Vasárnapi Hírek, 1992. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-15 / 46. szám

ud­jt. Kíméletlen igazságok Az 1945 és 1948 közötti magyarországi politikai élet történé­seit még mindig nem ismerhetjük a maguk teljességében. Nem annyira adminisztratív akadályok gátolják a világos értelme­zést a demokrácia fejlődésének akkori esélyeiről, mint inkább az érzelmek túltengése. Ezek az indulatok többnyire szorosan összetartoznak azzal a korántsem csupán magyar, hanem in­kább nagyon is általános kelet-közép-európai jelenséggel, hogy mind a tradicionális uralkodó osztályok, mind a hatalomra frissen került pártok ugyan a demokráciát tűzték egyként zász­lajukra, viszont nemcsak megengedhetőnek vélték, hanem al­kalmazták is az antidemokratikus eszközöket — úgymond a demokrácia védelmében. A Magyar Kommunista Pártnak a hatalom teljes megszerzé­séért vívott kemény küzdelmében a Magyar Közösség nevű szervezet ellen indított 1946/47-es támadása — amely egy kon­cepciós perrel és e perben hozott halálos ítélettel zárult — jellegzetesen mutatta ezeknek a harcoknak a természetét. 1978-ban az egykori Magyar Közösség egyik súlyos börtön­­büntetést szenvedett tagja felkereste Bibó Istvánt, és különféle dokumentumokat juttatott el hozzá, mintegy szellemi rehabili­tációt, igazságtételt remélve. Feltételezhető, hogy a felkérés azért is történt, mert Bibó István méltatlanul mellőzött ember­ként élt, tehát bizonyos érzelmi többletet, az üldözöttek együtt­érzését remélte a névtelen folyamodó. (Bibó István válaszlevelét nemrég tették közzé a Magyar Nemzet hasábjain.) A figyelmet azért érdemes felhívni erre a levélre, mert nem csupán Bibó kíméletlen és következetes igazságkeresésére jellemző, hanem a nemzeti politika kezelésében, a történelmi jogcímek jelen­beli érvényesítésében ugyancsak megszívlelendő tanulságokat nyújt. Bibó határozottan kijelenti, hogy természetesen nem ért egyet sem az egykori perrel s még kevésbé a mértéktelenül kegyetlen ítéletekkel. Ugyanakkor azonban semmilyen formá­ban nem fogadja el a Magyar Közösség eszmerendszerét, és 1945 utáni megvalósításukat a magyar nép szempontjából végzetes­nek tartotta volna. Bibó három pontban összegezte éles ellenvéleményét. Mindenekelőtt kifejtette, hogy az 1945 előtti uralkodó rendszer­rel semmiféle jogfolytonosságot elképzelni nem tud, hiszen a Horthy nevével jelzett politika „teljes hitelvesztésbe jutott”. Megbélyegzi Bibó a Magyar Közösség fajelméletét, mert „az az eljárása, amellyel egyszerűen az idegen származásúakat akarta a maga szűkebb és a nemzet javára működni kívánó társasága közül kizárni, nemcsak az állampolgári és az emberi egyenlőség sérelme, hanem a magyar nemzet megújulása szempontjából is céltalan, hatástalan és haszontalan program... ” Bibó harmadik kritikai megjegyzése arra vonatkozik, hogy a Magyar Közösség „nem adja fel a reményt, hogy a történeti Magyarország egész területét a magyar etnikum területévé lehet majd tenni”. Bibó tőle szokatlanul kategorikus szavakkal mondja ki: „nemzeti öngyilkosságra való felhívásnak látom, hogy egy 50 milliót meghaladó környező tömbbel szemben bárki is ilyen programo­kat hirdessen”. Bibó István nem követte azt a primitív politikai logikát, hogy az ellenségem ellensége a barátom, hanem újra tanúbizonyságot tett arról, hogy a nemzetért érzett felelősségtudat többet jelent tetszetős jelszavak hangoztatásánál és keserű igazságok kimon­dására kötelezi a komoly vizsgálódót. E. Fehér Pál Tárgyalás a szívélyes egyet nem értés légkörében Magyarországi zsidó szer­vezetek javasolják, hogy az országgyűlés önálló tör­vényben tiltsa meg a fasisz­ta