Vásárhely és Vidéke, 1884. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1884-02-14 / 7. szám

van minden iparűzőnek a készítményei teljes elő­állítására szükséges mindennemű munkát egye­síteni. Nevezetes intézkedést tartalmaz az új tör­vény a végeladásokat és hasonló szédelgést ille­tőleg. Az erre vonatkozó két szakaszt e­gész ter­jedelmében közöljük: 45. §. Saját vagy mások készítményeit vég­eladás, árverés vagy más, tömeges és gyors el­adásra ingerlő mód útján eladni csak az ipar­hatóságnál történt külön bejelentés mel­lett szabad. A bejelentéssel együtt ipari czé­­lokra a község pénztárába: a) Budapesten 100 forint, b) 10 ezer lakosnál nagyobb városban 50 frt, és más helyeken 20 frt fizetendő. Az iparha­tóság a rendőrhatósággal egyetértőig jelöli meg az eladás helyét. Ily eladásokról rendes könyvek vezetendők, melyekben minden eladott tárgy az eladási árral együtt följegyzendő. E feljegyzések a hatóság által ellenőrzendők. Az eladások befe­jeztével a befolyt összeg tizedrésze ipari c­élokra a község pénztárába fizetendő. 46. §. Oly üzletek részére, melyek legalább két év óta már fönnállanak, üzletlebonyolítás czél­­jából végeladást vagy árverést az iparhatóság leg­följebb 8 havi időszakra engedélyezhet. Ez eset­ben, valamint a bíróság vagy hatósági rendelkezés folytán tartott eladásoknál a megelőző­­. intéz­kedései nem alkalmaztatnak. Hús- és kenyérnemű­ekre nézve az iparha­tóság elrendelheti, hogy a súly szerinti árak az eladási helyeken kifüggesztessenek. A Sütők, mészárosok és kéményseprők az iparhatóság ren­delkezése szerint az ezt illető bejelentéstől bizo­nyos időpontig még folytatni tartoznak üzle­teiket. A segédszemélyzetről szól a törvény harmadik fejezete. Ennek szakaszai szerint a gyermek tanonczul csak 12 éves korában vehető föl írásbeli szerződés mellett és a tanidő legalább addig tart, mig a tanoncz élete 15-ik évét be­tölti. Meg van szabva, hogy a tanoncz cseléd­munkára nem használható, hogy iskolába kell járnia, hogy — egyes kivételekkel — éj­szakai munkára épen nem, naponkint pedig 14 éves koráig csak 10 órai, azon túl 12 órai mon­gott a lovaknak és csakhamar végig kocsizott a­­ sükösdi főutczán. A vásártér a falu túlsó oldalán volt. Mikor Andris odaért már csak úgy nyü­zsgött rajta a sok nép : adók, vevők, kiváncsiak, tarka-barka vegyületben. A régi ismerősök is mind ott voltak, Katát kivéve. Ott volt Sára anyó, egy új, kerekes rok­kát alkudozva, Biró Panna világos selyem pánt­likát vásárolt a hajába és a többiek is mind, a­kik a templom előtti téren ama vasárnapon sza­­pulgatták Boda Katát. Minél beljebb haladt Andris a nyüzsgő, ki­abáló, zsongó tömegben, annál nehezebben hatol­hatott előre a sokadalomban, hogy kitűzött czél­­jához, a tágasabb lóvásártérhez elérjen. Most a ruhás sátrak közt haladt el a kocsija és a vér egyszerre az arczába szökött: az egyik sátor előtt Viktort pillantotta mag Majszikók tár­saságában. Viktor is észre vette Andrist és olyan ragyogó tekintettel fogadta a fiatal özvegy ember köszönését, hogy az egyszerre meg volt nyugtatva, bár az előbb még nagy kedve volt leugrani a kocsijáról és ellökni Viktor mellől képzelt szeren­csés vetélytársát. — De későn jön lelkem! kiáltott oda Vik­tor, ingerlő mosolylval. — Pedig korán keltem. — felelt vissza Andris. — Csakhogy nagy kerülőt tettem a füzes felé. Nem az én hibám, ha késlelkedésem hiába esett. A menyecske elpirult. De ez csak egy pil­lanatig tartott, a másikban már ismét fölülkere­kedett dóvaj természete. — Hát ki mondta kigyelmednek, hogy arra felé járjon! pattogott, csipőjére téve két kezét, miközben szeme olyan formán kacsintott, mintha azt mondta volna, hogy : tudtam, hogy eljön ér­tem, bizony nem rajtam múlt, hogy otthon nem talált. Andris is meg akarta neki mondani, hogy a szíve vonzotta orra felé, de épen akkor ért oda Biró Panna. — Jó reggelt Andris, kiáltá sikító hangon. Kigyelmed is itt van? Ugyan mi a venni valója? — Mi ám, ingyerkedett az otthon felejtet­tel. — Hej, ha te azt tudnád, Panna! — Hát