Vásárhely és Vidéke, 1889. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1889-10-10 / 41. szám

ódmező-Vásárhely, október 10. 41-ik szám. 1889. hetedik évfolyam *18,---■------------—A. Előfizetéseket és hirdetésekket­ elfogad a kiadóhivatal és Lévai P. nyomda­tulajdonos. Szerkesztőség és k­i­a­d­ó­h­i­v­a­tal: Fontczán, III. tized Leng­e­y-féle ház­ban. c£ se ------------------ sz-------------------& Előfizetési dij: egész évre 4 frt félévre . 2 frt Negyedévre 1 frt igyes szám­ára S kr. HIRDETÉSEK arányosan közöl­­tetnek. -5, S-----------------— »V Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. A szobor-ügy. Sajnálatos és szerencsétlen állapot­­, melybe a szent János szobor h­ely­­írdésével bonyolódtunk. Évek óta foly makacs küzdelem, mely sebesülteket hagyott a csatatéren; évek óta pró­­ilják a városi hatóságok és az érde­­mlt egyházközönség valamely megol­­ásra juttatni, — és évek múlva ma is­tt vagyunk, a­hol voltunk, a dolog ey lépéssel sem haladt előre. A róm­.­ath. iskolaszék múlt vasárnapi gyűlé­sben tárgyalta ismét a szobor ügyet k­özigazgatási bizottság ismeretes hatá­­rzata alapján, mely a tanácsot újabb gyességi próba megtételére utasítá. Es­z iskolaszék megmaradt azon határo­lta mellett, hogy a szobor maradjon it, ahol eddig volt, az egyházközség imák eltávolításába nem egyezik bele. Sajnálatosnak és szerencsétlennek érezzük ezen állapotot első­sorban sért, mivel felekezeti kérdések bolyga­­tsát, a vallásos szenvedélyek felébresz­­■sét s ébrentartását mi ilyennek tart­­jk. A felekezeteknek egymás közti és íját keblükben való békéje, nyugalma iy ideál előttünk, melynek elérése min­őn becsületes, jó szándékú polgár ké­­dességét képezi. És az odiosus ügy­ben nyugalmat zavarja meg egyrészt ingában a r. kath. egyházban, mely­ek kebelében a hivek nehány év előtt cményen összetűztek egymás között, másrészt összeütközésbe hozza az egy­­ázközséget a politikai hatósággal, mit ivánatosnak s örvendetesnek szintén ám fog senki sem tartani. De utóvégre a szent .János szobru­nk helykérdése napirenden van, azt­alahogy mégis csak meg kell oldani, s. hamu még mindig szikrákat rejteget, zokat el kell nyomnunk, ha azt nem karjuk, hogy újra tűzre keljenek és­­uszítsanak. Higgadtan és elfogulatla­­nul mondjuk el nézetünket, nem té­­vesztve szem elől azt, hogy mi az igaz­­ságot és általa az összességet szolgáljuk. Kétséget nem szenved, hogy a sz.­lanos szobra emberemlékezet óta áll mostani helyén; régebben mint a refor­­mátusok uj temploma és mint az iz­­■aeliták szomszédos zsinagógája. A hosszas birtok törvényeink szerint mesz­­szeható jogokat szül, melyeket a bírói hatalom is hathatósan oltalmaz. Az el­­birtoklás ezen ténybeli és jogi momen­­uma elvitázhatlanná teszi a róm. kath. egyház híveinek azon jogát, miszerint az u. n. kispiacztéren a szent János szobornak helye legyen, még pedig olyan helye, hogy ott a szokásos kör­­menetek megtartathassanak és a hivek íjtatosságukat háborutlanul végezhessék, azt hisszük, hogy a r. kath. egyház­­község híveinek ezen jogait senki köt­­égbe vonni nem fogja s nem is akarja, mi annyival inkább lehetetlen, mert zen jogok nem csak virtualiter