Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám - OLÁH JÁNOS: Az ökológia ígérete
OLÁH JÁNOS Az ökológia ígérete Ezredfordulónkra, az ipariból az információs civilizáció felé tartó átmenetben, amikor a posztmodern - mint minden „poszt” - már nem vállalja, sőt, tagadja az éppen meghaladottat, erőforrásaink végveszélybe kerülése miatt összezavarodva keresi a kiutat. Ennek felismerése az átmenet hajtóereje. Egyre több közösség érzi már saját bőrén is, hogy szétesőben van természeti és társadalmi környezete. Egyedül a vezérlők hajthatatlanok, pedig az erőforrás-túlfogyasztás haszonélvezőinek kényelmes világába is behatoltak már a Föld anyagcsere-melléktermékei. Környezeti katasztrófák hírei sorjáznak: ózontöbblet a lakóhelyeken, ózonhiány a légtérben, eltorzult légörvények és vízáramok viharai, kiszáradásai és áradásai, sav- és hőcsapdák mindenfelé a bioszférában. Az emberi közösségek anyagi és lelki tartalékai lassan felmorzsolódnak az örökös növekedésre programozott neoliberális anyaggazdálkodás pazarló hajszájában. Kimerülőben a négymilliárd éves természeti tőke és a tízezer éves társadalmi tőke. A másfél évszázados ökológia robbanásszerű jelenkori fejlődése megoldást ígér. A kölcsönkapcsolatok tudománya napjainkban formálódik anyagcsere-tudománnyá, mégpedig a természet és az egész társadalom anyagcseréjének tudományává, a környezetgazdálkodás alaptudományává. Ezzel válhat a környezetgazdálkodás olyan tudatos gazdálkodássá, amely a természet törvényeinek ismeretében és alkalmazásával termel. Ennek érdekében az általános környezetgazdálkodás összesíti a természet és a társadalom anyagcseretörvényeit, s a társadalom gazdasági javakat előállító tíz anyagcseretípusában alkalmazza köznapi értelemben az erőforrás-fogyasztó gazdasági ágazatokban, a természetvédelemben, a földművelésben, az erdőgazdálkodásban, a vízgazdálkodásban, az energiaiparban, az anyagiparokban, a közlekedésben, a háztartásban, a turizmusban és a szolgáltatásokban. Hajdan az ökológus az ökoszisztémák szerkezetében zajló, kölcsönkapcsolatokkal mozgatott és a többnyire látható fenodinamikai mozgások mechanizmusait igyekezett feltárni. Először leírta az élőlényeket, majd meghatározta, megszámolta azokat, továbbá elemezte a populációk kölcsönkapcsolatait. Napjainkban elsősorban e folyamatok anyagcseréjét vizsgálja. Sőt, kiderült, hogy a természet anyagcseréjét jelentő energiaáramlás és anyagforgalom mennyiségi leírása sem elegendő már bioszféránk megértéséhez és megőrzéséhez. Magát az emberi közösségek tevékenységét, a társadalom anyagcseréjét kell megértenünk. Az olajenergiával hatékonnyá vált ember manapság több anyagot mozgat, mint maga a természet. Baj abból származhat, hogy a természeti folyamatokat integráló társadalom anyagcserében eszmeáramlással vezérelve áramlik az anyag, s probléma van az eszmével. Ipari civilizációnk végére szinte egyeduralkodóvá terebélyesedett a produkcionalista gazdaságeszme, s kezdi kimeríteni a természet erőforrásait. Még szerencse, hogy mögötte is az elektromos kölcsönhatás munkát, amely végül is észre téríti a profitorientált társadalmat, például azzal, hogy felmelegíti környezetét, s az emberi közösség, ha muszáj, nagyon tanulékony. (Az ember mint ökoszisztéma-kulcsfaj) A láthatatlan lényeg, az anyagcsere csupán az élőlények látható élettevékenységeivel manifesztálódik, azaz válik észrevehetővé az