Vásárhelyi Hiradó, 1903. április (4. évfolyam, 78-103. szám)

1903-04-01 / 78. szám

1903. április 1. _____ VÁSÁRHELYI HÍRADÓ. 78. szám. 3 — Állatbetegség. A Sövény­lázán megállapított száj- és kö­­örr­fájás miatt Szegedre hasított körmü állatokat szállítani nem szabad. — Országos vásárok. Bács­­topolyán április 13—14. M°ző­­oerényben április 4-én lesz az országos vásár. Az utóbbi helyre a Békés községben fellépett száj- és körömfájás miatt az állatvásárra zsák lovakat szabad felhajtani. — Házasság. Az anyakönyv­­vezetőségnél ma házasságot kö­tött: Szabó Pál Tóth Jusztinával és Freiberg Béla Beregi Kamillá­val. — Elhaltak: Matyi János 1 éves, Dr­omna István 78 éves, Albert Mihály­né szül. Hegedűs Judit 43 éves, Kis Pál István 80 éves és Lökös Ernő 6 éves korában. Lujza hercegnő regénye. A lindaui villában tartózkodó Lujza hercegnő lebetegedését má­jus hó közepére várják. A szülés­hez a hercegi család bizalmas or­vosán kívül a szász udvar egy bizalmas embere is ki lesz ren­­­­delve. A szász udvar részéről tör­vényesnek elismert gyermek egy ideig anyjánál marad, további sorsára nézve azonban még nem döntöttek. Szász udvari körökben az a hír van elterjedve, hogy a szász király vádaskodó kiáltványa a trónörökös előzetes tudta nél­kül került nyilvánosságra s úgy őt, mint az egész szász nemessé­get nagyon meglepte a kiáltvány kiméletlen haragja. Az arisztokrácia köréből Lujza hercegnő érdekében temérdek kérő levél érkezett a szász királyhoz. A legtöbb levélíró hangsúlyozta levelében, hogy Lujza hercegnő nem annyira bűnös, mint inkább áldozat. A király azonban menyé­vel szemben kérlelhetetlen volt s az ismert keményhangu kiáltvány­nyal mintegy jelezni akarta, hogy minden további fáradozás a her­cegnő érdekében hiábavaló, nin­csen részére bocsánat. A „Dresdener Journal“ írja a következőket: Metzsch állammi­niszter felvilágosítást kért az egye­sült Államok főkonzulától, a ber­lini lapokban közölt ama hírre vonatkozólag mely szerint O’Brian fogorvos a főkonzul egy levelé­vel igazolta, hogy a szász udvar önkényének esett áldozatul. A főkonzul elismerte, hogy a fogorvos kívánságára bizonyít­ványt adott neki, hogy helyzetét új hazában megkönnyítse, de ez­zel nem volt szándékában a szász kormányt megsérteni. Mély saj­nálatának adott kifejezést, hogy ebbe az ügybe belekeveredett, minthogy utóbb arról is meggyő­ződött, hogy a szász kormánynak alapos oka volt a Briak elleni el­járásra. Végül ismételten kijelen­tette, hogy eljárásában a sértő szándék távol állott tőle. A zsugori halála. Urbán József szászrégeni ipa­ros, aki életén át mintegy 30.000 koronát kapargatott össze mun­kája által, nagyon nehezen vált el halála óráján ettől a vagyon­kától. Ugyanis halála küszöbén arra kérte a rokonságot, hogy 30.000 koronát tevő pénzösszegét a bank­ból vegyék ki és mutassák be neki, hogy még egyszer utoljára láthassa és búcsúzhasson el at­tól, mit a rokonok természetesen teljesítettek is. A pénzcsomót keze közé vette, megnézte, azután egyet vonaglott és elhagyta kincsét. A múlt pén­teken délután vitték ki hűlt te­temét a római-katholikus teme­tőbe, hol amidőn le akarták eresz­teni a sírgödrébe, a sírásók ke­zeiből a leeresztő kötél kisiklott s a koporsó a mély gödör fene­kére zuhant alá. A nagy esés következtében a koporsó fedele felpattant s a halott kiesett belőle, minek kö­vetkeztében feje és dereka telje­sen összezúzódott. A jelenvolt közönség rémülten szaladt ki a temetőből s a látottak felett ott­honában babonás dolgokat me­sélt. Az összetört holttestet