mozgalmak alapítását és működését, Antall József miniszterelnök szerint azon­ban erre nincs szükség. Ezt a Vasárnapi Hírek dr. Feldmájer Pétertől, a Ma­gyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetsége elnökétől tudta meg, aki szerint a szí­vélyes egyet nem értés jelle­mezte a kormányfővel foly­tatott hét eleji megbeszé­lést. A Mazsihisz vezetője az Új Élet legfrissebb szá­mában — amely várhatóan kedden jut el az előfizetők­höz — részletesebben is ki­fejti álláspontját a találko­zóról. Dr. Feldmájer Péter a VH-nak úgy értékelte, hogy két okból szaporodtak el az utóbbi időben a nemkívánatos megnyilvánulá­sok. Részint az ország gazdasági helyzete miatt, másrészt pedig azért: egyesek szavazatszedésre próbálják felhasználni az anti­szemitizmust. A szélsőséges cso­portok ideológiai alátámasztást is kapnak, s ezért félő, hogy megerősödhetnek. A magyar zsi­dóságot eddig nem érte fizikai atrocitás, de ez is bekövetkezhet, ha nem lépnek fel gyorsan és ha­tározottan a szélsőjobboldal el­len. Aggodalm­aiknak a minisz­terelnökhöz eljuttatott levélben is hangot adtak, s Antall József ennek nyomán fogadta a zsidó közösség vezetőit. A tárgyalásokon egyetértet­tek abban — tájékoztatta a VH-t dr. Feldmájer Péter —, hogy Ma­gyarországon megjelent a fasisz­taveszély. A miniszterelnök ezt jelentéktelennek, a zsidó szerve­zetek képviselői viszont igen sú­lyosnak minősítették. Eltértek a vélemények arról is, milyen esz­közökkel kell e veszély ellen fel­lépni. A zsidó közösség nem elégszik meg azzal, hogy a parla­ment törvényben kívánja megtil­tani a fasiszta jelképek haszná­latát. Véleményük szerint — a nyugat-európai példákhoz ha­sonlóan — a fasiszta mozgalmak alapítását és működését is tiltani kellene. Antall József szerint er­re nincsen szükség — idézte a kormányfő álláspontját a Mazsi­hisz elnöke —, mert a párizsi békeszerződés tartalmaz olyan jellegű rendelkezéseket, ame­lyek alapján el lehet járni az ilyen szervezetek, csoportok el­len. A miniszterelnök túlzottnak tartotta a zsidóság aggodalmait, és kijelentette: a végrehajtó ha­talom teljes súlyával lépnek fel minden olyan megnyilvánulással szemben, amely bármely állam­­polgári csoport, kisebbség ellen irányul. A találkozón megálla­podtak arról, hogy a törvényke­zéssel kapcsolatos javaslatokat s az ahhoz kapcsolódó részletes jogi szakvéleményeket benyújt­ják a kormányfőnek, aki ismétel­ten megfontolja azokat. Dr. Feldmájer Péter az Új Élet legfrissebb számában arról is ír, hogy a megbeszélésen a Csurka­­tanulmány is szóba került. A mi­niszterelnök figyelmébe ajánlot­ták: mindaddig nem lehet nyu­godt a magyarországi zsidóság, amíg bármiféle lehetőséget lát arra, hogy a tanulmány szerzője érdemben befolyásolja a kor­mány politikáját. Az abban ki­fejtett nézetek ugyanis alkalma­sak arra, hogy kettészakítsák az ország társadalmát zsidó és nem zsidó részre, s ezzel megteremt­sék a nyílt fajüldözés alapjait. -kövess- A miniszterelnök túlzottnak tartja a magyar zsidóság aggodalmait • A hitközségi vezető szerint egyesek szavazatszedésre használják ki az antiszemitizmust ? ~ ass¿siítníí‘ko’”! Vagy konspirált, vagy nincs Figyelemre méltó számítások forognak közkézen a budapesti diplomáciai testület magyar gazdaságpolitikával foglalkozó szakértői között. Sokan feltételezik, hogy az állástalanok száma a jövő év derekára 100 000—300 000 fővel vagy többel meg is haladhatja az egymilliót. Lehetséges tehát az ötmillióhoz közelítő aktív lakossághoz képest mintegy 25 százalékos munkanélkü­liség. Ilyen arányokat még a nagyon fejlett gazdasággal és szociális védőhálóval rendel­kező nyugati országok