miért nem mondja, hogy tudjam ? — Majd meglátod, ha haza felé viszem, kára kötelezhető és csakis oly munkára, mely testi erejének megfelel. Részletesen intézkedik e fejezet a tanviszony megszűntéről, annak egyes eseteiről és követke­zéseiről, továbbá külön alcaim alatt tárgyalja a tanoncz-iskolák ügyét, megszabván, hogy oly községben, hol legalább harmincz tanoncz van, ezek tanításáról külön tanfolyam berendezése által köteles a község gondoskodni. A tanoncziskolák költségeire az új törvény alapján befolyó díjak és pénzbüntetések fordítandók, de a belügyi és pénzügyi miniszterek engedélye alapján az egye­nes adó 2°/0-ja erejéig külön adó vethető ki. Végre oly községek, melyek vagyoni helyzetük­nél fogva tanoncziskolát fönn nem tarthatnak, segélyért a vallás- és közoktatási miniszterhez „fordulhatnak.“ Másik alc­ímben szól e fejezet a segé­dekről, kiknek viszonya az iparoshoz szabad egyezkedés tárgya. Korlátozást annyiban enged a 2-ik szakasz, hogy az iparos segédjétől csak az iparüzlethez tartozó és testi alkotásának s erejé­nek megfelelő munkát kívánhat, és köteles időt engedni arra, hogy a segéd vallása ünnepein az isteni tiszteletet látogathassa. Szabályozva vannak aztán az iparos és se­gédje közti viszony részletei, a fölmondást, a munkakönyv kitöltését és a többit illetőleg. És törvénybe van foglalva többek közt, hogy ki se­gédeit lakással is ellátja, e czélra egészséges és lakható helyet tartozik kijelölni. Az ipartestületekről szól a törvény ne­gyedik fejezete. I koncredálja, hogy különböző mesterségek számára egy város területén több ipartársulat alakítható, de kimondja másrészt a testületi kényszert minden iparű­zőre. — Megálla­pítja aztán a törvény az ipartestületek működését és a 128. §. szerint: „a testület közgyűlése el­határozhatja, hogy a testületbe tartozó segédek számára segélypénztár létesíttessék. “ E segély­­pénztárakból azonban strickoló segédeknek nem adható segély. Az ipartestület mikénti kormányzásáról in­tézkedik aztán a törvény, megengedi a tagsági dijak közigazgatási után leendő behajtását és vé­gül a következő két szakaszt tartalmazza : — Meg ám, kivált ha engem is elvinne kigyelmed haza Vámosdra, úgy is gyalogjában jöttem, mondá a vén leány. — De már azt a legjobb akarattal sem tehetem, Panna, mert utam nem visz egyenesen haza. E szavaknál jelentősen pillantott Viktor felé. Biró Panna figyelmét nem kerülte ki ez a tekintet és mérgesen harapott ajkába. — Tudjuk, miben sántikál, mondá gonosz ajkbiggyesztéssel. Csak aztán meg ne bánja a vásárt. Ezzel elsietett onnan, mint a­hogy a méh tovaszáll, ha gonosz fullánkját testünkbe bocsá­totta. — Viktor meg Majszik Istvánná kaezajjal kísérték a Panna távozását. — Sokáig időzöl a vásárban, Viktor? kérdi Andris, Biró Panna távozása után a menyecskétől. — Délután indulok haza. Addig sem ma­radnék, mert otthon is sok a dolog. Még ma este megindítjuk a kereket és még úgy is, egész éjjel lesz mit érteni. Hát kigyelmed ? — Én is megyek délután. Nem sok vé­gezni valóm van itt. — De talán csak útba ejti kigyelmed me­gint a füzesparti malmot? duvajkodott a me­nyecske. — El se tudnám kerülni, viszonzá Andris, benézek hozzád, úgy is sok mondani­valóm van, é­s ezzel búcsút vett Viktortól, meg Majszikók­­tól és tovább hajtatott. Nagyon rózsakedvvel ért el a lóvásártérre. Szive, keble megint teli volt boldogsággal, édes reménységgel. Szűk volt neki a világ, hogy befo­gadja az ő széles jó kedvét. Egy hosszú nagy deszkasátorból muzsikaszó hangzott feléje. Oda hajtatott hát, leugrott a ko­csiról és betért a sátorba, örömét kitombolni. Örömében, bánatában egyformán vigad a magyar. — Andris is csak úgy tett, a sátorban sok jó ismerőse, pajtása akadt, húzta a czigány, folyt a bor, hangzott a nóta. úgy ott ragadt Andris a mulatók közt, hogy öreg este lett, mikor észre vette, hogy talán ideje is volna már útra kelni, ha még a füzes­parti szép molnárnéhoz is be akar térni egy-két szóra. Azt pedig el nem hagyta volna széles e­s világért sem. 139. §. Minden