Vásárhelyi Ujság, 1933. október-december (13. évfolyam, 224-298. szám)
1933-11-26 / 270. szám
REGÉNY 9 fehér zsandár írja: Fejérváry József 35 Müller őrmester az ajkába harapott, de nem tudott mit csinálni, mint azt, hogy puskatussal rohant a haramiák felé. Az aikmák kezüik azonban gyorsabb volt Egy ütéstől eszméletlenül bukott le lováról az őrmester s fejét rögtön elborította a vér. Négy zsandár társa erre feladta a harcot. Látták, hogy hatalmába kerültek Rózsa Sándornak, tehát Istenre bízta sorsukat. Rózsa Sándor leszálltt a nyeregből s embereivel leráncigáltatta a zsandárokat is. Eggyel többen voltak azok, mint ők, de az ő puskájukban még volt golyó. Mindez néhány percnek a műve volt csupán. Az események drámai gyorsasággal peregtek A betyárok egymás után vetették a ponyvát a zsandár legények derekára s a két kezüket szorosan odafüzték a testükhöz. Akárcsak a szegedi várban a kivégzés előtt s aztán oda állították az istálló falához őket sorban mind. Az őrmestert is, aki időközben az ütés kabutjából magához tért. — Dehát, hogy lehetséges ez, kérdezi az olvasó. Azok a zsandárok jámbor juboktként engedték magukat összekötözni. Ennek a kornak lélektanához tartozik ez is. Mindig az volt az úr, akinek a kezében a puska állott. S ha kegyelemre nem mindig számíthattak is, viszont az ellenállás csak rosszabbította a helyzetet rendszerint. Ezek a szegény zsandár legények, miikor parancsnokukat élettlenül látták a porban, nem ellenkeztek tovább. Izmaikból kiment az erős lelkükből az ellenállás. Különben is tudták, hogy a hírhedt haramiavezérrel állanak szemben. Ennek félelmetes ereje, amiről annyit hallottak, szinte elzsinibbátsztottta tagjaikat. Most mi lesz? Ez a gondolat cikázott át az emberek lelkén. Még maguk a betyár legények sem tudták, vájjon mit akar vezérük a haramia. Egy kamasz gyerek, a béres, meg az öreg tanyás ott pipáltak a félszer alatt. S csak kalapjuk alól pislogva figyelték az eseményeiket. Szólni egyik sem mert. Látták, mibe megy itt a játék. Puskás emberek a haramiák legkegyetlenebb fajtái és a lefegyverezett zsandárok. A gazda nem volt kint a tanyán. A Miskolci család tagjai bent laktak a városban. Talán ez is a szerencséjük. — Őrmester — hallatszott a Rózsa Sándor szava. Müller József zsandár őrmester csak nézett, de egy szót sem szólt, Rózsa Sándor pedig folytatta: — Miért lőtted le a legényemet? Az őrmester most is hallgatott. Rózsa Sándor közelebb lépett, hogy szinte érezte a megkötözött ember a betyárvezérnek borgőzös lehelletét és most újra kérdezte: — Felelj, miért lőtted agyon a cimborámat? — Mert haramiák vagytok, mert kötélre való gazemberek — tört most ki az indulat az őrmester kebléből, aki a haramiák kénye-kedvének volt most kiszolgáltatva. Hogy remélt-e segítséget, vagy valami égi csodát, ennek titkát nem mondta el senki soha. Az a hat ember, akiket csapatából a másik irányba elküldött, azóta már kerülhettek egyet s minden pillanatban ott lelhetnek. Hat fegyveres ember, akik értenek a puskához s akik a félszer védelméből játszva szedhetnék le ezeket a gazembereket. Talán ilyen gondolatok vibráltak az őrmester lelkében. (Folytatjuk.) Hó és sárcipőjét 24 órán belül olcsón és szakszerűen javítjuk, új módszer szerint és garanciával PESTI GYULA gumijavító üzeme Gr. Bethlen István utca 21 volt Újvilág-utca). VÁSÁRHELYI ÚJSÁG „Örökké való szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat." (Jeremiás 31. 3.) Minden külön értesítés helyett. Özv. ifj. Nyikos Sándorné Kertész Róza úgy a maga, mint fia Sándor nejével Hegedűs Teréziával fájdalommal jelentik a felejthetetlen jó férj, édesapa, fiú, testvér és rokon ifj. NYIKOS SÁNDOR földbirtokos a Gazdasági Egyesület alapító tagja folyó hó 25 én reggel, életének 66-ik, boldog megelégedett házasságának 4- ik évében, hosszú, súlyos szenvedés után bekövetkezett csendes elhunytét. "St. Felejthetetlen halottunk földi maradványait, folyó hó 27-én de fél 10 órakor fogjuk a ref. vallás szertartása szerint a Petőfi utca 21 szám alól az Új temphoz kisérni és az ott tartandó gyászszertartás után az Arany temetőben lévő családi sírboltba örök nyugalomra helyezni. „Emlékezetben leszesz, mert üres lészen a Te helyed!