Valóság, 2013 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2013-01-01 / 1. szám - SZMODIS JENŐ: Wagner és a társadalomtudományok
4 SZMODIS JENŐ: WAGNER ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK múzásának.11 És nem hagyhatjuk figyelmen kívül a küzdelem és az irracionalitás jelenségeivel összefüggésben tett nietzschei kijelentések azon általánosabb hatását sem, amelyet a jogszociológiai iskolára gyakorolt Gumplowicz Rassenkampf-jától Max Weber jogszociológiájáig.13 A nietzschei filozófia Gumplowicznak különösen az erővel, a hatalommal, a jog , jón és rosszon túli” értelmezésével kapcsolatos nézeteire hatott, ám szerepet kap nála az ellentétes erők harcának eszméje, amely A tragédia születésének apollóni -dionüszoszi harcát idézi. Webernél a kultúra nem tudatos mozzanatai mint a jogot befolyásoló és formáló tényezők kapnak különös hangsúlyt, és ez a felfogás eszmetörténetileg egyenes folytatása a Nyugat azon, viszonylag új keletű szellemi hagyományának, amely a racionalizmus nagy századát követően - előbb Schopenhauernél, aztán Nietzschénél - az irracionális tényezők jelentőségét állította előtérbe. Ha azonban Ehrlich, Gumplowicz, Weber, sőt a skandináv és az amerikai jogi realizmus pszichológiai megközelítései mögött a XIX. század végének feltörekvő pszichológiai mozgalmait, és Nietzsche irracionalitással kacérkodó filozófiáját kell meglátnunk, úgy mindezek hátterében ugyancsak fel kell ismernünk azt a szintén pszichologizáló wagneri életművet, amely a baseli klasszika-filológusból a pszichológiai szempontot hangsúlyozó filozófust faragott. Amint Thomas Mann találóan írja: „Egész könyvet lehetne írni Wagnerről, a pszichológusról, mégpedig a muzsikus, valamint a költő lélektani művészetéről, már amennyiben nála ez a kettő különválasztható. Az emlékező motívum technikáját, melyet olykor már a régi operában is alkalmaztak, lassacskán mély értelmű és virtuóz rendszerré fejleszti, mely a zenét addig elképzelhetetlen mértékben a lélektani utalások, vonatkozások, mélységek eszközévé avatja.”14 Vagy, ahogy később írja: „... a pszichológus Wagner bámulatosan, ösztönösen egyetért a tizenkilencedik század egy másik jellegzetes szülöttével, Sigmund Freuddal, a pszichoanalitikussal. Ahogy Siegfried a hársfa alatt álmodozik, és az anyafogalom erotikumba torkollik, ahogy abban a jelenetben, mikor Mime félelemre próbálja oktatni neveltjét, a zenekarban a tűzben alvó Brünhilde motívuma kísért sötéten, eltorzítva - ez már Freud, ez analízis és semmi más.. .”15 Ám Wagner egyúttal a mítosz - Jung kifejezésével a kollektív tudattalan egyik kifejeződésének a nagy ismerője. „Wagner a mítosz tudója és felfedezője” - írja Thomas Mann.16 így Wagner mind közvetlenül, mind pedig közvetett módon - tehát például Nietzschén keresztül — egyaránt hatással volt a modern pszichológiára. Nietzsche közvetítő szerepe a wagneri életmű és az államelméleti aspektusból releváns jelenségek között azonban nem merül ki a pszichológiai vonatkozásokban. Hatalomelmélete ugyanis fontos fejezetét képezi az állam- és jogbölcseleti gondolkodásnak. Az Übermensch, és az azt övező képzetek, amelyek részben Schopenhauer nézeteinek átformálásából állnak, a legnagyobb valószínűséggel nem, vagy egészen más színezettel, más etikai tartalommal születtek volna meg, ha a Wagnerrel való szakításra nem került volna sor. Nietzsche antikasztiánus hevülete, sokszor gyerekesen dacos kereszténységgyűlölete világos összefüggésben áll ezzel a szakítással, és azzal a nietzschei törekvéssel, hogy - a szerinte a Parsifalban a kereszt előtt összeroskadó - Wagner világképével végleg leszámoljon. Miközben persze nem látta át a wagneri megváltás-koncepció kétarcúságát: a keresztény eszméknek a buddhista tanokkal való sajátos keveredését. A Wagnerrel való szakítás persze felemásra és igencsak kétértelműre sikeredett, hiszen Nietzsche Übermensche határozottan irodalmi parafrázisa a félelmet nem ismerő wagneri hősnek, a természet vad gyermekének, Siegfriednek. Nietzsche nagy hatású gondolatainak szellemes kritikáját adta Somló Bódog, mondván, azokban nincs olyan tanítás, amelyeket a kor önző embere ne tett volna gyakorlattá minden filozófiai előképzettség nélkül.17 Ez a bírálat rámutat a nietzschei morál- és hatalomfilozófiában tetten érhető bizonyos trivialitásra. Mivel a nietzschei eszmék jelentős mértékben a