ismét koporsóba helyezték s eltemették. A megbolytatott hajáit. Évek előtt egy mérgezési bűn­­pertnek tárgyalása tartotta izgatott­ságban az egész ország közvéle­ményét. Arról volt szó ennek a pörnek a során, hogy egy szép fiatal asszonyt elemésztett méreg­gel a férje, hogy nőül vehesse a leányt, akit felesége életében meg­szeretett. A törvényszék bírái elítélték a férjet és szálló­igévé vált a sú­lyos ítéletnek indokolása, mely a logika örök törvényeit hívta segít­ségül a bűnösség megállapítására. A halott sírja már régen begye­pesedett, kihajtott rajta a virág is, mikorra a kir. tábla a törvényszék súlyos ítéletét megváltoztatta s ki­szabadította a börtönből a bevá­dolt férjet, akit örök rabságra kár­hoztatott az első bírói ítélet. A felmentés alapjául nem a lo­gika örök törvénye szolgált, ha­nem az a negatív vélemény, me­lyet az orvosszakértők meg a vegy­­vizsgálat hangoztatott, hogy a mér­gezésnek kétségtelen tünetei a ha­lott földi maradványában nem voltak fellelhetők. Most pedig esz­tendők után, amikor már a szürke porréteg betemette a mérgezési pör iratait, újra megbolygatja eze­ket az iratokat — a halott. Feléledt a pör és újra keresik a bűnöst ott, ahol a nemleges szakértői vélemény elvágta a to­vábbi pörösködés fonalát. Ugyan­csak szakértői véleményekből ágyazzák a pörnek új medrét, s a nyomozó hatóság feltámasztja halottaiból az asszonyt, akinek utolsó órái azokban az iratokban vannak megírva, amelyekből a vádhatóság évek előtt a gyilkos­ság vádját emelte a férj ellen. Most újra keresik, újra nyomoz­zák a bizonyítékokat s nem lehe­tetlen, hogy már rövidesen újra sokat fognak beszélni a szeren­csétlen asszony szomorú haláláról. hercenő nevében kiválasztás vé­gett több gyémántkarperecet kért. Az ékszerész összecsomagolt né­hány drága karperecét és átadta azokat az állítólagos udvarhölgy­nek, aki elhajtatott. Minthogy az ékszereket nem hozták vissza, az ékszerész kérdést intézett az ud­varnál és akkor megtudta, hogy csalás áldozata lett. A szélhámos­­nőt nem találják. Az ékszerész kára körülbelül egynegyedmillió rubel. Postarablás. A bocsai posta­­hivatalba­n Birgyán Simon, el­bocsátott kocsis betört és 4200 koronát elrabolva­­ Temesvárra szökött. Itt a rendőrség elfogta, de a pénzt nem találták meg nála. A rablót Kocsára vitték, hogy a pénz rejtekhelyét kipuhatolják. Megégett család. A fogaras­­megyei Berivác községből egy egész család rémes tűzhalálát je­lentik. A község elöljárója Laufer Vilmos, családjával együtt vacso­ránál ült, amikor az asztal fölötti függőlámpa lezuhant és a kiöm­lött égő petróleum lángtengerbe borította a szobát. Az elöljáró és neje a kapott súlyos sebek követ­keztében halálán van, m­íg a csa­lád többi tagja, három kis leányka már meghalt. Leégett község. A borsod­­ megyei Borsod községben a vár­megye egyik virágzó községben óriási tűzvész pusztított, melynek ötvennel több épület esett áldo­­zatul. A pusztító elem egy paraszt­­házban keletkezett s az uralkodó szélviharban olyan rohamosan ter­jedt, hogy jó ideig gondolni sem lehetett az oltásra. A közeli köz­ségekből, sőt Miskolcról is érke­zett segítség, de a nagy szélben a legnagyobb erőfeszítés dacára sem lehetett a tűz továbbterjedé­sét meggátolni, mely így egész éjjelen át tartott. Utcai támadás é­ppal. Vak­merő rablótámadást kísér­elt meg szombaton délelőtt Budán, a Vár­fok- és Mátray-utcák sarkán egy csavargó. Ugyanis megtámadta dr. Anderkő Aurél meteorológiai tisztviselő feleségét, Kronits Me­lániát, akinek a kezéből kiragadta a pénztárcát. A rablót hosszas hajsza után elfogták. A rendőrsé­gen azonban nem mondotta meg,­ hogy kicsoda? Vasárnap reggeli azután maga jelentkezett vallomás­­i­­ tételre. Elmondotta, hogy Skerlecz­­ Mihály a neve, napszámos­ás a­­ Molnár­ utca 14 szám alatt lakott.