Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

1989-11-12 / 46. szám

Önmentők Az Országos Mentőszolgálat székházában szombaton dél­előtt megkezdődött a Mentő­­dolgozók önálló Szakszerveze­tének első kongresszusa. A májusban megalakult szerve­zet programja leszögezi: min­den eszközzel biztosítani kell az egészségügyi és köztük a sokszor erőn felüli áldozatokat vállaló mentődolgozók megbe­csülését. Követelik, hogy az egészségügyi kormányzat ga­rantálja valamennyi mentődol­­gozó népgazdasági átlagot el­érő keresetét. Sürgősnek tart­ják a törvényes munkaidőn fe­lül végzett túlmunka reális dí­jazását. Tansza­bad­sápot Az egyetemek, főiskolák működjenek teljesen önállóan. A költségvetésből számukra juttatott anyagiak elosztása le­gyen nyilvános és ellenőriz­hető. Maguk dönthessenek tisztségviselőikről, a képzési rendről, s az intézményeket válasz­totti testületek irányít­sák! Íme néhány sarkpont a diákokat és oktatókat képvi­selő csoportok sződligeti hét­végi országos tanácskozásáról, amelyen megvitatják a felső­­oktatás reformját körvonalazó elgondolást. A kívánságuk az, hogy a kormány Tudomány­politikai Kollégiuma által ké­szített anyag már az ő javas­lataikkal kiegészülve kerül­jön a Minisztertanács elé. Az előterjesz­tés szerint megszűn­ne az egyetemek és főiskoláik államigazgatási irányítása. Ám az önkormányzati csopor­tok néhány markáns elképze­léséről is hallhattunk: — Érvényesüljön a tansza­badság elve, azaz a szabad ta­nárválasztás — mondja Fábri György oktató, az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség egyik szervezője. — S megfelelő képesítés birtoká­ban az oktatók is hirdethes­senek szabadon kollégiumot. Szolenyicin lágertám Sztálin megkurtította, Rákosi megfejelte „A Kopasz és a lágerkurva” című Szolzsenyicin darabot mutatja be november 20-án, hétfőn a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A környezet és a szereplők hiteles megformá­lásához a szerző utasításain kívül Tömöry Péter rendező és Pozsgai Zsolt dramaturg, külső segítséget is igénybe vett. Meg­hívták a próbákra a Nagykanizsán élő Rózsás Jánost, aki ki­lenc esztendőt töltött a Gulagon, s együtt dolgozott Szolzsenyi­­cinnel abban az öntőműhelyben, ahol a darab játszódik. Rózsás János szinte gyere­kes izgalommal várja a pre­miert. Úgy nevezi a sors aján­dékának a múlttal való szem­besülés e lehetőségét, mintha nem is élete legszörnyűbb esztendeit töltötte volna­­ a távolkeleti lágerekben. Tizen­nyolc esztendős korában haj­tották oda leventeként társá­val együtt civil­ben, páncél­­ököllel a szovjet tankok elé. A néhány hónaposnak hitt ha­difogságból tíz év kényszer­­munka lett, amit Sztálin ha­lála kurtított meg 1953-ban egy évvel. Kilenc év a Gulagon A szovjet mun­katáborok életét először Szolzsenyicin műveiibő­l ismerhette meg a világ. Mára hazájában is re­habilitálták az egykori kita­szított írót. A­­ sors fintora, hogy amikor már megjelenhe­tett magyarul a Gulag sziget­­csoport, amikor színpadra le­het állítani Szolzsenyicin da­rabját, akkor még mindig nem olvashatjuk Rózsás Já­nos visszaemlékezéseit. — Hazatérésem másnapján —■ 1953. december 2-án — hozzáláttam megírni a velem történteket. Utólag, naplósze­­rűen igyekeztem papírra vet­ni mindent. Fogságomnak szinte az első percétől kezd­ve