Valóság, 1987 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám - SZEMLE - GUDENUS JÁNOS JÓZSEF - SZENTIRMAY LÁSZLÓ: A magyar arisztokrácia 1945 után

38 GUDENUS-SZENTIRMAY: A MAGYAR ARISZTOKRÁCIA SORSA került vállalatunkhoz mint szerkesztési vezető. Ez idő alatt munkáját nagy szaktudással látta el. Szorgalmas dolgozónak ismertük meg, beosztottai szerették, mert csendes, szolid modorú. Vállalatunktól arisztokrata származása miatt kellett megválnia.”24 Sajtó és egyéb publikációk Az ötvenes évek sematikus cikkei, a „népnyúzó”, „hazaáruló” grófok emlegetése után a sajtóban csend következett, a téma inkább tabuvá vált. Az első említésre méltó riportot Ruffy Péter közölte 1962-ben a Magyar Nemzetben,25 tényszerűen leírva, hogy (báró) Puchner Károly és családja Bikason, régi falujában él, igaz, nem a kastélyban, hanem két szoba konyhás lakásban. Vasúti éjjeliőr, előzőleg farakodó volt. Felesége a termelő­­szövetkezetben fizikai dolgozó, egyik fia villanyszerelő, a másik asztalos, mindannyian becsülettel dolgoznak. Alig két évvel később jelent meg a Tükörben Bertha Bulcsu riportja 26 három arisztokrata származású fiatalról; Vári (gróf Waldeck) Györgyről, a Pécsi Dózsa tehetséges labdarúgójáról; (gróf) Niczky Ilonáról, a gyermekklinika csecse­mőosztályának ápolónőjéről, Zichy Jenő gépkocsivezetőről, a „belspedgrófról”. 1972 nyarán nagy vihart keltett riport jelent meg a Magyar Nemzetben Somogy megye egykori legismertebb mágnáscsaládjának egyik leszármazottjáról, (gróf) Somssich Zsigmondról. A magyarországi publikációk közül ebben esik szó először a volt uralkodó osztályokat is ért megpróbáltatásokról, kitelepítésről, főleg kényszermunkatáborról. A főszereplő, „Zsiga bácsi” ráadásul nem is ezeket panaszolja: „Az egyetlen dolog, ami néha bánt, az az igazságtalanság, hogy nem sikerült a képzettségemnek (mezőgazdász) megfelelő állást kapnom soha.”27 A Népszabadság alig két hét elteltével az objektív riportot élesen bírálta, „a szocialista sajtótól idegennek”, „politikai hibának” minősítet­te, kifogásolva, hogy az arisztokrata származása miatt elhurcolt gróf a kitelepítést „deportálásnak”, a hortobágyi kényszermunkatábort „gettónak” nevezte. A Magyar Nemzet két nappal később önkritikát gyakorolt...28 A Magyar Nemzet levelezési rovatában nagyritkán tényszerű közlések is szerepelnek e témában. Már 1970-ben olvasható egy „régi olvasó” levelében, hogy Széchenyi István unokáját, Széchenyi Ilonát, aki a Vöröskereszt aktív tagja volt, az ötvenes évek elején több társával együtt kidobták a Győri úti szociális otthonból. Azután egy régi alkalma­zottnál húzódott meg, a Krisztina téri szegénykonyhán étkezett, míg végül agyvérzésben meghalt.29 Vehetünk példát a legutóbbi időkből is: 1986 elején több levél is foglalkozik (Habsburg) Albrecht főherceg akkor elhunyt elvált felesége, Lelbach Irén sorsával; végül unokaöccse részletesen leírja, hogy 1945 után a budai Várban lévő házában (a mai Aranyhordó vendéglő épületében) hogyan nyitotta meg zöldségesüzletét, majd presszó­ját, hogy a kitelepítés veszélyekor fiához költözött Kaposvárra, ahol sütő lett­­ 1956 telén, a kijárási tilalom ellenére, átmászott a kórház kerítésén, hogy befűtsön a koraszü­lött csecsemők osztályán s hogy az ötvenes években Keleti Márton Az élet hídja című filmjében eléggé negatív figuraként ábrázolták - a sors fintora, hogy a szerepet a levélíró Lelbach János feleségére - Mezei Máriára osztották...30 Ide kívánkozik egy szociográfia: Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc rádiós dokumen­tumműsora (1972), az ebből készült folyóiratriport (1973), majd könyv (1976), amely az Esterházyak grófi ága uradalmi embereinek sorsát mutatja be tényszerűen, megszólaltat­va két volt grófnőt is, köztük Esterházy Móricnét, aki röviden beszélt fiáról, lányáról, unokáiról is.31 Két unokája, Péter és Márton pár év múlva országos híresség lett, az egyik íróként, a másik labdarúgóként. Talán nem túlzás, hogy áttörést hozott e tabu széttörésében 1979-ben a Magyar Rádió Húszas stúdiójának műsora. A szerkesztő és a riporter nagy tapintattal és addig

Next