is igen nehezen bír­nak ki. Több külföldi elemző attól tart, hogy ilyen körülmények között, különösen egy kemény tél után, teret kaphatnak a szociális demagógia, a szélsőséges politikai mozgal­mak. Azzal együtt, hogy elismerik, Magya­rországon a szomszédos államokhoz képest ezek még nem különösen jelentősek—folyik a találgatás, milyen politikusok „holdudva­rában” erősödhetnek meg. A diplomaták éberen figyelik a szélső­­jobboldali mozgalmakat és a tartalékukként elkönyvelt szkinhedeket — ugyanakkor tö­rik a fejüket, kire vagy kikre gondolhatnak az illetékesek, amikor a szélsőbaloldal nagy vagy a másik végletnél nagyobb veszélyéről nyilatkoznak. Az egyik nemrég hallott hiva­talos indoklás szerint a szélsőbal azért ve­szélyesebb, mert tevékenysége konspirál­­tabb, mint a szélsőjobbé. Mivel az illetéke­sek erre a Bem rakparton sem voltak képesek példát mondani az egyik, a téma után intenzíven érdeklődő diplomatának, ebből az illető azt a következtetést vonta le, hogy a szélsőbaloldali felforgató mozgalmak vagy olyan konspiráltak, hogy semmit sem tudnak róluk az arra illetékes nemzetbiz­tonsági tényezők — vagy pedig egyáltalán nincsenek. Ha ez utóbbi eset volna az igaz — tételezte fel a diplomata —, akkor kettős célzattal beszélhetnek a szélsőbal veszély­ről. Egyrészt el akarják rettenteni azokat, akik netán ebben az irányban indulnának el, másrészt meg kívánják nyugtatni az MDF szélsőjobbal rokonszenvező személyiségeit. Egymillióan élnek nyolcezerből Ehhez a témához is kapcsolódik az a vizs­gálati eredmény, amihez sok hazai kutató is eljut, és amelyről a közelmúltban nyilatko­zott Gidai Erzsébet szociológus. Ő és munkatársai az elszegényedési folyamatot vizsgálva 6300 háztartást vettek nagyító alá. Az eredmény: a családok 1990-ben kerese­tük 50-55 százalékát költötték élelmiszerre és rezsire, tavaly már 65-70 százalékát, az idén pedig 85-90 százalékát. A családok többségének nem jut beruházásra, nem tud­nak megtakarítani, illetve akiknek volt némi tartaléka, az már felélte azt. A konszolidált középréteg eltűnőben van. Az év elejei becs­lésük szerint nálunk ma 4-4,5 millióan élnek a létminimumon, illetve alatta. Az emberek többsége nem járat újságot, nem tudja meg­vásárolni a könyveket. A másik veszély a higiéniás szükségletek csökkenése, ami egészségromlás forrása lehet (évente egy főre 3 szappan, 1 fogkrém jut...). Az utóbbi időben kimutathatóan gyakoribbá váltak a fertőzések, s rosszabbodnak a felnőttek és a gyermekek megbetegedési mutatói. Felméréseik szerint továbbá sok tízezerre tehető azoknak a száma, akik már ma sem tudják kifizetni a havi rezsijüket. Egymilli­óan visznek haza havonta 8 ezer forintot, ami a minimálbér. (A hivatalosan kimuta­tott egy főre eső létminimum 11 ezer forint.) A két szülő, két gyermek családmodellt ala­pul véve még az élelmiszerköltségeket sem tudják fedezni ezek a családok. Ezt „védik ki” azzal, hogy kevesebb húst fogyasztanak. ,,Éltető Nap” Figyelemre méltó elemzést adott a Ma­gyar Fórum legutóbbi számában kibékíthe­tetlen harminchat éves „kétpártrendsze­­rünk” című tanulmánya harmadik részében Fekete Gyula. Szerinte az 1994-es választá­sokra sandítva kialakulóban van egy liberá­lis nagykoalíció, amely „nemzeti” és nem­zettagadó liberálisok összeölelkezése. E koalíció lehetséges részeként tekinti a szer­ző „az MDF Kulin—Furmann vezette mili­­táns liberálisait” is. „Sikerrel kecsegtetnek a főpróbák, s kezdődhet — vagy már el is kezdődött? — a liberális nagykoalíció próbaüzemelése, bár nem valószínű, hogy — taktikai meggondolásból — a választások előtt nyilvánosan összeáll. Utána viszont a reménybeli