“ (Sámuel.) Hódmezővásárhely, 1933. nov. 25. Pihenése legyen csendes! Emléke áldott ! GYÁSZOLJÁK még a megboldogultat édesapja id. Nyikos Sándor. Testvérei s néh. Nyikos Lajos elmaradott neje és gyermeke, Nyikos Terézia, özv. Szómor Istvánná és gyermekei, Nyikos Jusztina férjével Égető Sándorral, Nyikos Mária, özv. dr Strausz Gyuléné és gyermekei. Apósa : Kertész Mihály. Sógorai, sógornői, nászasszonya, közelebbi és távolabbi rokonai. „Kegyelet.’1 Első Hódmezővásárhelyi Bőrruha Üzem ELSŐREDÜ bőrből készít férfi és női bőrkabátokat Különleges készítményei: Vadászkabátok, vadász bőr ujjas mellények, bőrnadrágok, szarvasbőr kabátok, szarvasbőr nadrágok, autóbundák, női kabátok a legújabb divat szerint. Szives pártfogást kér: Csömöre József úti egyenruha és bőrruha szabósága Rákosi Jenő utca 2. sz. Bőrkabátok festése visítatlan testekkel 1 nap alatt készül. BIZTOS SIKERE VAN! Ha már most ülteti gyümölcsfáit és gyümölcsfaszükségletét megbízható helyről szerzi be. — Értekezni lehet piaci napokon a fapiacon. Árjegyzéket ingyen küldök. Tisztelettel : Ifj. GREGUS MÁTÉ TINCSEN JOBB 138 tűzifa a kaptefa-esedéknél!!! Jó száraz és felvágott gyertyásfa és buka kapható KUN DOMOKOS kaptafagyárában. Károlyi-utca 30 sz. Telefon 334. Telefosi 334. Felelős szerkesztő : Dr. LÉNÁRT JÁNOS. kisebb tételekben is házhoz szállítva q-ként 3‘60 P Prima ózdi szén — — — — 3*80 P W O 1, LNEBNfi L TELEFON : Fakereskedés 78. — Cementárugyár 264. Kemény vagy puha szappan a jobb? Első cikkünkben a szappanfőzéshez használt zsiradékokat és a szappanfőzés módját tárgyaltuk. Most arról óhajtunk beszélni, milyen szappannal jobb mosni. Szárazabb, vagy friss szappannal. Bármilyen hihetetlenneklátszik,, mégis úgy van, hogy a puhább szappan használata gazdaságosabb. Tény és való, hogy a kemény szappan nehezen kopik, tartósabb és így sok háziasszonyban azt a balhiedelmet kelti, hogy a száraz szappan gazdaságosabb. Ez azonban tévedés, mert nem az a cél, hogy csak a szappannal takarékoskodjunk, hanem hogy a fehérneműt kíméljük, fáradtságot, időt és pénzt takarítsunk meg. Kemény szappannal alaposan dörzsölni kell a fehérneműt és ezt csupán azért teszszük, hogy elegendő habot kapjunk. Mi ezzel szemben, ha puhább szappannal mosunk, elégséges a nedves fehérneműn néhányszor áthúzni a szappant és ugyanannyi habot nyerünk. Tévedés azt hinni, hogy a ruhának szüksége van arra, hogy kőkemény szappandarabbal dörzsöljük. Éppen ellenkezőleg, ez a kemény dörzsölés rongálja a fehérneműt és idő előtt teszi tönkre annak szálait. Nem is beszélve arról ahallatlan erő és lidőpocsékolásról, amit a kemény szappannal való bánásmód igényel. Mosásnál a legfontosabb magának a fehérneműnek az épsége és ezt nem volna szabad kockáztatni helytelen szappannak használata által. Tisztelet és becsület a háziasszonyok sok évtizedes tapasztalatainak, egyet azonban mégis figyelmen kívül hagytak eddig: ma már nem azt az erős szállt háziszőttest hordjuk vagy használjuk, mint nagyanyáink idejében volt divatos. Ezek kibírtak egy hosszú életen keresztül dörgölést, kefélést, rugozást és más erőszakos kezelési módot, ha azonban, a mai könnyebb és gyengébb szálú fehérneműiket is ugyanígy kezeljük, akkor azok nemhogy egy életen keresztül nem tartanak ki, de még azt a pár évi élettartamot sem érik el, amire készültek, hanem néhány mosás alatt szertefoszlanak. Nem győzzük tehát eléggé hangsúlyozni, hogy a fehérneművel kíméletesen kell bánni és ennek érdekében helyesen kiválasztott zsiradékokból készült, helyesem és jól kifőzött nem kemény szappannal kell mosnunk, ha azt akarjuk, hogy ne csupán a szappanmennyiséggel gazdálkodjunk, hanem magával a