Válasz, 1948 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1948 / 1. szám - Illyés Gyula: Egy falu Franciaországban
EGY FALU FRANCIAORSZÁGBAN I. Örökségünk: a műveltség Az emberiség akkor kezdett utakat csinálni, amikor megállt, amikor abbahagyta a vándorlást. A nomádok nem utaznak, hanem vonulnak, ritkán járnak kétszer ugyanazon a csapáson. Az emberiség tapasztalatai is akkor kezdenek kicserélődni, vagyis az igazi nagy gondolatok is akkor vágnak egymás felé utat, amikor maguk a népek megtelepednek. Semmi titokzatos ebben. Az emberi faj döntő, nagy tapasztalatainak és kísérleteinek java történelem előtti. Fogalmunk sincs arról a lángelméjű népről, amely a fűmagból a búzát, a rozsot, a zabot kinemesítette, csak azt sejtjük, hogy valahol a Nílus partjain vagy a Kaukázus lejtőin élt. Amit ma a természet adományainak hiszünk, abban emberi rész, töméntelen emberi munka is van, az hajdani őseinknek is ajándéka. A természet nem az embernek készült, emberiesíteni kellett. Ki végezte ezt el? Gyümölcseink legtöbbjét már a legrégibb írásos emlékek emlegetik. A háziállat, amelyet az emberiség legutoljára magához szelídített, a rómaiak libája volt. Bámuljuk a repülőgépet. A folyamat, amely ennek kitalálásához vezetett, holmi folytatássá törpül a szívós elmefeszítésnek ahhoz a rendkívüli láncolatához képest, amely az első kereket s tengelyt létrehozta. A kezdés a nehéz. Csak egy kis elgondolkodás és mind belátjuk, milyen ész, hány nemzedék agymunkája kellhetett ennek, az élő teremtmények mozgását egyáltalában nem utánzó mozgási eszköznek, az emberiség nyilvánvalóan legnagyobb művi találmányának megteremtéséhez és mi volt annak eredménye, azok a népek, amelyek nem ismerték — mint például az inkák — megbénultak a műveltség útján, bármeddig is jutottak el addig rajta. Magunk sem tudjuk, mit köszönhetünk őseinknek. S nem csupán a történelem előtti ősöknek. Az irodalomtörténészek hálával emlegetik azokat a középkori barátokat, akik a görög és latin írók s bölcselők alkotásait századokon át másolgatták s a nehéz időkben csodával határos módon megőrizték, kivéve persze az alkotásoknak azt a részét körülbelül egy negyedét , amelyet mégsem őriztek meg. A hajdani ősök találmányainak megőrzése és továbbadása épp ily hálát érdemel. Vannak növények, amelyek ősidők óta csak szemzéssel, palántázással élnek tovább, vannak, amelyek az ember állandó segedelme nélkül azonnal elpusztulnak, vagy visszavadulnak. Az emberiségnek a krumplin kívül a banán a legelterjedtebb tápláléka; ez úgy kifinomult, hogy már magva sincsen: dugványozással, vagyis emberi segítséggel szaporodik. Csak egy nemzedék hagyja ki a munkát