Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1944-03-11 / 58. szám
4. oldal_ | Artisták revüestje ' Ha jól akar szórakozni, jöjjön el ! 12-én, vasárnap délután 5 órakor , a Teleki utcai katolikus társaskörben rendezendő nagy revüestre, melyen fellépnek a fővárosi és helybeli artisták. Jegyelővétel a Társas- körben és az Ifjúság könyfvesboltban. | yripib mibwb!OTbbbv lattevő, ifj. Szathmáry János vettek részt és a vita eredményeként ifj Szathmáry János indítványát közigazgatási bizottság elfogadta. Vitéz Lénárt János dr. a gazdasági felügyelő jelentése kapcsán kérdést intézett Endrey Béla polgármesterhez, hogyan készült felaz Armentesítő Társulat a jelentkező vízbajok elhárítására. A kérdésre Endrey Béla polgármester nyomban válaszolt és felszólalásában ismertette a társulat egész területén folyamatban lévő munkálatok jelentőségét. — A legveszélyeztetett pontokon a csatornaépítések folyamatban vannak, — mondotta. — A viszonyok folytán a makói szivattyútelep építése most sem valósítható meg, ahová pedig a békési vizek nagy része elterelést nyerhetett volna. A békési vizek még mindig jöhenek hozzánk, annál is inkább, mert itt a csatornák felső szakaszai nyertek kiépítést. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint a társulat valamennyi szivattyúját teljes erővel működésben tartjuk. Csak megnyugtatni tudom a város közönségét, ha különösebb veszélyes helyzet nem következik be, esetleg több hetes esőzéssel, a mostani hajókat minden fennakadás nélkül el tudjuk hárítani. Meg kell azonban állapítanom, hogy vagy tudatlanságból, vagy rosszakaratból olyan vízeresztések történtek eddig is a Kakasszéki-ér és a Ficsérlénna környékén, amelyek teljesen indokolatlanul igen nagy károkat okoztak. A gázvágók és a zsilipnyirtők önkényes eljárásukkal pedig a statáriális eljárás és következményeinek teszik ki magukat. Sámsonban megint jelentkezett nyugtalanság. Zakáchy Sándor főmérnök nyomban a helyszínre sietett és csendőrökkel őriztetjük azóta a csatorna partját. A Társulat tehát minden óvóintézkedést foganatosított, ami módjában van, — fejezte be nyilatkozatát Endrey Béla polgármester, az Ármentesítő Társulat elnöke. Lázár Dezső az iránt tett fel kérdést, hogy megfelelő időre biztosítva van-e a szivattyúk üzemanyagellátása. Endrey Béla polgármester bejelentette, hogy az észszerűen tárolható üzemanyagok három hétre biztosítják a szivattyútelepek működését, ugyanekkor pedig Vekerdy Sándor igazgatófőmérnök már most megtette a szükséges lépéseket a további üzemanyagszükséglet leszállítására. A gazdasági felügyelő jelentése kapcsán Lázár Lajos a mezőgazdasági munkabérek arányos rendezésének szükségességét tette szóvá és a kialakult vita eredményeként a közigazgatási bizottság felirattal fordul a földművelésügyi miniszterhez a mezőgazdasági munkások bérének arányos megállapítása végett, különös tekintettel a családos mezőgazdasági munkások kereseti lehetőségeire. A teljes ülés után az albizottságok tartották meg üléseiket. Nyomtatványokat ízléses kivitelben készít és előírt határidőre szállít a DUMA- nyomda . Hódmezővásárhely Telefonszám: 82. | mami KÉPÚJSÁG 1944. március 11., szombat. Ezideig hétezer pengő adomány gyűlt össze az ipartestületi házalapra Március 2- án jár le a jelentkezési határidő Az Ipartestület a Szentesi utcai székház megvásárlásának költségeit, — mint ismeretes, — részben az iparosság hozzájárulásával fedezi. Az eredeti elgondolás az volt, hogy kamatmentes kölcsönt kérnek, amit sorsolás útján fizetnek majd vissza a felajánlóknak. Az elöljáróság azonban ifj. Szathmáry János