú vezércikke jelent meg, melyeket főként katonáink védelmében írt és amelyek akkor országos feltűnést keltettek. Több könyve jerlent meg. Nagyon bántó, igazságtalan eseteknél írásai szatirikusak voltak. Kevés szóval mindig oda szúrt, ahol a szúrás a legjobban fájt. De itt is mindég megtartotta a mérsékletet, az irálya emelkedettségét és jó modort bizonyított. Akit szatírája eltalált, annak az fájt, de sértve sohasem érezhette magát. Ezeket az írásait Koppintó és Atkári névvel írta alá. A társadalmi érintkezésiben is sokszor használta a gúny nyilait. Egy-egy megjegyzése, elejtett szava sokszor órákig tartó vitáknak vetette hirtelen végét. Az odavetett mondatokban annyi talpraesettség, annyi meggyőző igazság volt, hogy megdöbbentette hallgatóit. A természet és ezzel kapcsolatos vadászat szervetetét az apai háztól kapta örökül. Fegyvert kora ifjúságában kapott a kezébe. Atyja — szenvedélytg és ízig-vérig vérbeli vadász —, volt első tanító estére. És úgy látszik, kiváló tanítómester volt, rajongó szeretet a vad és a természet iránt, a szülői háznál csepegtetett lelkébe a legszeretőbbb, egész életén át végig kísérte és tetteinek, ívása minden mozzanatából, minden sorából előragy. A vadászat ügyének régi harcosa. Életének utolsó 20 évét pedig kizárólag csak a vadászat ügyének és vadászati irodalomnak szentelte. Nagy tudása, szívós, páratlan akaratereje, munkabírása, szervezési tehetsége bámulatraméltó volt és csak természetes, hogy az utolsó húsz év minden vadászatügyi megmozdulásának, ha nem is mindig a kezdeményezője, de feltétlenül egyik megszervezője és megteremtője volt. Az ő kezdeményezésére alakult meg 1917-ben IV. Károly király fővédnöksége és gróf Erdődy Tamás elnöksége alatt a „Hubertus” Magyar Vadászati Védegylet, melynek kezdettől fogva haláláig ügyvezető igazgatója volt. 1920- ban, a kommunizmus bukása után az ő közbenjárására és sürgetésére küldötte ki a földmívelésügyi kormány a belügyi kormánnyal karöltve a tanácsköztársaság közegei által kényszer útján bevont vadászfegyvereknek a jogos tulajdonosaihoz való visszaszolgáltatására szervezett bizottságot, amely bizottságnak, a végrehajtás befejezéséig előadója és elnökhelyettese volt. Ezt a felelősségteljes munkakört teljesen önzetlenül végezte el, mely munkásságával nemcsak a vadászat ügyének tett értékes szolgálatot, hanem az állambiztonságnak is, hiszen a vadászatikig és államrendészeti szempontból megbízhatatlan elemektől kobozta el a jogtalanul birtokolt és rejtegetett vadász-, marok- és katonafegyverek tízezreit és adatta vissza az igazolt, jogos tulajdonosoknak. 1921- ben ifj. gróf Esterházy Lászlóval és Ötvös Balázzsal ő alapította meg az Országos Vizsla Clubot, amelynek éveken át ügyvezető titkára volt és ebbe a clubba az ő szervezőképessége olvasztotta bele a kaposvári Magyar Vizslatenyésztők Országos Egyesületét is. Igen sok nagyszabású kiállítás, vadász- és vizslaverseny sikere fűződik ebbeli munkásságához. A club ügyeit nagy körültekintéssel vezette és biztosította a különböző vadászebfajták féltékeny képviselőinek összhangban tartott munkáját. Betegsége miatt viselt tisztségéről lemondott, mely alkalomból az O. V. C. örökös tiszteletbeli választmányi tagjává választotta. A bánáti Nagy László 2