Valóság, 2009 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám - MENYHAY IMRE: A Nobel-díj, a tanárverés és a pénzügyi válság (1. rész)

MENYHAY IMRE: A NOBEL-DÍJ, A TANÁRVERÉS ÉS A PÉNZÜGYI VÁLSÁG (1. RÉSZ)­­ megfeleljen, és ezzel az infláció - a pénz-elértéktelenedés, áremelkedés - és ennek ellentéte, a pénz értékének növelése, az árcsökkenés - más néven a defláció - elke­rülhető legyen. 1944-ben a Nemzetközi Valutaalap Bretton Woods-i konferenciáján az Amerikai Egyesült Államok elvetette Keynes bancár-tervét és világbíró szerepének kiegészí­téseként felvállalta a világbankár szerepét. Ezzel kötelezte magát arra, hogy a dol­lárt korlátozás nélkül aranyra cseréli - hasonlóan, mint ahogy a nemesfémkorszak fénykorában a pénzkibocsátó intézmények tették. A dollár árfolyamát egy bizonyos mennyiségű aranyhoz kötötték a többi pénznemet pedig a dollárhoz. Később a beváltási kötelezettség következményeként az USA aranytartaléka erősen megcsappant és a szisztéma tarthatatlanná vált. Az USA 1971-ben kény­telen volt a dollár aranyra való átváltási kötelezettségét felmondani. Ezt alaposan előkészítették. Már 1969-ben módosították a Nemzetközi Valutaalap szabályzatát. Az új szabályzat kénytelen volt lényegében Keynes elképzeléseit megvalósítani és létrehozta a Valutaalap saját pénzegységét, amit azonban -, hogy Keynes követése mégse legyen nagyon szembetűnő - nem bancornak hanem lehívási jognak keresz­teltek (SDR - Special Drawing Right, azaz Rendkívüli Lehívási Jog). Eszerint a Nemzetközi Valutaalap Igazgatótanácsa kötelessége öt évenként a világ forgalomban lévő pénzmennyiségének értékét a kibocsátott pénzmennyiség másodlagos fedeze­téhez - a piaci kínálathoz - igazítani, úgy, hogy mind az infláció, mind a defláció elkerülhető legyen. A terv végrehajtása után a Chicagói Egyetem tanárai­­ Hayek és Friedman ki­dolgozták a monetáris gazdaságfilozófia téziseit, és ezzel sokat tettek az USA meg­kopott presztízsének helyreállításáért. Az USA pénzügypolitikájának igazolásáért Hayek 1974-ben, Friedman 1976-ban kapott Nobel-díjat. A monetáris filozófia a Nobel-díj odaítélésével nemzetközi tudományos rangot kapott. Ez mérsékelte az USA tekintély­vesztését, és lehetővé tette, hogy a világ legtöbb állama példaképnek tekintse és kövesse az USA, már világbankár szerepének vállalása és bukása előtt is — gyökereiben fennállása óta - folytatott gazdaságpolitikáját. Ezzel létrejöttek azok az előfeltételek, amelyek végül is egynéhány évtized leforgása alatt napjaink világ­méretű pénzügyi válságához vezettek. Ami a pénzvilágban beindult - a szabadosság világméretű térhódítása­­ a nevelés területén Európában liberális progresszivizmus elnevezéssel mételyezte meg a fiatalok és az idősek közötti kapcsolatot. A liberális progresszivizmus nevében kibontakozó pimaszság sokkolta az idősebb nemzedéket. A pénzvilágban általánossá váló szabadosság azonban akkor még nem volt érezhető, mert a folyamat a pénzvilág kulisszái mögött, a nyilvánosság kizárásával ásta alá a takarékoskodók és a befektetők biztonságát. A liberális progresszivizmus felbújtó szerepe abban nyilvánult meg, hogy képvi­selői a demokráciára és a szabadságra hivatkozva, a konkurenciaharc elvi hátterének megfelelően, az autoritás elleni harcra buzdították a fiatalságot. Ez a harc a pénz­világban abban nyilvánult meg, hogy a bankszektor arra használta fel a pénzügyi hatalmát, hogy lehetetlenné tegye a külső ellenőrzés minden formáját. Ezt azzal érte el, hogy az állam szerepét és tekintélyét gyengítette és aláásta, legalábbis a bankok­kal szemben, és ügyei intézésében teljes szabadságot - szabadosságot - biztosított magának. A harc a nevelés területén elsősorban a diákok és a gyermekek szülői és a nevelői autoritás elleni pimasz fellépéseiben nyilvánult meg. A tanárverés azonban akkoriban még nem volt napirenden. A liberális progres-

Next