liberális nagy­­koalícióban számos MDF-kandidátusnak helye van. Már alakulgat a bolygórendszer a felsőbb régiókban, gravitációs erőit máris arra összpontosítja, hogy él­tető Napját — Antall Józsefet is — elragadja magá­val.” Érdekes képlet. Pulzáló, fütyülő rejtély Szeptember 27-én, rovatunkban elsőnek írtunk róla Csíny vagy rejtély címmel: „Arról kaptunk hírt, hogy egyik vidéki katonai repülőterünkön tűzoltási gyakorlatot tartottak: egy gödörben nagy gyújtóhatású keveréket lobbantottak lángra — az oltást videofilmre vették. A film megte­kintésekor megdöbbenéssel látták, hogy a kamera egy különös lebegő test kontúrjait is megörökítette. Az ügyről jelentést tettek a magasabb parancsnok­ságnak is. Hogy ez is úgy végződik-e, mint a búzatáb­lában talált »körök« ügye, amelyekről kiderült, hogy nem földönkívüliek, hanem földi csínytevők okozták, avagy pedig a rejtélyek számát gyarapítja — majd kiderül.” A honvédség lapja november 13-i számá­ban megerősíti, kiegészíti leírásunkat: „A felvételen a videó órája 9 óra 56 percet muta­tott, amikor egyik pillanatról a másikra az ufó megje­lent az égő kerozin által keltett tömör, fekete füstfelhőben. Az azonosíthatatlan repülő jelenség, mint a videóképről készült felvételünkön is látszik, két, egymásra nem teljesen ráborított mélytányért formáz, amely azonban — ellentétben a tányérokkal — lebeg, és fényjelenséget ad. Képünkön nem látszik, de a repülő jelenség egy alkalommal felvillant, mint­egy pulzált. Aztán lebegve fénylett tovább egyenletes fénnyel, mígnem egy perc múltán eltűnt... Az ufó megjelenését és jelenlétét a videófelvétel tanúsága szerint odafigyelve jól és félreérthetetlenül hallható fütty kíséri.” Vagyis: nem csíny, legalábbis egyelőre nem bizonyítható, hogy az lenne, hanem rej­tély, amely pulzál és fütyül... ” Vasárnapi vasárnapi (Híres XG& Mérgező hamisítványok Másfél évvel ezelőtt ért csúcsfokára az az akció, amely Petőfi Sándort vélte felfedezni egy Szibériában megtalált csontvázban. A bennem keletkezett felháborodást akkor nem az üggyel kapcsolatos tudatlanság, felkészületlenség okozta, hanem az, hogy ezzel meg­csonkították volna a magyar történelem egyik legnagyobb gigászá­nak nimbuszát, mintha Petőfi Sándor nem lánglelkű szabadsághős, hanem muzsiklelkületű, megalkuvásra kész tucatember lett volna. Szerencsére az igazság ennek fordítottjaként igazolódott be. Mostanában még mélyebb bennem a felháborodás: Buda­pesten nagylétszámú magánren­dezvényeken filmet mutatnak be a mártírhalált halt 56-os minisz­terelnök, Nagy Imre és társai peréről. A film azt próbálja bizo­nyítani, hogy 56-os forradal­munk vezetői közel sem visel­kedtek olyan hősiesen a vérbíró­ság előtt, mint ahogy az koráb­ban hírlett. Sőt az e film bemuta­tását kezdeményező egykori 56- os szabadságharcos Pongrácz Gergely még magyarázatot is fűz hozzá, mely szerint Nagy Imre halálos ítéletéhez néhány vád­lott-társa bíróság előtti árulása vezetett. Pongrácz Gergely — mert hi­szen ő kezdeményezte a film be­mutatását — kétségtelenül je­lentős és tiszteletreméltóan po­zitív szereplője volt az 56-os for­radalomnak. Politikai bölcses­sége és éleslátása azonban ak­kor, majd később emigrációs évei alatt erősen megkérdőjelez­hető. Ez az akciója pedig, ha si­kerülne, csak azt eredményez­hetné, hogy az a forradalom, amelyért ő is harcolt, megbecsült vezetők nélkül maradna népünk tudatában. A Magyar Televízió az 56-os Magyarok Világszövetsége kí­vánságát visszautasítva a filmet nem hajlandó vetíteni, mert azt nem tekinti hitelesnek. Még mélyebben analizálva azonban feltételezhető, hogy az annak idején a szovjet titkos­­szolgálat dezinformációs osztá­lyának és Kádárék elnyomó szer­vezetének kezdeményezésére és segítségével készült. Hogy egy ilyen film manapság miként ke­rülhetett ki a laikusok számára szinte megközelíthetetlen archí­vumokból és jutott avatatlan kézbe, nos jó lenne, ha erre a Belügyminisztérium illetékes osztályai adnának elfogadható magyarázatot. Enélkül ugyanis abba a gyanúba keveredhetnek, hogy egykori szovjet titkosszol­gálati hamisítványokkal mérge­zik a közvéleményt. 