Vasárnapi Hírek, 1987. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-29 / 48. szám
Finn filmhét A magyar—finn kulturális kapcsolatok folyamatosságát bizonyítja, hogy december 4— 11. között ismét megrendezik a fővárosban, Egerben és Veszprémben távoli rokonaink filmművészetének hetét. A mai finn filmművészet mennyiségi mutatói hullámzóak: 1955-ben 30 film készült a stúdiókban, 1974-ben mindössze három egész estés produktum született, de a nyolcvanas években ismét kedvezőbbek a filmgyártás gazdasági feltételei. Amit a változó intenzitású nemzetközi jelenléttől függetlenül jellemzésként — elismerő méltatásként — a finn filmről leírhatunk, nem kevés: a szociális társadalmi jelenségek iránti érdeklődés éppúgy áthatja a tehetséges rendezők munkáit, mint a kísérletező szándék, a témakörök és műfajok megújításának vágya. Persze nem könynyű betörni a világpiacra, már az is eredmény, ha a különböző fesztiválokon, nemzeti filmnapokon felfigyelnek a „hátrányos helyzetű” országokból érkezett mozidarabokra. Mi egyébként — meggyőződésünk —, nem a protokollt követjük, amikor szaporítjuk találkozásainkat a finn filmmel. Néhány szót a programról. Matti Kassila A Niskavuori család történetében — ihletője Hella Wuolijoki — morális tükörképet ad a harmincas esztendők világáról. Nagy siker volt Finnországban, bizonyára nálunk is kedvező fogadtatásra számíthat a Csak szerelem (Anssi Mänttäri rendezése), melyet modern háromszögsztorinak nevezhetnénk, bár alaphelyzete és bonyodalma eltér a szokásos koreográfiától. A Piszkos történetet Jörn Donner vitte vászonra a saját regényéből. Vezérmotívumai a bűn és a szerelem. Az Árnyak a paradicsomban (Aki Kaurismäki műve) a magán- és közélet drámáit ábrázolja finom pszichológiai érzékenységgel és megejtő humorral. Az Angéla háborúja szintén Donner-prózavariáció, rendezője Eija-Elina Bergholm. A cím szimbolikus: a nagy világégésre és a lélek mélyén dúló küzdelemre egyaránt utal. Végül, de nem utolsósorban — a seregszemlét egy Franz Kafka-vízió, A kastély zárja (Jaakko Pakkasvirta vállalkozott a nagy író mondanivalójának tolmácsolására). A Variety kritikusa elevennek és festőinek találta a kísérteties atmoszférát, ami azért tekintélyes elismerés, mert Kafkának — jelképesen szólva — eddig még nem volt igazán szerencséje a filmesekkel. A finn filmhét a decemberi kulturális kínálat igazi eseménye lesz. (veress) Monodráma készül a Jurta Színházban Jancsó ül és beszélget Jancsó Miklós előzetes telefonbeszélgetésünkkor tiltakozott: nem rendez, csak beszélget Borbáth Ottíliával, aki egy monodráma bemutatójára készül a Jurta Színházban. Másnap találkoztunk a népligeti épület színpadán. Borbáth Ottilia és Jancsó arra kér, hogy színpadon ülve nézzem a próbát. — Itt, körülöttem foglalnak majd helyet a nézőik is — mondja a színésznő. — Itt ülnek, tőlem akar,nyújtásnyira, félek is ettől egy kicsit, hiszen látom, ha megmozdulnak, hallom ha tüsszentenek, arcuk azonnal elárulja, hogy tetszik-e, vagy unják-e a darabot. Izgalmas és pokolian nehéz. — Egyszemélyes színház szereplőjének lenni egyébként sem könnyű ... — Banovich Tamás —, akinek a felkérésére írta az újvidéken élő magyar író, Tolnay Ottó a darabot — mondta nekem: ez a színész számára