Vásárhely és Vidéke, 1898. január-június (16. évfolyam, 1-53. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1898. január 1. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. ■ ■ — — ■ • ■ ■ -il* - ■ —1. szám. körülmények, melyek között Szji bónjor pénztárnok a sikkasztást elkövette, s kinletben menthelik és mentik is a péter ellenőrzésére kirendelt bizottságot, de m mentik minden oldalról, hogy szinte scéts, bevonhatatlan ténynek marad fenn az, ha a pénztárak vizsgálata körül mulasztás ki vettetett el s az ellenőrzés hiányos, felületes és egyoldalú volt. E mellett igen természetesen a pénzkezelés rendszerében is volt hiba, mert egy és ugyanazon ember többféle pénzeket kezelt két egészen különálló pénztárban s a pénzek elkülönítésében, hogy drasztikus hasonlattal éljünk, úgynevezett „skatulya-rendszer“ volt szokásban, mely szerint a különféle czimeken befolyt jövedelmek külön-külön elrakva kezeltettek. A pénztárak kezelésének ez a módja, amennyiben két különálló pénzszekrényben voltak a pénzek elhelyezve, azonban csak megkönnyítette a pénztárnok sikkasz- ■ tásait, mivel vizsgálatok alkalmával a már megvizsgált pénzekből annyit csempészett át a másik pénztárba, amennyire ott épen szüksége volt, de magában véve ez a helytelen rendszer még nem tehette lehetővé a sikkasztást, ahoz föltétlenül szükség volt tudnia a pénztárnoknak, hogy milyen módon történnek a rovancsolások és milyen módon esi le meg a pénz készletese összeszámolása? És ez a mód az, mely a legnagyobb mértékben kihívja maga ellen a kritikát. A pénztárvizsgáló bizottság ugyanis a legtöbbször és most legutóbb is úgy cselekedett, hogy az árvatári számadásokat és a tulajdonképeni házipénztári számadásokat egyszerre, két külön asztalnál vissgálta s ugyancsak külön-külön olvasta meg a pénzeket is. Ha azután az egyik számadással korábban kész voltak, akkor a pénztárnok fogta a nagy csomó pénzt, helyre tette a szekrénybe, de suttyomban magához vett belőle annyi százast vagy ezrest, mennyi a másik pénztárból hiányzott s azután azt is oda helyezve a bizottság asztalára, azt mondja: — Nézzétek és olvassátok, rendben van ez is, így történt ez most, a legutóbbi pénztárvizsgálatnál is és csak is a vége 11 ennek, a puszta szerencsének tudható be, hogy a polgármester kétezer forintos bankónak a székes számait feljegyezvén, a sikkasztásra reájöttek. Mert ha ő nem jegyzi fel az ezresek számait, bizony mondjuk, hogy a 6500 frt hiányra most sem irt volna reá a vizsgálatot tartó bizottság, amint nem jött reá éveken által, bár mind negyedévben megvizsgálta a pénztárt. Könben is azt halljuk, hogy a polgármester részéről ez alkalommal tanúsított nagy elyvázat és figyelem, amely még a bankok izmainak a feljegyzésére is kiterjedett, nem pe is a véletlen műve volt, amintegy ezt nehéz is volna elhinni, mikor emi a tulságos óvatosságnak eddig semmi jlve nem találkoztunk. Hám, hát ezekről a dolgokról most hiába beszélnt a nagy szégyen és a nagy skandalum egtörtént ismételten a városházán. Egész alárendelt kérdésnek marad s lenn ezek utá mgg az a tény is, hogy a városnak kára megtérül az utolsó krajczárig, mert előttünk s bizonyára a város egész közönsége előtt s csak annak az eshetőségnek a képe dorodik ki a szégyenletes tettből, s