tudatosan készültem erre, mielőtt még az itthoni gon­dok elhomályosítják az emlé­keket. Mert az újrakezdé­sünk nem volt könnyű, öt hónapot vártunk, míg been­gedtek minket az országba. Rákosi kijelentette, hogy ha ilyen fasiszta bűnösöket kül­denek neki haza, akkor ő nem tudja garantálni a szocializ­mus fölépítését. A szovjetek­nek kellett közbelépniük, hogy itthon is el ne ítéljenek ben­nünket. Hosszú évek teltek el, mire oldódott a gyanakvás velünk szemben. Abban az időben meg sem ford­ult Rózsás János fejében, hogy publikálja Lágernaplóját. Sőt a kéziratot hosszú ideig különböző helyeken rejteget­te. Az első lökést Szolzsenyi- Cin könyvének, az Ivan Gye­­niszovics egy napja című re­gényének a megjelenése adta. Azonnal megkereste levélben egykori rabtársát, s a kapcso­lat azóta is él, mégha egy ideig ikonspirációs okokból csak az író feleségével le­velezhetett is. Az idők azonban, ha lassan is, de változtak. Az APN — szovjet sajtóügynökség — szerkesztői 1974-ben keresték meg, hogy írná meg nekik: az egykori rabból miként lett a szovjet nép, az orosz iroda­lom barátja. (Rózsás János a fogság nehéz éveit olvasással töltötte, tökéletesen megtanult oroszul, amivel ki is rítt kül­földi társai közül. Valószínű­leg ezért szentelt személyé­nek Szolzsenyicin négy teljes oldalt, könyvében.) A kiadók elfektették . Először csodálkoztam a felkérésen, s húzódoztam is, mondván, hogy egyáltalán nem tudok szép és kellemes dolgokat írni azokról az évek­ről. Végül kötélnek álltam, szerződést is kötöttünk, de visszaemlékezéseimet végül is nem adták ki. Négy évvel ké­sőbb átadták a kéziratot a Magvető Kiadónak, ahol újabb négy esztendeig ültek rajta. Mivel a könyvre érvényes szerződésem volt, legálisnak tartottam a kéziratot, s oda is adtam többeknek olvasásra, így jutott ki Münchenbe. Ahol meg is jelentek a Ró­zsás János visszaemlékezései nagy feltűnést és érdeklődést keltve a magyar emigráció körében. Ha hinni lehet a Sza­bad Tér Kiadó újabb és újabb ígéreteinek, ak­kor talán heteken belül itthon is kézibe­­vehetjü­k a Keserű ifjúság cí­mű memoárköltetet, újabb hi­teles beszámolót egy kegyet­len korszakról. M. Nagy Péter Békesávtávlatok Kárpáti Ferenc szerint a kedvező válasz nem késhet sokáig Ez év szeptemberében világszerte érdeklődést keltett a „Békesáv”-ként ismertté vált magyar javaslat. Mint köztudott, az MSZMP a kormánnyal teljes egyetértésben kezdeményezte, hogy Magyarország, Ausztria és Jugoszlávia bizalomerősítő lépésiként alakítson ki az országhatártól 50-50 kilométeres sáv­ban olyan övezetet, amelyből kivonnának minden támadó­eszközt, és megállapodás alapján, az e térségben zajló kikép­zést, gyakorlatokat kölcsönösen, bármikor megtekinthetik. Kárpáti Ferenc honvédelmi minisztertől tudakoltuk: mi történt szeptember óta? — Jelentős előrehaladásról beszélhetünk — mondotta a miniszter. ■ — Nemrégiben Németh Miklós miniszterel­nök tárgyalt erről Vranitzky osztrák kancellárral. Ezt kö­vetően találkozott a két had­sereg vezérkari főnöke: átte­kintették a katonai vonatko­zásokat, általában kedvezően reagáltak. Most várják az osztrák kormány hivatalos vá­laszát. Az elmúlt hét végén, mint ismeretes, miniszterel­nökünk a jugoszláv kormány vendége volt, s a tárgyaláso­kon szót váltottak a békesáv­ról i­s. A házigazdák szintén kedvezően fogadták a javas­latot. Megvan tehát a remény arra, hogy a magyar kezde­ményezés teljes sikerrel jár­jon.