Valóság, 1978 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám - KRÓNIKA - FAZEKAS GYÖRGY: Az én világháborúm
FAZEKAS GYÖRGY: AZ ÉN VILÁGHÁBORÚM emlékeken és a szentimentalizmuson — kiemeltem elhalt bajtársam zsákjából a Mangold Béla Kolos jelű gatyát, s intettem a bajtársamnak: vigyük. ,,Hó-rukk! Hó-rukk!” Meglóbálva dobtuk a hullahalmaz tetejére a holttestet. Azt hiszem, mindegyikünk arra gondolt, rövidesen reánk is ez a vég vár. Igyekeztünk vissza a bunkerbe. Még lett volna egy-két óránk pihenésre. Bennem azonban motoszkált az ördög. Ledobáltam magamról minden göncöt, sőt civilizált emberi mivoltom bizonyítására néhány maréknyi tetűt is eltávolítottam altestemről, és kéjes mosolylyal fölhíztam az élesre vasalt, tisztaság-illatú, pehelykönnyű Mangold Béla Kolos gatyát. Körülöttem mindenki abbahagyta foglalatosságát. A fiúk felültek, figyeltek. Azt hitték, megőrültem. Valaki ledobál magáról minden ruhát, és meztelenre vetkőzik a borzasztó hidegben? Egy ilyen „próbált” ember marékkal szórja le magáról a tetűt ? Ez megbolondult! — ez volt az általános vélemény. És én mint a megszállott működtem. A Mangold Béla Kolos gatyát elkoszosodott és eltetvesedett testemre húztam. Majd rá mindent, ami addig rajtam volt, az összes piszkos és tetves hacukát. Furcsa érzés kerített hatalmába: lám, be nem teljesedett fiatalkori vágyam most kielégült. Száz az egy ellen, hogy itt fogok megdögleni, de Mangold Béla Kolos gatyában ér el a halál. Mintha úriember lettem volna a harmincas évek Magyarországában. De más vonatkozásban is bitoroltam az igazi úriember jegyeit 1942 decemberében a keleti fronton. Fiatal koromban már hallottam, meg olvastam is a francia Mumm pezsgőről. Annyit tudtam róla, hogy valami híres francia pezsgőgyár terméke, egyes fajtái különböző „Cordon” jelzéssel kerülnek forgalomba. Azt is hallottam — Győri Zsigától, a magyar pezsgőgyárak miskolci képviselőjétől —, hogy ezek közül a „Cordon Rouge” a legjobb. Lehet, hogy a háború előtti időkben a borsodi urak is ittak hasonló nedűt, de nekem soha nem volt ilyesmiben részem Ahhoz a második világháborúnak, az 1942 év karácsonyi időszakának kellett eljönnie, hogy megkóstoljam. Délután építettük, éjjel kihordtuk a spanyol lovasokat, délelőtt aludtunk, így teltek napjaink. Mindennap legalább egyszer érintkeztünk az első vonalban levő katonákkal. Volt egy zsidó bajtársam, Lázár László, akinek balassagyarmati seprűgyárában dolgozott az egyik honvéd. Onnan tudtuk meg, hogy karácsony van — vagy legalábbis közeledik —, hogy Lacihoz beállított volt alkalmazottja. — Laci úr — mondta —, mi karácsonyra kaptunk valami istenverte német italt. Ezt a mi gyomrunk nem veszi be. Talán maguk, izraeliták megisszák. Elhoztam magának. Ott álltam Laci mellett, ránéztem az üvegre. A címke félreérthetetlen volt: Mumm Cordon Rouge. Vagyis, a Mumm pezsgőgyárnak is a leghíresebb, „Vörös szalag”-nak nevezett készítménye. Laci járatosabb volt nálam finomital-ügyekben. — Ha talál ilyet, amit nem akarnak meginni a bajtársai, hozza mind ide — mondta. — Majd a család otthon kifizeti az ellenértékét. Cél sem volt, s nyomorúságos bunkerunkban már egész üteg állt a híres francia pezsgőből. Nem lehetett ellenállni a helyzethumornak. Halálosan éhesek voltunk. Fáztunk. Megszámlálhatatlanul mászkáltak rajtunk a tetvek. Alkonyodástól hajnalig embertelen munkát végeztünk. És előttünk egész sor a leghíresebb francia pezsgőből! A magyar védelem azért ezen az éjszakán sem volt gyengébb, mint máskor, jóllehet imbolyogva vittük a spanyol lovasokat. Úgy látszott, a „bolsevizmus elleni védfal” erején és szilárdságán vajmi keveset változtatott, hogy hatvan-nyolcvan spanyol lovas rendezetlenebb glédában állt a doni fronton... December végén történt, hogy délben, amikor munkára felsorakoztunk, szokatlan nyüzsgést tapasztaltunk kihelyezett körletünkben. Nemcsak századparancsnokunk jelent meg és az ózdi tanító, meg „Mari néni”, a pesti mérnök, hanem néhány más tiszt, köztük nem egy „pléhgalléros”, tehát törzstiszt is. Hozzánk egyetlen szó sem jutott el a beszélgetésükből, ezért érdektelennek nyilvánítottuk az egészet. Persze tévedtünk. A századparancsnok-tanító — egy törzstiszt.