Valóság, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-04-01 / 4. szám - VITA - FEKETE SÁNDOR: Petőfi és a kommunizmus (A költő világnézetéről)

FEKETE SÁNDOR: PETŐFI ÉS A KOMMUNIZMUS széles körökben elterjedt, nem buonarrotiánus szerzőknél is! Így például megtalálható Heinrich Heinénél — aki a Németország első fejezetében Petőfinek is például szolgálható képpal így jövendölt: „Mi már a földön, idelenn építjük föl a mennyet.” Heine és Petőfi eszméje vitathatatlanul azonos, de ebből nem következik, hogy Heine buonarrotiánus lett volna. S mivel arra semmi bizonyíték nincs, hogy Buonarroti műve valaha is kezében lett volna Petőfinek, arra viszont van elég nyomós adat, hogy Heinét ismerte Petőfi — a földre szálló mennyország képe sokkal valószínűbben kapcsolható Heinéhez, mint Buo­­narrotihoz. Még akkor is, ha Lukácsy szerint szépírói hatás nem lehet számottevő, és Heine „közvetítő” közbeiktatása is „fölösleges”. De menjünk tovább. Miként bizonyíthatná Petőfi buonarrotiánus voltát az a körül­mény, hogy költőnk rajongással szólt a Saint-Merry kolostor hőseiről? Hát nem dicsérte-e — megint Heinét kell idéznem — a német költőtárs is e vakmerők hősiességét, akik „a bátor­ság csodáit művelték”? Sőt, a szélsőséges forradalmárnak nem nevezhető öreg Dumas nem méltatta-e a halálukig elszántan küzdő felkelőket? „Folytathatnám...” — mondja Lukácsy e példák után. De én nem folytatom az ő példáinak vizsgálatát, mert mindegyikről megállapítható az, amit fentebb kellett monda­nom: a találkozások a legjobb esetben elgondolkodtatóak, de semmit sem bizonyítanak a vitatott tételből.­ A tudományosság, amit Lukácsy előszeretettel kér számon másoktól, mindenekelőtt abból állna, hogy nemcsak a szöveghasonlóságok és rokonszenv-találkozások listájának bővítésére törekedne, hanem arra, hogy érdemében megvizsgálja Petőfi eszméinek és Buonarroti világnézetének lényegi hasonlóságát, illetve különbségét. Nem összefüggések­ből kiragadott szavak alapján, hanem az eszmék lényegét meghatározó alapelvek elem­zése alapján. Sajnos hiába keresnénk Lukácsy írásaiban a buonarrotiánus tan rendszeres kifejtését — ilyesmire már csak azért sem bukkanhatunk, mert az ő módszere kimerül a buonarrotiánusok szövegeihez hasonló vagy szerinte hasonló Petőfi-idézetek gyűjtö­getésében, ő a közös „főtengelyt” keresi... Ezek „nem véletlen” szöveghasonlóságok, mondja, „bizonyító erejük azért van, mert Petőfi politikai világnézete és a buonarrotiánus tan egyetlen lényeges ponton sem mutat föl olyan principiális ellentétet, mint amilyen Petőfi és Saint-Simon, Petőfi és Fourier vezéreszméit szembeállítja”. Elhiggyük-e ezt az állítást, amelyet semmiféle érdemleges elemzés nem támaszt alá? A magam részéről erre nem érzek hajlandóságot. Annál is kevésbé, mert első „ránézésre” is világos, hogy Petőfi világnézete és a bionarrotizmus között igenis vannak „principiális” ellentétek! S mivel Lukácsy e problémákat nem is érinti, kénytelen vagyok kitérni né­hányra. összeesküvő vagy nép forradalmárt Fentebb láthattuk, hogy Lukácsy milyen könnyedén keveri egy mondatba a babaufi egyenlőséget és Petőfi „bőség kosarát”. Aki azonban eleve elhatározott tételek nélkül közelít a Buonarroti által összefoglalt (s ráadásul alighanem tovább szektásított) babeufi tanokhoz, azonnal észreveszi, hogy az „egyenlők” nem is tudták elképzelni a „bőséget”, nem számoltak a termelőerők forradalmi fejlődésével, a meglevő nemzeti vagyon felosz­tására törekedtek és nem a bőség társadalmának létrehozására ! Mint Labrousse jellemezte őket, szocializmusuk „az igénytelenség szocializmusa” volt. Babeufék kézművesekben gondolkodtak, Petőfi már látta a nagyipar kibontakozását — a bőség kosarának áhítása épp Saint-Simon tanaira rímel, és elvi ellentétben áll a babeufi kommunizmus gazdasági alapfelfogásával ! Babeufék ugyanakkor a technikai haladás dolgaiban is „maradi nézeteket” képvisel­tek, amint ezt Claude Mazaurio is hangsúlyozza.10 Petőfi viszont lelkesen dicsőítette a vas­utakat! Ez nem elvi ellentét? Lukácsy, mint láttuk, másokat ró meg, amiért, nem idéznek buonarrotiánus szerzőket. Ez maga azonban az Egyenlők legkülönbözőbb tanítványait idézgeti, csak épp a mestereket alig-alig. Pedig ha érdemben ismertetné olvasóival Babeuf és Buonarroti legfontosabb szövegeit, tüstént kiderülne, hogy e derék forradalmárok ízig-vérig összeesküvők voltak, a konspirációt tartották a fő harci módszernek — míg viszont költőnk, miként ismeretes, nem a Bounarroti által áhított „jó titkos társaság” „senki által nem ismert” vezetője volt, hanem egy nyilvánosan cselekvő tömegforradalmár, aki ama március tizenötödikén 20 ezer ember élén menetelt Táncsics börtönéhez. Egyik oldalon „a népek tengerének” költője, másik oldalon az összeesküvő elit bölcselői és „a század legnagyobb konspirá­­tora” — kell-e ennél élesebb elvi ellentét?11­ 7 VALÓSÁG 1874/4

Next