létez­ik, hanem valósággal és folytonosan ■yakoroltattak. A Nagy András János-féle ártézi ut fúrása zavarta meg ezen állapotot, s ez nyitá meg forrását azon kínos­onfliktusnak, melynek öt év óta nem agyunk képesek végét szakítani. A ut medenczéje közvetlenül a szobor lőtt oly módon emeltetett, hogy azt­­takarja és körmeneteknek s szertar­­tsoknak a szobor előtti tartását lehe­tetlenné teszi. Itt történt meg a legfőbb hiba: szülőanyja a többinek, talán va­lamennyinek. Pedig mi meg vagyunk győződve, hogy sem a kút nagyérdemű épittetőjének intenzióit, sem a közönség érdekeit nem sérti vala a medenczének oly helyen való felállítása, ahol az a szent János szobornak nincsen útjában. A hatóság — úgy tetszik — ez utóbbi körülményre súlyt nem fektetett és nem volt elég figyelemmel ily kérdések ké­nyes volta iránt, a r. kath. egyházköz­ség, vagy ennek erre hivatott közege pedig nem tiltakozott a medenczének felállítása ellen és nem hangoztatá az egyház jogait, amint hangoztatja most. És itt találjuk mi a punctum sa­­lienst, melynek alapján — az érdekelt felek részéről történt mulasztás folytán — erkölcsi kötelességük mindkettejük­nek mindent elkövetni, hogy a dolog békés módon egyenlíttessék ki. A mu­lasztás mindkét részről megtörtént, te­hát­­ mindkettőnek azon kell lennie, hogy az jóvá tétessék. Mi módon véljük ezt kivihetőnek, erről lapunk jövő számában fogjuk né­zetünket elmondani. Társulati közgyűlés. A körös-tisza-marosi ármentesítő társulat f. hó 8-án, kedden délelőtt tartotta városunk székházában K­á­r­o­l­y­i Tibor gróf elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. A közgyűlés lefolyása csen­des, szinte meglepően csendes volt; alig akadt egy-két felszólalás, de ez­­ sem oly természetű, mint az előző köz­gyűléseken, mikor még viharzottak a kedélyek s egy-egy felszólalás órákig tartó vitára s az érdekeltség külön­böző részeinek egymással való harczba szállására nyújtott alkalmat s a harcz meg sem szűnt addig, mig a szavazás el nem dönté a küzdelem sorsát. Ha figyelembe vesszük, hogy a közgyűlés reggel 9 órától déli 12 óráig teljes befejezést nyert, szinte hihetetlennek tűnik fel előttünk, hogy itt ugyanaz az érdekeltség tarta közgyűlését, mely csak a nem rég múltban is reggeltől éjféli 12 óra utánig gyülésezett s még akkor is harczias hangulatban, a Philippinél , találkozás reményében oszlott szét. Valóban nagyon megváltozott a közgyűlés hangulata. De a népes­sége is. Mert máskor tömegesen jöt­tek össze a nagy érdekeltség minden részéből a közgyűlési tagok, s most a társulati tisztviselőkön kívül alig 10— 15 vidéki érdekelt jelent meg, sőt a helybelieknek is nagy része — otthon lett volna feltalálható. És ha kérdjük: vajjon mi lehet az oka ennek a feltűnő érdeklődés hiánynak, sajnosan kell rá kiszólnunk, hogy semmi más, mint az apathia. A társulati érdekeltség zöme kezd nem törődni sorsával, vagyis jobban mondva beletörődni a kényszerű hely­zetbe, melyen nincs módjában változ­tatni. A társulat autonómiája olyan, hogy a döntő szót mindenben a kor­mány mondja ki, s miután az érde­keltség azt kezdi tapasztalni, hogy a legfontosabb kérdésekben a társulati többség szavát elnyomja a