Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Prieger Adrienn - Pomeisl András József: Az európai integráció modelljei - igen, nem vagy hogyan?
2 DR. PRIEGER ADRIENN - DR. POMEISL ANDRÁS JÓZSEF: AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ... modellről beszélhetünk, amelyek ugyanazt a célt, a nyugati keresztény népek egységét két különböző módszerrel kívánták megteremteni. Az egyik, a birodalmi modell, amely a Római Birodalom hagyományaira épült, Nagy Károly frank király és római császár (768—814) nevéhez köthető, a másik, a kultúrmodell az Egyház hagyományaira épült, és III. Ottó német király és római császárhoz (983-1002) köthető. (A középkori integráció két modellje: Nagy Károly és az Ottók Európája) Ha meg akarjuk érteni a két integrációs felfogás különbségét, előfeltevéseit és lényegét, helyes, ha visszatérünk abba a korba, amikor első ízben próbálták ezeket megvalósítani, tehát nagy Károly, illetve III. Ottó korába. Nagy Károly birodalma A VII. századi széttagoltságot és belharcokat követően újból megerősödő frank királyságnak a vizigót királyság arabok általi megdöntését és a longobárd királyság meghódítását követően sikerült a nyugati katolikus területeket - időlegesen - uralma alatt egyesíteni. A birodalom — különösen kezdetben - nem jelentett sem egységes igazgatási szervezetet, sem egységes jogrendszert. A VI-VIII. században a meghódított területek még nem olvadtak egységes egésszé: Aquitániában és Burgundiában önálló udvari szervezet állt fenn, Allemannia és Bajorország ekkor még inkább csak csatlós államnak tekinthető.7 A többé-kevésbé egységes igazgatási szervezet a VIII-IX. század fordulóján alakult ki, amikor a birodalom nagyobb részét grófságokra és őrgrófságokra osztották fel.8 A jogrendszerek különbözősége azonban az V-IX. században mindvégig fennmaradt, délen a római jog, északon és keleten azonban a germán népjogok érvényesültek. Az itáliai longobárd és arab fenyegetés árnyékában élő római pápa és az általa irányított nyugati egyházi hierarchia is egyre nagyobb mértékben működött együtt a frank államszervezettel, amely a VIII. század folyamán jelentős sikereket ért el a keleti germán törzsek szállásterületén a kereszténység terjesztése és az egyházszervezet kiépítése terén.10 A Frank Birodalom a IX. század folyamán az ország leszármazók közti felosztásának szokása, a császári címért és a részkirályságok területéért folyó harcokban fokozatosan kisebb egységekre bomlott.11 A birodalmi egység helyreállítását és a birodalom újjászervezését akadályozta, hogy — a polgárháborús viszonyokat kihasználva - délen az arabok,12 északon az északi germán népek portyázó csapatai lendültek támadásba.13 Mindez megzavarta a tengeri távolsági kereskedelmet: a fríz és szász kereskedelmi hálózatot a normannok ellehetetlenítették, a földközi-tengeri kereskedelem is jelentősen visszaesett.14 A keleti területeken a határt sikerült az Oderáig kitolni, a helyi szláv hadurak azonban igyekeztek kihasználni a helyzetet a függetlenedésre.15 a IX. század végétől a magyar honfoglalás tartós területvesztést eredményezett. A frank birodalomépítés lényege tehát egy egységes elveken felépülő, egyetlen központból irányított állam- és egyházszervezet felépítése volt, meghagyva bizonyos körben az alávetett közösségek jogi autonómiáját. Nagy Károly modellje a Római Birodalom volt, „csodafegyvere” pedig a grófságok szervezetének kiépítése. Ahogyan a Római Birodalomban is a Rómától függő provinciákban - a római jog elsődlegessége és szupremáciája mellett - tovább élhettek a helyi jogok, úgy a frank államszervezet is meghagyta a helyi jogokat. Mindkét rendszert egyértelműen a központi hatalom (katonai) ereje tartotta egyben, a központ azonban a hétköznapokban az egységes államszervezetbe betagozott helyi igazgatás igénybevételével érvényesítette akaratát. Egy ilyen rendszer fennmaradása mindig is a központi és a helyi hatalom egyensúlyától függ, ameddig a központi hatalom nyújtani tudja mindazokat az előnyöket, amelyet Valóság • 2019. január