Városi Szemle – 17. évfolyam – 1931.
I. Tanulmányok - Dr. Gallina Frigyes: Utcáink esztétikája
Utcáink esztétikája 741 Sajnos, terem nem engedi, hogy részletesen kitérjek e nagyon tanulságos szakcikk anyagára, de kiemelem belőle, hogy Bécsben járva több helyen látott pompásan fejlett és festői hatású magyar ezüsthársfát (Tilia tomentosa), melyet az útmenti sorfák királyának nevez, amelyet nálunk alig ismernek és nem is igen alkalmaznak. Igyekezni kellene e szép, magyar fa meghonosítására az arra alkalmas fővárosi területeken. Kiemeli a Volksgartenben és a Türkenschanz-parkban látott szintén magyar Syringa Josikara . Ungarische Flieder-szerű bokrot, a magyar flóra ez ékességét, melyet szintén hiába keresünk parkjainkban! A Tilia tomentosát, a magyar ezüsthársfát Drezdában is látta, négyes fasorba állítva. Sajnálkozva állapította meg, mennyire méltóbb előtere lenne ez a királyi fa a Milleniumi Emléknek, a büszke Andrássy-út mentén a sok mindenféle, egyenlőtlen növésű és nagyrészben már nyár derekán száradó levélzetű, haldokló fa helyett. A Kertészeti Lapok folyó évi 6. számában ugyancsak Magyar Gyulától olvastam egy ritka érdekességű memorandumot a Szent Gellérthegyen létesítendő »Országos dendrológiai és sziklakert« ügyében. Bár valóra válna ez a kitűnő terv, mely a fürdőváros és az idegenforgalom szempontjából beláthatatlan hasznot, értéket jelentene Budapestnek. Nem foglalkozhatom témaköröm e nagyjelentőségű és a nagyközönséget intenzíven érdeklő részével kellő alapossággal, csak még a Margitszigettel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot papírra vetni. Jól emlékezünk még a régi, az igazi Margit-szigetre. Régi evezős vagyok, úgy ismerem minden porcikáját, akár a tenyeremét. Micsoda idillikus, tündérszép hely volt akkoriban a hajdani Nyulak szigete az Árpádházi Boldog Margit királyleány emlékétől megszentelt Dunamosta asylum, ahova áhítattal lépett a sétáló, olyan finom, költői hangulat fogadta. Csönd, madárdal mindenfelé, nem lehetett átlátni a fák dús lombszövedékén a partokra. Bájos, külön világ volt ez! A Palatínus sziget... a mi szép szigetünk! Hol van az már?! Nem tehetek róla, kissé röstellem is magamat a barbárságomért, maradi gondolkozásomért, értelmetlenségemért, de — már csak mégis kimondom! — nekem, evezősnek ezerszerte jobban tetszett ez a régi Margit-sziget, amelynek vízig hajló fűzfakerete alatt siklottunk csónakjainkkal, mint ez a modern, »bámulatosan fejlődő« mai! — Szó sincs róla : kellemetlen volt a szúnyoghad, de szúnyog még most is van a nagyszerű feltöltés kiépítése után is, ha nem is annyi, mint volt, de van és lesz. Viszont nincs már idillikus költőien szép Margit-szigetünk. Itt is odaadtunk valami régi, kipróbált értéket a modern molochnak. Én elhiszem, hogy anyagilag így lehet csak kihasználni a köztulajdonba került szigetet, elhiszem, hogy a sziget ideális hely a lovaspólónak, mindenféle sportnak, strandnak, uszodának, modern vendéglőnek, minden »korszerű üzemnek”. Elhiszem, hogy idegenforgalmilag is anyagi hasznot hajt a modern