halálugrásés nincs kifeszítve a háló. — Furcsa cím: Széke homokozója, avagy a mamuttemető. — Egy történet. Egy sors. Egy mai nő vívódása a valóság és az őrület határán — veszi át a szót Jancsó Miklós. — Tolnay Ottó egyik monodrámáját, amelyet a költő-színésznő Ladik Katalin számára írt, a művésznő kérésére már rendeztem Újvidéken. Az előadás látványtervezője éppen úgy, mint itt a Jurta Színházban Banovich Tamás volt. Ő kérte Toftmayt, hogy írjon a Kecskeméti Katona József Színház — ahol akkor dolgoztunk — számára egy darabot. Meg is kaptuk ezt a monodrámát, de ott már nem mutathattuk be. Most Banovichnak jutott eszébe, s ő akarta, hogy színre vigyük. — Miért tiltakozik az ellen, hogy a rendező Jancsó Miklós? — Mert a monnodráma a színészé. ő kínlódik meg érte, ő adja szívét lelkét, tehetségét. Én csak itt ülök a színpadon és beszélgetek vele. — Színházi produkcióit sokszor végignézte. Most is állandó vendég lesz a Jurta Színházban? — Filmjeimet nem szeretem újra nézni. Ott már semmin sem segíthetek. A színháziban viszont minden este lehet változtatni. Igen, azt hiszem, be-belkukkantok. — Vannak-e filmtervei? — Hernádi Gyulával a napokban befejezünk egy forgatókönyvet. Ahogy lehetőséget kapok, hozzákezdek. Megkezdődik a próba. A színésznő szívszorító monodrámát játszik. Jancsó a színpad különböző pontjaira megy. Figyel, töpreng. Instrukciókat ad. Rendez. A premier december 9-én lesz a Jurta Színházban. Sebes Erzsébet (Kovács István felvétele) Egy jelenet beállítása • „EZ NEM VICC, EZ MÁMOR" címmel hétfőn este mutatja be önálló műsorát Szentendrén a művelődési központban az Operettszínház két művésze, Zsadom Andrea és Szolnoki Tibor. Műsorukban részleteket adnak elő a többi között az Evita, a Sztárcsinálók, a West side story, a Marica grófnő és Csárdáskirálynő című művekből. Készül A dokumentátor Játékfilm a videózásról A Donáti utcai családi házat ezen a délelőttön filmesek szálltaik meg. Az egyik szobában egy szőke nő ül a tükör előtt, és egy fejéket próbál, majd megszólal a telefon, s beszélgetni kezd. A stáb mámán figyeli a felvételt. Csak azután élénkül meg alakás, amikor a megfáradt szerzőpáros, Dárday István és Szalai Györgyi ebédszünetet hirdet. — Mivel foglalkozik kicsit furcsa című filmjük, „A dokumentátor”? — kérdeztük a felvétel szünetében. — A videózással. Játékfilm lesz, de elemezni szeretnénk benne a videózás jelenlegi hazai helyzetét. Azt a tényt, hogy a videózás bejött hozzánk a szőnyeg alatt, s mire észbe kaptunk, már csaknem kezelhetetlenné vált. Pedig rendkívül fontos eszköze lett a kultúrának — mondta Dárday István. — A film főszereplője — veszi át a szót Szalai Györgyi — egy videomérnök, aki kinőtte a hazai ipari struktúra kereteit, és szinte belecseppen a jól jövedelmező maszek videokereskedelembe. De emellett illegálisan pornó- és akciófilmeket is forgalmaz. Mindemellett azonban küldetése van, mert pénzét jó ügyre áldozva videolexikont akar készíteni, dokumentálni akarja például a magyar reformtörekvéseket is . . . Mindezt persze látványos, vonzó világként közelítjük meg egy szerelmi háromszög históriájába ágyazva. — Filmjük szereplői ezúttal is amatőrök? — Egyéves kutatómunkával választottuk ki a három főszereplőt. Úgy