­­ Mikorra várható konkrét eredmény, és mi lesz azokkal a katonákkal, tisztekkel, akik a kiürítendő övezetben telje­sítenek szolgálatot? — A két kormány válasza nem késhet sokáig. Ami pedig a személyi kérdéseket illeti: az érintettek számára kedve­ző megoldást találunk — fe­jezte be nyilatkozatát Kárpáti Ferenc. Sándor Ernő lyoni kolbász Szabolcsból Budapest húsellátásában szinte valamennyi húsipari vállalat­­részt vesz, köztü­k a Szabolcs Húsipar is. Ez a te­vékenység nem hoz nyeresé­get a vállalatnak, ezért új üz­letpolitikát alakítanak ki. A néhány éve elkezdett re­konstrukcióval egy időben egy osztrák céggel új termékeket fejlesztettek ki. Ezeket a hé­ten mutatták be a budapesti szállodák szakembereinek. Az Atrium Hyatt és a Fórum Szállodának néhány hónapja már szinte kizárólagos hús­­szállítója a vállalat. Ez­t a kört szeretnék bővíteni. A vállalat a külföldiek szájízének megfelelő enyhe természetes fűszerezésű hús­­készítményeket kezdett gyár­tani, mint például a müncheni virslit, a lyoni kolbászt, a ba­jor májast. Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban az élelmiszer­­gazdaság elsődleges szerepe a jellemző. Évtizedünk közepén a sikerpropaganda a kirakatba állította ezt az ágazatot. Vi­szont már ekkor is az optimá­lisnál kevesebb forrás jutott a feldolgozóiparnak. Az itteni konzervgyárak fő piaca akko­riban a Szovjetunió volt. A vásárló elsősorban a tömeg­árut rendelte, ezért nagyon alacsony színvonalon rekedt meg például a csomagolás­­technika. Eddig a Délvidéket inkább a betöltetlen munkahelyek jelle­mezték. A Munkaügyi Szol­gáltató Iroda például Szegeden nyilvántartott néhány állásta­lan tanárt, de százával kere­sett feldolgozó szalagok mellé betanított munkásokat. Ezek­ben a hónapokban alaposan átalakult a dél-magyarországi foglalkoztatási szerkezet. A piaci viszonyokhoz közelítő magyar gazdaság átrendezi az itt dolgozó vállalatok erőviszo­nyait. A feldolgozóiparban a „biz­tos” szocialista piacra építő, másfelé csak későn kapcsolatot kereső cégek kerültek kelle­metlen helyzetbe. Például a Békéscsabai Konzervgyár fél évtizede nagy beruházásba fo­gott, hogy az akkor óriási szovjet megrendeléseket telje­síthesse. Közben nőttön-nőtt a magyar—szovjet kereskedelem aktívuma. A Viharsarokból is vissza kellett fogni a kiszállí­tásokat, a gyár pedig nem kis nehézségek árán tudja csak törleszteni a más gazdasági helyzetben felvett kölcsönt. Az ország gazdasága csak egy pengeélnyi ösvényen ve­zethető ki a válságból össze­omlás nélkül. Ez az állapot óhatatlanul csődbe juttathat egyes délvidéki vállalatokat. kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Előfordulhat, hogy a nagyobb városokban egyik napról a másikra százak kerül­nek utcára. A feszültségek enyhítőek lesznek, ha viszony­lag gyorsan, sikerül előbbre jutni a dél-európai országok­kal a gazdasági kapcsolatok­ban. Olasz tőkések, tőkecso­portosulások, egyes görög vál­lalkozók ezekben a hetekben intenzív tárgyalásokat folytat­nak Szegeden és más dél-al­földi városokban, falvakban. Bőle István Válságjelek a Délvidéken Százak kerülhetnek utcára Az­ utóbbi két évben az ország jó néhány kisebb területét