Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1924. december (20. évfolyam, 275-297. szám)
1924-12-14 / 285. szám
) ) aholy K írj». an 5-án, zsűri rtolés mesés ! ! kevéstágítás : mától léknek ( már in dauer) ironizálfáért fával a csőn férjen okban .1- Vák van: ipik, főinból, ál stb. Telep. évi !! Is előbb ina, zó Kök ik árkák ( 5 gépajtók, otva. iy!nek indéfe tó. iben) 518 svelüA. 530 — Meghívó. Vasárnep, december 14én délelőtt tizenegy órakor a Sas nagytermében a limanovai hősök tiszteletére emlékünnepet rendezünk. Műsor : Z 1t a Emma operaénekesnő irredenta dalokat énekel. Dr Ernye ystvén tanár ünnepi beszédet mond. Katona Ferenc városi fogalmazó szaval és a Városi Dalárda karénekszámokat ad elő. Belépti dij nincs. A város közönségét tisztelettel meghívjuk. A hódmezővásárhelyi Zene és Irodalmi Társaság Vezetősége. — A Damjanich utcai iskolások karácsonyi ünnepe. A Damjanich utcai eltérni iskola növendékei miként a múltban, úgy az idén is »zép iskolai ünnepélyre készülnek, mely nemcsak a valláserkölcs fejlesztését célozza, hanem a felebaráti szeretetet is nagyban munkálja. Folyó hó 21 én, vasárnap délután 4 órakor az iskola egyik termében villanyvilágítás mellett .Angyalszívek karácsonya" című vallásos gyermeksziedarsból adják elő a szülők és érdeklődők részére. Ugyancsak e napon egy másik tanteremben karácsonyi vásárt is tartanak. A karácsonyi vásárban különféle és érdekes játékokat árusítanak, melyeket a növendékek bevonásával készítettek a lelkes vezető tanítónők. E karácsonyi vásár nagy horderejű erkölcsi értéke abban rejlik, hogy a tiszta jövedelem a szegénysorsú tanulók külömböző irányú felsegítésére fordittatik s így a növendékek maguk segítenek szegényebb társaikon. A kiállításon vásárolható játékszerekből egy kisebb kollekció látható Kálmán Dezső Andrássy utcai divatüzletében. Úgy az előadásra, mint a nemes célú karácsonyi vásárra felhívjuk a környékbeliek és minden érdeklődők figyelmét. — Az Iparos Ifjak Egyesületének műsoros láncestélye ma este fél 8 órakor lesz Nagy Imre Teleki utcai vendéglőjében. A zenét Győry Sanyi zenekara szolgáltatja. Az estélyre felhívjuk a közönség figyelmét. — A MANSz felkéri tagjait, hogy kedden délután 3 órakor minél nagyobb számban jelenjenek meg, fontos megbeszélésre. — ünnepek előtt az utolsóra. Egyben felkéri tagjait, hogy a naptárt váltsák meg, — mely szép és olcsó 11 ezer korona. Kapható mindennap a szövőtelepen, — kedden délután pedig a Gazdaasszonyok Egyesületének szobájában. Elnökség. — Bimbó hullás. Kovács Imre és neje Hunyadi Eszter szomorú szívvel tudatják, hogy kis leányuk Esztike, folyó hó 13 án az angyalok honába költözött. Temetése vasárnap délután Búvár utca 29 szám alól. — A Németországban volt gazdaifjakhoz. Felhívom azon gazdaifjakat, akik a folyó évben Németországban tanulmányúton voltak, hogy folyó hó 14 én, vasárnap délelőtt 10 órára a G. E. titkári hivatalában összejönni szíveskedjenek. G. E. Titkár. — A titokzatos óriás a címe annak a nagyszabású filmnek, amelyetBrow. detektív kalandjai* és a ,Szökevény" című attrakciók kíséretében mai, vasárnapi előadáson mutat be a Korzó Mozi. Nem a sablonos bűnügyi történetek közé tartozik ez a szenzációs film, hanem minden tekintetben újdonságot jelent. Klasszikusan sikerült ehez a filmhez a műsor másik nagy attrakciója, amelynek „Brown detektív