fehérneművel is. Erre utalt az a kis mulatságos trükkfilm is, amit a moziban láttunk. Ez a film vidám jelenetekben mutatta be nekünk az újszerű nagymosást. Amit a film mulattatva mesélt el, az az életben komoly valóság. Abban a korban, amikor a régi postakocsik helyett ma már autóval és repülőgéppel néhány óra alatt Pestre és még messzebbire lehet eljutni, a tudománynak sikerült azt is megoldania, amikép lehetséges hogy látástól vakulásig törnénk magunkat, pocsékolnánk időt, pénzt és fáradságot és anélkül, hogy rongálnánk a fehérneműt. Okos háziasszonyok a mosás előtti este Asszonydicséret oldatba áztatják be a fehérneműt. Ez a mosópor is kapható minden jobb üzletben és az ára pár fillér. Az Asszonydicséret elegendő menynyiségű és kitűnő minőségű poralakú szappant tartalmaz. A használati utasítás szerint elkészített áztató vízben a fehérnemű éjszakán keresztül ázik és ezen közben az Asszonydicséret oldata minden kézi munka nélkül megtisztítja a ruhában lévő szennyet és résziben már ki is oldja. Reggelre az áztató víz már is erősen szürke és na most a fehérneműt ebben az oldatban reggel alaposan átgyúrjuk, a fehérnemű máris félig tiszta! Most azután a tulajdoniképeni mosás következik és ennek kétféle módja lehetséges. Ha az éléskamrában, vagy a szekrény tetején sok a háziszappan, akkor a fehérnemű kimosását természetesen ezzel végezzük, ismételten azt ajánljukazonban, hogy lehetőleg puhább szappannal mossunk és a fehérnemű erős dörgölését kerüljük. Friss szappant természetesen nem szabad a vízben, hagyni, hanem a fehérnemű egyszer, kétszer való áthúzása után száraz helyre kell létretennünk. Most már csak a fehérnemű kifőzése következik, ami azért is fontos,hogy a rujhát felltelenítsük. Különösien fontos ez akkor, ha rossz minőségű szappannal mostunk, amit esetleg elhullott, beteg állatok zsírjából főztünk. A kifőzéshez okvetlen Radiont vegyünk, ami 60 százalék kitűnő minőségű poralakú szappan mellett azt a fehérítő 1933. november 26. dlmiszert tartalmazza, amiről első künkben részletesen szólítunk. A Radiont a budapesti Hutter gyár készíti, ugyanaz a gyár, amelyik többek között a közismert KULCS szappant gyártja immár több mint 100 éve.A gyár neve teljes garancia arra, hogy a Rádiumban lévő fehérítő szer helyes használat mellett a fehérneműre teljesen ártalmatlan és emellett tökéletes eredményt biztosít. A fontos csak az, hogy a Radiont hideg víziben oldjuk és a víz felszínén úszó esetleges csomócskákat ujjainkkal tökéletesen szétnyomjuk, tehát a doboz tartalmát teljesen és minden maradék nélkül feloldjuk. Legközelebbi cikkünkben arról lesz szó, mikép mos egy modern háziaszszony és misképen éri el, hogy a fehérneműt mosás közben a legmesszebbmenő módon kíméljük és ezáltal élettartamát megduplázzuk. Nyugdijjogo utólagos díj gáztatok. Ei vendéglőjéb Egy kis Sin 3 sz. alatt. Uj fehér ka utca 17a sz Egy közele 1 5 szám alat Egy 13 — 15 ban lévő h nyi utca 21 Egy tábla h föld Sarkal. 41 sz. Munkanélkü kezzenek Ki Nagy műnk/ 30 pengető kovácsnál. A 11. kerüle bakonyhés kiadó. Ért sertés van el Buzaszalma számra is Bevehalomnrássy-utca 2 marhát váll, 40 hold föld iskola közel 3 hol nagyo Ért. Szél u. eladó. Mónus Istvé eladó- Ért . Bútorozott s. koszttal, va. elfogadható, alatt. Ugyani de. Béres-tanyás Dáni-u. 1 sz Aki kisüsti szes alatti telep kezdte és van. Eperjis Szedesi-u. A hódmező’ mim 7119-1933. Árvei Balogh Sámuel végrehajtási ügyérehajtási én rujékai beh/ járásbiróság fekvő 8004 . sor. 18255., hisz 4 hold szégtestre ■ elrendelte. Az érvéré ján d. e. 9vatalos keh megtartani. Az érvéré ár kétharr.: adható el. Az árvei bánatpénzt készpénzbe §-ában me mitott óva kiküldöttn*nek előleg, kiállított lenek átadni aláírni (18 1908. LX. Az, aki a: nál magasa ígérni senki a kikiáltási lapított bán ugyanannyi (1908.XLI. 2 Hmnvásárhe napján. nyaehovích A kiada Ujsá a be felvesz Értés: lügye P F 1 VARRÍ VllágOtt STAH ujdonsái lelte ki