Valóság, 2012 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám - SZMODIS JENŐ: Jogfilozófiák, jogintézmények és a természet
SZMODIS JENŐ Jogfilozófiák, jogintézmények és a természet (Bevezetés) A jog és a természet kapcsolatának kutatása, így a jognak egyes természeti tényezőkre való visszavezetési kísérletei régóta jelen vannak a jog elméleti és olykor gyakorlati művelése során. Azonban a hagyományos természetjog számos esetben tett magáévá bizonyos ideologikus megközelítésből eredő elemeket. Ennek következtében az ún. természetjog szép elnevezése ellenére gyakorta került távol a természet tényeitől. Ezen a helyen a legalapvetőbb jogfilozófiai irányzatokat abból a szempontból vesszük számba, hogy főbb megállapításaik mennyiben egyeztethetők össze az ember és a társadalom természetére vonatkozó legújabb természettudományos ismeretekkel, továbbá áttekintjük néhány olyan alapvető jogintézmény természeti alapjait, amelyeknek - ideologikus megfontolásokból - legtöbbször csupán kulturális meghatározottságát szokás hangsúlyozni. Jelen munkában az evolúciós mozzanatok és a jog főbb összefüggéseit - mivel azokat egy korábbi tanulmányunkban részletesen számba vettük - ismertnek tekintjük, azonban annak érdekében, hogy a tárgyalás során ne kelljen nélkülözni a korábbi írásunkban vázolt alapvető ismereteket, ezen a helyen összefoglaljuk - ha pusztán címszavakban is - az emberi magatartás komplex főbb elemeit.2 (A humán magatartási komplex főbb elemei) Elöljáróban talán azt a legfontosabb hangsúlyoznunk, hogy az emberre jellemző magatartási formák számos elemének kezdeményét már bizonyos főemlősöknél is megfigyelhetjük. Ezek közül talán a legfontosabb a csoporton belüli agresszió csökkenése, valamint ezzel szoros összefüggésben a szociabilitás, a társas kapcsolatok iránti vonzódás. A saját csoport - idegen csoport megkülönböztetésének kezdeményei ugyancsak előtűnnek a főemlős „közösségekben”, ezzel összefüggésben pedig az idegen csoportok közötti agresszió növekedése is.4 A dominanciahierarchia számos főemlős faj esetében már nem kizárólag a fizikai erőnléten és az agresszión fordul meg, hanem a szövetségek létrehozására vonatkozó „egyéni képességen”.5 Ebben nagy szerepet játszanak a békítő-engesztelő gesztusok éppúgy, mint a domináns egyed azon készsége, hogy az alacsonyabb pozíciójúak versengésében aktív szerepet vállaljon, egyfelől az agresszív magatartások megfékezése, másfelől a saját pozíció erősítése céljából. Figyelemreméltó, hogy utóbbit (ti. a saját pozíció erősítését) a domináns azzal éri el, hogy általában a gyengébbet veszi védelmébe, ezáltal pedig saját potenciális riválisát korlátozza. Különösen érdekes a főemlősöknél megfigyelt bosszúálló magatartás. A főemlősök fejlett szociabilitása a gorilláknál egyúttal olyan magatartásformákat is képes kialakítani, amelyek arra utalnak, hogy a gorillák valamely tárgy és valamely egyed között speciális kapcsolatot „tételeznek fel”.8 E különleges jelenséget éppúgy a tulajdonképzet kezdeményének fogadhatjuk el, mint a territoriális viselkedés fejlett formáit.9 A főemlősök között már kifejezetten az emberre jellemző tulajdonságnak ismerhető el a szövetségek szövetségeinek létrehozására való készség. Hasonló jelenséget csupán a palackorrú delfinek körében figyeltek meg.10 Az embernél a csoporton belüli agresszió tovább csökken,11 és megjelenik az altruizmus.12 A viszonylag stabil rangsor, a dominanciahierarchia az ember esetén különösen gyorsan és többnyire békésen alakul