Vásárhelyi Hiradó, 1901. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-03 / 1. szám

1901. január 3. vagy a szívekben marad önerő nélkül, mely a függetlenség egyedüli biztos hordozója. A gyönge népek nem függetlenek sem poli­tikailag, sem gazdaságilag, habár látszólag önálló létük van mind a két téren. Vájjon független-e Törökország akár politikailag, akár gazdaságilag, pedig szu­­verenitása kétségtelen? Avagy mondhatók-e tényleg és nemcsak a papíron függetlenek­nek, saját sorsuk feltétlen intézőinek a ke­leti kis államok vagy néhány kis nép a nyu­gaton ? A politikai és gazdasági függetlenség­nek feltétlen ismérve azon önerő, mely ké­pessé teszi a hatalmassá fejlődött népeket, hogy önmaguk intézzék politikájukat és gaz­dasági viszonyaikat a nemzetközi relácziók szövevényei közepett. Az erős népeket nem sodorják magukkal sem a politikai, sem a gazdasági válságok. Olyanok ők, mint a vonzó központok a csillagrendszerekben. Körülöttük forognak az apróbb világok és nem megfordítva. A gyönge népeket a gra­­vitáczió törvényénél fogva, elsodorják a na­gyoknak politikai és gazdasági bonyodalmai. A politikai válságok kihatásával a­ gyönge népekre telve van Európa története. A gaz­dasági válságokat kevesebb éles szem figyelte meg és jegyezte fel. De napjaink története duzzad mégis az idevonatkozó tényektől. Sokáig emlékezetes marad a gazdasági vi­szonyoknak jövőre gondosabban kultiválandó történetében a most folyó válság s annak ki­hatása a gyöngébb gazdasági individuumokra. Két nagy tőke­termelő állam: Anglia és Németország súlyos válságokba bonyoló­­­­dott tengerentúli vállalatok miatt. Ezen és­­ egyéb mellékokok miatt tűrhetetlen pangás­­ következett. Sorvadás állott be a gazdasági viszonyokban, nehéz fennakadások következ­tek a pénzügyi vérkeringésben. De csak a gazdaságilag gyönge népegyéneknél. Az angol és német tőke elszivárgása ezek organizmu-­­­sából csakis e gyönge népegyéneknek ártott.­­ Gazdaságilag kevesebbet szenved Anglia és Németország. Francziaország pedig, mely föltétlen önerővel rendelkezik, alig érzi a válságot. Szikla­szilárdan és ridegen áll, ke­serű emlékekkel szívében, nem törődve Európa nyomorával. Mi lesz a válság vége, az e fölött való elmélkedés nem tartozik e sorok keretébe. Csak az lett bizonyossá, hogy a teljes füg­getlenséghez és önállósághoz önerő kell gaz­dasági téren is. A magyar nemzetnek gazda­sági téren szintén önerőre kell szert tenni, mert csak így oldhatja meg nemzeti és állami hivatását. Épp ezért a legközelebbi jövőben gazdasági kérdések kel­, hogy foglalkoztassák nemzetünket. E kérdések szoros kapcsolatban állanak az ön­álló vagy külön vámterület problémájával. De főleg erre nézve áll kiinduló tételünk, hogy nem a külső forma határoz, hanem a belső erőtartalom. Egyáltalán nem a mai nap eszmefejtegetéseinek körébe tartozik a közös, vagy külön vámterület fejtegetése. A nemzet joga kétségtelen mind a kettő­höz. Föntarthatja a közös vámterületet, vagy fölállíthatja a vámsorompókat. Megoldható a kérdés közvetítőleg is. Ausztriával kötendő szerződés alapján megosztható az ipari ter­melés akképp, hogy Magyarország fokozato­san iparos állammá alakulhat