Valóság, 2017 (60. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 1. szám - Magyari Beck István: A munka halála és gyilkosai: e korszak fontos részeinek mozaikszerű kirakása

2 MAGYARI BECK ISTVÁN: A MUNKA HALÁLA ÉS GYILKOSAI voltaképpen a mi XXI. századi állapotunkat. Nézzünk körül a mai euroatlanti kultúrában és a nyugat volt gyarmatain: pártviszályok, olajproblémák, közel-keleti háborúk. Nóta bene, sokkal véresebben, mint­­ a gyilkolást nem futószalagon haláltáborokban, hanem tisztes nagycsaládos kézműves szakmaként gyakorló, az áldozatot talán meg is sirató hó­hér és kínzó­­ a középkorban. (Az „alanyi jogon járó alapjövedelem” mítosza) Ugyanakkor mégis születnek és gom­bamód szaporodnak az olyan elméletek, amelyek képesek arra a rémálomra, miszerint lehetséges és értelmes feladat fizetést adni azoknak is, akik nem akarnak vagy képtelenek dolgozni. Nem hoznak létre semmiféle értéket, de nyelik - mint a libák - az aranyrögö­ket. Ezt nevezik így: „alanyi jogon járó (feltétel nélküli) alapjövedelem mindenkinek”, az illető akár dolgozik és pénzt keres, akár nem (Szabó 2015). Ezek az úgynevezett „hu­manista” közgazdászok nem gondolkodnak el azon a közismert tényen, hogy létezett az ókorban egy hanyatló római birodalom, ahol az akkori proletariátus — római értelemben csürhe, csőcselék — nem munkálkodott és nem is gondolkodott. Mert ugyanis kenyeret és cirkuszt követelt és kapott a római államot pénzzel és ideológiával, valamint légiós katonasággal támogató patríciusoktól, és ez nekik elég is volt. Ismétlem, csak közvetlenül a Birodalom pusztulása előtt. Sőt, jogunk van állítani Arnold Joseph Toynbee nyomán, hogy az pc­lokrácia színre lépése - és általuk az értékek vandál elpusztítása - minden hanyatló társadalom zuhanásának a biztos jele (Toynbee 1928). Ha már a jeles angol történész és filo­­zófus került szóba, felvetődik a kérdés, vajon nem töltheti-e be a mai, XII. századi, burger­­king étkeztetés a római kenyeret és a sportaréna a cirkuszt? Mind a ketten jól lakatnak és a közönség élvezi az életet, de még jobban a halált. Mert ha így van, akkor mi is egy, az ókori Rómához hasonló hanyatlás végnapjait éljük. Egyre kevesebben dolgoznak, és mind többen járnak ki a frissen épített sportarénákba szurkolni. Miközben — mint látni fogjuk - van feladat, amit csak az ember képes megoldani. (A munka) De komolyra véve a szót, a munkának és a bérnek nyomatékos szerepe van az emberiség történelmében és a jelenkorban is. Reményeink szerint a jövő az azt anyagilag és szellemileg tervező, előkészítő és megvalósító értelmiségé és munkásé, paraszté lesz. De, mi is a munka? Az élet több ritmusa (napszakok szerint: 3*8 - 24 óra: munka - vagy a szorgalmasabbaké és az okosabbaké a főnöki pozíció, vagy a tehetségek esetében a ta­nulás és/vagy az alkotás; pihenés - vagy az erősebbeknél és a tehetségesebbeknél a sport; és szórakozás - azaz, például az eredményes és egyedi vagy inkább társas, dallamos tánc, a keringő és a tangó stb.). A ritmus maga az egészség, például, ahogy a szív dobog. De a munkások egy korai idő után feltorlódtak „a város peremén” (József Attila, 1955-ös kiadás) a gyár körül. És ahogy fejlődött az ipar, megnőttek a vállalatok, úgy gyűlt apró házaikban a betelepedett bérmunkás hadsereg. Ott úgy terjedt és növekedett a szegénység, nyomor, betegség és a borzalom, mintha a múlt nem is lett volna pozitív ellenpéldának. A munkás paraszti gyökereit a város elvágta, és ezzel a munkásembert gyengévé, szárazzá és öreggé tette a nagytőke. (A gépek átmeneti győzelme) Az újkorban a fejlődés motorja­­ nem az anyai szépség és a szerelem a hölgyeknél, a férfiaknál pedig az apaság, az erő és a hősiesség, hanem­­ a közgazdaság, amely elvileg, illetve a szándékai szerint kis befektetéssel maximális hoza­mot produkál. Ez a gazdaság vezérelte tudományos, mérnöki motor hozta létre a gépeket, amelyek nem lázadoznak, csak egyfolytában robotolnak. Közben nem kenyeret, húst, vizet és eszméket követelnek, hanem olajat és elektromosságot igényelnek. Ebben az Valóság ■ 2017. január

Next