érzem, nagyon szerencsésen. A szerelmi háromszög tagjait, Chipet Pászti Lilla táncosnő, előadóművész, Rambót Ágoston János taxisofőr, Raffot, a dokumentátort pedig Dés János színháztörténész és fordító játszszák. Az ő közreműködésükkel remélhetőleg, december végén befejezzük a forgatást. A bemutatóra a jövő évben kerül sor. Szémann Béla Pászti Lilla — A dokumentátorban Vendégségben Minden tiszteletem és elismerésem Szegedi Molnár Gézáé, akinél hét közben vendégeskedtünk a televízió jóvoltából. Tiszteletem és elismerésem, mert tudom, hogy milyen akaraterőre, önfegyelemre volt szüksége ahhoz, hogy ez a műsor elkészülhessen, a kamera előtt mosolyogni tudjon, s hogy régi önmagát látva ne könnyezzen, és ne is szóljon azokróla tragikus percekről, amelyek életét, pályáját kettétörték. Pedig ha valaki, hát ő panaszkodhatna, átkozódhatna, perlekedhetne a sorssal, éghetne benne izzó gyűlölet, a világba kiálthatná a kérdést: miért? Ő ma már nem vár csodákra. Megbékélt. Ennek a remek műsornak — s ezért dicséret illeti Váradi Zsuzsa szerkesztőt, Szalay Z. László operatőrt és Bilicsi Erzsébet rendezőt — nagy erénye volt, hogy nem sajnáltatni akarta a művészt, nem a nézők könnyeit akarta kicsikarni, hanem tiszteletet akart kelteni Szegedi Molnár Géza iránt, vissza akarta hozni őt elegánsan, finom érzékkel a közönséghez. És tette úgy, hogy a műsort nézve nem volt egyetlen ember sem, akinek ne jutott volna eszébe az a bizonyos bécsi repülőtéri robbanás. (sebes) Két könyv a Világkönyvtár-sorozatból Hazafias magánügyek Az egyiké hömpölygő, sodró cselekményű. Az egyikében fájón azonosulhatni a balvégzetű hősökkel. A másikéban szorongva nevetünk groteszkségükön. Az egyikében a hétköznapi apróságokból nő ki a tragédia. A másikéban a tragédia semminek látszik a szomolykodó szereplők nevetségessége miatt. Az egyiké írekről, angolokról szól, a másiké lengyelekről. Mégsem idegen egyik témája sem a magyar olvasótól. Mindkettő szól nemzeti érzésről, hazafiságról. Mindkettőben a hősöknek meg kell küzdeniük a haza ellenségeivel, az egész életük erről szól, a legszemélyesebb magánéletükbe is beleszól a történelem. A két könyv a Magvető Kiadó Világkönyvtár sorozatában jelent meg. Az egyiket az ír William Trevor írta — Balvégzet bolondjai címmel (Rakovszky Zsuzsa fordította). A másik kötetnek Witold Gombrowicz a szerzője, s két kisregényét tartalmazza: a Transz-Atlantikot s a Pornográfiát (Kerényi Grácia és Fejér Irén fordításában). Trevor műve több évtizednyi korszakot ölel föl, egy férfi sorsán keresztül láttatja az angol—ír viszony történetének egyik megrázó fejezetét. Gombrowicz gunyoros, rikkancsosan deklamáló stílusában a honfitársai álhazafiságát, pökhendi kivagyiságát nevetteti ki, éljenek azok akár emigrációban, akár óvatoskodva meghúzódva otthonukban. S az olvasó gondoljon akár a saját történelmére, rájön, milyen hasonlóak mindenütt az emberek, akár írek, akár lengyelek, akár magyarok. L. I. A külső-budai villamospálya mentén, a nagy nyári zivatarok, tavaszi hóolvadások zubogó vízözöneit levezető, mély betonárok húzódik végig a lejtőn; most az őszi időben olyan, mint egy kiszáradt folyómeder, éppen csak nedves a lomha, szitáló esőktől; fonnyadt, ázott falevelek fedik az