kalandjai" a címe. A két nagyszabású film után a „Szökevény" derűs, kedves történetét vetíti a Korzó Mozi délután fél 5 és este 8 órai előadásán. — Az újvárosi Sip-utcai Olvasó Kör negyedszázados jubileuma este 6 órakor kezdődik a Kör helyiségében. — A Waldbauer Kerpely vonósnégyes műsora. Tegnapi számunkban említettük már, hogy a helybeli Zenetársaság folyó hó 21-én, vasárnap este a Kaszinó termében a világhírű Waldbauer Kerpely vonósnégyes társasággal újabb hangversenyt rendez. E hangverseny műsora a következő: 1. Mozart: Vonósnégyes C. dur, K. V. No. 465. Adagio, Allegró: Andante cantabile. Menuette, Molta Allegró. 2- Beethoven : Vonósnégyes E. op. 74. Poco Adagió, Allegró. Adagio nea non troppo. Presto: Allegretto von Viniciotti. 3. Thaikovszky : Vonósnégyes F. dur op. 22. Adagio. Moderato essai, quasi endentino, Allegró quisto. Andantanua non santo- Allegró com moto. A 40 ezer koronás belépőjegyekről ajánlatos előre gondoskodni Weisz László könyvkereskedésében, mert az előjelekből ítélve biztos zsúfolt ház fog a vonósnégyes játékában gyönyörködni. — A II. olvasókör karácsonyi bálja a Rodostóban. A 11. olvasókör az évenkénti szokásos karácsonyi bálát a saját könyvtára javára az idén is megtartja a Rákóczy vendéglőjében folyó hó 26 én este 6 órai kezdettel és tart reggel 4 óráig. Felülfizetéseket köszönettel fogadunk és hírlapiig nyugtázunk. A Rendezőség. — Örök legelő. A Legeltetési Társulat legutóbbi választásányi ülésén elhatározta, hogy a szigeti legelőből még le nem jegyzett pár holdnyi területet el fogja adni olyan tehéntartó gazdáknak, akik a Legeltetési Társulatba be akarnak lépni. Ennélfogva felhívjuk a gazdákat, mielőbb jegyezzék le azt a pár holdat, mert ezáltal olcsó öröklegelő terüethez jutnak. A feltételek a Gazdasági Egyesület titkári hivatalában tudhatók meg. Elnökség — Gyermekünnepély lesz a Malom utcai óvodában ma délután 3 órakor — A Külső Erzsébeti Olvasókör tagjait felkérjük, hogy a folyó évre esedékes hátralékos tagsági díjaikat az Olvasókör helyiségében található nyugták ellenében lefizetni szíveskedjenek» Elnökség. — A szocializmus keletkezése Hódmezővásárhelyen cím alatt egy száz oldalasnál nagyobb terjedelmű munka jelenik meg karácsonyi könyvpiacunkon. A műre máris felhívjuk e közönség figyelmét. — A Tabáni Első Olvasó Népkör december 26 án, karácsony másnapján este 7 órai kezdettel, reggel 4 óráig tartó fényes táncmulatságot rendez saját könyvtára javára Elekes Gusztáv Pálffy utcal újonnan átalakított nagytermében, melyre felhívjuk a tánckedvelő ifjúság figyelmét Jó zenéről és italokról gondoskodva van Fe lefizetéseket köszönettel fogad és hirlapileg nyugtéz a Rendezőség. — Uj hegedű készitő és javító műhely. G i I a Jenő hegedű készítő folyó hó 18-án a Kossuth téren, a ref. templombazar 4 sz. alatt hegedű és javító műhelyt nyit. — Az Iparos Nőegylet f. hó 14 én, vasárnap délután 4 órakor a szokott helyen összejövetelt tart igen fontos ügyekben. Szeretettel kérjük a tagokat, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni Vezetőség. — Elveszett tegnap, szombaton reggel 5 órakor a Szél utcától a nagyállomásig egy Tajti Márton névre szóló arcképes igazolvány és egy állami munkakönyv. Keretik a becsület**) megtaláló vigye Csomárkányi utca 54 szám alá. — Szénássy Imre ma, vasárnap este a Klauzál utcai tánciskolába tart táncestélyt 