Valóság, 1978 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-01 / 3. szám - KRÓNIKA - FAZEKAS GYÖRGY: Az én világháborúm

KRÓNIKA FAZEKAS GYÖRGY Az én világháborúm A Magvető Könyvkiadó Tények és taneik sorozatának köteteként je­lent meg a szerző Miskolci toronyésra című önéletrajzi műve. A könyv az 1920—1942 közötti időszakra vonatkozó visszaemlékezéseket kö­zölte. Most készül Az én világháborúim címmel e visszaemlékezések folytatása. Időpont: 1942 tavaszától 1945 teléig. Magába foglalja a munkaszolgálatban, hadifogságban, antifasiszta iskolában s a Vörös Hadsereg soraiban eltöltött idő emlékeit. A készülő műből közöljük a munkaszolgálatos időszak egy szakaszáról és a hadifogságba nehe­zen sikerülő menekülésről szóló részt. Egybefolynak a napok és a hetek. Mi volt előbb ? Mangold Béla Kolos ? A Mumm „Gordon Rouge” pezsgő? Vagy a járőrszolgálat? Nem tudom megmondani. Nemcsak a há­rom és fél évtized távolsága okozza az időzavart, hanem a nappalok és éjszakák, a na­pok és hetek szünet nélküli, monoton egyhangúsága is, amit jóformán már semmi nem választott el egymástól. Állandó éhezés, kényszermunka, szenvedés és embertelenség. De valamelyik történetet el kell kezdeni. Talán mégis Mangold Béla Kolosét. A név nem volt számomra ismeretlen. Az 1920—30-as években a Belvárosban — ha jól emlékszem, a Petőfi Sándor utcában, vagy amint a régi urak módján szívesen nevezték akkoriban, a Koronaherceg utcában — létezett egy nagyon elegáns, ám kevésbé előkelő úridivatcég. Büszkén viselte a firmát: „Mangold Béla Kolos”. Mit tudott ez a cég? Az, ami iparengedélyében szerepelt: „úriszabó”, nem fedte teljesen a fogalmat. Mert nemcsak férfiruhákat és kabátokat, nadrágokat és zakókat készítettek, hanem fehérneműt is. Inget és alsónadrágot, nyakkendőt és mandzsettagombot, szóval minden olyat árultak, ami a férfidivathoz tartozott. Nem volt igazán patinás „úri cég”. Nem volt cs. és kir. udvari szállító. Sőt, azokhoz a belvárosi férfiszabó-cégekhez sem tartozott, ahol a fekete táblán az aranybezsik csupán a cégtulajdonos nevét hirdették és ahol a régi monarchiabeli úriemberek „vágatták a legfinomabb posztó­ból” társasági ruhájukat éppúgy, mint a díszmagyart vagy az egyenruhákat. Újabb keletű cég volt. Ám a húszas-harmincas évek divatos ifjúsága innen szeretett öltöz­ködni. Az újabb „úriság” egyik védjegye a cég neve volt. Talán mindent megmagyaráz az, hogy a cégtulajdonos, Mangold Béla Kolos, a Színházi Élet című, akkoriban igen népszerű hetilap Ádám férfidivat-rovatának volt a vezetője. Ilyenformán megrendelői közé tartozott a színházi világ számos sztárja, az újgazdagok széles rétege, és — hogy szó ne érje a ház elejét — néhány „történelmi” név viselője is, így Zichy Tivadar, botrányhősként és erotikus regények szerzőjeként egyaránt közismert arisztokrata­csemete. Az igazi „régi urak” nem nagyon keresték fel Mangold Béla Kolost, hogy ruhát vagy fehérneműt varrassanak nála. ők szolidabb, diszkrétebb, finomabb cégek meg­rendelői voltak. De a legrikítóbb név mégis az övé volt. Olyannyira, hogy én, Pesten éppen meggyökeresedni készülő fiatal újságíró, az 1930-as évek elején mérhetetlen gyűlölettel kísértem e név minden megjelenését. Biztos, hogy szívesen lettem volna ügyfele a Mangold Béla Kolos cégnek. Csakhogy pénz nélkül mindez elérhetetlen álomnak tetszett, következésképp soha meg nem közelíthető tabuként gyűlöltem a nevét és mindazt, amit e név jelentett. Tudtam ugyanakkor, hogy néhány fiatal, most induló, ám már az első lépéseknél sikert aratott színész Mangold Béla Kolos ruháiban és fehérneműiben lép a világot jelentő deszkákra. Ezt a Színházi Élet és egyéb lapok intimpistái rendre közölték is a nyilvánossággal. Nyilvánvalóan ezeknek vagy semmit nem kellett fizetniük, vagy hitelben rendelték eleganciájukat.

Next