Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám - FÓRUM - CSENGEY DÉNES: "És mi most itt vagyunk..." (Bereményi Géza és Cseh Tamás)
CSEMEY DÉNES: „ÉS MI MOST ITT VAGYUNK... 81 „Késő bánat a lovak nyomán mint por ült el a patak után tudom is én, szép lassacskán. Csak poroszkáltunk éppen csak mentünk...” Amíg én vagyok, nincs halál — tanítja Epikurosz. — Amikor pedig a halál van, már én nem vagyok. — Ez juthat először eszébe az embernek Cseh Tamás és a magyarországi beat mozgalom kapcsolatáról. Amíg van beat, nincs Cseh Tamás-műfaj, amikor pedig az létezni kezd, már nincs beat. Tudatunkban azonban — miként a lét sem az elmúlás nélkül — nem létezhetnek egymás nélkül, hanem csak úgy, mint egy nemzedéki szubkultúra egymást követő két emelete. Ezért kényszerültünk erre a terjedelmes kitérőre ama legelső, hosszan kitartott akkord füstje alatt, ezért juthattunk csak nagy kerülő árán vissza abba a sötét terembe, ahol rebbenékeny, ideges testté éreztük válni az időt, amikor megszólalt a gitár, ezért van, hogy ilyen későn kezdünk arról beszélni, amiről tulajdonképpen elejétől fogva akartunk: a Cseh—Bereményidalokról. Nem tehettünk másként, hiszen mindaz, amit mostanáig nagy sietve érintettünk, ott van a levegőben, ott feszül a közönség meg az énekes között, ha megszólalnak ezek a dalok. „Nos ez a nap / amikor a lovak / oldalnézetben felsorakoznak... És elügetnek harapós lovaink / egy távoli csatatérre / és mi állunk sisaklevéve / lovagkor vége...” — hangzik az egyik legelső helyzetjelentés (így nevezi Cseh Tamás a maga teremtette műfaj darabjait), mely a nemzedéki fegyverletételről tudósít, s egy évtized önáltatásai után olyan tükröt tart a „mozgalom” elé, amelyben az már nem úgy mutatkozik, mint tomboló fiatal erők egy mederben rohanó sodra, hanem megmerevedve, állva, csalódott, „szobor lovagrend” képében. A bukás még romantikus szerepben, méltósággal megélhető, de már eltagadhatatlan; ez a kettősség adja meg a Dal nélkül című műsor alaphangulatát. Egy sajátos, illúzióvesztett küzdelem ez a mozgalom valamikori nagyszerűségének, sőt egyáltalán, valóságos létének utólagos illúziójáért, védekező harc a hiány, az üresség, a tévedés résén át beáramló, elnyomással fenyegető semmi ellen, abból az (itt most sémává vetkőztetett, a dalok valóságában sok hangulat egymásba játszásából összeálló) előfeltevésből kiindulva, hogy ami bukott, az kétségtelenül létezett, volt. A romantikus szerep vágya azonban nem talál önmagához méltó élményt az előző évtizedben, a beat korszakban, az időben hátrább lépni, a régmúlt történelemhez folyamodni kénytelen. Aminek két fontos következménye lesz. Egyrészt valóban megszületik a bukott hős pátosszal telített szerepe, a benne fogalmazódó romantikus szemlélet útjában áll az érvényes nemzedéki önismeret, a magyar beat mozgalomról szóló érvényes tudás kialakulásának, másrészt azonban hatalmasan kitágul a dalok élményvilága, a teljes és általános történelmi analfabetizmus korában az élő história élő alakjai állnak elénk, mégpedig nem szobortalapzaton, hanem küzdelemben, kiszolgáltatottságban, kétségek között vagy éppen szerelmesen, azaz általunk is megélhető helyzetekben. Tehát késik egy korosztályi tévút utólagos feltérképezése, de a késedelem árán megteremtődik történelmünk és jelenünk szembesítésének lehetősége, éppen akkor (a hetvenes évek elején), amikor a magyar értelmiség körében általánossá válik a történelmi távlatvesztés, és nyilvánvalóvá lesz az, hogy az elmúlt korszakok ideologikus indíttatású történelemhamisításai, múltunk megtagadása, illetve agyonhallgatása nemhogy előrevitte volna a szocializmus ügyét, hanem, megakadályozva a tudatos és tervszerű továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges történelmi és társadalmi önismeret kialakulását, egyenesen a távlatvesztés egyik okozója lett. Ne gondoljuk persze, hogy a Dal nélkül című műsor betöltötte vagy akár betölteni akarta volna a történelmi és történetfilozófiai tudásunk egészét megkérdőjelező hiányokat. Egyszerűen nagy hangulati erővel megfogalmazta ezeket s az általuk keltett, egyáltalán nemcsak a „nemzedékre” jellemző életérzést. „Suhannak, visszaszállnak a legendák most a földre / látod, azt mondtad pedig, elenyésznek örökre / suhannak, visszaszállnak a lovasok most a vízre / panasztalan ii VALÓSÁG 81/3