át. A merev­ségek letörhetők a közös és külön vámterü­letből egyaránt. De nem ez a fő probléma. Ez csak ki­induló pont. Akármiképp rendezzük Ausztriá­hoz való viszonyunkat, ez által nem oldottuk meg a főkérdést, mely kapcsolatos nemzeti létkérdésünkkel. Ez az, hogy politikai önerő mellett, gazdasági önerőre tegyünk szert. Vagyis, hogy oly erősekké fejlődjünk gazdaságilag, miképp nemcsak belső feladataink anyagi terheit elviselhessük, hanem egyszersmind menekülhessünk az erősek válságainak ki­hatásaitól. Nagy és nehéz, főleg pedig önfeláldozó és türelmes munkát kell végezni a magyar nemzetnek. Szüksége van bölcs vezetésre az Ausztriához való viszonyunk rendezésénél is, de főleg azon nagy gazdasági átalakulásnál, melynek végeredménye az erős és hatalmas magyar nemzet leend. De szüksége van leg­inkább öntevékenységre és akaraterőre. Az emberiséget eredendő bűnétől, az állatiságtól csak isteni erő válthatta meg. Más csillagzatokban, a­hová az isteni erő nem hatott, a netán létező emberiség még nem vesztette el állati jellegét. Az öröklétre ellenben az öntevékenység és önerő vezérli a nemzeteket. Az egyéni halál kikerülhetet­len, de a nemzetek halhatatlanokká lehetnek s saját akaratuk és öntevékenységük követ­keztében. Azzá lehet a magyar nemzet is. Erkölcsök az Urnák VSS-ik évében. — A „Vásárhelyi Híradó“ eredeti tárczája. I I. „Prothoculum Judiciale ab Anno 1724. usque Annum 1728. Continuatum.“ Ez egy ütött-kopott másfélszázados foliáns czime­s található a hódmezővásárhelyi levéltárban. Kinyitottam ezt a porlepett könyvet s a sápadt lapokra rótt sápadt sorokból épüle­tes dolgokat olvastam ki. A régi erkölcsök­ről, a régi, forró, tüzes szerelemről, a csók­ról, a bűnről és a büntetésről. • Ma, a modern czivilizáczió korszakában szinte komikusan hangzik ez, a­mit itt írni fogok. Nagyon is komikusan. Mert hogy ször­nyen erkölcsösek és átkozottul becsületesek lehettek a másfél század előtti asszonyi sze­mélyek, bizonyítják ezek a történetek. Az urnák 1728-ik esztendején, Nagybá­nyai Pengő Szabó György bűnös szerelemre gyuladt szivében, Hajdú Szabó Mihályné for­más asszony személy iránt. Forró vágy per­zselte, ingerelte vérüket s mivelhogy a csók ép oly tüzes és ép oly édes volt másfélszáz évvel ezelőtt is, mint manapság, Hajdú Szabó Mihályné vétekre vetemedett és szeretkezett Nagybányai Pengő Szabó Györgygyel. Úgy, de a hódmezővásárhelyi érdemes hajduhadnagy csókon kapta a két teremtést és a tekintetes, nemes úri törvényszékkel imigyen pellengéreztette őket: „Judicium, anno október 1728. Nagy Bányai Pengő Szabó Györgyöt és Hajdú Szabó Mihálynét, városunknak had­nagya csókolásban és együtt ölelkezésben is találta. A világos aktusokat ugyan se­tét lévén, nem láthatta, sem máskép rájuk nem bizonyíthatta, ezért ez fajtalan Cse­lekedetért Deliberáltatott, hogy mindenik személy ötven-ötven korbácscsal csapat­­tassék. — Inspektor Széplaki János, főbíró Sarkó Mihály, Szálkai Mátyás és több esküdtek.