elérte az átlagos mélységűnél nagyobb helyi válság. A kohá­szati centrumban, az urán- és szénbányászok között, Borsod­ban, Nógrádban, Baranyában, Komáromban valamikor biztos­nak hitt emberi egzisztenciák kerültek veszélybe. Ezeken a területeken — no meg Szabolcs-Szatmárban — a legnagyobb a munkanélküliség. Karm­ásak kíméljenek A sajátos helyi érdekek sokrétűbb védelmére törekszik az MSZP -nyilatkozta Vastagh Pál, országos vidéki titkár a Vasárnapi Híreknek Enikő egyhetes kislány. Az életnek ezek a napjai soha vissza nem térő örömöket sze­rezhetnek a szülőknek. Ám édesapja éppen mostanában kényszerül oly sokat távol lenni a családtól. Nemcsak azért, mert ingázik a főváros és lakhelye, Szeged között, hanem mert minden napra országos fontosságú ügyek esnek vidéken, mint éppen e napok­ban Debrecenben, Békéscsabán, Nyíregyhá­zán. Jönni-menni, tárgyalni kell egy másik „újszülött” érdekében. Akiről ugyanis szó van, Vastagh Pál, az MSZP országos vidéki titkára, s minden idejét az új párt szervező­­munkája köti le. Illetve még valami: nem akar elszakadni eredeti hivatásától sem, így hétfőn­ként továbbra is megtartja állam- és jogel­méleti óráit a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem docenseként. — Megértő a család? — Hogyne — mosolyodi­k el a kérdésre Vastagh Pál —, hiszen, ezt másként nem is le­hetne csinálni. A feleségem is tudja, hogy milyen fontos az, amire a Magyar Szocialista Párttól megbízást kaptam. — Teljesen új utakon kell járnia, hiszen ez a funkció, amelyre megválasztották, ko­rábban sohasem volt az előd pártban, az MSZMP-ben. Egyáltalán mi tette ezt most szükségessé? — Ami az előzményeket il­leti: ha az MSZ­MP-ből nem is, de az 1945-ös szociálde­mokrata hagyományokból is­meretes ez a gyakorlat. Az akkori vidéki titkárság vi­szonylag rövid idő alatt tu­dott nagyszerű eredményeket fölmutatni a vidéki, a falusi pártszervezésben. Ezt a mód­szert igyekeztem tanulmá­nyozni Balogh Sándornak, a Párttörténeti Intézet főigaz­gatójának a segítségével és sok hasznos útmutatást talál­tam. Mindenekelőtt a sajátos vidéki érdekeket a korábbinál jobban figyelembe kell ven­nünk. Egy központúság helyett — Konkrétan mire gondol? — A legkézenfekvőbb az ag­rárpolitika, amellyel pénteken foglalkozott a pártelnökség, de ez korántsem volna ele­gendő. önkormányzati, terü­letfejlesztési, helyi közigaz­gatási, ellátási és más prob­lémákra is gondolnunk kell. Lehetőséget kell nyújtani a he­lyi, vidéki érdekek differen­ciáltabb kifejeződésének. Már­is megszűnt az a korábbi tart­hatatlan állapot, hogy a párt vezetése egyközpontú legyen, pontosabban ott is zömében egyféle felfogás volt jelen a lokális viszonyokat illetően. Jellemző például, hogy amikor 1989 áprilisában az MSZMP Politikai Bizottságának tagja lettem, akkor rajtam kívül csak egy vidéki (ám Pesten lakó) megyei első titkára volt a testületnek. Ám ez csak egy példa­­arra, hogy­ a vidék mennyire háttérbe szorult. Most már e néhány hét alatt is a vidék Magyarországa erő­teljesebben érezteti a hang­ját, és mi támaszkodni is aka­runk erre. — Azt jelentené ez, hogy vi­déken erőteljesebb is az MSZP szerveződése? — Nincs értelme ilyesféle választóvonalat húzni, s ez még nem is látszik világosan. Annyi azonban bizonyos, hogy vidéken túljutott a