ipartestülethez az iparható­ság állandó hatósági biztost rendel ki, az ipar­hatósági biztos őrködik a fölött, hogy a testület alapszabályai és a törvény határozatai értelmében működjék. Ez okból a hatósági biztos a testület elöljárósága minden üléséhez és a közgyűléshez meghívandó, az üléseken bármikor megjelenhet, s azokat a határozatokat, melyeket az alapszabá­lyokkal vagy a törvénynyel megegyeztethetőknek nem tart, ellenezheti. Ily ellenzés esetében a ha­tározat végre nem hajtható, a testület azonban határozatát a biztos ellenzésével együtt további el­járás végett az iparhatósághoz terjesztheti. 140. §. Ha valamely ipartestület a reá bí­zott iparhatósági teendők végzését az iparhatóság részéről történt megintés daczára kellően nem foganatosítja, — a testület ezen teendőktől a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által fölmentendő s azok végzésére az iparhatóság utasítandó, — sőt maga a testület is föloszlat­ható. Az ötödik fejezet röviden szól az ipartársu­­­latok alakításáról is, melyek az illetékes iparható­ság felügyelete alatt állanak, de melyekbe belépni egy iparos, segéd vagy gyári munkás sem kény­szeríthető. Hetedik fejezete a törvénynek az áthágások­ról és büntetésekről, nyolc­adik fejezete az iparhatóságokról és azok eljárásáról rendelke­zik. E szerint iparügyekben a következő hatósá­gok állapíttatnak meg: I. Első fokú hatóság : a) a községekben a szolgabiró ; b) rendezett tanács­­­sal biró városokban a várostanács; c) törvény­­hatósági joggal felruházott városokban a rendőri kapitány; d) Budapest fővárosában a kerületi elöljáróság. II. Másodfokú hatóság: a törvény­­hatósági ipartanács. III. Harmadfokú hatóság: a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. Az elsőfokú iparhatóságot működésében iparható­sági megbízottak (100 iparos közül tizen, többől huszon) támogatják, kiket az elsőfokú iparhatóság székhelyén lakó iparosok választanak. A másodfokú hatóság, vagyis a törvény­hatósági ipartanács tagjai a közigazgatási bizottság által választott két tag és az illető ipar- és ke­reskedelmi kamara által választott két, a törvény­— Ej, nem baj! gondolta, mikor a sátor­­ból kilépett és kocsira ült. Elég idején ott leszek, hogy Viktorral beszélhessek. Egy kicsit ugyan úgy érezte, mintha a bor a fejébe szállt volna, de az esteli hűs lég, meg a kocsi gyors mozgása kiverte csakhamar azt a kis mámort és minél közelebb ért czéljához, annál világosabbá lön elméjében mindaz, a mit tenni és Viktornak mondani akart. Végre eléje tűnt a malom, a sötétben messze világló ablakaival, a melyek mint tűzszemek me­redtek feléje. — Még ég a világ, gondola Andris. Ez jó jel. Várnak reám. — A­mint leugrott a kocsiról, a szobából hangzó élénk kacsagás ütötte meg a fülét. Egy pillanatra kellemetlenül meglepetve állt ott. Az ajtóban ugyan­az a szurtos molnár inas fogadta, csakhogy most már nem álmosan, ha­nem vigyorgó pofával. —­­Csós jó estét, Andris bácsi, röhögött a golyhó. Andris úgy szerette volna nyakon vágni ezt a vigyorgó pofát, de — még­sem tette. — Adjon isten, viszonzá. Ki van oda bent, Lajcsi ? — Ki ám? Hát nem tudja kigyelmed? Hát — izé — úr, nemes Majszik István uram, meg az egész famíliája. Hát csakugyan nem tudta kigyelmed? Most ülik a kézfogót. De már ekkor meg nem állhatta Andris, hogy mind a két kezével bele ne kapaszkodjék az inas mindkét kiálló fülébe. — Micsoda kézfogét, te gazember ! dörgő a megrémült lisztlopó fülébe. — Ja, ja, jaj! Andris bácsi­­ eressze el a fülemet, mert bizony még kicsavarja a helyéből, sikoltozott. Hát a­­Miska bácsi kézfogóját az asz­­szonyoméval. Erre a szóra aztán egyszerre aláhanyatlott Andrisnak mind a két keze. Egyet fordult vele a világ. Azt hitte, hogy a lelke szakad ki, úgy belényilallott a fájdalom. Fejét lecsüggesztve akart már ismét távozni attól, akit most másodízben és bizonyosan örökre elvesztett. De ugyanakkor kinyílt a lakószoba ajtaja és a kiözönlő gyertyafény világánál Viktor lépett ki, hogy a vendéget fogadja. (Vége köv.)

Next