felsőbb ha­talom,­­ az apathia nagyon természe­tes okokra vezethető vissza. Csak az ideiglenes kirovások ügyét hozzuk fel. Köztudomású, mily óriási sérelmek kutforrás ez évek óta és hasz­talan ellene minden erőlködés. Több mint hatvanezer hold föld van az érde­keltségbe bevonva oly terület, mely a műszaki munkálat már kész adatai sze­rint nem tartozik az ártérbe és a tár­sulat kénytelen ezen területeket jobb tudomása és szándéka ellenére is to­vább terhelni, mert a kormány nem engedi meg, hogy a kirovások helyes­bítessenek. Az érdekeltség tehát kezdi elvesz­teni érdeklődését a társulati ügyek iránt, s ennek jelenségeit bőven tapasz­talhattuk a keddi közgyűlés lefolyásán. A közgyűlésről a következőket ír­hatjuk. Jelen voltak: gróf Károlyi Tibor elnök, Schmidthauer Antal miniszteri kiküldött, Novák József, Gosztonyi Sán­dor orsz. gyűl. képviselők, id. Dáni József Kompokról, dr. Lázár György és Pálfy­ Viktor Szegedről, Bánffy Gyula, Füzesséry Kálmán, Boross Samu Makó­ról, Sarkadi Nagy Mihály polgármester Szentesről, Mikolay István Orosházáról, Kovács Imre Mágócsról, Pesehina Ede Kerekegyházáról, Mezey Lajos Békésről, Kovács Ferencz, Dobossy Lajos, Garzó Imre, Konstantin György, Kristó Lajos, Juhász Mihály, Pokomándy Imre, Nagy András János, Lukács István stb. Elódmező-Vásárhelyről, a társulati tiszt­viselők közül: Fekete főigazgató, Rupcsis főmérnök, Pokomándy és Sima sza­­kaszigazgatók, Szathmáry ügyész, Nyáry titkár, Hegedűs számvevő. Elnök a gyűlést megnyitván, fel­olvastatott a főigazgató terjedelmes évi jelentése, melyből közöljük, hogy az­­ ártérfejlesztési munkálatoknak az 1891.­­ évi kirovások eszközléséig leendő befe­­­­jezését a főigazgató kilátásba helyezi. Kovács Ferencz az alelnökségről lemondván s ezen tisztet továbbra, a központi választmány és a közgyűlés utóbbi felkérése daczára sem vállalván el, helyébe egyhangúlag Garzó Imre lett megválasztva, ki az alelnöki széket csinos beszéd mellett s éljenzések közt foglalta el. A szentandrás-öcsödi végleges töl­tés terve és költségvetése elfogadtatott. A földmivelésügyi miniszternek a kósdi zsilip tervének módosítására vo­natkozó rendelete, tudomásul vétetett. A társulat gátvédelmi szabályai oly irányban módosíttattak, hogy a kö­rösi szakaszon a köröstarcsa-gyomai, és a kákafoki ideiglenes gátak, mint má­sodrendű védvonalak továbbra is fenn­­tartassanak. Az 1888. évi társulati számadások megvizsgálásáról szóló jelentés tudomá­sul vétetett. Az ártérbe eső épületek megter­helése tárgyában elfogadtatott a köz­ponti választmány javaslata, mely sze­rint az épületek utáni ártéri kirovások összege 35,968 főt 76 krban állapítta­tott meg s akként határoztatok kiro­vatni, hogy az 1881-iki vizszinbe eső épületek egyszeres, az 55-ikiek 2­/6­­szeres, a 30-as vizszin alattiak, illetve a marosmenti községeknél a 21-iki viz­szin alattiak 4-szeres arányban lesznek megterhelve. Egyszersmind a központi választmány Bánffy Gyula indítványára azt is javasolta a közgyűlésnek, hogy a földm. miniszterhez felirat intéztessék az iránt, hogy nyílt községekre nézve egy összegben meghatározható legyen épületi ártéri költségük s a község maga róhassa ki azt