­­ A nyomor vitte a rablásra. Letar­tóztatásakor azért nem akarta meg­mondani a nevét, mert szégyene magát. A ló több méternyire hurcolta magával Nyíri Áront, aki még az utolsó pillanatban is fogta gör­csösen a Palkó kabátja szélét. Az őrmester éktelen káromko­dásban tört ki. Az udvaron az égő istálló fé­nyétől megvilágítva négy baj­­társa feküdt vérében s a betyá­rok mégis elmenekültek. Ekkor már messze járt a há­rom haramia, hogy negyedóra múlva a szép asszonyok karjai­ban találjon vigaszt, a Szépe ta­nyán. Vágtatott a három paripa, mint a szélvész s nyomában kísérte az égő istálló messze elhaló vérvö­rös fénye . . . * A két szép asszony elsikoltotta magát, mikor a két Szabó gyere­ket betoppanni látta. Volt ebben a kiáltásban öröm és meglepetés öröm amiatt, hogy gondolatuk valóra vált, mert a két szeretett haramia m­e itt áll, a szemeik előtt. A Palkó merő véres ruhája volt az ijedelem oka. Első pillanatra nem lehetett tudni, hogy kinek a vére száradt a betyár ruh­ájára. A saját vére-e, vagy a másé. A rémülettől még magához sem tért a két asszony, mikor megszó­lalt Palkó. — Engedelmet kérünk, hogy ilyen csata­képpel, véres ruhában­­ állítottunk be. Egy kis vizet kér­­­­nénk, amiben megmosakodhat­­­nánk! — Szívesen! Rebegte Klára asszony s intéz­­l­kedett a tanyásnénál, hogy a be­­­­tyárok rendbe hozhassák magu­­­­kat. Akadt ruha is a háznál, a gazda­­ ünneplő ruhája. Mig a cselédhában tisztálkodott­­ a két futóbetyár, dideregve állott­­ a tanya előtt a két menyecske. Már akkor Sámson felé vérvö­­­­rös fényben úszott a határ. A sámsoni csárda istállója már ak­­­­kor lobogó lánggal égett.­­ (Folytatása következik.) Hírek mindenfelől. Csalónő udvari fogaton. Pé­tervárról jelentik, hogy eredeti és ravasz módon végrehajtott csalás áldozata lett egy ottani ékszerész. Üzlete előtt egy udvari fogat ál­lott meg, amelyből egy elegáns hölgy szállt ki és belépve az üz­letbe, az ékszerésztől egy nagy- Vásárhely titkai. Szabó Palkó és Szabó Miska híres­ futóbetyárok története — Irta: Fekete József. — Kis Bandi már ekkor elvágta­tott, Miska pedig lován ülve tar­totta a sárgát. A zsandárok kapkodva futká­­roztak egyiktől a másikig. Miskát azonban nem érték el. A legválságosabb pillanatban a lovakkal választotta el a dula­kodókat Miska s ez a perc elég volt Palkónak, összeszedve erejét, felugorjon s lovára pattanjon. A csata sorsa eldőlt. A két be­tyár sarkantyúba kapta lovát s kivágtatott a csárda udvaráról, az alkony ködében. REGÉNYCSARNOK. A király. Irta . (Folytatás) „Mi lesz?“ kérdé halkan, de elég szilárd hangon. „Bármennyire becsüllek is, de tied nem lehetek ! Fáj a szivem, hogy ezt neked ki kell jelentenem ... de nem tehe­nek róla! Történjék bármi, de én­­ le nem mondhatok Lajosról! Az én szivem visszavonhatlanul az övé. Lelkemet, szerelmemet, min­denemet neki szántam !“ „De úgy sem lehetsz az övé!" fakadt ki Andris. „Tudom!“ viszonzó Walpurga.­­ ,,De önzőnek tartanám magam, ha erre gondolnék. Nekem elég,­­ hogy ő szeret engem s én viszont -­­ szerethetem őt! E szerelemben boldognak érzem magam!“ Linden Andris szomorúan csüg­­­­geszté le fejét.­­ Walpurga folytatá: ,,Hogy lehessek ily szív­vel nőddé ? Elviselhetnéd-e, ha lát­nád, mint eposzt a bánat más után ? Nem, nem, Andris! Én jól

Next