hogy Ln ellenőrzés mellett, a minő most dívik a városházán, a sikkasztások ismétlődhetnek infinitum És ez a körül 11,8, mar aggodalomra nyújt alkalmat. Ennek lehetőségnek be kell vágni az ujjat mindenan(etkezésünkre álló eszközökkel, ha csak GsTy.szakmájának nem tekintjük a város vágyáig az adófizető nép filléreit. Más alapokon, és beosztás szerint kell kezelni a város pénztt és más rendszerrel, másféle módon kll megejteni a pénztárvizsgálatokat, melye nem sablont, hanem lelkismereti kérdést, főznek. Csilrn -csavarni és szép ávakkal mentegetni lehet az ellenőrző bizotag eljárását de a megörtént tényeket leadni nem lehet, mert ezek mellett bizonyra sikkasz-Colloredo neveteg, Nobilli gróf, urich tábornokok s egy csomó főtiszt. A huszárezred, mintha tudná. Így közfigyelem tárgya, a lehető legnagyob diszszel vonul ki. — Hadd lássa a német, — mondhapja! egymás közt, — hogy a háború nem isen meg bennünket. S nem is látszik rajtuk a fáradságok a kimerülésnek semmi nyoma. Széles teleiken megfeszül a dolmány, barnapiros czáikról az életerő sugárzik. Mikor Klapka megérkezik, tisztelegne! miközben az ezred czigány-zenekara rá zendüi: Föl, föl vitézek a csatára, A szent szabadság oltalmára! Édes hazánkért hősi vérünk Ontjuk, hullatjuk nagy bátran, mig élünk. Föl, föl! Látjátok lobogómat? Indulj! Utánam robogó had! Zengidörg az ágyú, csattog a kard, Ez lelkesíti csatában a magyart. Hisz ez a Klapka-induló, szeretett vezérek csatára hivő dala. Halk mozgás fut végig soraikon. Arczuk kipirul, szemeikben harczi tűz , csillog. Még a ló is hegyezi a fülét s nyugtalankodni kezd. A huszár fölemelkedik nyergében s körülnéz : „Merre a Szűzmáriás lobogó? Rajta, rajta ! Induljunk !“ Csak inteni kellene s keresztül törnének még a poklokon is. A zenekar elhallgat. Klapka végigmegyen soraik előtt, aztán rövid szóval elbúcsúzik tőlük. Nobili gróf gyönyörködve legelteti szemeit a vitéz daliákon, majd Klapkához fordul: más történetének minden fázisa. És épen azért a mi kötelességünk most nem lehet az elkövetett hibáknak a takargatása, hanem az, hogy a hibákat felismerve, a bajt orvosolni igyekezzünk. Nem szolgáljuk a németet! (Kép az 1848—49-iki szabadságharczból.) A világosi fegyverletétel megtörtént. Mindenfelé gyász, siralom, szivtépő keserv, csak Komárom állt meg. De a komáromi vár kapuján is csakhamar bezörgetett a haragvó balsors. Klapka György szintén az alkudozás terére volt kénytelen lépni s 1849. szept. 29-ikén a vár átadására nézve megkötötte Haynau báróval az egyezséget. Ámde a vár átadását Pétervárad magatartásától tette függővé. Hírszerzés czéljából két hadi követet küldött Péterváradra. A két hadikövet, Barta Károly és Sebő Antal okt. 1-én érkezik vissza. Tudósításuk leverő: Pétervárad már szept. 5-én meghódolt. Széles e hazában tehát nincs egyetlen fegyver, amelytől támogatást várhatnának. Rombadőlt körülöttük minden. Hiába, a balsors csapása elől immár ők sem térhetnek ki. S a kötött szerződés értelmében október 2-ikán d. e. 10 órakor megkezdődött a honvédcsapatok lefegyverzése s a vár átadása. Annyi férfiköny talán sohasem hullott még Komárom ódon falai közt, mint ezekben a gyászos napokban. Október 3-ikán az ó- és újvár, valamint a Dunasziget átadására kerül a sor. Itt