Vadászati Érdekeink, 1881 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1881. június / 1. szám

A vadászati törvény revisiójához. Tehát megalakult az „ Or­szágos m. vadá­szati védegylet“ — ezen force majeure, melyet szivem mélyéből üdvözlök ezen­nel a százbérczü G­ö­m­ö­r­b­ő­l. (A czim ta­lán helyesebb lenne eképen: „Vadászati érdeke­ket védő egyesület“ — ez bővebb és marquan­­sabb fogalomnak felel meg, mig amaz nagyon szószerinti fordítása a magában sem helyes német „Jagdschutzverein”-nak) . Sokat várunk ez uj egyesülettől, s bizonyosan méltán s jogosan, ha látjuk, hogy élén oly országosan tisztelt ur áll, mint ifj. gróf Nádasdy Ferencz, s mellette oly táborkar, mint az igazgatóság s tagjai. Legyen áldás és siker fáradozásaikon s teremtsenek tör­­hetlen buzgalommal végre ázsiai állapotainkból oly viszonyokat, hogy a magyar vadász­sport ű­zése ne csak a vak szenvedély okszerűtlen ki­elégítése, magyarán törvénytiprás, de az, a­minek lennie kell: a vadászt, természetbarátot s a nemzetgazdászt egyaránt gyönyörködtető cultur intézmény legyen. S ez úgy lesz, ha kívülről, a provincziából megnyerik a kellő számbeli és erkölcsi támoga­tást a sorakozás által; ha a magyar ember nem fog álfogalommal bírni a törvénysértők s jogbirtok elleni nyílt fellépésről, ha ezt többé össze nem téveszti a rút, alattomos delátió­­val; ha mindenikünk megteszi az ilyenek irá­­nyábani kötelességét, s ugyanakkor azokat, kik a vadász­sport érdekeinek védelménél érdemeket szereztek, a centrumnak az egyén s a viszonyok szerint erkölcsi avagy anyagi kitüntetésre ajánlják. Ne vegyék a t. urak, kikkel szemben — érzem — az én egyéniségem elvész, rész néven, ha bátorkodom felemlíteni azt, hogy az alap­szabályokban egy fontos feladatról megméltóz­­tattak felejtkezni. Tudom — ismerem a külföld alapszabályait — hogy ott erre nincsen provizió, mert ott a rendezett viszonyoknál fogva elvégre erre nincs szükség. De nálunk rendezetlen vi­szonyok vannak ; kell tehát, hogy ilyenek meg­szüntetésére a zászlót épen ezen egyesület lobog­tassa fennen, s legyen őt megillető magas pie­­destálon a kormány természetszerű szak-enque­­terje. Értem: a vadászati törvény helyes alapon való s mielőbbi r­evisiój­át.*) Ez irányban szerves előmunkálatok kellenek. S ki lenne erre jobban hivatva, mint épen az uj or­szágos egyesület. S váljon nemesebb, hasznosabb valamivel inaugurálhatná-e működését? Indokul talán elég annyi, hogy szerves, helyes és czélszerű intézkedhetések egyedüli alapja a jó törvény —­­és semmi más. Mindezek után indítványoznám: vitessék be adandó alkalommal az alapszabályokba kiegészí­­tőleg: „a vadászati törvény esetleg fel­tűnő hiányainak javítására czélzó in­dítványok s munkálatok szerkesztése s azok életbeléptetésének a kormány­nál leendő szorgalmazása.“ Ez azt hiszem a helyzet categorikus folyo­mánya. Attól tartani, hogy kormányunk e tes­tület nézeteit erkölcsi méltatásban ne részesítené, azt hiszem ok nincsen. Ott van a praecedens. Mélyen tisztelt barátom, báró Kemény Gábor úr ő excellentiája egy szűkebb körű, mert vidéki egyletet tisztelt meg a törvény revisiójához szük­ségelt adatok s javaslatok benyújtásának feliri­­sával. Hogy azon államférfin, ki ily elismerésre méltólag jár el, egy országos egyesület vélemé­nyére ne fektetne súlyt , az kívül esik a kép­­zelhetőség körén. Jókora elbizakodottság kellene ahoz, hogy valaki privátgyárból került netalán szerves mun­kálataival merjen a­z. egyesület elébe kerülni. Ily vádtól azt hiszem mentnek érezhetem ma­gamat, ha csak úgy per tangentem szólok a tárgyhoz — és ezt annál jogosabban gondolom igy, mivel szerencsés voltam a t. Szerkesztő úr ma vett becses levele által felhivatni arra, hogy egy eltévedt levélnek*) a vadászati törvény revisió­­jára vonatkozó részét küldeném be. Tehát annak, hogy egy is, más is előzőleg mondja el nézetét , helye van. Nem történik ez által egyéb, minthogy a készítendő munkálat­hoz hordjuk a téglát, meszet, kitől épen hogy telik. Ott fekszik már egy becses anyag: a Sport­egylet munkája; nagyon természetes, hogy megjegyzéseimet e concret műhöz fűzöm. Mél­­tóztassék ezeket­­. Szerkesztő úr bölcs belátása szerint felhasználni. Nem kritikát akarok írni, csak egyéni ellennézeteket koc­káztatok. Én a munkálatot en bloc nem ismerem. Lehet, hogy a szerves egész a „Vadászlap “-ból nem tükröződik világosan vissza; lehet azonban az is, hogy én nem fogom azt helyesen fel. Azt azonban mindenki kénytelen elismerni, hogy az összirány helyes; az út a czél elérésére azonban nézetem szerint nem mindenütt correct. Csupán az eltérő nézeteimre szorítkozom; még így is félek a vörös izóntól. a) Az, hogy a minimális terület 100 avagy 200 hold legyen-e? végeredményben elvégre mindegy. Mert, hogy p. o. vizslával vadászhas­sunk, arra 100 hold is elég; arra, hogy vadat még apróvadat is tenyészthessünk, arr­a 200 hold is kevés, vagy ha ezt eszközölhetnők is ennyin — bizonyosan nem kerülhetjük el azt, hogy a sine cura szomszéd ne szedje fáradságunk eprét. Részemről ezeknél fogva nemcsak a 200 holdnyi minimum mellett vagyok — még­pedig catastrális hold mellett, de ezt is határozot­tan keveslem. A „Bester Lloyd“ (i. é. jun. 11. sz.) a vadá­szati védegyesületről szólván, azon complimen­­tumot mondja: „szó sincs itt a vadászati jog restringálásáról, sem pedig valamely aristocrati­*) Ezen levelet azon felhívásunkra nyertük, midőn mélyen tisztelt barátunk, elfoglaltsága miatt, a dr. Pod­­manitzky Géza úr által egybehívott orsz. vadászati érte­kezleten meg nem jelenhetvén, felkértük, hogy legalább írásban fejezze ki — a dolgok mélyére ható fürkésző szellemének — nyilvánulásait. E levél azonban eltéved­vén, most újólag felkérésünkre — szives volt ez ügyben nyilatkozni. Szerk. *) Az alapsz. "2. §. a) pontja jelez erre de csak röviden, s ezért, mint látszik kikerülte­t. barátunk figyelmét. Szerk. "

Next