indítványára úgy határozott, hogy vagylagos kéréssel fordul a testület tagjaihoz és vagy adomány, vagy kölcsön felajánlását kéri. Az elöljáróság ugyanis magáévá tette az indítványozónak azt az álláspontját, hogy sokan lehetnek, akik nem kérik majd a hozzájárulási összeg visszafizetését. Hogy mennyire helytálló volt ez az elgondolás, mutatják az eddigi felajánlások. Ezideig hatvankét iparos kétezer pengőt ajánlott fel adomány-jellegű hozzájárulásként. A kölcsönképen felajánlott összeg pedig mindössze 200 pengő. Az ipartestületi akciónak tehát igen nagy sikere van, hiszen már az első héten nagyösszegű felajánlás történt. A határidő azonban csak március 20-án jár le és még 1300 olyan felhívás van kinn, amelyre még nem érkezett válasz. Okvetlen jöjjön el a március 16-án tartandó kívánság hangversenyre Fővárosi művészek közreműködésével! Macska és kutyavédelem helyett, gyermekvédelmet A világháború okozta anyahiány miatt a találékony ember kutatjaa pótanyagokat. Kutatja, nemcsak magasabb szempontból, de bizony nagyon sokszor piszkos anyagi háttere van a dolognak. A borhiány, szőrmehiány miatt az élelmes kutatók figyelme a macskák világa felé fordult. Nem is olyan nehéz a beszerzés, csak egy pár suhanc kell hozzá, aki összeszedi a macskákat. Ipar is lett belőle• Azután következett a hatósági bepatakozás, Állatvédő Egyesület, meg nem tudni hányféle leirat. Minden jóérzésű ember megütközik azon a végtelen ügybuzgalmon, melynek hangadói az állatvédő vénkisasszonyok. Jogosan vetődik fel annak kérdése, hogy a nagy macskavédelem nem gondol arra, hogy egész sor kedves háziállatát kíméletlenül fölfalja a mohó ember. Vagy talán a házkörüli kedves aprójószágok élete alábbvaló a macskáénál. A disznó élete mennyivel olcsóbb egy kedven macskáénál? Jó volna talán megszavaztatni az állatvilágot Valószínű, nemcsak a macskák élete volna a kedves. Ezek a kérdések is eltörpülnek amellett a kérdés mellett, ami a gyermekvédelmet illeti. Nem macskavédő egyesületek kellenek itt, hanem a gyermekekkel kellene egyes egyesületeknek foglalkozni. A jövő ígéreteivel, ami az új Magyarországot jelenti. A sajtó helyesen teszi, ha ezzel a haszontalan üggyel nem foglalkozik. Van a mi életünkben éppen elég szép és nemes terület, ahol lehet és kell segíteni. Hagyjuk csak a cirmosokat, mert ha egy cirmos bőréből például kisgyermek cipő lesz, bizony csak csinálják azokat a kis cipőket. A macskák társadalma bizonyosan gondoskodni fog az utánpótlásról- Ugyanígy a kutyák is. Nem tudom elgondolni, mennyivel van több foga egy kutyának, vagy macskáznak az élethez, mint más háziállatnak. Gondoljunk mi csak a gyermekekre, legyen az a probléma, ne a macska. A kegyes vénkisaszszonyok, érzékeny macskabarátok látogassák meg a sokgyermekes családokat, azokon segítsenek. Azoknak a gyermekeknek apjai ott vannak a gáton is, ha kell, zokszó nélkül hozzák meg a legszentebb áldozatot, de meghozzák majd azok a kis katona-palánták is. Azoknak jusson a szív melegéből, ne a macskáknak. Vagy a macskákkal fogjuk a következő ezer esztendőt megvívni? A sok bölcsőért, az egészséges gyermekekért agódjunk. Gondoljon sok-sok macskakedvelő a Főispánné Őméltósága Kisrongyos Akciójára. Adja oda pár pengőjét, mert didergő kismagyaroknak jut belőle cipő, kisruha, kisbabát. Első a magyar gyermek, a jövő országa, tehetsége, szinavirága. VARGA JÓZSEF Hl a u t h n e r-iéle ólomzárolt répamagvak megérkeztek. 1 kg. takarmány cukor: 440 P. 1 kg. sárga eckendorfi: 4.00 P.1 BANDULA-kereskedés.• Zeleki László szűcsmester telefonszáma: 628. Figyelem! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű gazdálkodó közönséget, hogy a kislibákra való előjegyzéseket ismét megkezdtem és azt minden nap eszközlöm, a Lehel utcai téliüzletemben. Valamely kutason KerekJózsef úrnál. — Kérem továbbra is szíves megbízásukat , és maradtam teljes tisztelettel: Varga Tóth László toll- és baromfikereskedő, Lehel utca 1 szám. Anyakönyvi hírek: Születtek : Gyalog László és Égető Jusztina leánya: Aranka, Csizmadia József és Oláh Julianna leánya: József, Nagy Ferenc és Deák Lidia fia: Béla, Lenes® Sándor és Hildák Erzsébet fia: Sándor, Bartók András és Juhász Nagy Mária fia: József, Mikó János és Dékány Etelka fia: László, Tóth Sándor és Barta Rozália fia: Zoltán, Ábrahám Lajos és Kis Terézia leánya: Jusztina, Juhász Ernő és Pável Lidia fia: Ernő, Szénási János és Paksi Jusztina fia: János, Mónus Péter és Becsei Rozália leánya: Anna, Szél József és Török Róza fia: József, Madarász István és Gőzön Erzsébet fia: András, Debreceni Antal és Hézső Etelka fia: Antal, vitéz Mocsári Sándor és Kovács Jolán fia: István, Tóth József és Fulai Mária fia: József, Domonkos Mihály és Takács Katalin fia: Péter, Vígh Mária fia: Sándor. Házasságot kötöttek: Mónus Lajos és Mucsi Terézia, Rácz Imre és Nagy Benkő Margit, Erdélyi János és Szegfű Julianna, Márton Ferenc és Sarkadi Etelka, Marton István és Fürjesi Rozália, Kis Ernő László és Varga Jusztina. Elhaltak : Török Pál 80, Lakatos Emma 1 napos, Kristó Imre 62, Földházi Pálné Török Mária 80, Bereczki Sándor 76, Orovecz Józsefné Török Julianna 56, özv. Magyar Józsefné Láda Mária 46, Hegedűs Lajos 83, Kotormán Józsefné Somogyi Rozália 55, Bereczki Mihályné Miolnár Julianna 86, Kis Ferencné Gál Jusztina 85, özv. Palka Józsefné Végi Erzsébet 76 éves, Lénárt Zsuzsanna 6 napos, Jeremiás Sándorné Pataki Terézia 52, Schmidt Flórián 49, Pocsai János 70, Búzás Sándorné Tóth Margit 86, özv. Szűcs Sándorné Hegedűs Zsófia 77, Tóth István 84, Szabó Imre 77, Godács Jánosné D. Kis Eszter 71, Vigh Sándor 45, Kis Lajos 66, Elek István 21 hónapos, Rezes Péterné Karácsonyi Terézia 61, özv. Berdisz Andrásné Teleszki Mária 96 éves korában. Jelvényszerző versenyt rendeztek a leánygimnazisták A Magyar Országos Tornászszövetség megbízásából jelvényszerző versenyt rendezett a református leánygimnázium. A verseny Kálvin Irén tornatanárnő vezetésével rendkívül nagy érdeklődés mellett folyt le. Az első osztályú ezüstjelvényt heten szerezték meg, mégpedig: Sziki Vilma, Steindl Margit, Szert Ilona, Kotormán Tusztina, Bánffy Mária, Kovács Szilvia és Kojtár Julianna. A brotjelvényt huszonketten, a vasjelvényt is huszonketten érdemelték ki. * — Elmarad vasárnap is a Ifabdarugómérközé®. Az elmúlt vasárnap elmaradtak a labdarúgómérkőzések, mert olyan nagy esőzések voltak, hogy a talaj nagyon átázott és a játék lehetetlenné vált. Most ismét elmarad a vasárnapra kisorsolt HTVE— Fegyvergyár között lejátszásra kerülő NB. II. bajnoki mérkőzés, mivel a HTVE és a MOVE-pálya víz alatt áll. Hódmezővásárhely bíj, város Polgármesterétől. 2584/1944. polgm. sz. Hirdetmény »Felhívom a város közönségének figyelmét arra, hogy amennyiben honvédelmi szolgáltatás címén használatra igénybevett lovakat, öszvéreket és fogatos járműveket ideiglenesen az igénybevevő hatóság tulajdonosának visszaad, azok tartózkodási helyét a város belterületén belül is csak engedéllyel szabad változtatni. Ilyen irányú kérelmek illetékmentesek. Aki ilyen lovak, öszvérek és fogatos járművek tartózkodási helyét hatósági engedély nélkül változtatja, kihágást követ el és súlyos büntetésnek teszi ki magát. Endrey sk. polgármester.