táboroz a Würtemberg-huszárok hat százada, köztük az a bajnok csapat, amely Fiáth Pompejus és Lenkey János vezetése alatt ezer veszély közt, az égbenyúló Kárpátok úttalan urain, messze Galicziából hazajött. No, ezeknek a lefegyverzését érdemes lesz megnézni, gondolják az osztrák sereg aranygalléros vezetői. S mind odagyül: Gracza György. Városunk egy éve. — 1897. — Régi szokásunkhoz hiven, az újév elején, kronologikus sorrendben közöljük az elmúlt év nevezetesebb eseményeit, melyeknek áttekintése után mindenki könnyen fogalmat alkothat magának városunk egy évi fejlődéséről, haladásáról és a társadalmi tekintetben nyilvánult fontosabb mozzanatokról. Jan. 1. Az újév szomorú eseménynyel köszöntött be, amenyiben kora hajnalban szétfutott a hite, hogy Riesz Ignácz terménykereskedő kokainnal megmérgezte magát. Jan. 5. A pusztai vadvizszabályozó társulat védműveinek engedélyezése tárgyában tárgyalás tartatott. Jan. 10. A sertészárlat felostatott. Jan. 13. Városi közgyűlés volt, melyen Ká 11 ay Albert szives ovácziókban részesült főispánságának 10-ik évfordulója alkalmából. — A miniszter értesítette a várost, hogy a községi tanyai iskolák mindenike részére 400 frt államsegélyt engedélyez. — Mélik Tamás örmény lelkész prédikált a főgimnázium dísztermében. Jan. 21. A kataszteri felügyelő tudatta hatóságunkkal, hogy a nyilvántartási jegyzékek kiigazítását elrendelte. — A református egyház a főgimnázium építésére 61000 frt kölcsön felvételét elhatározza. Febr. 5. Tárgyalás a Kóti-féle bűnügyben, mely azonban elhalasztatott. Febr. 10. Városi közgyűlés, melyből kifolyólag a törvényhatóság feliratot intézett a képviselőházhoz a kvóta emelése ellen. — Értekezlet a város és az egyházak között a tanyai iskolák átadása ügyében. — Próbavilágitás a Wittman-féle lámpákkal. Febr. II. A közgyűlés elhatározza, hogy a szemkórházat 25757 frt költséggel felépitteti. — Az igaságügyi miniszter a telekkönyvi betétek szerkesztésével Szilágyi Dezsőt, Penyigei Sándort és Turi Józsefet városunk területére vonatkozólag megbízza. ■— — Kérem tábornok úr, intézze a huszárokhoz azt a kérdést: nem volna-e kedvük a mi szolgálatunkba lépni? Klapka eleget tesz Nobili óhajtásának. De bizony egyetlen egy huszár sem mozdul. — Nos, hát senki sem vállalkozik? — kérdi újólag Klapka. Erre csak szint kell vallani. S megszólal egy vén huszárőrmester: — Tábornok úr! Mi nem szolgáljuk a németet, de ha édes hazánknak ismét szüksége lesz reánk, isten úgy segéljen, mindnyájunkra számíthat. Nobili gróf, kinek Klapka lefordítja a huszár feleletét, elcsodálkozik. — Különös, igazán különös. Vájjon mivel tudtak az urak ezekbe az egyszerű, iveletlen emberekbe annyi hűséget, annyi kartust önteni? Klapka reá néz s csak annyit válaszol: — Mivel? Megmondom. A hazaszere e 11 e 1!.. Aktőla,,nagy parasztiért.* Igazi ember is akadt. Nem talán a börtön p- vaskezű inquizitora, Lancsik, se nem a Imény Szremácz főkapitány, se senki a „szögfly torony“ alól, de maga a betyárok „minsztere“, Ráday gróf se az volt, a kitől Réz* Sándor lett. A brujához se tartozott. Fegyelmet tudott ott irtani mindig a „nagy paraszt“ kedves kartájával és szemöldökével. A ki * Mutatvny egyik, szegedi, „Rió“ név alá rejtőzőírónak „Be.Árok“ czimű,most megjelent művéből.