Várad, 2012 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6. szám

Lászlóffy Csaba Híradás Indiából* „Kénytelen vagy vándorolni a nap után, minduntalan utazol a me­leghez... Mi többiek esetről esetre élünk, a történeteket emberestül, az embereket szőröstül-bőröstül úgy írjuk meg, ahogy éppen eszünkbe jut. Te igazságokat látsz és keresel, törvényeket találsz és kitalálsz. Magasabb rendű vagy nálunk, amiért sokan nem értenek, sokan haragusznak reád. Az igazat megvallva, én is irigykedem egy kissé... Kiválsz közülünk, előttünk vagy talán húsz évvel, bete­gebb vagy, mint mi." (Bródy Sándor) A metszett poharak csengése­ elragadta őket a mámor. Ez már őrület, nem kö­zönséges jókedv. Skót szoknya lebeg, a táncos tiszt fanyar arcán végigcsorog az izzadtság, a másik asztalnál néger dalokat énekelnek. A brit birodalmi gőg most ellágyulón engedékeny, s megbocsátóan férfias a máskor merev, kihegye­zett fölény. „Ezek a fiúk - gondolja a magyar zsurnaliszta -, nem félnek attól, hogy egy idegen meglesi és gyengeségen fogja rajta őket... Különben én va­gyok ma itt az egyetlen búslakodó, nem kell hát tartaniuk tőlem, hogy kinéze­tem őket, amiért ilyet még nem »pipáltam«." Az újdonsült magyar polgár is naiv (a parasztlegényekről - amilyenek utolsó regényében dühösködnek, neki­veselkednek a nehezének, vagy csak téblábolnak - nem is szólva), de óvatos, minden­­ és pláne új keletű (nyugati!) előítéletre fenemód kényes. Ezek vi­szont itt a messben nem tartanak senkitől, bámulatosan, szinte öntudatlanul frissek. Hová párolog uniformisukból, agyukból ilyenkor az a nagy angol fe­gyelem! No persze, nem otthon látott kantin volt az. Állítólag csak tisztek számára. Szerencsére meghívták villásreggelire, elvárták ebédre is. Az ebéd kissé feszes­nek tetszett, csak a feketekávénál kopott le a hadfiak képéről a smink, s ütközött ki rajtuk a gyermekes báj meg az őszinteség. Miután az őrnagy a királynéra emelt és ürített poharát letette az abroszra, már fölöslegesnek látszott eltitkolni, hogy kemény földet túró ír paraszt, wellsi mészáros ivadékait is megtalálni köztük. Kedvükre verték a blattot a kártyaasztalnál, néhányan biliárdoztak, a legtöbben betódultak a zeneterembe. Az egyik pirosdolmányos odaült a zongo­rához, s egy induló ütemeit kezdte verni. Az iskolás mutatványt avatott muzsi­kálás követte: a fiúk egymásba karolva ringatóztak a zongora körül, a szenti­mentális dal olyannyira magával ragadta őket, hogy a refrént már közösen fúj­ták. „Ready and strong, marching along/Like the boys ofte old Brigade..." Vacsora után a hangulat még jobban elszabadult; a biliárdozó öreg generálisok­Lászlóffy Csaba költő, író, műfordító, dráma­szerző, szerkesztő (Tor­­da, 1939). Kolozsváron diplomázott magyar nyelv és irodalom sza­kon, több erdélyi szer­kesztőségben dolgozott, gazdag írói, publiciszti­kai munkássága számos elismerésben részesült. Két tucatnál is több könyve jelent meg, köz­tük néhány történelmi­pedagógiai munka is. * Justh Zsigm­ond emlékének. A­­ XIX. század végi magy­ar próza ígéretes zsenijét 31 éves korában a tüdőláz vitte el.

Next