12 óráig. — Anyakönyvi hírek. Házasságot kötöttek : Tatár Péter Kis Zsófiával, Erdei János Rácz Máriával, Rácz Béla Tolnai Zsuzsánnával, Berta Imre Berta Erzsébettel, Berta Sándor Varga Máriával, Ztarkó Imre Tatár Rozáliával, Nagy Rendor L Lázár Idával, Szabó Sándor Msczelka Júliával, Molnár Rudolf Rácz Ilonával, Gyaraki Mihály Kis Rozáliával, Bagi József Kocsis Máriával, Szathmári Ernő Nagy Annával, Fári Imre Takács Máriával, Balog Tamás Mezei Veronnal, Buzi István Szőke Erzsébettel, Tóth Sándor Lajtos Jusztinával, Fricz Antal Mihály Rozáliával. — Halálozások : Kovács Eszter 2 hó, Gregus Ferenc 71 éves, özv. Huruczi Lőrincné Szikora Juliánna 75 éves, Földházi István 48 éves, Mucsi János 22 nap, Juhász Ferenc 66 éves, Palóca István 51 éves, kisjátzi Szelese Jénosné Katona Mária 53 éves, Gombkötő József 52 éves, Ambruzs András Márton 3 éves, Rostás Sándor 1 hó, Kis Sándor 64 éves. Kohn Péter 71 éves. Szabó Juliánná 4 nap, Mucsi Imréné Juhász Erzsébet 52 éves korában. x Csoda Jó szaloncukrok készülnek a Vadász féle esenciákkal. Kapható vanília, meggy, rózsa, narancs, kévé, körte, eper, citrom, ananás stb. Ízekbe. x Mákot becserél cukorért de pénzért is legmagasabb árban vesz, úgyszintén fokhagymát és vöröshagymát is Bódi Károly Kossuth-téri kereskedő. A 14 karátos arany karikagyűrűket államilag fémjelezve 49 ezer koronáért grammonként kapható Vigh Gyula ékszerésznél Andrássy út 22. (Bereczk-palota. x Modellruhák. Mint érdekelt helyről közük, a Grünstein Szalon Orosháza november 30 án a Fekete Sasban tartott modell bemutatóján szerepelt modelleket a cég igen előnyös árakon kiárusítja. B. Kovács Juliska és Bodrogi István jegyesek. Központ Takarékpénztári részvények A"I. Ttt átvehetők (vasút melletti gyógyszertáramba*) Bereczk Péter gyógyszerész. 509 Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jó barátok, szomszédok és ismerősök, kik drága jó férjem, apánk, testvérünk és rokonunk. Patócs Isván gazdálkodó folyó hó 11 én történt végtisztességtételén megjelentek s megjelenésükkel szivünk nagy fájdalmán enyhiteni igyekeztek, úgyszintén, kik a megboldogult ravatalára koszorút vagy csokrot helyeztek, Gampel Béla tisztelendő urnák szép gyászbeszédéért, Tóh Lajos kántor urnák szép gyászénekeiért és Németh, Juhász és Társa cégnek lelkiismeretes szép kiszolgálásáért fogadják úgy egyenként, mint összesen szívből jövő hálás köszönetünket. A gyászoló családi Kenyereháton 70 és fél négyszögöl gyümölcsös eladó esetleg jószágért elcserélhető- Ért. levélileg Szeged, Somogyi telep 870, Koncz Mihályné.______________506 V. Rákóczi utca 7 számú ház és a fürkkehalmi dűlőben egy nyomási föld eladó, azonnal átvehetők, ért. V. Rákóczi utca 7 vagy V Csik utca 23____________507 Ápolónői és házi teendők végzésére idősebb asszony felvétetik. Damjanich utca 50.______________________________511 Egy darab hízott sertés 6 darab szép fiával sürgősen eladó. Ili- Királysor 2 515 Károlyi ulcs 21 számú ház, mely áll 5 szoba, nagy udvar és sok mellékhelyiségből,_eladó, értekezni ugyanott.____524 Bor, használt szecskavégó, járgány, lógereblye van eladó V. Daru utca 6 szám alatt.__________________ 527 Tanyásbéres kerestetik V. Károlyi utca 5 szám alá.________________________534 Fél árban adok posztó, parget maradékokat. Angol szövetek, vegyes rőfősáruk mélyen leszállított árban. Siessen értük Fehér Izsóhoz. Szent Antal utca 90. 