Válasz, 1948 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1948 / 1. szám - Illyés Gyula: Egy falu Franciaországban

EGY FALU FRANCIAORSZÁGBAN I. Örökségünk: a műveltség Az emberiség akkor kezdett utakat csinálni, amikor megállt, amikor abba­hagyta a vándorlást. A nomádok nem utaznak, hanem vonulnak, ritkán járnak kétszer ugyanazon a csapáson. Az emberiség tapasztalatai is akkor kezdenek ki­cserélődni, vagyis az igazi nagy gondolatok is akkor vágnak egymás felé utat, amikor maguk a népek megtelepednek. Semmi titokzatos ebben. Az emberi faj döntő, nagy tapasztalatainak és kísérleteinek java történe­lem előtti. Fogalmunk sincs arról a lángelméjű népről, amely a fűmagból a búzát, a rozsot, a zabot kinemesítette, csak azt sejtjük, hogy valahol a Nílus partjain vagy a Kaukázus lejtőin élt. Amit ma a természet adományainak hiszünk, abban emberi rész, töméntelen emberi munka is van, az hajdani őseinknek is ajándéka. A természet nem az embernek készült, emberiesíteni kellett. Ki végezte ezt el? Gyümölcseink legtöbbjét már a legrégibb írásos emlékek emlegetik. A háziállat, amelyet az emberiség legutoljára magához szelídített, a rómaiak libája volt. Bá­muljuk a repülőgépet. A folyamat, amely ennek kitalálásához vezetett, holmi foly­tatássá törpül a szívós elmefeszítésnek ahhoz a rendkívüli láncolatához képest, amely az első kereket s tengelyt létrehozta. A kezdés a nehéz. Csak egy kis el­gondolkodás és mind belátjuk, milyen ész, hány nemzedék agymunkája kellhe­­tett ennek, az élő teremtmények mozgását egyáltalában nem utánzó mozgási esz­köznek, az emberiség nyilvánvalóan legnagyobb művi találmányának megterem­téséhez és mi volt annak eredménye, azok a népek, amelyek nem ismerték — mint például az inkák — megbénultak a műveltség útján, bármeddig is jutottak el addig rajta. Magunk sem tudjuk, mit köszönhetünk őseinknek. S nem csupán a történelem előtti ősöknek. Az irodalomtörténészek hálá­val emlegetik azokat a középkori barátokat, akik a görög és latin írók s bölcselők alkotásait századokon át másolgatták s a nehéz időkben csodával határos módon megőrizték, kivéve persze az alkotásoknak azt a részét körülbelül egy negye­dét , amelyet mégsem őriztek meg. A hajdani ősök találmányainak megőrzése és továbbadása épp ily hálát érdemel. Vannak növények, amelyek ősidők óta csak szemzéssel, palántázással élnek tovább, vannak, amelyek az ember állandó segedelme nélkül azonnal elpusztul­nak, vagy visszavadulnak. Az emberiségnek a krumplin kívül a banán a legelter­jedtebb tápláléka; ez úgy kifinomult, hogy már magva sincsen: dugványozással,­ vagyis emberi segítséggel szaporodik. Csak egy nemzedék hagyja ki a munkát

Next