1961. szeptember 13-tól kel­tezett az a Csibra József rendőr­ KGB-koholmánnyal ütnek Nagy Imrén­ agy^által"^aláírt levél, amely megvilágítja Kádárék szándéka­it e filmmel kapcsolatban. Az OPX-15 számú dokumentum le­írja, hogy a „Nagy Imre és bűntársai többnapos tárgyalásá­nak érdekesebb részeit filmre kellett venni. Rajnai Sándor rendőr ezredes elvtárs forgató­­könyve alapján egy külső propa­ganda céljait szolgáló filmet kel­lett a Nagy Imre-tárgyalásról összeállítani”. Elképesztő, hogy ilyen párt­hamisítvány ma egykori forra­dalmárok közreműködésével pró­báljon polgárjogot nyerni, leg­alább annyira elképesztő, hogy e hamisítvány dokumentumokat magyar hatóságok a Nagy Imre­­per még élő vádlottjainak, vagy a kivégzettek hozzátartozóinak hozzájárulás nélkül adjanak ki. Elképesztő lenne, hogy az egyko­ri szovjet titkosszolgálat már ré­gen a múlté, de mint ahogy a halottnak szakálla nő, egykori táborbeli országokban még min­dig jelentkezik némi működése? Nem ártana, ha erre is alakul­na parlamenti legális, vagy ad hoc bizottság, kivizsgálandó, ki­nek az érdeke, hogy KGB-doku­­mentum-hamisításokkal mér­gezzék a magyar közvéleményt. Egri György Mit mondott Sztálin? Rohamosan vagy hamarosem?~%--Miért­­nem emlékezett erre Nagy Ferenc? Kétszer is idézi Rákosi a hata­lomért című sikerkönyvében Pünkösti Árpád Sztálinnak 1946 áprilisában Nagy Ferenc minisz­terelnök előtt állítólag mondott szavait. Mindkét alkalommal szó szerint így: „a megszálló csapa­tokat rohamosan kivonják Ma­gyarországról” (208. és 238. lap­jain). Hivatkozásából kiderül, hogy forrása Fülöp Mihálynak a Magyar Nemzet 1989. szeptem­ber 2­8-i számában megjelent cikke. Ő pedig levéltári forrásra hivatkozik. AZ ELSŐ GYANÚ Aki szövegtannal foglalkozik, tudja, hogy minden másolás hibalehetőség. S fölébred benne a gyanú egy-egy szó téves olvasa­ta felől. Ebben a mondatban gya­nús nekem a rohamosan szó. Ha elhangzott ilyen ígéret Sztálin szájából, alighanem úgy szólt, hogy hamarosan kivonják a szov­jet csapatokat Magyarországról. A logika kívánja ezt így. A MÁSODIK GYANÚ Ha elhangzott... — írtam imént. Mert 1946 áprilisában Sztálinnak ez a kijelentése vagy bejelentése olyan horderejű lett volna, hogy ennek másutt is nyo­mának kellene lennie. Ha a kora­beli sajtóban, titokként kezelve talán nem is, de Nagy Ferenc emlékezetében mindenképpen. Ámde emlékirataiban (Küz­delem a vasfüggöny mögött, 1990), bár részletesen beszámol Sztálinnal való kétszeri találko­zásáról (a 276—285. lapokon), erről egyetlen szót sem szól! Hi­hető-e, hogy e rendkívül fontos dologról hallgatna, ha megtör­tént volna? Az 1945 utáni magyar történe­lem igazabb megismeréséhez el­engedhetetlen tisztázni e mon­dat, hitelességét. Hiszen egy ilyen ígéret birtokában nyilván­valóan másként ítélendő meg a kisgazdapárti Nagy Ferenc ve­zette koalíciós kormány tevé­kenysége. Sztálin ígéretéből (vagy hitegetéséből) bátorságot meríthettek Rákosiék követelé­seivel szemben, s talán éppen ez­zel siettették a szalámitaktikát, amely a hatalomból való kiszorí­tásukhoz, sőt az országból való kiüldözésükhöz vezetett. Halmi János 1992. NOVEMBER 15., VASÁRNAP.

Next