“ Az édes csókot és forró ölelést imigyen követte a deres. Az ítélet jogérvényessége a kihirdetés alkalmával azonnal bekövetkezett s a delikvenseket kímélet nélkül megmezte­­lenitették a hajdúk, kik a főtéren, elrettentő­k például megcsapattak, az erkölcsért lelke­sülni tudók örömujjongása közepett. Az ötven korbácsütések elszenvedése azonban az enyhébb büntetések közé tarto­zott. A nemes elöljáróság és uritörvényszék halálbüntetések kiszabásától sem riadt vissza, ha csókról és tiltott szerelemről vala szó. — Iraigyen van megírva például e kopott­ protokolumban, a Borhas Juhásznak Gojdár Ilonával és Lugosi Katával való szeret­kezése : „Gojdár Ilonának úgymint Lugosi Ka­tának egy F­őrhas nevű Juhászszal régtől fogva szeretkezésük mostanában kivilágo­sodván, maguk benigna passziójuk által is nyilvánvalóvá tétetett. Mely Gonosz éle­tükért a ta n­ usi Törvényszéken mindket­ten halálra ítéltettek volna, ha férjük őket meg nem grácziázta volna. Azért Uruk Instancziájuk által mostan jóllehet a Capi­tal's poénétól mindketten abszolváltalak, uraiknak pedig igen nagy szegénységüket tekintvén, a t. n. úri törvényszék mind a két parázna asszonyt 40 korbácsra publicae büntette, ily condicióval, hogy ha ennek utána legkisebb paráznaságban találtatnak, minden gráczia nélkül fejük vétetik. Bor­has pedig, minthogy ellábalt, ha előkerül, mint a fele Parázna, Lator, törvényesen fog megbüntettetni.“ Az urnák 1730-ik esztendejében, amilyen erkölcsök és szokások divatoztak. Különös erkölcsök és különös szokások. Sze­relem és korbács, csók és deres, szeretkezés és fejvesztés. Mennyire ellentétes fogalmak a mai felfogás szerint. A mai liberális szerelem kaczagja eze­ket a farizeus judicziumokat s lobogó vér­rel, pezsgő, forró vágygyal rohan a csók után, az ingerlő, karcsú, fehér asszonyi bo­kák után. Mert a szerelem gyönyöre, a szerelem mámora az élet esszencziája s a modern, frivol filozófok szerint az örök Erő, a fensé­ges természet sem bünteti a tiszta, izzó szenvedélyt, a szerelem forró szenvedélyét És az urnák 1728-ik és 1738-ik évé­ben deresre húzták Pengő Szabó Györgyöt,­ Gojdár Ilonát, Lugosi Katát etcetera egy csókért­ egy szenvedélyes ölelésért, mivel hát akkoron úgy követelték az idők, az er a­ VÁSÁRHELYI HÍR­ADÓ. 1. szám. A második év. — Előfizetési felhívás. — Az 1901-ik esztendővel a „Vásár­helyi Hi­r­a­dó“ második évfolyamába lép. Nehéz küzdelemmel teljes volt a letűnt ne­gyed. Hogy leplezetlen Nyíltsággal, férfias egyenességgel kimondottuk véleményünket, nem találkozott a lokális érdekkörök tetszé­sével. De önzetlen törekvésünk és czélunk nagy és lelkes támogatóra talált a­ közön­ség körében. Rövid néhány hó alatt meg­győztük közönségünket arról, hogy Hódmező- Vásárhelyen a klikkektől független, szabad­elvű szellemben vezetett újság hézagot pó­tol. Örömünkre szolgál, hogy úgy törekvé­sünket, mint irányunkat és czélunkat meg­értette és méltányolta a közönség. Ez buz­dít bennünket a további kitartásra. E körül­mény ad nekünk erőt s közönségünk kiérde­melt bizalmában és szeretetében lesz a mi erősségünk. Nagy ígéretekkel nem hozakodunk elő. Szabadelvű szellemben vezetjük lapunk po­litikai rovatát s e vonalon nem szűnünk meg eléggé hangsúlyozni, hogy az országos sza­badel­vűpárt, a hódmezővásárhelyi szabad­elvűsg­y hivatalos orgánumának a Vásár­helyi Híradót tekinti, aki tehát az igazi, ha­

Next