Várad, 2012 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6. szám
Lászlóffy Csaba Híradás Indiából* „Kénytelen vagy vándorolni a nap után, minduntalan utazol a meleghez... Mi többiek esetről esetre élünk, a történeteket emberestül, az embereket szőröstül-bőröstül úgy írjuk meg, ahogy éppen eszünkbe jut. Te igazságokat látsz és keresel, törvényeket találsz és kitalálsz. Magasabb rendű vagy nálunk, amiért sokan nem értenek, sokan haragusznak reád. Az igazat megvallva, én is irigykedem egy kissé... Kiválsz közülünk, előttünk vagy talán húsz évvel, betegebb vagy, mint mi." (Bródy Sándor) A metszett poharak csengése elragadta őket a mámor. Ez már őrület, nem közönséges jókedv. Skót szoknya lebeg, a táncos tiszt fanyar arcán végigcsorog az izzadtság, a másik asztalnál néger dalokat énekelnek. A brit birodalmi gőg most ellágyulón engedékeny, s megbocsátóan férfias a máskor merev, kihegyezett fölény. „Ezek a fiúk - gondolja a magyar zsurnaliszta -, nem félnek attól, hogy egy idegen meglesi és gyengeségen fogja rajta őket... Különben én vagyok ma itt az egyetlen búslakodó, nem kell hát tartaniuk tőlem, hogy kinézetem őket, amiért ilyet még nem »pipáltam«." Az újdonsült magyar polgár is naiv (a parasztlegényekről - amilyenek utolsó regényében dühösködnek, nekiveselkednek a nehezének, vagy csak téblábolnak - nem is szólva), de óvatos, minden és pláne új keletű (nyugati!) előítéletre fenemód kényes. Ezek viszont itt a messben nem tartanak senkitől, bámulatosan, szinte öntudatlanul frissek. Hová párolog uniformisukból, agyukból ilyenkor az a nagy angol fegyelem! No persze, nem otthon látott kantin volt az. Állítólag csak tisztek számára. Szerencsére meghívták villásreggelire, elvárták ebédre is. Az ebéd kissé feszesnek tetszett, csak a feketekávénál kopott le a hadfiak képéről a smink, s ütközött ki rajtuk a gyermekes báj meg az őszinteség. Miután az őrnagy a királynéra emelt és ürített poharát letette az abroszra, már fölöslegesnek látszott eltitkolni, hogy kemény földet túró ír paraszt, wellsi mészáros ivadékait is megtalálni köztük. Kedvükre verték a blattot a kártyaasztalnál, néhányan biliárdoztak, a legtöbben betódultak a zeneterembe. Az egyik pirosdolmányos odaült a zongorához, s egy induló ütemeit kezdte verni. Az iskolás mutatványt avatott muzsikálás követte: a fiúk egymásba karolva ringatóztak a zongora körül, a szentimentális dal olyannyira magával ragadta őket, hogy a refrént már közösen fújták. „Ready and strong, marching along/Like the boys ofte old Brigade..." Vacsora után a hangulat még jobban elszabadult; a biliárdozó öreg generálisokLászlóffy Csaba költő, író, műfordító, drámaszerző, szerkesztő (Torda, 1939). Kolozsváron diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon, több erdélyi szerkesztőségben dolgozott, gazdag írói, publicisztikai munkássága számos elismerésben részesült. Két tucatnál is több könyve jelent meg, köztük néhány történelmipedagógiai munka is. * Justh Zsigmond emlékének. A XIX. század végi magyar próza ígéretes zsenijét 31 éves korában a tüdőláz vitte el.