alját. Délelőtt van, a kertek némák, a kerítések mögött ,az ősz hideg csendje, párába burkolódzik a völgy, a város, szürke párafelhőbe, csak a zöldséges bódéja előtt, a rekeszekbe kitett jonathán meg golden almák halmai, a halványzöld, ésmélykék szőlőgerezdek, a hervadással küzdő káposzták, karfiolok, póréhagymák színei virítanak — aztán újra az egyhangúság, a paszteles háttér. A bódé közelében, a betonárok mélyén valami különöst látok: egy szétnyílt bőrönd hever ott, holmik omlanak ki belőle — gyűrt szoknya, hasadt blúz, magas sarkú cipő fekszik egy lakk retikül mellett, aztán meg fehérneműk: kis bugyi, harisnya ... Mintha valaki, egy nő, — lány vagy asszony — kizuhant volna a robogó villamosból ezzel a bőrönddel a kezében, s most ott heverne maga is összetörten vagy élettelenül. Ösztönösen nézem is — de senki, az árok mélyén csak ez a kidobott, eldobott, kitárt, szétfeszített, szétnyílt bőrönd ... Megakaszt a látvány. Hogy kerülhetett ide? S miért? Vajon ellopták-e valakitől egy közeli kocsmában, vagy lenn, a Déli-pályaudvar csarnokában, s a tolvaj csak valahol itt nézte meg, mit zsákmányolt, s talált is a bőröndben valami drága dolgot, a haszontalant meg — a felesleges teherrel együtt — elhajította? Vagy megtámadtak valakit, errefelé, egy védtelen teremtést, aki a vasúthoz sietett kofferjével a késői órán, követték ketten, hárman alkalmi útonállók, rárontottak a sötétben, kitépték kezéből a csomagját, s ő bizony hiába kiáltozott segítségért, nem hallotta , vagy nem akarta azt meghallani senki, inkább bezárultak az ablaktáblák, s mélységes némaságba burkolódzott az utcasor. A rablók szabadon engedték áldozatukat, de mielőtt osztozhattak volna a zsákmányon, valaki megzavarta őket, hát gyorsan a vizesárokba dobták a bőröndöt, és eliszkoltak. Vagy másként történhetett? Talán maga a tulajdonosa lökte az árokba. Talán jött valahonnan az éj közepén le, ahegyi villák valamelyikéből, kisírt szemű lány vagy asszony, sebtiben öszszepakolt holmijával egy férfitől — férjétől, szeretőjétől — vad veszekedés után, bántottan, sértődötten, csalódottan, még dúltan a féktelen szidalmaktól, háborgó lélekkel gyalog nekivágva az útnak, visszautasítva az utolsó, fellobbanó udvariasságot, a férfi ajánlatát — milyen hideg nyugalommal, képmutató eleganciával tudta felajánlani a pimaszkodás után! — hogy taxit hív, mert ilyenkor már veszélyes egy nőnek. . . és ő aggódik! —, dacosan és megalázva,megcsalatva és becsapva, boldogtalansága elviselhetetlen érzetével sietett, bőröndje súlyával mit sem törődve, míg egyszercsak eszébe jutott, hogy ez az a bőrönd... ez az, amit magukkal vittek a nyáron, amibe közösen bepakolták a holmijaikat, ez volt velük az úton, amikor még azt hitte... azt hitték. . . Hirtelen gyűlölni kezdte ezt a bőröndöt, szerelmük tanúját, amibe most, a szakításkor a ruháit, cipőit begyűrte sírva, kapkodva ... És a holmik is! A cipőt, ami — ezt a férfi mondta mindig! — karcsúvá, széppé tette a lábát, a kis bikini, amit a férfitől kapott, a blúz, amit nemrég akkor vett fel, amikor a születésnapján táncolni mentek egy bárba, a kézitáska, amiben a leveleiket dugdosta valamikor szerelmesen ... Aholmik, a fehérneműk, szoknyák, mind az övéi is voltak, a férfié, mert