szervező­dés a holtponton. Egyre több ala­pszervezet jön létre. Ez azért is figyelemre méltó, mert — noha nem beszéltek erről — az MSZMP-nek az aprófalvas településeken, a kis községek felében egyáltalán nem volt alapszervezete. Most már ki­alakulóban van a párt szerve­zeti váza, amely erősödhet, iz­mosodhat. Vonakodók, kiábrándultak — Ezek szerint könnyen megy a munka? — Ezt nem mondhatnám. Nagyon sok nehézséget jelent a pártot talpraállítani, meg­szervezni. Sokan vonakodnak, sokan pedig kiábrándultak magából a politikából. Az úgy­mond egyszerű emberek ne­hezen értik meg ennek a vál­tozásnak a lényegét. Nem nagy deklarációk, programnyilatko­zatok érdeklik őket. Inkább az őket körülvevő éle­t kisebb­­nagyobb kérdéseiben várnak állásfoglalást. Akár olyasmi­ben is, hogy lesz-e iskolája egy kisközségnek, mi lesz a szövetkezet földjével, kiáll-e a párt a mezőgazdaságban a nagyüzemek mellett. Ilyesmi teheti vonzóvá előttük a pár­tot. — S ebben mik a tapaszta­lata­i? — Nagyon sokan vannak, és nem is csak az egyszerű em­berek között, akik most egye­lőre meditálnak, gondolkod­nak. Olyanok is, akik vezető pozíciójukat az elmúlt évtize­dekben éppen az akkor hatal­mon lévő MSZMP jóvoltából kapták. Most viszont tartóz­kodással igyekeznek elhatáro­lódni az új szerveződéstől. — Ez vonzódást jelent a ko­rábbihoz? — Egy részüknél ez is lehet az ok. Más részük viszont nem akar tovább pártkeretek kö­zött politizálni. Az sem kizárt, hogy közülük sokan arra szá­mítanak: ha most nem csatla­koznak az MSZP-hez, akkor ez hosszú évekre biztosíthat­ja vezető pozíciójukat. Nem lehet leradírozni — Ezek a pozícióféltők ilyen gyengének tartják az új pártot? — Ki tudja? Az viszont biz­tos, hogy ehhez a párthoz tar­tozni nem jelent a jövőben semmiféle hatalmat, inkább vitákat, küzdelmeket. Semmi­féleképpen sem karriert. Ilyet nem is ígérünk, az ilyenekre számítókat nem várjuk a so­rainkba. Azok is csalódnak azonban, akik azt hiszik, hogy a mostani félreállásukkal meg nem történtté tehetik vagy semmisnek nyilváníthatják, amit az elmúlt 15—20—30 év­ben tettek. Azt nem lehet egy­szerűen leírni azzal, hogy most nem jelentkeznek az MSZP- be. Akik erre számítanak, azok se jöjjenek közénk, de azt se reméljék, hogy az új helyzetben körülöttük minden változatlan marad. Persze nemcsak róluk van szó. Saj­nos helyenként bizonyos szer­vezési hibák is nehezítik a­­munkát. Nem mindig találták meg azokat, akiket elsősorban keresni kell, s nem mindenütt sikerült még világossá tenni, hogy­ helyileg mit akar ez a párt. Pedig az embereket ez érdekli, s egy-egy jól sikerült helyi akció többet érhet, mint bármilyen tagtoborzási kam­pány. Ezért is nyújt jó lehető­séget, hogy az MSZP-ben ta­gozatok szerveződnek (mun­kás, agrár, szövetkezeti, vál­lalkozói stb.), mert ezek a közvetlen érdekeik szerint hívhatják soraikba az érdek­lődőket. A közeli napokban egyéb­ként ennnek érdekében foly­tatja az MSZP vidéki tit­kársága az országban a re­gionális aktívatalálkozó­kat. Kedden Vastagh­­ Pál­­ Nyíregyházán Lakos Lász­lóval, az MSZP Országos Elnökségének tagjával kö­zösen beszélget négy me­gyéből érkezettekkel, a párt agrárpolitikai ttéziseiről és a vidéki pártszervező mun­ka feladatairól. Lőkös Zoltán (Sugár György felvétele) 1989. NOVEMBER 12., VASÁRNAP

Next