Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-01 / 1. szám - OLÁH JÁNOS: Az ökológia ígérete

OLÁH JÁNOS Az ökológia ígérete Ezredfordulónkra, az ipariból az információs civilizáció felé tartó átmenetben, ami­kor a posztmodern - mint minden „poszt­” - már nem vállalja, sőt, tagadja az éppen meghaladottat, erőforrásaink végveszélybe kerülése miatt összezavarodva keresi a ki­utat. Ennek felismerése az átmenet hajtóereje. Egyre több közösség érzi már saját bő­rén is, hogy szétesőben van természeti és társadalmi környezete. Egyedül a vezérlők hajthatatlanok, pedig az erőforrás-túlfogyasztás haszonélvezőinek kényelmes világá­ba is behatoltak már a Föld anyagcsere-melléktermékei. Környezeti katasztrófák hí­rei sorjáznak: ózontöbblet a lakóhelyeken, ózonhiány a légtérben, eltorzult légörvé­nyek és vízáramok viharai, kiszáradásai és áradásai, sav- és hőcsapdák mindenfelé a bioszférában. Az emberi közösségek anyagi és lelki tartalékai lassan felmorzsolódnak az örökös növekedésre programozott neoliberális anyaggazdálkodás pazarló hajszá­jában. Kimerülőben a négymilliárd éves természeti tőke és a tízezer éves társadalmi tőke. A másfél évszázados ökológia robbanásszerű jelenkori fejlődése megoldást ígér. A kölcsönkapcsolatok tudománya napjainkban formálódik anyagcsere-tudománnyá, mégpedig a természet és az egész társadalom anyagcseréjének tudományává, a kör­nyezetgazdálkodás alaptudományává. Ezzel válhat a környezetgazdálkodás olyan tu­datos gazdálkodássá, amely a természet törvényeinek ismeretében és alkalmazásával termel. Ennek érdekében az általános környezetgazdálkodás összesíti a természet és a társadalom anyagcseretörvényeit, s a társadalom gazdasági javakat előállító tíz anyagcseretípusában alkalmazza­­ köznapi értelemben az erőforrás-fogyasztó gazda­sági ágazatokban, a természetvédelemben, a földművelésben, az erdőgazdálkodás­ban, a vízgazdálkodásban, az energiaiparban, az anyagiparokban, a közlekedésben, a háztartásban, a turizmusban és a szolgáltatásokban. Hajdan az ökológus az ökoszisztémák szerkezetében zajló, kölcsönkapcsolatokkal mozgatott és a többnyire látható fenodinamikai mozgások mechanizmusait igyekezett feltárni. Először leírta az élőlényeket, majd meghatározta, megszámolta azokat, to­vábbá elemezte a populációk kölcsönkapcsolatait. Napjainkban elsősorban e folya­matok anyagcseréjét vizsgálja. Sőt, kiderült, hogy a természet anyagcseréjét jelentő energiaáramlás és anyagforgalom mennyiségi leírása sem elegendő már bioszféránk megértéséhez és megőrzéséhez. Magát az emberi közösségek tevékenységét, a társa­dalom anyagcseréjét kell megértenünk. Az olajenergiával hatékonnyá vált ember ma­napság több anyagot mozgat, mint maga a természet. Baj abból származhat, hogy a természeti folyamatokat integráló társadalom anyagcserében eszmeáramlással ve­zérelve áramlik az anyag, s probléma van az eszmével. Ipari civilizációnk végére szinte egyeduralkodóvá terebélyesedett a produkcionalista gazdaságeszme, s kezdi kimeríteni a természet erőforrásait. Még szerencse, hogy mögötte is az elektromos kölcsönhatás munkát, amely végül is észre téríti a profitorientált társadalmat, például azzal, hogy felmelegíti környezetét, s az emberi közösség, ha muszáj, nagyon tanulé­kony. (Az ember mint ökoszisztéma-kulcsfaj) A láthatatlan lényeg, az anyagcsere csupán az élőlények látható élettevékenységeivel manifesztálódik, azaz válik észrevehetővé az

Next