csinosnak, kívánatosnak látta bennük őt... És a duzzogó, menekülő, a múltat fájón visszavágyó és ugyanakkor gyűlölő nő megtorpant, és haragjában, utálatában az árokba lökte a bőröndöt. A fekete éjszakában, a sötét betonárok mélyébe. Talán szétnyílt, talán szétomlott belőle minden — csupán tompán huppant, aztán újra csend lett,néma, őszi csend, csak a nő halk sírása hallatszott, meg cipősarkának kopogása, ahogy távolodott, távolodott... Megvirradt, s a virradatban a fonynyadt levelek között ott hevert a lakk táska, a szakadtblúz, a gyűrt szoknya, a gazdátlan cipő .. . A zöldséges ott, a bódéjaajtajában, ahidegtől pirosló arccal, kötött sapkában, vastag sállal a nyakában, látja, hogy megakadt szemem az árok mélyére került holmin. Miközben vásárolok tőle a jonatánból, dohog: — Lomtalanítanak, kirámolnak minden vackot padlásról, pincéből, a szállítók meg nem nézik hogyan, csak feldobálnak egymás hegyire-hátára ládát, hűtőgépet, törött széket, hát hullik a lakásról itt is, ott is, ebben a kanyarban mindig! Ez a bőrönd is! És éppen a boltom előtt! Rossz nézni! Cipők, rongyok! De énnemtakarítom el! Nem én! Berugdostam az árokba... Oda! Majd elpusztul a hóban tavaszig! Hintőpor Olasz film. Rendezte: Carlo Verdone. Nemcsak rendezte, írta is, sőt a főszerepet is maga játssza. Azazhogy a komikus kitalált egy saját alkatára szabott történetet, s azt meg is rendezte. Ennek a történetnek az alapötlete ősrégi: valaki füllent egyet, és hisznek neki. Azután kénytelen tovább lódítani, s végül a hazugságnak olyan szövevényébe keveredik, hogy nem tud kikászálódni belőle, holott már régen szeretne. Aki füllent-lódít-hazudik: Sergio, egy gátlásos, slemil könyvügynök, aki a legjobb úton van afelé, hogy oltárhoz vezesse kardos természetű menyasszonyát, s bekerüljön egy olyan családba, ahol a feleség-anyós-após hármas igáját kell majd nyögnie. A tett indítéka: szerelem, pontosabban feltámadó vonzódás egy csinos lány Nadia iránt. Ezt az érzelmet a menekülés vágya motiválja. Sergio érzi, ha elveszi menyasszonyát, menthetetlenül és végképp elnyomottá válik. Mint fuldokló a mentőkötélbe, úgy próbál belekapaszkodni Nádiéba. Igen ám, csakhogy ez az ifjú hölgy korántsem olyan társról álmodozik, mint Sergio. Bálványa egy híres énekes, ismert emberek, sztárok világában szeretne forgolódni — mivel hogy ő is olyan jelentéktelen, mint Sergio, közbeszól a véletlen. Sergio kiadhatja magát Manuelnek, a nagymenő építésznek, aki pont olyan, amilyennek Nadia jövendőbelijét elképzeli. Bonyodalmaik, fordulataik a vígjáték örök törvénye szerint. Verdone írónak, rendezőnek, színésznek egyaránt közepes, tehát a végeredmény is: közepes komédia. (morvay) • BALÁZS PÉTER hangszálgyulladás miatt többhetes kényszerpihenőre szorul. Ezért a Pesti Színház Vizsgák és fegyelmik előadásán szerepét Koroknai Károly vette át, s ugyanitt Ionesco A kopasz énekesnő című darabjának tűzoltóparancsnokát Vallai Péter játsza. • BÉCAUD-MUSICAL. A broadwayi Royal Theaterben mutatják be Gilbert Bocaud Rosa című musicaljét. A darab lényegében Romain Gary Előttem az élet című regényének adaptációja. Bécaud több mint két évig fáradozott a muzsika megírásán, s voltaképpen ezzel a művével kezdene új karriert a tengerentúlon.