Valóság, 2009 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám - MENYHAY IMRE: A Nobel-díj, a tanárverés és a pénzügyi válság (1. rész)

2 MENYHAY IMRE: A NOBEL-DÍJ, A TANÁRVERÉS ÉS A PÉNZÜGYI VÁLSÁG (1. RÉSZ) dött és csőddel végződött, és amelynek tragikus következményei az emberiséget még jó ideig kísérni fogják - ha ugyan lesz még emberiség. A klasszikus pénzkibocsátás szabálya, hogy a kibocsátott pénz értékének dupla fedezettel kell rendelkeznie. Az első számú fedezetet a pénzkibocsátó intézmény­nek kell biztosítania. Az érthetőség szempontjából ezt érthetőbben úgy fejezhetjük ki, hogy a pénzkibocsátó intézmény számára a kibocsátott pénz garanciát jelent a pénz birtokosával szemben. A pénzkibocsátó intézmény garantálja, hogy az általa kibocsátott pénzért a piacon árut vagy szolgáltatást lehet vásárolni. Az áru és szol­gáltatás a kibocsátott pénz másodlagos - piaci - fedezete. Az elsődleges fedezetet pedig a pénzt kibocsátó intézmény tulajdonában lévő értékek képviselik, amelyekre a névértéken aluli pénz - például rézérmék és a papírpénz - birtokosa igényt tarthat, ha a piacon a birtokában lévő pénzért nem kap árut, vagy ha nem bízik a névérté­ken aluli pénz értékállóságában. Más szóval, a pénzt kibocsátó intézmény köteles a névértéken aluli pénzt visszaváltani és azért olyan értékálló árut adni, amelyet fi­zetőeszközként általában elfogadnak. Értékálló áruként főleg nemesfémek jöhetnek számításba. Ha az elsődleges pénzfedezet nemesfém, akkor a nemesfém-pénznemről beszé­lünk. Az Osztrák-Magyar Monarchiában nemesfém fedezet volt. A koronának neve­zett pénznemet ugyan mélyen névértéken aluli papírpénz formájában is kiadták, de a pénz birtokosának jogában állt a névértéken aluli pénzt indoklás nélkül a pénzki­bocsátó intézménynél és ennek pénzügyi hálózatánál aranykoronára becserélni. Az aranykorona aranytartalma képviselte az értékálló árut. A termelés bővülésével a közvetett csere - áruért pénzt, pénzért árut - nem volt lebonyolítható, mert a kibocsátott pénzmennyiség elsődleges fedezetére legalkal­masabb nemesfémeket a világgazdaság képtelen volt kitermelni, ezért nemesfém helyett elkezdték az olyan külföldi pénznemeket is elsődleges fedezetként felhasz­nálni, amelyek mögött nemesfém állt. Ezt a pénznemet valuta-deviza pénznemnek nevezték. Valuta alatt olyan külföldi pénznemeket értetettek belföldön, amelyek mögött ne­mesfém fedezet volt. Napjainkban a nemesfém-kritérium már elavultnak tekinthető, mert a pénzkibocsátó intézmények zöme áruba bocsátotta az aranytartalékokat, azzal az indokkal, hogy a nemesfém tartalékolása holt tőkét jelent, mert ez nem hoz ka­matokat. Az első fedezet nélküli pénznemeket papírpénznemnek nevezzük. A papír­pénznem kedvez az inflációnak, mert nincs mögötte stabilitást kölcsönző fedezet. Deviza alatt olyan követelést értünk, amelynek kiegyenlítése külföldön külföldi pénznemben esedékes. Ennek tipikus formája a külföldön beváltható csekk és a váltó volt. A deviza napjainkban számlakövetelések formájában létezik és számlapénznek, illetve komputerpénznek nevezik. A második világháború után az értékálló pénz nemesfémjellegű elsődleges fede­zetének a hiánya még problémát jelentett a világgazdaságnak. Keynes - a szociális piacgazdaság szellemi atyja - a nemesfém pótlása céljából javasolta egy nemzetkö­zi pénznem létrehozását, amelyet bancor-nak nevezett. A bancor már nem kötődött volna az aranykészlet értékéhez, csupán a nemzeti pénznemek közötti elszámolás alapja lett volna, a különböző pénznemek viszonyítási alapja. A bancor-kibocsá­­tás értéknagyságát a Nemzetközi Valutaalap Igazgatótanácsának kellett volna úgy meghatározni, hogy annak volumene - értékben mért nagyságrendje - a mindenkori másodlagos fedezetnek - a piaci áru és szolgáltatás kínálatának - hozzávetőlegesen

Next