az egyes épület­­tulajdonosokra. — A közgyűlés az épü­letek ártéri adóval leendő megterhelését szabályozó fontos javaslatot minden vita nélkül elfogadta s egyedül azon módosí­tást tette Mezey Lajos indítványára a részletes javaslaton, hogy az épületek ártéri költsége, nem miként ajánlva volt, évnegyedenkénti előleges, hanem utólagos részletekben lesz fizetendő. Következett az 1890. évi költség­­vetés megállapítása. Boross Samu, aki mindig opponálni szokott a köz­gyűlésen, felállt és azt indítványozta, hogy miután a költségvetés előzőleg nyomtatásban kioszlatott s így min­denki meggyőződhetett helyes voltáról, az most felolvasás nélkül en bloc fo­gadtassák el. Bár ép oly meglepő, mint tetszetős volt az indítvány általában, az elnök mégis elrendelte a költségvetés felolvasását, azonban az eredmény csak az lett: a bemutatott tervezet egyhan­gúlag elfogadtatott. A társulat 1889. évi számadásai­nak megvizsgálására Bartholomeidesz János, Albertényi Antal, Székács Ist­ván, Pesehina Ede és Staibl Ferencz küldettek ki. A tiszavölgyi társulat közgyűlé­sére a társulat képviselőiül: Haviár Dániel, id. D­á­n­i József, F­ü­z­e­s­s­éry Kálmán, Novák József, Fekete Már­ton és B­u­p­c­s­i­c­s György választot­tak meg. Ezután elnök a jegyzőkönyvhitele­­sítő küldöttséget nevezte ki, mi­után a közgyűlést berekeszté. A polgármester úr válasza. Kristó Lajos polgármester úr lapunk múlt számában hozzá intézett nyílt levelünkre a következő választ küldte be a­­ „Hód- Mező-Vásárhely“-hez: „Válasz a „Vásárhely és Vidéke heti­lap október 8. számában „a nyilvánosság“ czime alatt megjelent nyitlevélre. A „Vásárhely és Vidéke“ i. e. 40-ik számában közzé téve a polgármesterhez czimzett nyílt levélre, — ámbár az ilyen magas lóhátról félvállal odavetett névtelen támadásra legmél­tóbb válasz a figyelmen kívül hagyás volna, — mindazáltal ezúttal a közönség iránti tekintetből, ma­gm iránti kötelességből az igazság érdekében csak röviden és tárgyila­gosan következőket válaszolom. Előre bocsátom, hogy megvárható volna, hogy a ki nyilt leveleket ir — az ennek meg­felelőjem nevét is aláírja nyíltan, — igy tá­madni s rejtve maradni könnyű, de nem szép eljárás ; előre bocsátom továbbá, hogy a czikk­­nek személyem elleni epés s ellenséges indu­­latu, ráfogásokkal teljes minden kifejezéseit nem követem, mert akkor nagyon hosszúra nyúl­nék válaszon­, erre pedig sem kedvem­, sem időm nincs, csak annyit jegyzek meg, hogy czikkbre téved mikor olyan dolgokat tulajdonít nekem, miket ott lesr. Én soha senkinek nem tiltottam meg, hogy a sajtó képviselői vagy más akárki a közügyekben tájékozódást megnyerhessék, ezt jó lélekkel azt hiszem, senki sem mondhatja, annál kevésbbé fogtam inquisitió alá bárkit is egyik vagy másik helyi lapban megjelent közleményekért, hiszen most legközelebb kér­tem a jegyzői kart, hogy adják meg a szük­séges felvilágosításokat,­­ sokkal jobbnak tartva azt, ám az illető helyes tájékozást nyer, mintha saját maga — nem lévén talán a dologgal közelebbről ismerős, téves fel­világo­sí­tást szerez, tudva továbbá, hogy tanács és közgyűléseink törvény szerint nyilvánosak nincs ott titkolni való semmi, és azért na­

Next