Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - MŰHELY - Falusi Márton: Eszmetörténet és/vagy kultúratudomány - avagy van-e a jog és irodalom kutatásának módszertana?
FALUSI MÁRTON: ESZMETÖRTÉNET ÉS A NAGY KULTÚRATUDOMÁNY... 33 filológiai korrekciókkal (a szigorúan vett textualizmussal58), mint a társadalmi mozgósítással, mert - ahogyan Hayden White fogalmaz róla - „szeretné folytatni az irodalomtörténetet egyedi pillanatok sorozataként elgondoló elképzelést”59. 5. Greenblatt programadó tanulmánya (Towards a Poetics of Culture)60 helyesen tapint rá a fentiekből adódó kényszerhelyzetre: tisztáznia kell elméleti viszonyát a marxizmushoz és a posztstrukturalizmushoz. A kulturális rendszer, a „single realm” ugyanis egyszerre hat bénítólag, és termeli ki a változásokat (akár a jogot, akár az irodalmat nézzük), konzerváló és szubverzív erőket is ébreszt. Fredric Jameson „elidegenedés-kritikája” szerint a kései kapitalizmus a totalitás elvesztésével járt: a kulturális szövegek vagy társadalmi/ politikai, vagy privát jellegűek; vagy politikusak, vagy poétikusak; vagy az egyéni, vagy a közösségi identitás kifejezői. Ezzel szemben Lyotard „kapitalizmus-kritikája” alapján a kései kapitalizmusban a termelési logika totalitása éppen hogy megszüntette a társadalmi munkamegosztást. Az esztétikum nem egy önálló létszféra, hanem a kulturális rendszer elsajátításának sajátos módja: „álláspontom szerint a totalizálás és differenciálás, a jelölések uniformitása és sokfélesége, az egységes igazság és a különféle valóságelemek burjánzása - röviden Lyotard és Jameson kapitalizmusa - közötti oszcillálás a mindennapi amerikai viselkedés poétikájává alakul”’’1. A Practicing New Historicism bővebb okfejtése62 pedig - afféle romantikus vonzódásként - Herder kultúrfilozófiájához folyamodik a nemzeti különbözésről és a közösségek eltérő boldogulásáról. „A költészet, e magyarázat értelmében, nem a történelem feletti igazsághoz vezető út, legyen az akár pszichoanalitikus, akár dekonstruktív, akár pusztán formalista, de a maguk történelmi egyediségébe ágyazott társadalmi és pszichológiai képződmények [megértésének] záloga.”63 Herder filozófiai kiindulása, hogy a nyelv és a gondolkodás egymástól elválaszthatatlanok (Értekezés a nyelv eredetéről, 1772), ami a szellemtörténeti iskola krédójának is „törzsanyaga”; Arany János és Erdélyi János népiségkoncepciója ebben gyökeredzik64. A kódok tehát, melyek eligazítanak bennünket, merőben kultúrafüggők, Greenblatt szerint strukturalista módon olvasandók, s ilyetén határozható meg a természet és a kultúra bináris oppozíciója is. A herderi alapokig viszszafejtve ezt a szemléletet az amerikai irodalomtudós a marxista ideológiakritika diskurzusanalízissé transzformálására tesz javaslatot, vagyis mind a posztstrukturalizmussal, mind a (poszt)marxizmussal való azonosulástól vonakodik, jóllehet nemcsak fontolóra veszi, hanem „megszüntetve megőrzi” mindkettőt: érdeklődését a non-fiction és a „belles lettres” szövegeire, a kanonizált szerzők és a „kismesterek” teljesítményeire, a „szakértők” és a marginalizált csoportok narratíváira együttesen kiterjesztve az „emberi képzelőerő” demokratikus szemiotikáját kívánja megalapozni. Elismeri természetesen a különleges „nyelvi képességek” hatását, ám azok mit sem érnek a társadalmi energiák körforgása nélkül; expresszivitásukat is attól és azáltal nyerik („a korszak pillantásában”), és jelentésességre is abban a tág kontextusban (az életvilágban) tesznek szert. Élesen elhatárolódik Greenblatt a dekonstrukciótól, s nemcsak annak szövegcentrikussága és a jelelméleti rögzíthetetlenség tézise miatt, hanem mert az az irodalom privilegizált társadalmi helyzetét hirdeti. Mi az, amit az újhistorizmus a posztstrukturalizmustól tanul? A „reprezentáció” problémáját roppant árnyaltan kezeli, mondván, „ha az egész kultúrával szövegként bánunk, akkor minden, legalább potenciálisan, bizonyos szinten reprezentációként és eseményként is megjelenik”65. Ebből következik a determinisztikus szemlélet elvetése, az „archivális és Valóság • 2019. június