525 Egy 500 kg. os mázsa eladó, ért. Klauzál utc 2.___________________________525 Kocsisnak idősebb ember felvételik. Klauzál utca 39. 519 Hat hold akácfa erdő nyesésre résziből kiadó, ért. Csomorkányi utca 55._____516 Szegeden jó forgalmú fűszerüzlet élénk helyen 4 szobás lakással együtt átadó. Cím a kiadóban: ________________538 Használt, de jó állapotban levő télikabátok és férfi ruhák eladók. Novák, Kinizsi utca 2._________________________ 537 Meszlényi Ernő Rácutféli tanyáján lőrék van eladó, értekezni lehet Kinizsi u. 16. Gazdasszony helyettes, ki a gazdálkodással járó összes dolgokba jártas, kerestetik, értekezni a Gazdasági Egylet szolgájánál, Törpetakazéktűzhely bámulatos kevés tűzrevalóval süt és főz, ismét kapható Klein lakatosnál. Könyves utca 26. 445 Egy pedálos cimbalom eladó, Mátyás utca 2.__________________________470 Kistöltés utca 25—27 számú ház egészben vagy két részben olcsón eladó. 473 Csomorkányi utca 76 számú ház élvezettel eredó, értekezni Ádám utca 19._____ 10 ház utáni tói föld eladó, ért. Zrínyi utca 121._______________________485 Egy alig használt smokking öltöny, egy fekete úri téli kábít és egy női téli kabát eladó Kazinczy utca 3 sz. a.________441 Keskeny és széles csipkét és betétet, molinókat a legmagasabb non vásárol — mekbizésból — vasárnap és hétfőn egész napon Somogyi Zsuzsa, Rárósi u 74 504 Cukrot cserélünk mákért Bíró és Társai (Udvarhelyi ház) 510 Fontson motor ekéjével eladó, azonnal átvehető Csernok Andrásnál, Mindszenten. Ludasoldal. 514 Az Erzsébeti útfélen 5 km.-re a várostól a Kasza István féle földből 12 és fél hold föld kiadó, ért. Verbőci u 7. 513 Buzakölcsönt jó fedezetre keresek. Cim a kiadóban-Eladó föld. KORZÓ MOZI Igazgató: KONCZ ANTAL________Karmester: ARANY JÁNOS Vasárnap fél 5 és 8 órakor. BROWN DETEKTÍV KALANDJAI Szenzációs detektivtörténet. Titokzatos óriás Kalandor történet a világ legszebb emberével a főszerepben. A szökevény Kalandos história. Az amerikai Universial-svár remeke. Hétfőn él kedden este 8 órakor. AKorzó Mozi" attrakciós műsora . A vándorló fókák Ezenkívül . Akik a szívükkel látnak. A rossz időjárás miatt köhög az egész város, de már sok ezer ember meggyógyult a Vadász-féle Hársfamézcukorkától, mely csodás szer egyformán biztos csecsemőknek, felnőtteknek s egész öregeknek. Csakis az a valódi, ahol a fehér zacskón a Vadász név rajta van. 1 kis csomag ára 6000, óriási csomag 12.000 K. Telefon 256.VÁROSI FILMSZÍNHÁZ F e k • t • Sas nagytapmében. Telefon 256. Riadalom a háztetőn Mac Sennet burleszk 5 felvonásben Aloadán kezdett 5 és 8 óraszor nagy maganaetenny tcaianajai a felvonasban. Főszerepben: Jamilio Ghione. Azonkívül : Harsogó kacagás öt felvonáson kerésztől tefit Za-La-nort December 14-én, vasárnap. Amerikai kongyl történet! Karácsonyi ajándék a Vadász-illatszertárban: 1 liter rendkívüli erős tearum égő 50 fokos 54.000 K 1 liter összeért Brazíliai rum égő 60 fokos 60.000 K 1 üveg 7 decis, 3 csillagos konyak 60.000 K Csere üveget hozni kell. 1 liternél kevesebbet, tekintettel ez igen olcsó árra, nem adunk. 1 liter 97 fokos finom szesz 86.000 K hódmezővásárhelyi fióktelepén. Szőrmés kabátok, vaglánok, bőrkabátok, öltönyök, gumi kabátok nagy választékban, leszállított árakon 1924 december 14. VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 3.